Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-10-14 / 23. szám

egyszerű polgár, Soós József ezer forinttal nyitotta meg. Ezt sorra követték a szép ado­mányok, úgyannyira, hogy ma a 14 stáczióbui álló, gyönyörű kivitellel készitett kálvária a felszentelést várja. A felszentelés a rendes szokásosságtól eiütöen nagy lelkesedes köze­pette ma délelőtt 10 órakor les/.. Az ünnep­ségre Pápáról és a szomszéd vidékről többen megjelennek. Dicséret érdemli a szép eredmé­nyért elsősorban Lukaesek János plébáuost, aki hosszú pásztorsagauak ideje alait a vailus­szeretetet olyan magas fokra csigázta, hogy Gerstner Ignácz tehetett eszmejet annyi szeretettel s lelkesedéssel vaiósitották meg. Az a nép, mely annyi vallás-szeretettel van megáldva, nem veszhet el és sok szép és dicső dolgok véghezvitelére van hivatva. — Batthyany Lajosné temetése. Szer­dán dólelótt tették örök nyugalomra a vértanú özvegyét, aki negyven esztendeig várta azt a napol, mely összehozza őt felejthetetlen fér­jével. A ravatalra koszorút tétetett Batthyáuy­Strattman hgné, Eszterházy Móricz gr., Esz­terházy Paula grnő, Erdődy Jáuos gr. özve­gye szül. Kaczyuszky Terez grnő, Dessewify Auréiné grófasszouy, Odescalchi Anua herczeg­uo, Gyormegye, Gyor városa, az országos ipategyesület, a magyar gazdasszonyok orszá­gos egyesülete, a pápai ref. főiskola tanaii kara ós iljusága. Kora reggel óta a resztvevok sürü csoportjai állottak körül a koporsót. Ki­lencz órakor megjelentek a gyászoló csalad tagjai: Batthyany Elemér gróf, Batthyany Ilona grófnő es forje Beniczky Gábor, Batt­hyány Lajos gióf győri főispán es neje And­rassy Ilona grofuo, Batthyány Géza es Béla grolok, Kegievich Béla gróf nejével, Zichy Jauos, József, Pál és Jenő grófok. Eomeiser József prépost, belvárosi plébános 10 órakor beszenteite a halottat, mire a koporsót föltet­ték a négyfogatú gyászkocsira s a menet el­indult a mauzóleum felé. Elől az aggharczo­sok ós honvédek diszzászló alatt, azután a halottas szolgák, majd a lelkész és a gyasz­kocsi. A koporsó utáu a gyászoló család tag­jai haladtak. Fél óra alatt ért a menet a Batthyány-mauzolenm elé, melynek jobb ol­dalán levő bejárata nyitva \ olt. A koporsót itt a lépcsőzetre tették s Komeiser prepos foly­tatta á megkezdett gyászszertartást. Meg egyszer beszeutelte a halottat ós a sírboltot is, mire a koporsót levitték a kriptába. Ott a Batthyány Lajos koporsójától jobbra eső fül­kébe helyeztek el, ugyanoda, ahol ideiglenesen Deák Fereucz hamvai pihentek. A koszorúkat a sirbolt falaira akgatták. A koporsóhelyezós utan a gyászoló család tagjai lementek a kriptába s egy utolsó „Isten hozzád'*-ot mondtak kedves halottaikuak. — Latig Lajos, Pápaváros országgyű­lési képviselője szerdán délben Pápára erke­zett, hogy itt a földműves iskola Ügyében a kiküldött szakbizottsággal értekezzék. A vas­úti állomáson Néger Ágoston apát-plébános fogadta, kiuek itt tartózkodása alatt vendége volt. Laug Lajos csütörtökön utazott vissza a fővárosba. — Fenyvessy Ferencz dr., az ugodi kerület országgyűlési képviselője Budapestre utazott. — Eljegyzés. Folyó hó 8-án este vál­tott jegyet Z e 1 i u k ó József, hécsi kereskedő ózv. Fleischner Adolfné csiaos és szeretetre méltó szellemes leányával, Kóza kisasszony­nyal. A szép frigyhez őszinte szívből gratu­lálunk. — Esküvő. Nemes-dömölki P i c k Hen­rik kis-czelli nagybirtokos kedves és nemes tulajdonokkal megáldott leányát, a szép Gizát, e hó 7-én vezette oltárhoz Kis-Czellben Grá­ner Ernő dr. fővárosi ügyvéd. Fellegtelen bol­dogságot kívánunk az uj párnak. — A pápai „Leanyegylet". Lapunk mai számában közijük De Gerandó Antóniának, a kitűnő nőirónak levelét a pápai leányegyesü­letről. Igen kedvező nyilatkozat ez, mely élénk világításba helyezi azt, hogy miképen gondol­kodnak erről a szerény