Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-07-22 / 11. szám

és kereskedelem szünetel ezen a nagy napon, hivatalok, gyárak és üzletek zárva. Újságul irom, hogy a Szegedi Náczi bandája tegnap irta alá a szerződést újra egy évre a new-yorki Eden-Musee társasággal s így most egész Amerikában — a mint hallom — csak két magyar zenetársulat van: a mienk, meg a Náczié, a Munczi is mint hallom, szinte kikészül; de megjárhatja, mert csak 2 hely vau, a hol képesek egész éven át czigáuybandát tartani, a többi helyen legföllebb 1—2 hónapig játszhat. Büszke vagyok továbbá rá, hogy a mi városunkból, Pápáról, — most már háromszor van kinn zenetársulat, pedig Magyarországon kevés az olyan czigány, ki Amerikát ue nézné Eldorádónak és hazánkhoz mérve a mi részünkre valóban az is, mert mindegyikünk szép pénzt fog itt kiuu szerezhetni, — és hozzá tisztelve és kényelmesen. Midőn igérem, hogy legközelebb működésünkről is tudósítani fogom, egyszersmind kérem e soraimnak a „Pápai Hirlap"-ban való szives közlését. Hazafias üdvözlettel Bódai Zsigmond. Szégyen a futás, de hasznos. — Melankolikus igaz történet a vasutyi sétányról. — A várkert százados fái zizegő fejbólintással hajolnak egymás fölé, mintegy sugdosni látszanak; a Tapoicza közeli mormolása édes merengésre készteti a sétálót; a hatalmas ábrázatú hold is mosolyogva tekint le a szürkés lepellel boritott jó öreg tőidre, virágos kedvében még aranyos íókötőjet is honn felejté, miből mi földi lenyek azt jósolgatjuk, hogy sokáig várat magára a termékenyítő eső. — A kert mellett vezető sétányon sürög-forog a sok városi nép. Itt egy csapat leányka vidáman nevetgélve halad a „Bakony-ereM'elé, szerelmes levélkékről suttognak, egyikük bizonyára most élvezi először a szerelem mámorító hatását, amott két üatal hölgy sétái a mamával, az eimaradhatlan gar-de-dam-mat, tévedexő tekintettel keresik a várva várt — kedvest, most két fiatal ember halad el mellettünk el-el merengve a bájait pazarul kifejtő természeten, édes mélázásukból fel-fel veri Őket egy egy mellettük elsuhanó leánycsoport, amikor fürkésző tekintettel keresik „Őt." — Majd egy karaván bontakozik ki az esti félhomályból, tagjai csupa bájos hölgyek — kivéve egyet, ki lovagi tisztet teljesít. Hangos kaczagásuk messze elhallik, s hogy ily virágos jó kedvben vannak a piczikék — az egyedül Merényi ur — nevezzük igy a karaván titkárát — ismétlem egyedül Merényi ur érdeme. Persze a zöld saláta szépen jövedelmez, s eme anyagi előny bőbeszédűvé teszi a kedves Merényit. Eközben egy keiesztuthoz éruek és itt merre menjenek? Haditanácsot ülnek és elhatározzák, hogy követik a vasút felöl hangzó lágy fuvolaszót. S hiába argumentál, hiába protestál ezen elhatározás ellen a titkár ur, a hölgyek hajthatatlanok; negligálják és nem veszik figyelembe nyomós érveit. —S már jó messze haladtak a vasút felé kanyargó sétaúton, mikor az óvatos Merényi ur két, a „Bakony ere" partján settenkedő, gyanús (?) alakot vesz észre, kik tétóvázó léptekkel tartanak feléjük. Nem is mulasztja el nyomban figyelmeztetni hölgyeit ezen veszedelmes körülményre. De oh egek ! Ezen egyének mind közelebb jönnek — s erre már titkár ur bátor szive sem állhatja tovább, gvors léptekkel vonul vissza, majd futásra veszi a dolgot s faképnél hagyja kedves hölgyeit. Az ijedtségtől szobor-mereven álló hölgyek pedig megkönuyebülten konstatálják, hogy hisz ezen két fiatal