Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.
1888-10-07 / 22. szám
— Változás. A pápai Irgalmasok gyógyszertárának főgyógyszerésze Zsisko Kalazancz Pécsre, Görey Gervázius Pápára kölcsönösen áthelyeztettek. — Hasbeszélő. F. R. Petersohn, a hasbeszélők királya teguap este hasbeszéléssel produkálta magát a Valdmau-féle kávéházban. Peterson előadása érdemes a meghallgatásra. Ma este a Berger-kávéházban, holnap pedig ismét a Valdinau-kávéházbau tart előadást. — Gombamórgezés. Bujáky alsóvárosi lakos felesége szombaton egy teveiyi asszonytól gombát vett, hogy gombalevessel kedveskedjék családjának. De gyengéd gondosságának majd csaknem drágán adta árát. Ugyanis ebed utan a családnak mind a hat tagján a gombamérgezés tünetei mutatkoztak és csak a gyors orvosi segélynek köszönhető, hogy egy kis rosszullétnél komolyabb baj nem történt. Felhívjuk rendőrségünk figyelmét a piaczou gombát áruló asszonyokra, mert a megtörtént szerencsétlenség után késő lesz óvóintézkedéseket tenni. ~ Hova ragasztandó a szamlabélyeg ? Az I08I. évi XXVI. tcz. 27. §-a szerint ugyanis: „Kereskedők és iparüzők által saját üzletökbői származó követelései* iránt kiállitott számlák, jegyzékek, kimutatások s hasonló iratok utan a megfelelő bélyegjegyek a számlák első lapjára töiragasztandók s a számla egyik tételevei keresztül Írandók" A törvény ezen intézkedése a pénzügyi közigazgatási bíróság döntvénye szerint akkép értelmezendő, hogy a bélyeg a számlának első lapjára akkép fölragasztandó, miszerint annak alsó szélét a számla első tételével lehessen keresztül írni. Más helyen és módon alkalmazott bélyeg nem létezőnek tekintetik s a szabálytalanul bélyegzett számla miatt jövedéki pénzbüntetésnek van helye. — Egy kis fejtörö. Hírlapunk mult számában közölt „Hány éves öu?" czimü talányunk megfejtése a következő : 2x=100 +10 —x=3x=200 ;x=- 66% — Scüret. Megélénkülnek innen-onnan a hegyoldalok, megkezdődik a szüretelés. A hét elején Pápavidókén már megkezdik a szüretelést. A Somlón 8-án ülnek össze a birtokosok ós 15-ére tűzik a szüret kezdetét. Az idén még meglehetősek a kilátások, jövőre azonban már félve tekintenek a somlói szőllőbirtokosok. Mert hát az a világhóditóbogár felütötte a tanyáját ós nem lehet kiölni semmiféle szerrel sem. — A devecseri gazdasági kiállítás részbeni meghosszabitás után vasárnap ért véget. A kiállítás főbb napjairól szóló tudósításunkat helyszűke miatt mellőznünk kellett. A kiállításon kitüntetést nyertek: Marháik után a r a n y-oklevelet a zirczi apátság, Esterházy Ferencz gr., Szalatkay István ; e z ü s t-oklevelet: Reé JenŐ, Erdődy Ferencz gr., Fittler Sándor, Berzsenyi Mihály, a győri püspöki urodalom; bronz-oklevelet: Reé Jeuő, Szauter Ignácz, Németh Dezsőnó, Veizl Vilmos. A termény ki állításban aranyoklevelet: Esterházy Ferencz, Jenő és Pál grófok, Bokrossy Viktor, Purgly Sándor, Wertheim M. fiai, Kovács József, Hegedűs József, Ruttner Sándor, Nagy Iván, Szauter Ignácz, Sebőn József, Braun testvérek, Farkas Ferencz, a veszprémi piaristák, Keményffy István, Erdődy Ferencz gr., Beck János, a zirczi apátság, Szalay Ottó, Heykál Ede, Tarczy Dezső, Sachl testvérek; ezüst-oklevelet: Purgly Pál, Nemzsur Lajos, Szenes Imre, Wurda és társa, Udvardy Gyula, Mészáros Mihály, Bauer József, Németh Antal, Serényi Antal, Neábauer József, tSchultheisz Miksa, Boday Dániel, Steier József, Schera Lajos; bronz-oklevelet: Szelesztei Lajos, Krizmanics Jáuosné. Végül Bohácsek Rezső, a selmeczi erdészeti akadémia hallgatója, ar a uy-okleveiet nyert, tiszta, szabatos erdőfelvételeiért. — Rablás — utonállással. Hire ment a napokban, hogy Kerkápolyi Tivadar két