körülmények között megalakult egyesületről a testvér országban, Megjegyezzük ezúttal, hogy a „Leáuyegylet" már saját helyiségéről is gondoskodott s e czélra a bástya-utczábau nagy termet bérelt ki, hol a renoválások belejeztevel ujult erővel kezdik önképző működésüket. Miként értesü­lünk, felolvasást is terveznek s erre dr. Ka­pó ssy Lucziánt, a pápai főiskola jeleskép­zettségü tanárát kérik fel, aki, ismerve a „Leányegylef iránt eddig tanúsított rokon­szenvét, szívesen tesz eleget az ügybuzgó le­ányok kérésének. Jelezzük továbbá, hogy a tagok nagyban buzgólkodnak pártoló ós ren­des tagok gyűjtésén. Hisszük, hogy a jó hang­zasu felhívás, valamint De Geraudó Antónia levele meggyőzi az eddig idegenkedőket és számos uj tagot toborz a nemesczélu egyesü­let zászlója alá. — Cziszterczita rendház Budapesten. A magyar cziszterczita rend, melynek apátsági székhelye és anyamonostora tudvalevőleg Zir­cen van; Budapesten, a zerge-ntezában egy házat vett és rendezett be az egyetemi tanul­mányaikat végző rendtagok számára. Supka Jeromos apát a házat és kápolnát folyó hó 8-án reggel 8 órakor szeutelte fel Koloss­váry Kálmán rendi számvevő, Mihályfy Ákos dr. apáti szertáros, Piutér Imre dr. tanulmá­nyi felügyelő és tizenhét cziszterczita tanárje­lölt segédlete mellett. A ház és kápolna be­rendezese igen csinos és czólszerü. A terveket Kiss István műépítész készítette és Kauser Gyula hajtotta vegre. A kápolnát Götz fővá­rosi rajztanár festette. A cziszterczita rend tanárjelöltjei ezentúl tehát a rend tulajdon hazában lógnak lakni. Supka Jeromos apát ez­zel nemcsak a tanárjelölteket kötelezte hálára, hanem a hazai közoktatásügynek is nagy szol­galatot tett. — A leveleiö rablógyilkos. Hoszter Fülöp, a várpalotai rablógyilkos iílaváról le­velet irt szülőfaluja Nágocs plébánosához, Kiss Mihályhoz, ki azt, mint pszihologiai szempontból igen érdekes doigot, a M. Á,-bau közzétette. Az ortograíiával kissé hadilábon álló levél igy hangzik.­„Fó tisztelendő Ur! Mély alázattal bocsánatott kérek hogy levelemmel batorvagyok alkalmatlankodni, de kénytelen vagyok mert a testvéri szeretet kény­szerit arra hogy rollok valami tudósítást kap­jak mást uem tudtam gondolni mint főtiszte­lendő úrhoz folyamodni kérésemmel, hiszem hogy tisztelendő ur tudja merre vanuak vagy hogyha meghaltak azt is tudja. Mióta ide ke­rültem ehhez a szomorú szenvedő házhoz azóta töllök levelet nem nem kaptam Sem felölök Semmit nem hallottam tehát kérem fő Tisz­telendő urat legyen kegyes veliem tudatni hogy lettök felől vagy pedig őket felszollitam, hogy irják meg hogy lettöket és hogy merre vágynák, kérem őket ne haragudjanak rám hogy én ily gyalázatot hoztam az fejökre bo­csássanak meg, legiukább Katica és Annának nagyon szsretuém tudni aholletöket is rendes atreezukat mert szeretnék valamit küldeni mint legfiatalabb tettvérjeimnek. Most pedig ismét bocsánatot kérek tisz­telendő úrtól alkalmatlankodásomért s mara­dok kérője Hoszter Fülöp. Illaván 1888. julius 15. Ide az atrecz Trencséuymegye az lllavai fegyintézetben 2594: F. sz. Hoszter Fülöpnek. — A pápai kereskedelmi ifjak önkép­zőköre lakását a „Lloyd" helyiségéből saját helyiségébe, Baron-íéle házba helyezte át, hol a szakelőadások legközelebb megkezdődnek. Dr. Hirscli Vilmos, dr. Kende Ádám és Schor Ármin szakelőadásait eddig is szép számmal látogatták a tagok. — Követendő példa. A szombathelyi kereskedők egyetértve elhatározták, hogy a vasárnapi munkaszünetet ők is megbecsülik és üzleteiket e napon zárva tartják. Felhívásban tudatják azt a bevásárló közönséggel. A nemes példa valóban követésre méltó és igen helye­sen tennék városunk kereskedői is, ha egy napot megtartanának ünnepként a hét fára­dalmas munkálkodása után. Megköveteli ezt a vallás, de tartozik a pihenéssel minden keres­kedő a saját