Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.
1888-12-30 / 34. szám
— Kasinoi közgyűlés. A „Pápai Kasinó' f. hó 23-án tartott közgyűlésében kimondotta az egyesületnek az 1889-ik évre is évi 12 es fél évi ö fit tagsági dij mellett való megalakulását. Határoztatott továbbá, hogy a szokásos Szilveszter esti köz vacsora az idén is megtartassék, s e czélból a kasiné helyiségében aláírási iv tétessék ki. Mely két határozat hozatala után a gyűlés véget ért. — A kisdedek karácsonya. A karácson) i ünnepély a városi ovodában, mint minden évben, úgy mult vasárnap is szép számú közönség jelenlétében tartatott meg. A kitűzött időre d. u. 3 órakor már jelen voltak a boldog szülők, hogy tanúi lehessenek, mily örömmel lepi meg a nagy karácsonfa megpillantása a kis gyermekeiket. A jó angyalka u m késett sokáig... a csengetyü szó örömmel tölté be a kisdedek szivét. Szép rendben párosan besétáltak a másik terembe, ott körül állva a szép nagy karácsonyfát, rázeugte ajkuk örömtől sugárzó s mosolygó arczczal e kedves éneket: „Itt vau a szép karácsonyfa, minden ága jól megrakva". Ennek eléneklése után egy szavalat következett, mignem az utolsó dal elhangzása után lehetett csak a valódi boldogságot észlelni — a sok alma, aranyos dió, füge és süteményekből álló ajándékok kiosztása alkalmával. Rövid idő alatt a fa meg lett fosztvi ékességétől, de hogy is ne, mikor 80 kis ártatlan gyermek óhaját kell kielégíteni és ügyelni arra. hogy üres kézzel ne iá vozzék: vigye magával a jó Jézuska emlékét, aki megemlékezik e napon a kicsinyekről, küld nekik ajándékot, ha jók és engedelmesek. — Személyi hír. Mannó Gyula Székesfejérvárott állomásozó honvéd főhadbiztos tiznapi Pápán tartózkodása után, - mialatt itt vizsgálatott tartott és évi számadást csinált — csütörtökön visszautazott Székesfejérvárra. — Elgázolt asszony. KörmendyFerenczné ádáz leveli asszonyt a pénteki hetivásár alkalmával Szabó János békási lakos által hajtott lovak elgázolták a „Griff"-szálloda előtt. A megsérült asszon)t a városházán részesiték első sogélyben, a vigyázatlan kocsist pedig a rendőrség megbüntette. — Temető vizsgálás. A pápai izr. temető, rendőrileg megvizsgáltatván, a vizsgálók arra a tapasztalatra jutottak, hogy a sírok nem ásatnak kellő mélyre, amiért is az eddigi szokástól eltérő ásás iránt intézkedés történt. mégis mutatta fényes ezüstbe, hogy én nem tudok bectületet s ugy fogja megásni síromat, hogy az bedűljön. Na, mondám magamba, annak a jó urnák is vége, elébb fog meghalni mint én, de én jövök utánna, ebből az esztendőből nem megyünk ki. — De kimentünk, ugy-e ? — Csodák csodája, megfoghatatlan misztérium az Isten keze és mutató ujja. — Mit gondol, milyen lesz ez az év? — Megmondom, figyeljen rám, ma reggel felkeltem, kinéztem, az ablakon a legehő tárgy, amit láttam egy fejős tehén volt, jó jel, a fejős tehén felemelte farkát, rugdosott, ugrált és tánczolt. vig esztendő; egy tálczán behozták reggelimet, a legjobb jelek, a kifli újholdnak állott végével cg felé, ez njjulást jelent, kávémat felkavartam, habja findzsám közepére gyűlt ez öszpontosulást jelent ; kiindultam önhöz jó hírrel, ez szerencse, fiatal szép szolgálóval találkoztam legelőbb az utczán, ez szűziesség. — Mindig? kérdém. • - Mindig, ha jobb felől halad.Husovszky boltja előtt a lutri számok mind párasok ez egy terno gazdagság, ön előtt a kapuba a csatorna alatt telt cseber, újból bőség önhöz, 12 lépcsőn jöttem fel, ez áldás és békesség! Már most megyek, nem szeretnék öntől páratlan órába elmenni s mindjárt tizenegy. De egyre kérem, Kupásnak ma ne adjon semmit. — Tüz Bödögén. Folyó hó ^2-én tüz riasztotta fel Bödöge község