béresét Nórápon aiuii Berki pusztán négy fegyveres rabló utouállta és őket távozásra bírva, a hajtásuk alatt levő 5 tehenet^és 4 üszőt ellopták. Az esetről a pápai csendőrőrs azonnal értesítette a szomszéd Devecser, Zircz és Alásony csendőrőrseit, honnan járőrök azonnal nyomozásra indultak. A szakasz és kerületi parancsnokság szintén táviratilag lett értesítve. Valóságos hajszát folytattak a négy fegyveres rabló ellen az, összpontosított csendőrök, mig végre kisült, hogy az egész ráblási história nem egyéb feliiltetésnél. A két hajtó többet talált inni a rendesnél és az uton hajtás közben elaludtak. Ezalatt a tehenek ismeretlen helyre mentek. A hajtók féltek, hogy hanyagságuk méltó büntetéseként élcsapatnak, hát kigondolták a rablótörténetet. Természetesen méltó büntetésük nem fog elmaradui, — Szabadhegyit elfogták. A „Hivatalos Rendőri Közlöny" körözésének meglőn a kellő hatása. Szabadhegyi Aladár színigazgatót ós Szeles József művezetőjét Békes-Csabán elfogták A derék „művészek" azonban nem a legjobb emléket hagyták maguk után, mert több városba kívánták őket vissza — a „Hivatalos Rendőri Közlöny" utján. Igazgató és művezető valósággal sportszerűen űzték a csalást. Három városban gyűjtöttek előre bérleteket, a pénzt fölvették s aztán elillantak. A társulat pedig, melyet „vezettek", ezalatt nyomorgott. Ezek az elzüllött emberek alig tették be labukat Makóra, ott is rut csalást követtek el. A „színigazgató" házigazdájától váltóra, melyet Szeles is aláirt, 100 frtot vett fel kölcsön. Mikor a becsapott hitelező pénzét kérte, az igazgató és a művezető urak bevonszolták a szobába, rázárták az ajtót és tőke és kamat fejében jól elverték. Míg végre a vidéki színészet örömére megö^ipték őkelméket. — A dákai halott. Batthyány Lajos gróf özvegye még mindig a dákai kápolnában van elhelyezve. A megboldogult tetemeit Budapestre togják szállítani, de a határidő még nincsen megállapítva. A család a ravatal lefényképezésere kivitte a Skoff testvéreket, akik azonban a gyászszal bevont helyiségben nem tudtak felvételt eszközölni. Így a fényképezés elmaradt, legnagyobb sajnálatára a kegyeletes csaladtagoknak. — A hót halottjai. Városunkban meghaltak szeptember 28-ától október 4-ig. Veltner Miksáné izr., 42 éves, tüdővész. — Törzsök István gyermeke, Mária róm. kath., 2 éves, tüdővizenyő. — Hegyi Istvánné róm. kath, 55 éves, vizkór. — Gergye József gyermeke, Etelka ref., 4 hónapos, bélhurut. Neumann Jakab izr., 85 éves, aggkór. — Takács Vincze gyermeke, Zoltán róm. kath., 3 napos, ráuggörcs. — Legény Ferencz gyermeke, Károly róm. kath., 10 napos, veleszületett gyengeség. — Czirfusz Károlyné róm. kath., 42 éves, rákos elfajulás. — Piaczi árak. Kivonat a Pápa városának gabona-ár jegyzőkönyvéből. 1888. szeptember 5-én 100 kilogrammonkint: Buza jó 7 frt 30 kr., közép 7 frt., alsó 6 frt 60 kr., Rozs jó 5 frt 10 kr., közép 5 frt., alsó 4 frt 80 kr. Árpa jó 0 frt 50 kr., közép 6 frt., alsó 5 frt 80 kr., Zah jó 5 frt 10 kr., közép 4 frt 80 kr., alsó 4 frt 60 kr., Kukoricza uj jó 5 frt 20 kr., közép 5 frt., alsó 4 frt. 20 kr. Burgonya jó 1 frt 90 kr., közép 1 frt 60 kr., alsó 1 írt. Széna jó 3 frt 20 kr., közép 3 frt., Zsupp jó 1 frt, 80 kr.. közép 1 frt 60 kr. = Eladó kocsi. Egy jokarban levő keveset használt ruganyos nyitott hintó jutányos árért eladó. Bővebb értesítéssel szivesen szolgál a kiadóhivatal — Vendéglő megnyitás. Uj vendéglő nyílik meg Pápán a Flórián-utczában, Ro z s Ferencz derék polgártársunk megkapta a bormérési engedélyt s vendéglői helyiségét ma nyitja meg a Flórián-utczai 345. számú saját házában. = Budapesti Hirlap. A „Budapesti Hirlap *-nak a hazai