Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.
1888-07-29 / 12. szám
költségekkel, magán érdeknek pedig áldozatot hozni, semmi kedvet se érzek magamban, de mivel felszólalásom rövid volt, többszöri felszólalást pedig ugyan egy tárgybau a szabályok nem eugednek, kénytelenitveérz^m magam szerény nézeteimet hirlap utján bővebben kifejteni, s ennél fogva tisztelettel megkérem a tek. szerkesztőséget, hogy ezen iratnak becses lapjában helyt adni szíveskedjék. A mi az országos vagy is általános culturalis érdeket illeti: ha Bosniáról vagy Herczegovináról valna szó, hol a köznép most is jobb szeret kecske őrzéssel vagy fegyveres kalandozással, mint földműveléssel foglalkozni, talán én is hajlandó lennék a földműves iskolák felállítására szavazni, hogy azok szelídítsék a nép elvadult erkölcseit, s meg kedveltessék vele a művelt népek békés foglalkozását. De mi magyar országban lakunk. Őseink 800 éve annak, hogy lemondva a kalandos életről, rendezett államot alkottak, földművelésre adták magukat, s ehhez mindenkor csaknem kizárólagos előszeretettel ragaszkodtak, el is mondhatjuk dicsekvés nélkül, hogy a nazáukban lakó nemzetiségek közt a földműveléshez tartozó bármely munkákra nézve ügyesség, elbírás, és kitartás tekintetében, egyik se mérkőzhetik a magyar munkásokkal úgy, hogy a ki a horvátok, ráczok, vagy oláhok által lakott vidékeken jószágot szerez, vagy haszonbérel, úgy tud csak boldogulni, ha magvar béreseket visz oda. És íme most 800 év letelte után akarják a magyart iskolákban tanítani arra, hogyan kell szántani, vetni, trágyázni, kaszálni, kapálni, marhákat etetni, vakarni, s egyéb mezei munkákat teljesíteni, mert a földműves iskolákban csak a szolgaszemélyzetnek, úgymint béreseknek, béres gazdáknak majd egykor beváló gyerkőczök oktatása terveztetik, kik, ha elfognak szegődni, nem követhetik saját belátásukat, hauem a rájok bízandó munkákra nézve ellenmondás nélkül kötelesek engedelmeskedni az uraik vagy tisztjeik által kiadott rendeletnek; ezekre nézne pedig a kiképeztetést nem a földműves iskolákban lehet megszerezni, hanem a keszi helyi vagy m.-óvári gazdasági tanintézetekben. A földmtíves iskolák felállítása csak homályt vet a magyar nemzet életrevalóságára, mert a külföldiek igy okoskodhatnak: micsoda ; — Ej, maga kis, hamis hizelgő. Violának sok bajába került, míg megnyugtathatta barátuéját. A leánykának eleinte sehogy se tetszett a budapesti fürdőzés. Hiszen szépnek elég szép volt az intézet, mely sürü fák-áinyában épült, a fasor árnyékos gesztenye fái közt jól esett a séta, dohát nem volt alkalom fényes fürdői toilettek mutogatására és nem lehetett versenyezni senkivel, hogy hát kinek lesz furcsább formájú kalapja. Szerencsére Violának praktikusabb volt az észjárása, és csakhamar Margit is belátta, hogy az egészség mégis csak előbbre való egy új öltönynél. A nagyszámú fürdővendégek megkedvelték a barátnőket. Margit csevegésétől visszhangzott a tágas nagy terem, és kedves látvány volt, ha a két leány egymásraellett állt. Olyanok voltak, mint a fehér és a piros rózsa. Egyszer aztán Fougóné, aki szintén használta Glück ur kúráját, megszólítja a barátnőket — Tudják-e, kisasszonyok, hogy mit tapasztalok? — Mit, asszonyom ? — Hát úgy veszem észre, hogy Margit kisasszony feltűnően komolyodik, Viola nagysám pedig vígabb, mint valaha. A csipős megjegyzésre Margit elpirult, Viola pedig elsápadt. Észrevették tehát mások is, hogy mi történt velők, hogy a hajnali ivókuránál szívesen elfecsegtek azzal a két fiatal emberrel, akik szintén azért jártak ki a városligeti fasorba, hogy gyógyvizet