Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.
1888-07-29 / 12. szám
nosin bocsánatot kért a megsértett Thoch Miksától, aki azonban csak oly feltétel melleit bocsátott meg, ha Veisz Sámuel két o. é. forintot tesz le jótékonyczélra. Ez meg is történt, és szent lett a béke. A hirlapunk irodájában elhelyezett két forintot mi a két pápai jótékonynőegylethez egyenlő részben eljuttattuk. — Uj házfőnök. A Pápai szentferenczrendiek érdemekben megőszült derék házfőuőke S u p k a Dezső gyeukélkedése folytán házfőnöki hivataláról lemondott és helyébe Somogyi Cyprián másod-házfőnök neveztetett ki, akinek megüresedett helyét pedig T a c z n au er Benjámin foglalta el. Mi szivünkből kívánjuk, hogy a derék emberbarátot, nyugalmában az Isten sokáig éltesse, mert ha valaki, úgy Supka Dezső igazán kiérdemelte azt hosszú áldásos működésével. — Segédlelkész-változusok. Mühlstein Lajos vaszari segédlelkész Vaszarról Berzenczére, Czompó Lajos Somogy-Merenyéről Vaszarra, Pálfty Ferencz Somogy-Szent-Balázsról Noszlopra áthelyeztettek. — Katonai gyakorlatok. Emiitettük már hirlapunkban, hogy az idei honvéd-dandár gyakorlatok Devecser környékén fognak megtartartatűi. Augusztus 17-én érkeznek a honvédek Székesfejérvárról Veszprémbe s inucin szeptember elsején a veszprémiekkel együtt vidékünkre jönnek gyakorlatra. — Nyári mulatság. A pápai „Polgári kör", mikéut mult számunkban jeleztük, ma tekeverseny, fényes kivilágítás és tánczczal egybekötött nyári mulatságot rendez. A polgári kör nyári mulatságainak jóhirneve nem szorul reklámra. Hisszük, ha az idő kedvez, a szokotthoz méltóan fog sikerülni e mai táuczvigalom is. Miként értesülünk, a héten sokan készülődtek a nyári mulatságra s Győrből is többen rándulnak át a fiatalság közül s igy hatalmas mulatság lesz ez, ha az eső el nem mossa. De ha elmossa, megtartják mához egyhétre. És arai késik, azért nem múlik. A bor pedig egy héttel is idősebb lesz. — Tűzoltóink sorakozása. A pápai önkéntes tüzoltóegylet vasárnap tartott választmányi ülésén engedve a magyar országos tűzoltószövetség elnökségétől érkezett ama megkeresésnek, hogy j ruljon a pápai egylet is az „Országos tűzoltó segély alap" egyesülethez, elhatározta, hogy belátva a nemes czélt, az egylet összes tagjai az egyletbe behpnek és a jegyzőt megbízták e határozati ól az országos tűzoltószövetség éluökségét értesíteni. Az országos tűzoltó segély alap tagjai belépésükkor 20 krárt. minden évben pedig csak 10 kr. illetéket fizetnek és ezért igen sok jótékonyságban részjsittetnek. Igy ha tűzi baleset alkalmávál az önkéntes tűzoltó meghal, akkor anuak családja 200 frt évi járadékban, vagy egyszer s mindenkorra 1000 frt végkielégítésben részesül. Ha valaki 10 napnál tovább terjedő rauló sebesülést szenved, husz heti időtartamig napi 1 frt segélyben részesül a gyógyítási költségeken kivül. Szóval igen szép emberbaráti egylet ez és a pápai önkéntes tüzoltóegylet tagjai csak példaadókként cselekedtek, amidőn testületileg járultak az országos tűzoltó segély alaphoz. — Oltárhoz vezetés. Lasz Samu áll. főreáliskolai tanár Győrben, lapunk jelestollu munkatársa, folyó évi augusztus hó 8-án vezeti oltárhoz Eibenschitz Gizella kisasszonyt, Eibenschitz I. L. kővágóeörsi földbirtokos szép és szellemes leányát. Az ünnepélyes esketési szertartás aug. 8-án d u. 2 órakor lesz megtartva Pápán, Fischer Adolf házában. — Cseh trombitások. Valami bukott czirkusztól elszalasztott Öt cseh trombitás conczertirozása zavarta a napokban a kánikulai csendet. Megálltak minden boldog és boldogtalan ablaka alatt s anélkül, hogy megbizta volna valaki őket „ szivetrázó * szerenádot adtak minden ablak alatt. Elkezdték a szélesviznél és bevégezték a tizesmalomi vámháznál. A vámos azonban megsokalta a scandalumot s kiadta az utat a — cseh trombitásoknak. — Harczászati