Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-06-10 / 5. szám

alvással töltötte. Utóbbi tekintetben ő volt a tébolydában az első és sohasem volt meg­elégedve az adaggal, holott ugyancsak jól kimérték számára. Egy napon tíz hatalmai gombóczot evett meg a többek között. Ö Ö Vasárnap a szegény asszony ismét roha­mokat kapott, a fodrásznőért kiabált és verte az ajtót. Az ápolónak sikerült nagy nehezen lecsillapítani s Bőmischné csendesen lefeküdt vaságyára. Este tíz órakor Németh Pál ápoló, kinek lakása egészen szemközt van az 5. számú szobával, végig nézett a folyosón s betekin­tett a czellák ajtóablakán. Mindeniket nyu­godtan találta és Bőmisch Józsefné is aludt. Két óra múlva hatalmas zörgés támadt az 5. számú czellában. Az ápoló ismét meg­vizsgálta a czellákat és megnyugtatta Bö­misnét is, ki ismét visszafeküdt ágyára. Alig ment vissza Németh Pál szobájába, a szomszéd szobából zÖrrejt hallott ismét, de erre nem is figyelt, mert az ilyen zörgé­sek a tébolydában gyakoriak. Reggel 4 órakor ismét végig járta a czel­Iákat s az 5. számban meglepetve vette észre, hogy Bőmischné az ablak vasrácsára f^l akasztott a m ag á t. F ejkendőjét kö­télszeriien összesodorta és ezzel végezte ki magát. Mivel az ablak magasan volt, ugy segített a bajon, hogy felállt az éjjeli szekrényre, azt később elrúgta lábaival és maga függve maradt. Az ápoló által h . 11 ott zörejt a szekrény elrugása okozta. Az öngyilkosságot 1 — 2 óra között hajt­hatra végre. Teste még meleg volt. o o o Németh Pál azonnal jelentést tett a fel­ügyelőnének, ki orvosért sietett. De a megérkezett dr. Makara, dr. Steiner, dr. Mathia orvosok csak az önakasztás kö­vetkeztében beállott halált konstatálhatták. A holttestet a 3. számú czellában helyez­ték el és táviratilag értesítették a családot, melynek tagjai középmódú földmivelők, akik i a tartási dijat pontosan fizették és szivükön hordozták családtaguk sorsát. A szerencsétlen nő temetése kedden d. u. 8 órakor volt. A családtagok közül a szo­morú véget ért nő apja jelent meg. Az esetet a tébolda vezetői a legnagyobb titokban tartották s cmk másnap szivárgott ki a hír. Valóban nem lehet tudni, hogy a felületes ápolásnak, illetve felügyeletnek, vagy az ápolók kevés számának (összesen egy van) tudja be az ember a sajnos esetét. Ezt a megindítandó vizsgálat fogja kideríteni. Mivel a szigorú titoktartás miatt részle­tekről senkit sem értesítettek, ezért tartot­tuk szükségesnek közönségünket hiteles forrás és informácziók után értesíteni. A tébolyda főorvosa által kiadott jelentés így hangzik: „Bőmisch Józsefné hulláját megvizsgáltam, és azon semmi külső erőszak nyomait nem találtam, de a nyakon egy erősebb lehorzso­lást és ezért jobbról-balról vérrel borított zsinegbarázdát. Miután kétségtelenül öngyil­kosság forog fenn, bonczolás szükségtelen." Söprik a pápai utczát... Pápa, juu. 10. Aki ezt a nótát csinálta, az is in­kább szatira-irónak született, mint lyrikusnak. ­Mert bizony külön privilegiumos tüdővel kell birni annak az embernek, aki nem zsebkendőn át szűri a leve­gőt, ha a pápai utczát söprik. Aki pedig nem bktositctta véletlen bal­eset eshetőségére az életét, egész­ségét, az, ha Pápán sétálni akar, oko­sabban teszi, Ha otthon marad. Nem hisszük, hogy sokkal hatalma­sabb porfelleg fertőzi meg a Sahara levegőjét, mint a pápaiét. Régi panasza már a közönségnek, az adófizető polgárságnak, de minden hiábavaló, elhangzik az, mint a pusz­tába kiáltó szava. Pedig akik pontosan megfizetik az. öntözésre kivetett városi pótlékot, nem vitathatja el senki, hogy az joggal meg is követelheti, hogy pénzeért tisztán szívhassa a levegőt, ha már ezt nem adják ingyen. Mert a pápai adófizető polgárság minden esztendőben rendületlenül és hiány nélkül fizeti a pótlékot. Megszavazták, ki is vetették, be is szedték. A polgárság pedig fizetett, mert muszáj volt neki. Azt mondják neki: fizess, aztán — upre, nincsen több szavad. Pedig hát nem jól van ám ez igy!" Mert tudomásunk szerint már a mait esztendőben megszavazták az öntöző­kocsikra az összeget, be is folyt a pénz, de az öntöző-kocsik máig sin­csenek beszerezve. A közutak, ha csak az Isten egy kis esővel meg nem szán bennfiukét, soha­sem látnak