igyanak, és aztán hideg vizbe lubiczkuljanak. Nem is lehetett sokáig titkolni az ismenép ez a magyar? ezer éve óta birja ez országot, s béke idején egyebet se tett, mint a földet turkálta, s ennyi idő lefolyta után, most keli még földműves iskolákat felállítani, hogy alkalmas béresekre és béres gazdákra szert tehessenek. Nincs ezekre semmi szükség hazánkban, s mivel nem az élet és a korszerű előhaladás szüksége kívánta meg azok felállítását, úgy vagyok meggyőződve, hogy nem is fognak sokáig feunálui. A kinek vau hozzá való ereje, jól műveli az a földjét, és még az idei mostoha időjárás mollttt is kielégítő, sőt némely helyeken feltűnő terméseken lehetett szemeinket gyönyörködtetni, a kinek pedig nincs hozzá való ereje, ilyent nem adnak a földműves iskolák. Nem az a baj nálunk, hogy keveset termesztünk, hanem az, hogy sokkal többet termesztünk, mint a mennyi belfogyasztásra szükséges, a fölösleg kivitelét pedig az ellenünk felállított véd-vátnok csaknem lehetetlenné teszik, és igy oly alacsony áron vagyunk kénytelenek gabonánkat, borainkat, marháinkat, és barmainkat elvesztegetni, mely uem áll arányban a termelésre fordított költségekkel és a roppant adó terhek mindenféle nemeivel. Az állam-kormány túlságos gyámkodása, a lótenyésztés dlőmozdiiását kivéve, fölösleges, több bajt, mint hasznot hoz a mezei gazdákra, kik uem kivánuuk egyebet, miot hogy túlságos nagy adókkal ne terheljen agyon bennünket, és a kivitelt igyekezzék elősegíteni; a többit hagyja ránk, laissez uou fairé. Városi képviselő testületünk egyik érdemes ós higgadt gondolkozású tagja B. F. ur a fenn emiitett városi gyűlésben oly formán nyilatkozott e tárgyban : ismer engem a képviselőtestület, hogy nem vagyok barátja a bő költekezésnek, de ha a polgári leányiskolára évenkiut ezer frtot, az ipariskolákra is bizonyos összeget ad ki a város, nem látom be, mért tagadná meg a földműves iskolától hozzá járulását, midőn a földművelés után kell élnünk, ruházkodnunk s a t. — Lehet, hogy más szavakat használt, de ez volt előadásának értelme. B. F. ur egyike a városi képviselő testület azon tagjainak, kiket leginkább becsülök, s azért kétszeresen sajnálom, hogy nézeteit retséget. A fi ital emberek utóbb bejáratosak lettek a két leány szülei házánál, és aztán az következett, a mit minden regényolvasó előre kitalálhat: kettős esküvő. Barátok és barátnők szépen megosztozkodtak, és mindegyik megvolt elégedve a maga párjával. A lakodalom napján pedig a mogorva öreg doctor — aki ez egyszer valósággal mosolygott — tréfásan megfenyegetve a menyasszonyokat, fel kiáltott: — No, ugye, hogy jobban használt a Glück kollegám kúrája, mintsem hittük volna! — Nagy idők és azok intő szava. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczája. — Irta: Gyuracz Ferencz. (Folytatás és vége.) Szivet hasga*; lantjával, midőn a gólyát üdvözölve újra húrjába csap: „Csak vissza, vissza délszigetje vár; Boldogabb vagy te, mint mi, jó madár. Neked két hazát ad >tt végzeted; IS'ekünk, csak egy volt; az is elveszett..." De uem, nem veszett el. A jó ügynek minél több a vértanúja, annál biztosabb a diadala; ezen igazságot hirdeté nálunk is az események lánczolata. A függetlenségi harczból azon tanúságot hozta el a magyar, hogy mégis nagy erőt képvisel, mert két nagy hatalomnak s a nemzetiségek rajának szövetkezése is csak a belegyenetleuséggel találkozva győzhetett ellene. Az absolut kormánynak pedig azon meggyőződésre kelle jutnia a solferinói és sanem oszthatom, és indokait el nem fogadhatom. Beszédjének bevezetése sem állja ki a tüzpróbát, mert igaz ugyan, hogy mintegy