Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-11-25 / 29. szám

Ha a megyei és városi közigazgatásra nem nehezednék reá a burokratismus bénító szelleme, hanem a lidércznyomás alél felszabadulva önkormányzatát saját és kizárólagos igényeinek megfelelve szabadabban teljesíthetné, nagy apparatussal biró hivatalának munkálkodásán talán lehetne boldogító eredmény. És ha a halomra gyűjtött vagyonnal biró pénzintézetnek nem jutna eszébe az ő saját sorsának jövőjébe betekinteni, a megye, a város, amely annak a kis kormányzatnak bajait ós hibáit közvetlen közelről látja, sőt érzi, az előrelátható pusztulás megakadályozásban, mint főtényező állhatna elő. Ki merjük mondani, hogy a vidéki pénzintézetek sorsát, ha gazdasági bajaink nem javulnak, veszély fenyegeti. A veszély pedig a keresethiányban rejlik. Németországban a kisebb pénzintézeteket mindenütt ott találjuk a kisebb iparvállalatok keletkezésénél, sőt a kezdeményezés legtöbb helyütt az ő érdemük. Ezek a külföldi iparvállalatok amelyek a mi tehetetlenségünkből élnek és gazdagodnak, elviszik innen még azt a tőkét is, amit kamatképen kellene befizetni. Ha valamely iparvállalat alakulása jön szóba, folyton azzal a kifogással találkozunk, hogy nincs hozzá pénz. Nincs ám, nincs akarat. Ha egy-egy megyében lévő pénzintézetek egymással egy iparvállalat létesítése czéljából szövetségre lépnének, mindjárt volna pénz, és nem csak a saját, hanem más tőkepénzesek hozzájárulásából is. Hogy a vármegyék és a városok közigazgatásának nem jut eszébe a maga határjában lévő természeti áldásokat kiaknázni! bau: egyszer egy az egy, egyszer egy az egy és igy tovább. Az örök igazság e gyakori ismétlése kezdetben pompás altatómmá lett, ma már azonban (persze vénülünk!) néha elmondogatom az „egyszer egy az sígy"-et éjfélig is, de téuy, hogy végre elalszom mellette, tehát biztos szer. Volt nekünk gyermekkoromban egy öreg cséplőnk, ki a lábficzamodások és egyéb efféle bujok' orvoslása körül tekintély lett az egész környéken. Tőle kérdezte egy ízben valaki, hogy mi a legtermészetesebb altató szer? erre az öreg röviden ezt válaszolta:a nyugodt lelkiismeret! Ezt igyekezzék tehát kiki megszerezni magának s a kinek lelkét nem nyomja valamely bűnnek tudata, aunak van legjobb altató szere, mert: „Csöndesen elalszik Csöndes nyoszolyáján!". .. Van rá eset, hogy igen hasznos szolgálatot tesz a .Zacherlin" is — külsőleg... de biztos hatása van a jó egri vörös bornak! . .. Levél a bokrétában, — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczája. — — Hohó, majd leütsz a lábamról, mégse vennél észre ? — Ah-ah . .. pardon .. . szervúsz, jó estét ! — Várj csak hadd nézzem meg az órámat. Délelőtt kilencz óra. Hm, és te jó estét kívánsz ? — Bocsáss meg, oly zavart vagyok .. . — Te, fiu, neked valami bajod van. — Semmi, semmi.., Ha nincs is pénzük, ez még nem ok arra, hogy a kezdeményez 's terét is kerüljék, sőt ezt tenni határozott mulasztás, mert nem hisszük, hogy a vidéki pénzintézetek, melyeknek könnyen plausibilissé lehet tenni egy iparvállalat felvirágzásából eredő erkölcsi és anyagi has/not, elzárkózzanak egy vállalatba való belebocsátkozás elől, tudva azt, hogy bő támogatásra számithatnak. És azonkívül, hogy biztos nyereség fogja munkájukat jutalmazni, kenyérhez és dologhoz segítik a népet, ami által sokkal hazafiasabb cselekményt teljesítenek, mint ha bármily olcsó kamattal is adnának kölcsönt a megszorult népnek ós magas osztalékot önönmaguknak. Egy szép mondás. Pápa, nov. 24. Szó és tett között nehéz meghúzni az elválasztó határvonalat. Némely szó hatalmas cselekménynyé válik, mely hatásában fölér egy megnyert viiágrázó nagy csata eredményével. Voltakép a szó a tettek embriója, az a parányi mag, melyből a világesemények kelnek ki. .Kezdetben vala az ige," mondá már az Istenember, a kinek szavai döntötték meg az ó-világot, melynek romjain keletkezett a kereszténység. Voltaire, Rousseau leirott szavai teremtették meg a franczia forradalmat. Ekként szinte ugy látszik, mintha valójában a szó állana fölötte a tettnek, mint a vezér az engedelmeskedő hadseregnek. Mert hisz a szavak járnak elől, azok szülik, vezetik, irányozzák a tetteket. A kezdeményezést illetőleg az eszme ugy aránylik a cselekményhez, mint a szellem az anyaghoz. Kik nagyobbak: a próféták, vagy a hadvezérek ? Ezek csak egyes népekre, századokra, azok