nyugalmát. Pa ál Ferencz tulajdonát képező pajta ismeretlen okból — mások szerint gyújtogatás folytán — kigyulladt. A tüz tovaterjedt s csakhamar három lakóház is elhamvadt. A nagy tüz Pápán is látszott és sokan még nagyobb vészt sejtettek. A kár azonban úgy is tetemes. —• Az izr. krajczar-egylet tanczvigalma. „A mama megengedte a tanczot!" Ezt jelképező a mult szombat e*di élőkép, amire meg is kezdődött az a „Griff"-szálloda termében, szép számú hölgykőzuség részvétével, jótékonyczélu jókedvvel, Szal5ky Marczi-féle jószivvel stb. stb Már tiz óra mult, mielőtt kezdetét vette a táuez, melynek — hogy a táuczvigalmi tudósításokhoz következetesek legyünk — csak a reggeli órákban szakadt vége. Még hajnali 4 órakor javában húzták a csárdást, ekkor azonban a kőszívű mamák — kivéve, akik maguk is tánczoltak — kimondták a jelszót, hogy menjünk és általános oszlás— a kifáradttánczospárok hazasiettek a babérokon pihenni. Tudósítónk, aki mellékes foglalkozására szenvedélyes tánczos, mélyen panaszos hangon irja, hogy miért is hozzák ilyen jókedvű mulatságokra a leányok — mamáikat?! De hátasok a jóból is megárt. Kivéve a nagy jövedelmet, ami sohasem árt. Se egyik, se másik ellen nem lehet kifogás. A jelenlevő hölgyek közül tudósítónknak a következőket sikerült feljegyezni : Asszonyok: Deutsch Dávidné, özv. Fleischner Katalin, Felner Simonné, Fleischner Dávidné, Goldberg Gyuláné, Gold Samuné, Hercz Dávidné, Krausz Albertné, Kövy Józsefué, Lázár Ádámné, Lőwy Ignáczné, Lőwy Pálué, Lőwy Lajosné, Löffier Sámuelné, Marton Józsefué, Oestreicher Bernátné, Rápoch Mórué, Steiiiberger Lipótné, Steiner Iguáczné, Siuger Jakabné, Spatz Ignáczné, Schor Anniimé, Siuger Mihályné, Spitzer Henrikné, Weisz Sámuelné, Stettuer Teréz (Bpest), Waldmanu Ignáczné stb. stb. Leányok: Binet Antónia, Fleischner Berta és Teréz, Gold Szidi (Csajágh), Heiberger Mari (N.-Ujvár) Haas Ilka, Krausz Janka és Katicza, Koréin Magda (Sümegh), Lőwy Sára, Marton Róza, Neumann Paula, Oesterreicher Regina, Preisach Katicza, Rapoch Berta, Rechnitz Janka, Rosenfeld Regina (Báth), Stettuer Hermin (Budapest), Schwarcz Fanny és Matild, Steinberger Ilona, Singer Janka, Spitzer Janka, Salzer Serafin, Ruhig Róza (Nagy-Szombat), Schor Róza, Wallenstein Emilia (Győr). — Szegény gyermekek karácsonya. A pápai evaug. egyházban a gyülekezeti nőegylet ós más jóltevők szívessége ez évben is meghozta az iskola növendékeinek a karácsonyfát. Deczember 24-én délután 3 órakor isteni tisztelet nyitotta meg az ünnepélyt, a templomban, s onnét a növendékek az iskolába vonultak, hol a különféle ajándékoktól környezett karácsonyfa felállítva volt. Itt az adományok Kovácsics Gyuláné, Tompa Karoliu, Tarczy Lenke, Paál Jolán, Lazányi Ilona és Róza kisasszonyok segédkezése mellett kiosztattak. Kapott 54 növendék ruhafélét, 20 élelmi szert; könyvet vagy iskolai tanszert pedig minden tanuló. Fogadják a szives jóltevők — ugy a segélyzettek, mint a gyülekezet részéről és a legmelegebb köszönetet. A karácsonfára adakoztak: Gyurácz Ferenczué 3 frtot; Gyurácz Ferencz, Horváth Zsuzsánna, Török Jánosné, Valter Oram, Rumpold Venczelné, T. M. Matus György, 2—2 frtot; Hauptmau István, Soós Dániel, Tarczy Dezsőné, Ajkay Miklósué, Hauptmau Sándor, Kluge Károlyné, Hubert Andor, Kakas Józsefné, ifj. Kakas Fereuczné, Schirkhuber Józsefné, Pfaff Lajos, N. N. Ritter Jósefa l-l frtot; Német Imréné, Paál István, Freund Jakab, Kis Ernőné, Lazányi Ilona, Lazányi Rósa 60 — 60 kr; özv. Uireich Mihályné, Berta Márton, Bognár Gábor, Krompacher Józsefné, Kirchburger István, Teuffel Mihály, Koszka Lajos, Perlaky Gézáné, Heim Ignácz, Forberger Lajos, özv. Pelárgus