Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.
1888-08-05 / 13. szám
a befolyt ö S8 Zeg pontosan elkönyvelve legyen s a pénz szelvényes nyugtákkal ismertessék el. Mert 'd'A olyan állapot, midőn 10, 15 évi illetékért 100 —200 frt erejéig rohannak meg egyeseket, nem tűrhető. Tehát a javaslatunk szerint való behajtás megkönnyíti a fizetést is és a községi tanítók pedig nem lesznek kitéve nélkülözésnek, ami onnan származik, hogy a hitközségi pénztár üres lévén 4—5 hónapig kell keservesen keresett fizetésükre várakozniok. Midőn mindezek pontos elintézése ezéljából a közgyűlés mielőbbi összehívását szigorúan követeljük, szeretjük hinni, hogy szavaink nem lesznek falrahányt borsó, hanem mielőbb intézkedés fog történni az eddigi mizériákon segítendő. Mert ellenkező esetben a zaklatott hitközségi tagok a kultuszminiszternél lesznek kénytelenek orvoslást keresni. Botrányra botrány. Pápa, aug. 5. Nincs annál nevetségesebb állapot, mint mikor a szerecseny fehérre akarja mosni magát. Értjük ezalatt Lövenstein Adolf zsidó'hitkötségi elnököt, kinek a leányegylet ellen elkövetett botrányos merényletet mindenki ismeri. Mikor jogtalan eljárása fölött az egész város művelt közönsége megbotránkozott, akkor ö vak párthíveivel együtt örült a „sikernek" és nagyot nevetett a markába. De mikor a megsértett kultúregyesület jogos-panaszos hangján irt apprelienziót olvasta, akkor kezdte csak belátni, hogy féle sem tréfa. Kapkodott a szalmaszálhoz is, amit meg is lelt ott, ahova minden ilyen alkalommal fordmni szokott, Két bőrönd — egy pár. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczája. — írta: Jutassy József. — Kérek egy kis tüzet. — — Tessék. — A megszólított ur átadá parázszsal égő szivarját s az első ur rágyújtott s miközben ezt cselekedte, jól a szeinebe nézett az előtte álló urnák. — Hertelendy! — kiáltá egyszerre. — Hirtelendy ! — hangzott mintegy visszhangképen — meg sem aKarlak ismerni. — A két urat csak az utcza profanitása tartotta vissza, hogy ölelkezzenek; de annál nagyobb parolát csaptak s karonfogva betértek az Audrássy-utra. A két ur ismeretsége és barátsága igen eredeti. A budapesti központi pályaudvarból kirobogó vonat egyik 11. oszt. kupéjában két ur utazott. Karácsony felé járt az idő s a hó nagy pelyhekben szallinkózott, hogy lágy takarót adjon a földnek a nagy hideg ellen. Utasaink bundájukba bújva a sarokba húzódtak ; aligha voltak valami közlékeny természetűek, mert Fej érvárig egy szót sem váltottak, de még rá sem néztek egymásra, nem tudom - talán aludtak. — Sz.-Fejérvár, tessék átszállni! — hangzott a konduktor szava. A szótlan utasok kapták bőröndjüket, egyik átszállt a uyugoti vasútra, a másik Kanizsának tartott, A nyugoti vasút vonatai fanatikus párthiveinél, kik nem tudják felfogni a kulturegyesületek ezé íjait, akik ellenségei a magyar szónak, kiknek nagyrésze fel sem tudja fogni a megsértett leányegylet panaszos, de a nőiességet jellemző gyengén panaszos, jogos feljajdulását. És a privátügyet, melynek főszereplője Lövenstein; megteszik hitközségi ügygyé, mert az ilyen esetben igy szokott történni, azután a sértést ráoktrojálják az iskolaszékre, melyet felvilágosult, müveit tagjai visszautasítanak, mert nem akarják azonosítani magukat Lövenstein viselt dolgaival, de a ; többség győz, a botrány íusceniroztatott, a skandalum áll Lövenstein ur és fanatikus párthívei bigottizmusának fényes dicsőségére. Mert furcsa állapot az egy bitközség beléletében, mikor az elnök, mint magánember botrányt csinál és ezért lakolnia kellene, akkor a magánember botrányát az iskolaszék firmája alatt akarják eltussolni, a szerecsent fehérre mosni, az ártatlant pedig sárbataposni Lövensteinék megszokott udvariatlan módszerével. Összehívják az iskolaszéket, hogy mit csináljanak azzal a védtelen nővel, kit mint leányegyleti elnöknőt megsértettek. Az iskolaszék jelenlevő müveit négy tagja igen helyesen Lövenstein privát ügyét nem tartja az iskolaszék keretében elintézendőnek, de a másik hat ember vakul megy a falnak, felolvasnak Lövenstein szolgája által fogalmazott válasziratot, mely gazdájának dicshymnust, a megsértett elnöknőnek pedig hatalmas peczérdus stilusu dorgadoriumot ad. És hatan négy ellenében kimondják, hogy ugy van az helyesen, amint a szolga megcsinálta. Alá is írják, felveszik a jegyzőkönyvbe