gyakorlatok. A budapesti ludovíceum negyedéves 20 növendéke Rónai Hoiváth Jenő százados, oktatótiszt vezetése alatt, f. hó 23-án városunkban időztek s másnap reggel Győrbe utaztak. A kirándulás alatt harczászati gyakorlatokat végeznek. Hasonló czélból egy-egy nap Veszprémben és Devecserben is időztek és tervszerüleg végezték a gyakorlatokat. A gyakorlat még egy hetet vesz igénybe, mely idő alatt Győr, Mosouy, Magyar-Ovár és Komárom vidékén folytatják tanulmány-utjokat. — Tűzoltóink juoileumon A szombathelyi önkéntes tüzoltóegylet 15. évi fennállását f. évi augusztus hó 19 és 20. napján fogja megünnepelni. A jubiláris ünnepségen a pápai testvéregyesület is részt fog venni képviseletileg. Ugyan ez alkalommal lesz a kerületi tűzoltó szövetség gyűlése is, mely egyletnek tudvalevőleg elnöki és választmányi székehelye Pápa. — Élelmes „börkereskedö 4 A németbányai uton erősen izzadva haladt Pápa felé egy „kisborkereskedő/ fején két jólkifejlett állatnak megkeményedett nyersbőrét czepelve. Útközben utoléri Őt egy fával megrakodott kocsi. Sime érezve, hogy Pápát fél nap alatt is csak megbetegedve fogi.á elérhetni; megkérdi a kocsist: mennyiért vinne el kend engem Pápára, látom úgyis oda viszi hetivásárra a fát? „Két forint ötven krajczárért," lőn a válasz. Fizetek kendnek egy forint 50 krt. Egy krajczárral sem teszem meg olcsóbban, messze van még ide Pápa, megéri azt a pénzt nagyon, ha elviszem, mond akocsis. „Hát kap kend 2 frt. 20 krt. No, legyen esze, vegyen fel a kocsira. Nem egy krajczárral sem alább, ismételte v álaszát a sváb fuvaros. Sime megvakarja fejét, gondolkozik. A sváb lassan előre ballag. — Egyszerre jó ötlete támad, a bőrkereskedőnek, rákiált a fuvarosra: „hallja kend, mennyire tartja azt a fát?" „két forint ötven az ára," mond a paraszt. „Tudja mit? a piaczon órákhosszáig kellene várakozni, aztán helypénzt fizetni; én megveszem a fát, amint beérünk Pápára mindjárt lerakliatja és mehet dolgára, adok a fáért 2 frt 20 krt. itt a foglaló." Az alku megtörtént, Sime egy hatos foglalót adott és bőröstül kocsin jött haza Pápára 2 frt 20 krért sőt egy kocsi jó tüzelő iát is szerzett élelmességével. — A szép csikó halála. Semmire sem volt a takácsi (Veszprém-megye) mester oly büszke, mint az Ő két csikajára. De büszke is lehetett rájuk, mert hét vármegyében sem lehetett volna két olyan szép állatot találni. A legközelebb mult győri vásárra a mester is felhozta csíkait, hogy pénzzé váltsa őket, mert hiába, a szegény embernek kell egy pár garas. Az egyik csikó még vasárnap elkelt. A másik pedig a kocsi oldalához kötve, szörnyen busult társa után. Egyszer csak valamitők megbokrosodott, felágaskodott s ugy ueki ment a kocsi hátulsó saraglyának, hogy a belső része egyszerre kifordult. Hogy a szegény állat sokáig ne kínlódjék, az ott levő rendőr rögtön lelőtte. Felesleges is említenünk, hogy a szegény mester forró könyeket hullatott az ő kedvencz csikaja felett. — A pápai tébolyda ügye. Miként Veszprémből értesitik hírlapunkat, a pápai tébolyda ügyében legközelebb fog határozni, a vármegye közönsége. A jövő hó 6-án tartandó közigazgatási bizottság ülésén fog szóba jönni az az épület, mely nem is méltó a tébolyda névre s a mai kor igényeinek meg nem felelő, egészségtelen épület, mely sokkal alkalmasabb arra, hogy benne a csendes őrültek is egészen megbolonduljanak. Mi tudósítót küldöttünk ki a helyszínére s a vármegye közönségének határozatát megkönnyítendő, hirlapunk legközelebbi számában részletes tudósítást adandunk a pápai tébolyda belső szervezetéről, az ápolói bánásraódról és annak titkairól. A tudósítást nem csekély mértékben teszi érdekessé az a párbeszéd, melyet tudósítónk az ott elhelyezett nyolcz őrülttel folytatott, akik mulatságos, de terhelő leleplezéseket is tettek tudósítónk előtt, — A pápai