ember éppen nem közveszélyes, s nem is valók Kenkó bandájából, hanem két jó képű kópé, kiket sokszor láthatni együtt a vasút akaczfái alatt. — Azóta pedig — jó lélekkel tanácslom minden fiatal embernek, ha nem akar esetleg Yácz városában a m. kir. kincstár kosztján üdülni, ne merészelje Merényi úrtól megkérdezni: hogy mikor tetszik ismét a vasút felé sétálni? — Villamos. Tánczmulatság a „GrifF'-kertben. Saját tudósítónktól. — Julius 15. Julius egy n:ipra megemberelte magát. Még a délelőtt folyamán is trémázva nézték a rendezők a tornyosuló felhőket. Ma, midőn a vendéglősök, kávésok, mészárosok és pinczérek mulatnak, nem esőnek, de bornak kell folyni — mondogatták sokan és igazuk volt. Az idő kitisztult, az esővel fenyegető íellegek elszaladtak — Bukaresztbe, és csillagos mennyboltozat alatt megeredt a rendesen jókedvűnek nevezett tánczvigalom. A „Griff"-kert fogadta ma a vigadó vendégeket, akik ma vasárnap daczára nem másnak szolgáltak mulatáslioz szükséges „stoflál," hanem önérzetesvendéglős hangon maguknak szolgáltattuk. De igy van az aunak rendes módja szerint, mert hát: nem lehet az ember fából . . . Ez az est fényesen bebizonyította, hogy a „Griff"-kert is igen alkalmas táuczvigalmak tartására. Olyan impozánsan nézett ki, hogy még Deim bátyánk is meg volt elégedve. Ez pedig nagy szó. Mert ő és Siuger Jakab urak fáradoztak legtöbbet, hogy e mulatságot is a téli táuczvigalomhoz hasonló siker koronázza. Nem is volt hiba a kréta körül. A korcsmárosok, kávésok stb. kiérdemelték a teljes elismerést. Mert olyau mulatságot taitottak, mely mindenekfelett kedves emlékeket hagy fenn. Csak Szalóky Marczi volt ma szomorú. Szüuóra alatt uein repültek az ötösök. Pedig nem igy szokott az lenni a korcsmárosok mu;atságáu. De hát a Marczi uein engedett a negyvenből, amiért a korcsmárosok nem engedték ki bankóikat a bugyellárisból. * Tudósítónk raegkisérlette a jelen volt hölgyek össze irását, de az csak részben sikerült. (Szégyelheti magát báli tudósító létére. Szerk.) Ott voltak: Leányok: Fleisclmer Berta és Teréz, Tóth Juliska, korlatlan ujoncz, pár nap múlva át ment a tüzkeresztsegen s pár hét után a csaták réme volt, ki e harczi dallal rohan az ágyuk tüzének, a szurony erdőnek: no félj bajtárs a haláltól. a németnek ágyujától. Harczban élűi, harczban halni: dicső halál. Nem is magyar, kit a halál ágyban talál. A szélrózsa minden irányából özönlött az ellenség a honra. Délről a horvát, szerb, keletről az oláh, északról a tót, nyugatról az osztrák cseh és morva hadaival, miudenütt liarcz s ezeken a szabadság lelkétől ihletett fiatal honvédsereg véres babérokat arat. Jel'asichot Sukorónál visszaűzi, a szerbeket több véres ütközetben megveri, Hurbán tót csapatját szétszórja. -A schwecliati,- majd a moóri csata is elvesz ugyau, s a magyar kormány, melyet a képviselőház^ október 7-én alakított, Kossuth Lajost nevezve ki elnökéül — Debreczenbe, a büszke Windisehgraetz osztrák fővezér pedig Pestre vonul. Decz. 2-án a beteg Ferdinánd király a trónról lemond ÍJ ezt unokaöcscse: Ferenez József főherczeg örökli. De kiegyezés a trón s a nép közt ekkor sem jöu létre. A reactió ekkor már Bécsben levervén a szabadságot, hazánkban is visszatérést követelt az absolut rendszerhez. A magyar ragaszkodik alkotmányához s igy tovább folyik a harcz. A honvédseregek a Tisza vonalára — s a bányavárosokhoz húzódva, ezer nélkülözés