egészségenek is. Miként, örömmel értesülünk, ez iránt a mozgalom már meg is indult. Vajha siker koronázna a szép igyeke­zetet! — Amire nehéz felelni. Egy kedélyes úriember következő találós mesét moudta ei egy társaságban: Látják uraim azt a kutyát? Ha a társaságban valaki hazudik, a kutya ki­megy a szobából. Alig mondta ki e szavakat, a kutya kiment. Kérdés, hogy hazudolt-e az úriember? Tessék rá válaszolni! — Megjöttek a színeszek. Völgyi György igazgatása alatti szintársulai f. hó 9-én jött Komaromból Pápára és az előadások soruza­tat tegnap este megkezdték. A társulat név­sora következő : Szathmáry Károly, Siméufalvi Gyula, Dobocsányi Gyula, Lengyel József, Kuuhegyi Miklós, Ligeti István, Aszalai Dá­niel, Gárdonyi Autai, Kovács Vincze, Bombay Gusztáv, Kátkay György, Peterdi Gyula, tízi­tay István, Kadváuyi Lajos. Völgyiué Teréz, Tarján Erzsébet, tíz. Koháry Mariska, Ligeti Vilma, Erdei Berta, Kunhegy iné Júlia, Zemp­léni Erzsike, Ligeti Istváune, Lázár Kóza es Halmai Oornél. A színigazgató jelentésében a következőket írja: Ismerve e város lelkes és hazafias közönségének műizlését, mindent elkö­vetek, hogy annak minden igenyeL kieiegiisem. Egyszersmind tisztelettel ertesitem a n. é. kö­zönséget, miszerint 12 előadásra bérletet nyi­tok a következő helyárak mellett: Nagy pá­holy 35 frt. Kis páholy 28 frt. Eikélyszék 9 frt.' Támlásszók 7 frt. Zártszek 5 frt. Tanuló ííjuság részére 12 jegy, mely ugy egyszerre, mint 12 előadás alatt használható 2 frt. 50 kr. — A bérletben minden újdonságot előada­tok. A bérlet kedden folyó évi októberhó iti-án veszi kezdetét, mely bérlet eszközlésével K u u­hegyi Miklós társnlatem titkárát bizom meg, ki e czélból tisztetetét teendi. Midőn ujolag kegyes pártfogasukért esedezem, magamat és társulatom tagjait becses figyelmükbe ajáulva vagyok a u. é. közönségnek alázatos tisztelője Völgyi György színigazgató. — Batthyány Lajosné grófasszony te­temeinek Oiszallitasa. A vértanú özvegyének hűlt tetemeit szerdán szállították a dákai ká­polnából a budapesti kerepesi-uti temetőbe. Az elszállítás a legnagyobb csendben tőrtént dél­után 3 órakor, a reudes személyvonattal. A kettős reuasaus-stylu érczkoporsót nagy l'ako­porsóban helyezték egy szállító kocsiba a pá­pai pályaudvaron. Nagy kellemetlenséggel járt a koporsónak Győrött történt uj áthelyezése. Az elszállítást a budapesti .Pompes fuuebres* első budapesti vállalat megbízottai eszközlék. — Uj főgyógyszerész. Az Irgalmas-reud pápai társházáuak főgyógyszerésze, ZsiskaKa­lazancz Pápáról elhelyeztetett. Helyébe válto­zás folytán Pécsről Görey Gerváziusz uem helyeztetett ide, hanem Zsisko Kalazauczot Csincsara Béda váltotta fel, akit Budáról helyeztek Pápára. — Áthelyezés. Németh József, a pápai vasúti raktár pénztárosa Pápáról Herendre helyeztetett át. — Életmentő iibaezomb. Bató Julcsa cselédleány megunta az életét. Hosszú ideig volt szolgálatban Veszprém egyik iparosánál. Nem volt ellene semmi panasz, megfelelt a kötelességének pontosan. De egyszerre nagy baj esett Bató Julcsával. Szerelmes lett. Ez elég ok arra, hogy a szorgalmas leány eszét vesztve és többet gondoljon kedvese után, mint a dolgára. Julcsát nagyon elkeserítette az a körülmény, hogy kedvese Jfolyton fúvarozni jár, s keveset lehet az ő körében. E feletti elkeseredésében elvégezte, hogy öngyilkosság­gal vet véget szerelmes életének. A minap, midőn oly búskomor esős idő voft, az élet­untság a legnagyobb fokra hágott Bató Jul­csánál. Egy észrevétlen pillauatbau felszökött a padlásra és ott a mestergerendára felkö­tötte magát. A házikisasszony épen lndfertály vagdalással foglalatoskodott. A macska egy ezombot felkapott és a padlásra szaladt vele. A kisasszony nem volt rest, utána^ sietett. Elképzelhető, hogy mennyire meglepte a ge-

Next

/
Oldalképek
Tartalom