iparosifjuság képviselete. A veszprémi iparosifjuság önképző és betegsegélyző egylete, folyó évi augusztus hó 19-én nagy ünnepséggel egybekötött zászlószeutelést tart, Véghely Dezsőné zászlóanya védnöksége mellett. A meghívó, mely az ünnepély programmját is jelezi, azt mutatja, hogy S2ép ünnepsége lesz ez Veszprémuek. A pápai iparosifjuság önképző és betegsegélyző egylete, valamint az ország hasonló egyletei hivatalos meghívást kaptak, melyre a pápaiak már el is határozták, hogy képviseltetik magukat a zászlószentelésen és pedig Freiszberger Vilmos és Bereczky Jenő egyleti tagok által. Augusztus 18. napján diszszel fogadják a vendégeket is, kiknek elszállásáról is a rendező-bizottság gondoskodik. — Népgyűlés az adóvégrehajtók ellen. Egyik városi adóvégrehajtó üzelmeiről hozott czikkeink a sokat zaklatott adófizető polgárság körében nem várt érdeklődéssel találkozott. Az eddigi adatokat a héten is többen szaporították. Miként örömmel értesülünk, a polgármester ur ez ügyben már megindította a vizsgálatot. Már hét károsult felet ki is hallgatott. Azt azonban nem tudjuk elképzelni, miért hallgatják ki azokat is, akik £aval is ki lettek hallgatva és vélük jegyzőkönyvet is Írattak alá. Hova lettek azok a terhelő bizonyitéku jegyzőkönyvek ? Tessék azt is kikutatni. Van abban is elég terhelő adat arranézve, hogy lapulevelet kössenek a hivatásával visszaélő adóvégrehajtó talpára. — Mint értesülünk, az eddigi vizsgálat már annyit eredményezett, hogy rájöttek, miszeriut az 1—2, szárnu adólajstromok corrigálásokkal lettek meghamisítva a hivatalos órán kivül, vagy belül, mikor az ellenőr távol volt hivatalából. Az adófizető polgárság nagy érdeklődéssel várja a vizsgálat eredményét és mozgalom indult meg az iránt, hogyha egy hét alatt intézkedés nem történik, népgyűlés tartatik és ugy szándékozik a polgárság sérelmeit orvosolni. — Hannig-jubileum. Hannig Antal néptanító 50 éves jubileumára nagyban folynak az előkészületek. A százas bizottság vasárnap gyűlést tartott s egy szűkebb 12 tagu bizottságot a terv és üunepélyi program elkészítésével megbízattak. Az Ünnepély megtartásának határideje megállapítva ezideig nem lett. Berraüller Gyula által szerzett sikerült alkalmi „Hymnust* már tanulják és a gyűjtő-ivek is forgalomba hozattak. Hirlapunk szerkesztősége is ez alkalomra emléklapot szándékozik kiadni, melyben a város intelligentiája, a százas bizottság és a tanügy férfiai írnak egy-egy emlék mondatot. — Felhívás Pápaváros közönségéhez! Az érdemekben megőszült Hannig Antal néptanító ötvenéves működésének megünneplése akaimára az ünnepséget a „Páp.ii Hírlap" szerkosztősége is emelni akarja és e czélból egy emléklapot adunk k :. Tisztelettel felkérjük tehát az ünnepélyt rendező százas bizottság tagjait, a derék néptanító barátait és jóakaróit, a vidéki tanítókat ós tanügy barátait, valamint Pápaváros nagyérdemű hölgyközönségét, hogy a kiadandó emléklap számára egyegy aphorizmát, emlékmondatot küldeni szíveskedjenek. Kéziratok augusztus hó 15-éig a „Pápai Hírlap" szerkesztőségébe küldendők. Hazafias üdvözlettel V. H u 11 á m József, a „Pápai Hirlap" felelős szerkesztőjé. — A herendi porczellan-gyár csehül van. Végre-valahára megsokalta a herendi porczellángyár-részvénytársaság az ott alkalmazott cseh igazgató üzelmeit, kártékony mauipuláczióit és útilaput kötött az igazgató talpára, aki mégis megelégedetten, mert megrakodva, tér haza kedves szülőföldjére. De ezzel nem szakad vége a csehállapotokuak, me*-t helyébe ismét csak egy ujabb cseh atyafit alkalmaznak. Igy fog ez tartani addig, mig az egész gyár és a részvénytársulat csehül fog állni. Ez pedig, ha az eddigi uton haladnak, nem sokára be fog következni. — A bor hatása alatt. Reichenfeld Simon, a pápai járáshoz tartozó asszonyfai születésű atyafi, kinek legkellemesebb mestersége