tíz évvel ez előtt bizodalmas körben oly nyilatkozatot hallottam szájából, hogy Pápa mint rendezett tanácsú város, nem győzi meg a nagy hivatalnoki apparatus tetemes költségeit, és előbb utóbb kénytelenek leszünk városunkat nagy községgé degradáltatni, de mintegy 3-4 év óta nagy változáson ment át takarékossági hangulata. Megszavazta biz ő a keszthelyi vasútra az 50 ezer frtot, megszavazta az artézi kutat, és ezek folytán épen nem volt váratlan a földműves iskolának általa lett megszavaztatása. Szóval ő az áramlattal úszott minden criticus financziaiis kérdésben. A felhozott indokok és összehasonlítások is nagyon sántikálnak. A polgári leányiskola tisztán kultur és magyarsag terjesztő intézet, melyben a szerényebb tehetségű szülők leánygyermekei oly miveltséget nyernek minden tekintetben, mely őket majd fejlettebb korban képesíteni fogja arra, hogy mint leány nevelők, zene tanítók, állami pósta és távi vda hivatalnokok, vagy mű varrók s a t. saját emberségükből való megélhetést és biztos jövőt szerezhessenek maguknak. Ez egy igen szükséges cultur intézet, melyhez a mit a város ád, az jól vau elhelyezve, nem is tett senki kifogást soha ellene. A mi pedig az ipar iskolákat illeti: én olyan ipariskolát, melyben a csizma varrást, ruha sza'jást, iópatkolást, s a t. in praxis tanítanák, nem ismerek, a ki mily mesterségre, vagy üzletre hajlamot érez magában, az az előkészitő ismereteket megszerzi magának, mint tauoncz egy iparos mesteruél, ez felszabadítja őt legényuyé annak idejében, s mint ilyen, ha a műveltebb külföld iparával is kiváu megismerkedni, vándorbotot vesz kezébe, de ez se szükséges mulhatlauul, az 1872-ik 8. tcz. szerint csak iparengedélyt kell neki váltani, és ha van hozzá való ereje és tehetsége, az iparüzletet saját kezére akármikor meg kezdheti. Az iparisiskolák csak azért vaunak felállítva, hogy a tanonczok saját jóvoltukért több miveltséget ós világnézetet szerezzenek maguknak, mint a mennyit az elemi iskolák I dovai véres napok után, hogy zászlait az aradi vértanuk árnya üldözi; vagyis, hogy a magyar nemzet kiengesztelése, az ország jogainak visszaállítása nélkül a monarchia jövője nem biztos. Ezt nem akarták bevallani a trón tanácsosai, de érezte a magyar nép szeretetének szükségét Ő felségének nehéz próbákat átélt nemes lelke. 0 bizalommal békejobbot nyújtott s 1867-ben létre jött a kiegyezés. A fejedelem visszaadta az alkotmányt a nemzetnek, s a nemzet koronát tett a király fejére. Bár a 67-iki kiegyezés még hagyott fenn kivánni valót ; bálás örömmel kell elismernünk, hogy megnyitotta az alkotmányos élet sorompóit, biztosította a polgárszabadságot. Meg vau a törvény előtti egyenlőség, a népképviselet, felelős miuisterium, szabad sajtó: szóval itt vannak azon tényezők, a melyeknek birtokában egy nép kifejtheti életrevalóságát, s lerakhatja jövő felvirágzásának alapköveit. És a magyarnak gondolatát, mig önérzettel tekint a drága kincsre: az alkotmányra, a kegyelet odavonja 48-hoz: a honfiúi nagy emlékek Mekkájához. Oda kell elzarándokolnunk lélekben vallás, rang, pártkülömbség nél kül; onnét miuden magyar szív a honszeretet, lelkesedés Vesztatüzét hozza el ujabb lángolással. Ne szégyenelje, ne tagadja meg senki azt a kort, mely létre hozta a szabad eszméket; a nagy áldozatok mellett a romolhatlan dicsőség borostyánja is fűződik ahhoz. Az képezi ama talajt, melyből mai alkotmányunk gyökerei is az első táperőt nyerték. De ama kornak emléke végül komoly intést is ad minden magyarnak. Mit hangya szorgalom, törhetlen eiély épített: a magyar alkotmány, miért annyi ész, akarat küzdött,