vizet, a gyalogjáró helyek is csak egy-egy jólelkű háztulajdonos belátásából lesznek öntözve. Mert azok a nagy urak, akiknek módjukban áll, hogy fürdőhelyen üssék agyon a kánikulát, azoknak egészen mindegy, ha öntöznek, vagy harapják a port a pápai polgárok. Ce magunkfajta emberek, akik arra vannak kárhoztatva, hogy itthon ma­radjanak és nem birnak protekcziós biléttel a grófikertbe, azok nem igy ! gondolkodnak. j ^Hanem igenis joggal megkövetelhe­I tik, hogy ha már befizették az adójú­I kat s megszavazták az öntöző-kocsik ! beszerzési diját, akkor szerezzék is be azokat s ne kíméljék a városi lovakat. Ugy is nem valami brillántos lábon ! állnak a pápai egészségügyi viszonyok. — Hová fiuk ? — Jó, hogy találkozunk veled barátom, ma élvezetes esténk lesz, ne kérdezz semmit, csak jer velünk. Mentünk pedig a német színházba, hol „Die berűhinte Frau" került színre. — Csak mikor a szinlapot olvasom: Gráf Bela Pál ­may — — — — — — Grustav Kadelburg. — Tehát magyarokról is lesz szó! Kezd­tem kíváncsi lenni. Az első felvonás közepe táján végre láttuk a magyar grófot, hozzá illő elegántiával és magyaros németségével. Beleszeret egy ki­tűnő német opera énekesnőbe, kiről kiderül, hogy magyar származású. A szép Vally sem képes ellentállni a magyar gróf akadályt nem ismerő szerelmének és az ő kedvéért dicsősége tetőpontján lemond pályájáról. A darab teljesen kielégített bennünket, sőt egyik barátomnak annyira tetszett, hogy ki­fogyhatatlan lett dicséretéből s nem állhatta meg, hogy újra meg ne nézze. Egy estve, midőn lakása ablakából a Spree partját szemlélgettük, hangos gondol­kozásából e szókat tisztán hallom : Istenemre gyönyörű kis leány! — Beszélj már hangosabban, ki az a gyö­nyörű kis leány ? — Emlékszel arra a darabra? — Persze, hogy emlékszem, Pálmay gróf... — A szép Vally-ra? — Arra is emlékszem. i — Tudod-e, hogy az a szép kis színésznő e házban lakik? — Azt ugyan nem tudom. Ez csakugyan | szép ! i — Még szebb, mint a színpadon. Házi­i asszonyom közbonjárásával megismerkedtem vele s megengedte, hogy vizitelhetek nála. Ez idő óta Zs. barátom ritkán volt a ma­| gyarok közt, de annal gyakrabban a szín­házban és a virágkercskedésekben. Ha mégis 1 ° ' O ; jelent köztünk, nem volt benne köszönet, I mert viselete folytonos élczeskedésre adott I alkalmat, mi csak figyelmeztette őt úgyis sür­, gős dolgaira. A víg czimbora elvesztése nehezünkre esett és elhatároztuk, hogy kigyógyítjuk hirtelen támadt, de bizonyára czéltévesztett szerel­méből. Előszedte mindegyikünk viselt dolgait, de hasonlóra még alföldi barátunk se tudott az ő részéről visszaemlékezni. Szerelmes mind­egyikünk volt, mindegyikünk másba és igy ugyanannyi félekép, de forgópisztolyt egyi­künk se emlegetett annak idején. Ez eset tehát kórosnak vétetett föl és gyógykezelése ez irányban indíttatott meg. A természet erejére is támaszkodtunk ugyan, de mégis alkalmas szerek utan is néztünk, melyek beteg lelkekre gyógyító hatásúak. Kant egyik füzetkéje : „Hogy lehet urává valaki beteg lelkütetének," alkalmas forrássul ígérkezett. A szerelem-betegséget nem tárgyalja ugyan külön, de átalán azon lelki betegségeket, melyek álmatlanságot okoznak. Ezek közé való a kóros szerelem is. — Kant maga is volt oly lelki beteg, melynél fogva álmatlan éjeket töltött — de azért volt bölcs, hogy maga fedezze fel a gyógyszerét is. Mi az ő egyszerű, de bölcs gyógymódjá­hoz folyamodtunk, mely röviden a követke­zőképen fogalmazható: „Az énre zavarólag ható gondolatok tár­gyilagosokkal cserélendők föl — az akarat­erő teljes felébresztésének segélyével." Barátunk azt gondolta, hogy szereti őt. Pedig e gondolat oly messze van az igazi szerelemtől, mint a képzelt betegség — a í betegségtől. Mindamellett tudvalevő dolog> i miszerint az első ép oly káros a szervezetre ; mint az utóbbi s gyógyszer helyett az or-> vos bölcseségével gyógyul meg. Intelligens betegünk csakhamar úrrá lett i akaratának és tárgyi gondolatul az utczán í ezrével járó szép nőket ajánltuk figyel­mébe ! Egészséges barátunk most azzal védekezik, hogy magjarnak hitte a szép Vallyt s ily távolban a szív többre képes a szokottnál. — Félig igaza lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom