Pápai Hírlap – XLI. évfolyam – 1944.
1944-01-22 / 4. szám
Minőségben és ízlésben Kopstein=butor vezet. Fő-tér 14. a lángra való szikra. Arra kérern azért Pápa város művelt,' művelődni vágyó hazafias közönségét, hogv a Jókai-Kör hívó szavát úgy hallgassák meg és kövessék, mint Isten után vágyódó lélek a harangszót. Ha felolvasó és előadó üléseink alkalmával üres padsorok előtt kell is beszélnünk, mi akkor is teljesítjük kötelességünket, de a vád^ a részvétlen, közönyös emberek fejére száli. Arra .kérem magyar testvéreimet, hogy becsüljük meg a saját értékeinjket. A magyarnak a múltban egyik legnagyobb baja, halálos betegsége volt, hogy nem becsülte meg kellőképen azt, ami magyar, az idegen után futott, ha silányabb, volt is. A magyar szöve r tet ki kellett vinni Angliába, hogy mint angol gyártmány kerüljön vissza és megvegyék kétszeres áron. A magyar író és költő itthon nyomorgott, a magyar művész idegenbe vándorolva más nemzet dicsőségét növelte. A magyar ízlést és műveltséget az idegen kultúra és az idegen, művészet eltorzította, megrontotta. Ne kicsinyeljük le saját szellemi értékeinket. Mindenki tudja, hogy saját tűznél melegedni mégis csak a legjobb. Szomorú . volna, ha a mi tüzeink kialudnának és csak idegen tűznél tudnánk felmelegedni. Hogy összejöveteleink művészi értéke minél nagyobb legyen, a helybeli írók és művészek mellett meg fogjuk szólaltatni magyar irodalomnak és művészetnek azokat a kiváló képviselőit, akik országos viszonylatban is értéket jelentenek. Tudjuk, hogy ez ma sok nehézségbe ütközik és nagy áldozattal jár, nenícsak a mi részünkről, de az ő részükről is. Igyekezni fogunk ezeket a nehézségeket legyőzni és meghozunk minden áldozatot, hogy a legnemesebb szórakozást és a legtisztább élvezetet rivujthassuk. Hozzá akarunk járulni ahhoz, hogy átsegítsük a magyar lelket és nemzetet hatósugarunkon belül a mai idők nyo 1masztó nehézségein, leverő kísértésein és emberfeletti megpróbáltatásain. Ma is tiszta, izzó parazsat hoztunk a jókai-Kör oltárára, a m,agyar irodalmi élet legmagasabb oltáráról. Hadd köszöntsem meleg szeretettel a Petőfi-Társaságot és képviseletében megjelent kiváló tagjait, akik mai jubiláris dísz^közgyűlésünkön, nemcsak képviselik a PetőfiTársaságot, hanem közreműködésükkel díszközgyűlésünk értékét is növelik. A Petőfi-Társaság körünk megalakulása óta mindig különös megbecsülésben és értékes támogatásban részesítette körünket. Ötven esztendővel ezelőtt az alakuló közgyűlésen az akkori elnöknek, Jókai Mórnak helyettesével Komócsi József alelnökkel képviseltette magát. Jókai születésének százéves évfordulóján pedig a ^ápai Jókaii-Kör kebelében rendezte meg díszgyűlését. Ezeken a nagy alkalmakon kívül is állandóan éreztük értékes támogatását, a jó, a £zép, az igaz ápolását szolgáló munkánkban. Gyújtsátok meg lámpásaitokat és tápláljátok a hazaszeretet tiszta olajával! Nagy a sötétség, örökmécsesekre van szükség. Nagy a hideg és a közöny, égjenek csodás meleget árasztó tüzek szerteszéjjel a ha^zában. Mi pedig őrködünk ezek felett a lámpá,sok és tüzek felett, hogy azok világosságát ne nyomhassa el a sötétség és lobogását ne olthassa meg politikai, felekezeti, vagy társadalmi . ellentétből kirobbanó vihar. Tovább megyünk: »Rakjuk a {tüzet, hogy este nála, enyhet találjon áldó magzatunk, ez lesz a méltó s a valódi hála, mit a nagy jóltevőnek — és a magyar nemzetnek — adhatunk«. Ezekkel a gondolatokkal és ezzel az.elkötelezesse) állok a nagy célok szolgálatába és foglalom el a