Jánosné, Schier Károly, Hammer Károly, Schneller Lajos, Veisz Mihály, Vermes András, Kovácsics Gyuláné, Fidesz Frigyes, Váczy Károly, Pelárgus József, Répási Jánosné, Regner János, Hujber Lajosné, Polcz Ede, Siile János, 50—50 kr; Kálmán Mári Doktoricsné, Szakács Dáuielné 40—40 kr; Fleiner .Miklós, Csillag Antal, Feigl Sámuelné, Pankirsch Gyuláné, Kovácsics József, Balog Gyula Kraeinmer Elvira 30 — 30 kr; ifj. Vasváry János, 25 kr; ifj. Horváth Dániel, id. Horváth Dániel, özv. Horváth Mihályné, Balog Pál, Siklósi J. Hegedűs Vilmos, Szvoboda Edéné, Dienós Lajos, Téringer József, Káldus András, Német Ferencz, Miskey Sándor, Varga István, Kis Gyula, Balog Ferencz, Virág Józsefné, Schneller Vilma, Nemes Károlyné, Tóth József, Csizmadia Sándor 20—20 kr; Kocsy Dávid, Varga Ferenczué, id. Szente Gábor le —10 krt; Egyedné 5 krt. — Ruhaneműeket, tanszereket es élelmiszereket adományoztak: özv. Kluge Ferenczué 11 darab ruhának — 3 drb. réklinek — 2 drb. köténynek valót és 5 drb. kendőt; Polcz Pál 3 drb. ruhának 2 drb réklinek, 2 drb. köténynek valót és 3 kendőt; Polcz Ede 1 szoknyát, egy kabátot; Koczka László 1 nadrágot; Schirkhuber Józsefné több ruha darnbot; Geböck Gyula többféle déligyümölcsöt és süteményt; Matus György 3 kabátot, 1 nadrágot és 2 mellényt; Gyurácz Ferenczué 1 kosár diót és 6 meleg kendőt; Berecz János 12 drb. táblát és 100 palavesszőt; Neubauer József táblákat; Szeifert István 20 drb. kis kosarat; Szili Ignáczné 1 kabát, két kötény s egy kendőt; Sipos Józsefné 2 kendőt; Szvoboda Venczel süteményt; Takács Ferenczué gyümölcsöt; Schoszberger S. L. tanszereket; Ritter Josefa 2 kalácsot; özv. Puzdor Dáuielné két kosár gyümölcsöt és süteményt; Török Jánosné több ruha darabot. — Szegény leányok számára ruhákat varrtak: Hozváth Bella, Tarczy Lenke, Török Mariska, Paál Jolán, Lazányi Ilona, Lazányi Róza, Szánthó Ilona, Száuthó Malvin és Szánthó Kamilla kisasszonyok. — Karacsonyi véres verekedés. Hiába, a magyar legény uem enged a büszkeségéből, ha mindjárt büntetéssel kell is lakolnia. Ezt bizonyítja a kupi véres eset, mely karácsony másnapján történt. Bauer József, Stenger Antal és Mihály, s Polgárdi Mihály együtt mulattak a kis Jézuska örömére egyik kupi korcsmában. Meglehetősen rózsás színben voltak, midőn elhagyták a mulatóhelyet. Útközben találkoztak egy másik kompániával, melynek élén Pintér Ignácz volt. Polgárdi nem akart kitérni Pintérnek. Egyik sem engedett a maga jogából, mire tettlegességre került a sor. Polgárdi kést ragadott elő, melylyel Pintér Ignáczot össze-vissza vagdalta és jobb szemét kiszúrta. A falu népsége e garázdálkodáson igen felháborodott. A garázda legényeket a csendőrség átadta a pápai járásbíróságnak. — Ismerős színészeinkről. Legutóbb Pápán tartózkodott színigazgató társulatáról a „Körmend" azt irja, hogy a „szintársulat a lefolyt héten nem részesült a közönség részéről ama pártfogásban, melyet — általános elismerés szerint is — méltáu megérdemel. Az eddigi előadásokat mindig kevés számú közönség nézte végig és ami különösen feltűnő : az izraeliták és az ifjúság tartja távol magát, mintegy tudomást sem akarva venni arról, hogy nyelvünk apostolai működnek a városunkban." Az előadások sorozatát „Robin orvos" és „Kölcsönkért feleség" franczia vígjátékokkal kezdték meg. A közönség kedvenczei Szathmáry, K o h á r i Mariska, H a 1may Kornél stb. A társulat innen Veszprémbe megy. — Csóka Sándor társulata Szabadkán szép pártolás mellett működik. — Mosonyi Károly társulata Aradon nagy pártolásnak örvend. Pajor Emilia primadonna ünnepeltje a közönségnek. Legutóbbi jutalomjátéka alkalmával gyönyörű ezüst koszorút nyújtottak át