világrészekre és ezredekre kiható dolgokat mivelnek. Pedig inkább csak szavakkal, eszmékkel, szellemi eszközökkel dolgoznak. — Na, ne tagadd. Tudod, hogy egykor jó pajtások voltunk, nem volt titkunk egymás előtt. Persze, azóta menyecske van a házadnál. — És anyós! — Ohó, milyen elkeseredett hang? Tehát az anyós ? Fiam, vallj be mindent. Nem egyszer rántottuk ki egymást a hínárból, hátha most is sikerül. A barátok karöltve járkáltak tovább. — Hát tudd meg, kedves Marczim, hogy borzasztó jelenetem volt odahaza. — Szegény Károly ! — Ugy elfutottam hazulról, hogy ... — Megsem áltál, mig belém nem botlottál ... De mi gonoszat is követtél el. — Azt, hogy nem akarok a népszínházba menni. — No, az csak nem baj. — Az ám, no de a feleségem szeretne menni. — Miért is ne? — Az anyósom is. — Ej, ej . . . Azért elmehetnél egyszer a feleséged kedvéért. — De mikor nem tehetem, tiszta lehetetlenség. — Mondd hát meg, hogy miért. — Hallgas meg bevallók mindent. -- Csupa fül vagyok. — Ismered a szép Gondát? — Ahá, leány van a dologban? Oh, te vén kópé, hahaha, mindig a régi. — Édes Istenem, akaratom ellenére kerültem a hínárba .. . — Mikor? — Egy hónappal azelőtt, De próféta vagy hadvezér, tett vagy szó embere, legnagyobbak kétségkívül azok, kik mind a kettővel egyaránt ig\ekeztek elomozditaui az emberiség haladását. És csakugyan, ha szemlét tartunk a történelem kimagasló alakjain, azt látjuk, hogy vannak hires, látszólag rendkívüli emberek, a kik nagy események közt szerepeltek, de inkább csak a dolgok, események által ragadtattak és mint a gálya a hullámok fölött, a nagy változásokat előidéző mozgalmak élén állottak a nélkül, hogy azokat maguk idézték volna elő, és inkább csak vitettek általuk, sem miut azokat irányozták. A valódi nagyság legfőbb ismérve az egyetemesség, eredetiség. Mint a nap, senkitől nem kölcsönöznek világot, de szórják azt minaenfelé, szegényre, gazdagra, a kerek világminden iránya felé egyaránt. Szóban oly remekül fejezik ki magukat, mint tettekben, és összhang van tetteikben és beszédeik között. Ha már a néppel fognak kezet, annak hűséget esküdnek, javát előmozdítani igérik, ezt nem azért teszik, hogy utóbb egy lovag renddel mellükön, minden előbbi ígéretekkel ellenkezőképen cselekedjenek. Hogy lehet valaki hadvezér, nyerhet nagy csatát, nem egyet, de tuczat szám, és még sem nagy ember, de sőt igen közönséges fráter, ez iránt példáért nem kell messze mennünk. Találunk ilyeket a szomszédban eleget. Vannak hires tábornokok, a kiket a szerencse nagy és vitéz seregek élére állított, melyekkel nem győzni szinte lehetetlenség volt. És ha szájukat soba ki nem nyitnák, ha némák tudnának maradni, hát utóbb el is hinnők, hogy csakugyan nagy emberek. De szerencsénkre és a maguk szerencsétlenségére beszélnek, irnak, kiáltványokat parancsokat adnak ki, és a mesebeli varjú elárulja magát. A lángész áttöri magát mindenen s egy iránt látszik érteni mindenhez. Természetesen abban válik legnagyobbá, amit épen szakmájává választ, de elévülhetlen jeleit szokta adni, hogy más téren is rendkívülit tudott volna művelni. Az ő fénye mindenünnen visszaverődik, ahol tárgyat talál. Napoleon szellemnagyságát szinte bizonyosabb kétségtelenebb alakban mutatják egyes remek mondásai, meghatározásai, mint az ál— És még mindig benne rekedsz ? — Sőt még jobban besüppedek. Eleinte magam is azt gondoltam, hogy könnyű lesz tőle szabadulnom, de most már nem is akarok menekülni.. . Bolondulásig szeretem. — Szegény fiu. — Na, és most képzeld, ha megpillant, a mint nőmmel és anyósommal a páholyban ülök . . . Hiszen fogalma sincs róla, hogy házas ember vagyok! . . . — Rettenetes volna. — Irtózatos. — De azért lehetne segíteni a dolgon. — Adj tanácsot, kedves barátom befoglallak imámba érte. — Milyen kegyesség! Figyelj reám: Azonnal megveszed a páholyjegyet. .. — De Gonda. —* Csitt! Kibékíted a feleségedet... — Könnyű lesz. — És az anyósodat. — Jaj! — Este levelet irsz Gondának. Értesíted, hogy vidéki rokonaid érkeztek, és azokkal vagy a színházban. Küldj neki virágot és azután szent lesz a béke. — Pompás, megteszem ... Isten áldjon meg! — Szervusz! * — Kedves aranyos kis Karcsikám, tudtam én, hogy nincs neked párod. — Mit ne tennék meg, ha örömet okozok neked. — Színházba menni nem oly hallatlan áldozat vőm uram, veti közbe az anyós dühös pillantással,