Jókai-Kör elnöki székét. Városi közgyűlés. — 1944 január 20. — Pápa város képviselőtestülete e héten csütörtökön Hamuth János polgármester einöklésével rendkívüli közgyűlést tartott. Az elnöki bejelentések során felolvasták dr. Antal István miniszter, országgyűlési képviselő levelét, meiyben tudatja, hogy a városnak azt a kérelmét, hogy a kincstári célra igénybe veendő antaíházi puszta helyett más földbirtokhoz jusson, a földmivelésügyi miniszternek melegen figyelmébe ajánlotta s ugyanez ügyben Bánffy Dániel báró földmivelésügyi miniszternek e kérés teljesítését kilátásba helyező, a polgármesterhez intézett leiratát. Majd referált dr Hermann László főjegyző számos felsőbb hatósági jóváhagyást nyert képviselőtestületi határozatról. A napirendre áttérve elfogadták a hirdetési díjaknak a belügyminisztérium által megállapított új díjszabását. Elfogadták a polgármester javaslatát dr. Csarmasz Ferenc t. ügyész kérelme tárgyában s a fennálló törvényes rendelkezések értelmében elhatározta, hogy néki világháborús és nemzeti hadseregbeli hadiévei kétszeres számítása mellett 10 évet a nyugdíjba beszámítanak. Major Gyula villamosmű-igazgató pótilletmény-kiutalása iránti kérelme a törvényes alap hiányában nem volt teljesíthető, de érdemeire való tekintettel kimondták; hogy üzemi pótlékát a nyugdíjba is be fogják számítani. A ravatalozó építkezésének befejezéséhez még szükséges 78.000 P-re nézve elhatározták, hogy azt nem mint tervezték, kölcsön útján, de a kb. 200.000 P-re tehető 1943. évi pénztári maradványból fedezik. Ugyanennek terhére fogják a városi óvóhelyek építésére szükségessé váló még kb. 20.000 pengő öszszeget r fedezni. Érdeklődést keltett a következő pont: néhai ihászi Ihász Lajos lelencházi alapítványának ügye. Ihász Lajos lőrintei és hathalmi birtokai jövedelmének 10 százalékát Pápa városában létesítendő lelencházra hagyta olyan formán, hogy a 10 százalék mindaddig fizetendő lesz, míg az alapítvány összege 200.000 aranykoronát ér el. A 10 százalék fizetése 1939-től vált esedékessé és a lőrintei birtok után az örökös dunántúli ev. egyházkerület be is fizetett évi 3000 pengőt. A hathalmi birtok örököse dr. Jókay-lhász Miklós pedig kötelezettségének 1100 q búza árával való megváltására tett ajánlatot. Ezt azonban a képviselőtestület, mint az alapítványtevő intenciójával nem egyezőt, nem fogadta el és a fizetendő részesedésnek a jövedelmi adó alapján való kiszámítását kivánja, a polgármestert ily irányú tárgyalásra utasítván. Végül a megüresedett bizottsági tagsági helyeket töltötték be. A tárgysorozat pontlait dr. Szőllőssy Sándor jogügyi és Csaba András műszaki tanácsos referáltak. Ebtulajdonosok figyelmébe ! Pápa megyei város adóhivatala felhívja az összes ebtulajdonosokat, hogy ebeiket 1944. jan. 1-től 31-ig fenti hivatalnál a hivatalos órák alatt 8 órától 2 óráig jelentsék be. Aki a bejelentést elmulasztja, vagy a valóságnak meg nem felelő adatot jelent be, az ebtartási szabályrendelet 24. §-a alapján pénzbirsággal büntettetik. A Jókai-Kör díszgyülése. Győry Elemér az új elnök. A Jókai-Körnek lapunk mult számában jelzett díszgyűlése, fennállásának 50-ik évfordulója alkalmából hétfőn, január 17-én este zajos sikerrel folyt le a Jókai Filmszínház előadótermében. A színházat zsúfolásig megtöltötte a város és környék érdeklődő közönségé és az ifjúság színe-java, amelv szem- és fültanúja akart lenni q Kör első nagy jubileumának. A közgyűlést ünnepélyesebbé tette az elnöki szék betöltése és feledhetetlenné három