között, rongyruhában csüggedetlen átharczolják a telet s visszafoglalják a vesztett tért. Vitéz vezéreik: Görgey, Klapka, Damjanics, Guyon alatt a Kárpátok tövéből a fényes diadalok egén sorát nyerve meg, az osztrák sereget kiverik a magyar földről. Bem alatt a székelyek Erdélyben letarolják az osztrák, Oláh a betört muszka hadakat; a déli részeken Perczel Mór csatol uj diadalokat a honvéd nevéhez. Budavár bevételével azonban 1849. május 22-éu elpártolt a szerencse a magyar lobogótól, Egyfelől az ctthou újra szervezkedett, megerősített osztrák sereg, másfelől 200000 segélyre hívott muszka tört be, s újította meg a háborút. A túlnyomó erő ellenében csak benitólag hat a magyar sereg küzdelmére a kormány és a hadvezérlet intézői között miud élesebbé vált egyenetlenség. Az előbbi hónapokban diadalittas honvédek rendre visszavonulni kénytelenek. Bem a segesvári csatában megveretik ! ugyanitt elesik a nemzet dalnoka: Petőfi. Szemfödele a tépetc magyar lobogó, halotti éueke: a szabadságát sirató nemzet zokogása. Augusztus 2-án Debreczennél csatát veszt Nagy Sándor, Temesvárnál megtöretik a Bem alá helyezett déli hadsereg. Augusztus 13-án Világosnál leteszi a fegyvert a diktátorrá kinevezett Götgey, Rüdiger orosz tábornok előtt seregével együtt. Október 2-án Klapka kitűzött feltételek mellett feladja Komáromot, s ezzel a magyar függetlenségi harcz véget ért. A zászlót: melyet a dicsőség forgószele fent lebegtetett; kicsavarta pártos kezeinkből az északi duló fergeteg. A lezajlott nagy tragoediát rémuralom követte, melylyel a győző a boszu villámait szórta a legyőzöttre. A szabadságszeretet, a polgárerény mind az üldözés czélpontja. A kiválóbb honfiakuak, kik a teljhatalmú Haynau hadparancsnok kezébe jutottak: sorsuk bitó, golyó, vagy börtön. A vértanuk sorát az első magyar felelős ministerium elnöke: a nemes Batthányi Lajos gróf nyitotta meg, ki Budapesten október 6-án agyonlövetett. Őt követte ugyanaz nap Aradon 13 magyar tábornok, győzelem-koszorús hősök, kiket részint akasztófa, részint golyó ölt meg. Még ugyanazon hónapban vegzettek ki Kötéllel Csányi László, br. Jeszeuák, br. Peréuyi, Szacsvay és Csernyics. Vagy 24ü-eu nyertek kegyelemből 20 évi fogságot s ugyau anuyiau rövidebb időre szólót. Kik Kossuthtal külföldre juthattak: azo\ra a hontalanság keserű kenyere, a bujdosás nyomorúsága várt. Az ország megfosztatott minden jogaitól s mintegy meghódított tartomáuynyal reudelkezett önkénye szerint a hatalom. A nemzet élete egy jégveréstől letarolt vidéknek képét mutatá; mindenütt gyász, mindenütt romok. E kép felett kesergett a népdal is: Honnan jöttél oly leverten jó bajtárs ? Mért sir egyik szemed jobban, miut a más ? Világosról hoztam a nagy bánatot. Iíol hazámnak a mély sir megásatott. Fájdalommal zengi a költő : Fátyolt ifjak és nők a kalapra ! Sürüt mint köd, miut éj feketét. Köd és sötét éj borult hazánkra : Itt-ott pislog egy két csillag még. Az egyik az égő fájdalomnak, A másik a reménynek csillaga. Az oly vörös, ez oly halvány, bágyadt, Mint a haldokló szem sugara. Megyaszay I. A ihonfibánat dalnoka, Tompa, könyeket rezget meg a szemben: „Képűinél lelkem, fent repülnél ..." „De a magasból földre vonz le a sulyus fájdalom, Fent még jobban előmbe tűnne a sorsalázta hon ... S a nép mely itt vérzett, virágzott nyolez hosszú századig, Most csak bolyong, mint a száműzött s mint a zsellér (Folyt. köv.) lakik,"