és a magánember botrányát betetőzik egy ujabb botránynyal, meiy az iskolaszék firmája alatt készült. tudvalevőleg nem erőltetik meg magukat a I futásban s Hertelendy ur — mert ő volt a i beszálló utas, nem talált jobb mulatságot, miut a kerekek monoton zúgását tullgatui. — Ne szaladj, ne szaladj ! — mondogaták azok egy-egy zókkenéssel. — Hála Isten - szólt nagyot fohászkodva Hertelendy ur, midőn otthonn nekitámaszkodott a makg kályhának. Neje és férjhez menő leánya — Ilona — segítettek neki vetkőzni, mig a kisebb gyerekek az uj bőröndöt emelgették, ki akarván sütni, hogy mit hozott benne a Kriszkiudli; tudták, hogy atyjuk nem jön Pestről üres táskával, kivált karácsoukor. Füsthy ur pedig, aki Hertelendy urnái — mint a vidék legelső szőlőgazdájánál — praktizált, mert örökségképen ttrjedelmes szőlőbirtokok vártak reá, halka-u kérdezé: -- Tetszett vásárolni? — — Hogyne. — — Szép? — Pompás ! — Ékszert értettek, melyet Füsthy ur hozatott Pestről, hogy miért, azt ő tudja. Nagyon kedves, kedélyes, gavallér ember volt — tehette — akit mindenki szeretett. — Nézze meg Füsthi ur — mondá Hertelendy ur s kinyitá a bőröndöt. Egy pillantás annak belsejébe s Hertelendy ur visszahökkenve egy „ah" kiáltást hallatott. A bőrönd, melyet ő maga rakott meg a sok drága jószággal, most papirossal volt tele, de szépen összerakott papirossal: aktákkal. — Megfoghatatlan — kezdette ipagyaEliez járul még a sajnos személyeskedés, melyet Lövenstein provokált Fischer Adolf iskolaszéki tag higgadt és művelt gondolkodásról tanuskodó felszólalására. Azonban bármennyire mosakodik is a szerecseny, mégis csak fekete marad az. Nem fog azon a szappan. De egy nagy tanulság mégis vonható az egészből, hogy a meghamisithatlan, művelt közvélemény nem engedi magát félrevezetni. Lövenstein urnák minden erölködése hiába való, egyaránt elitéli őt a közvélemény, elitéli a sajtó, melyet, mintegy előkészülve a botrányra, szándékosan nem hivtak meg az iskolaszéki gyűlésre. Egy mód azonban még van, melylyel Lövenstein ur helyreütheti a hibát. Ha megköszöni a beléje helyezett bizalmat és egy szép napon ott hagyja az elnöki széket. Es ezzel igazán szép tanújelét adná a hitközség iránti méltánylatának. Ne neveljünk proletárokat! Pápa, augusztus 5. Domokrata világot éliiuk és mégis, ebben a domokrata világban, diadalát üli a czim és rangkórság. Szabadelvnek vagyunk és a szabad elvek közepette csak „ elvi" szabadságot élvezünk. Tulajdonképen ezer előitélet, sok kishitűség, millió ferde szokás és divatnak rabjai vagyunk. A kultura amig egy lépést halad előre, addig mérföldekre löki vissza az emberi, az egyént. A közművelődési állapotok között oda jutottunk, hogy elkeseredetté vált a letért való harcz. Ember, ember ellen küzd élethalálliarczot, darab száraz kenyérért. A nagy optimisták gondolkodóba esnek. A sziv szava elliallgat egy pillanatra s helyt enged az ész korabiuáczióinak. És az ész megteszi a magáét, higgadt megfontolással hidegei!, ridegen, érzelgés és szépítgetés nélkül. Az ész látja, hogyan fejlődik a proletárizmus, látja mikép szaporodik az élhetetlenek szánalmas serege, mely már mint egyenlő erő rázni az elámult kíváncsiaknak azt, amit maga sem értett — a bőröndöt magam vettem a Késmárky és Illésnél a kerepesi-uton, önmagam raktam meg a vásártiakkal, a vonaton mindig mellettem volt s most papirossal van tele ! — Megfoghatatlan — mondogatta szobájában is, ahova a bőröndöt vitette s kutatni kezdte tartalmát. Nyitott levél akadt kezébe, melyet mohón olvasott el. Asszonyi vonások ezt irták: Tiszte't ügyvéd ur! Ne halgassa — kérem — a pesti ügyet, mert mielőbb egy igeu bizalmas ügyben kellend eljárnia. Fiam ugyanis — aki, miut tudja, Hertelendy birtokán praktizál — egyre irja, hogy ő megházasodik, elveszi Hertelendy leányát. Én ebben a téli időben nem koczkáztathatom egészségemet, önnek lesz tehát a feladata énnékem Hertelendy viszonyairól referálni s ha azok kedvezők, ugy az idő enyhültével együtt fogunk háztűznézui utazni. Siessen tehát haza. Mirenyi-puszta Özv. Füsthyné. Hertelendy ur felugrott. — Pompás, nagyszerű! — ujjongott, mert a levél nagy örömet okozott apai szi\ének. — Most már tudom, kinek kei) az ékszer. Jól van, meg vágyók elégedve! —, y — í)e ugyan kinek szól e rle,vél ? kérdé önmagától, amire megadta a feleletet egy boriték.iM* i