Petőfi-Társaságbeli tagnak szereplése. A díszgyűlést dr. Biró Lucián köri alelnök nyitotta meg. Emelkedett hangú, mély gondolatokkal telt beszédében rámutatott arra, hogy az egyesületek, az irodalmi és művészeti körök olyan szerepet töltenek be az ember életében, mint a templomoki Ebben Istennek, azokban a kultúrának szolgálunk; de itt is, ott is a jó, igaz és szép kultúrát ápoljuk. Kívánja, hogy a Jókai-Körnek elmúlt dicsőséges 50 esztendeje egy újabb, dicsőségesebb 50 évnek kezdete legyen! Ezután a díszgyűlés jegyzőkönyvének vezetésére dr. Horváth Endre főtitkárt, a hitelesítésére Horváth Máté és Sándor Pál igazg. választmányi tagokat kéri föl. Ezután jelentést tett az igazgatóválasztmánynak az elnöki szék betöltésére vonatkozó javaslatáról. A jelölés alapján az elnöki tisztséget nagy és'lelkes közfelkiáltással Győry Elemér ref. püspökkel tölti be a díszközgyűlés. A megválasztott új elnököt d'r. Pongrácz József és dr. Tóth István értesítik és hívják meg a gyűlésterembe. A pár perc múlva megérkezett Gvőry Elemért szűnni nem akaró, zajos ovációval fogadja a közönség. Miután Biró Lucián pár meleg szóval üdvözli, átadja az új elnöknek az elnöki széket. Győry Elemér megválasztott elnök megköszönve a belé helyezett megtisztelő bizalmat, ünnepélyes hangon tartja meg székfoglalóját és fogadalmat tesz, hogy a Jókai-Kört a Jókai-kultusz különösebb ápolása nélkül Jókai szellemében fogja vezetni. (Székfoglaló beszédét lapunk első helyén az egész terjedelmében hozzuk.) A beszéd mély és maradandó hatást keltett, mert telve volt örök érvényű, gyönyörű nyelvezettel kifejtett igazsággal és a szolgálatnak legnemesebb értelmében vett hangsúlyozásával. Beszéde közben sokszor és sok helyen felzúgott a közönség tetszésnyilvánító éljene és tapsa. Majd a »Jókai-Kör 50 éve« címmel dr. Pongrácz József az irodalmi szakosztály elnöke tartott előadást. Érdekes, színes képekben vonultatta fel előttünk a körnek munkásait és munkásságát, amelyet kifejtett. Megalakulása óta többszáz előadóestet tartott s azon több mint 1500 szereplő szerepelt felolvasással, szórakoztató és ismeretterjesztő előadással, szavalattal, zeneszámmal, énekszámmal és színielőadással. Érdekes előadása, bár telve volt a mult adataival, általános tetszést váltott ki és igen tanulságos volt. Majd felolvasta Hamuth János polgármesternek gyönyörűen megfogalmazott üdvözlő iratát, melyben a maga és Pápa város közönsége nevében köszöntötte a jubiláló Jókai-Kört, mely díszt és dicsőséget jelentett mindig Pápa kulturális életében. Utána Szathmáry Lajosné adta elő zongorán Liszt: Ha álmom mély... és Járay: Passagalia című darabját. Amott az elmélyülő művész, emitt a bravu r ros technikával rendelkező zongorista ejtette bámulatba és ragadta csodálatra a hallgatóságot. Majd vitéz Bodor Aladár, a Petőfi-Társaság titkára olvasta fel nagy előadókészséggel és költői fordulatokkal telt elbeszélő költeményét, A magyor bor-t. A hazafias tárgyú, ízig-vérig magyar levegőt árasztó költemény minden sorából éreztük/ hogy vérbeli költő szól hozzánk. TereScsényi György a Petőfi-Társaság tagja egy jóízű alföldi novellával szerepelt. Humoráért és szép előadásáért még jobban megszerettük a jeles elbeszélőt. Ezután Szabó Sándor ének- és zenetanár csillogtatta művészetét egv Bachl-darab előadásával. A hatásos szólóhegedűjátékhoz Szathmáry Lajosné szolgáltatta a finom zonEgy szőrtnegallér folyó hó 13-án este elveszeit. Becsületes megtaláló 50 pengő jutalomban részesül. — Cím a kiadóhivatalban.