művelt olvasóközönség vetette meg alapját. A lap elejétől fogva megértette a magyar közönség szellemét; minden pártérdek mellőzésével küzdött nemzetünk- és fajunkért, ez egyetlen jelszóval: magyarság! Viszont az ország legkiválóbb intelligentiája is azonosította magát a lappal, fölkarolva azt oly módon, mely páratlan a magyar újságírás történetében. A hazai sajtóban máig a legfényesebb eredményt a „Budapesti Hirlap" érte eí; legnépszerűbb, legelterjedtebb lapja az országnak. A külső dolgozótársak egész seregén kívül a szerkesztőségnek annyi belső tagja van, a mennyivel egy magyar lap sem dolgozik; minden rovatot külön vezető gondoz. A helyi tudósítókon kivíil, a kik a nap történetét irják, minden fontosabb bel- vagy külföldi esemény felől rendes levelezőn kívül saját külön tudósító értesít közvetlenül; a távirati szolgálat immár oly tökéletesen vau berendezve, hogy elmondhatjuk: nem történik a világon semmi jelentékeny dolog a nélkül, hogy a^'„Budapesti Hirlap" arról rögtön ne adjon hű és kimerítő tudósítást. A „Budapesti Hirlap" politikai czikkeit Kaas Ivor báró, Rákosy JeuŐ, Balogh Pál irják más kiváló hazai publicistákkal, hiveu a lap független, magyar, pártérdekeket nem ismeí'ő szelleméhez. Politikai hirei széleskörű összeköttetések alapján a legmegbízhatóbb forrásokból származnak. Az országgyűlési tudósításokat a gyorsírói jegyzetek alapján szerkesztik. Magyaroszág poliúkai ós közélete felől távirati értesülésekkel látnak el rendes levelezők, minőkkel minden városban, sőt nagyobb községben is bir a lap: a „Budapesti Hirlap" távirati tudósításai manap már teljesen egy fokon állanak a világsajtó legjobban szervezett hírszolgálatával. Európa összes metropolisaaiban Londontói Konstantinápolyig saját tudósítók vannak, a kik ugy az ott történő eseményeket, mint az elektromos dróton oda futó híreket rögtön megtáviratozzák. A külföldi rendes tudósítókon kívül minden fontosabb esemény felől a szerkesztőség külöu kiküldetésü tagjai adnak gyors és bő értesítést. A „Budapesti Hirlap" e czélokra havonkint oly összeget fordít, mint a mennyi ezelőtt 10 évvel még egy-egy hirlap egész költsége volt; de sikerült is elérni, hogy ma a legjobb ban, leggyorsabban értesülő organuma a sajtónak. A „Budapesti Hirlap* Tárczarovata Teleky Sándor gróf, Tóth Béla, Rákosy Viktor (Sipulusz) és több kiváló irók közreműködése mellett, a lapnak egyik erőssége s mindig gondot fordít rá, hogy megmaradjon előkelő színvonalán. A napirovatokat kitűnő zsurnaliszták szerkesztik s a helyi értesülés ismert legügyesebb tudósítókra van bizva. Rendőrségi ós törvényszéki rovatai külön-kölön szerkesztői a főváros sötét eseményeit is mindig oly hangon tárgyalják, hogy a „Budapesti Hirlap" helyet foglalhat minden család asztalán. A közgazdasági rovatban a magyar gazda, birtokos, iparos, kereskedő megtalálja mindazt, a mi tájékozására szükséges. A regénycsarnokban csak kiváló irók legújabb műveit közöljük. Az előfizetés föltételei: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr, egy hóra 1 frt 20 kr. Az előfizetések vidékről legczélszerübben postautalváuyuyal eszközölhetők következő czim alatt: A „Budapesti Hirlap" kiadóhivatalának, IV. kerület, kalap-utcta 16. szám. Szerkesztői üzenetek. Keszthely. Amint látja bevált. Ha a pénzt beküldi 1 frt 54 krért kazöljük. L. Gy. H elyb e n. Sajnálattal félre kellett tenni a költeményeket, mert a „Leugeség" czimü vera ismerős ami a másik iránt is kételyekre ad okot. G. L. Devecser. Folytatását kérnénk. H. P. Szombathely. A dámák dia dal ünnepet ülnek, köszönjük. Laptulajdonos felelős szerkesztő: V. Hullám József. ..... .. .. - . ,.•..•HÍ;.." R