Pápai Hírlap – XLI. évfolyam – 1944.
1944-07-15 / 29. szám
ÉRTESÍTEM ' az igeri tisztelt vásárló közönséget, hogy a főtéri, volt Kopstein-féle i butor-üzletet átvettem, s azt megnyitottam. Ott raktáron tartok mindenféle díszes kivitelű ebédlő, háló, szalon és konyha-bútorokat. Mint a multban> úgy ezentúl is igyekszem vevőimnek legkényesebb igényeit kielégíteni. Műhelyem továbbra is a Bástya-utcában van, Irhás-utcai bejárattal. Szíves pártfogást k£ r: PE1DL LAJ O S mű*bútor-asztalos. A kiképzésre 14 éves, legalább 6 elemit végzett, testileg és szellemileg ép, magyar állampolgár ifjak jelentkezhetnek. Nem jelentkezhetnek a Budapesten, a főváros környékén, nagyobb vidéki ipari gócpontokban, vagy azok 40 kilométeres körzetén, belül lakó ifjak; a hadiárvákat előnyben részesítik |és ők ezekről a helyekről is jelentkezhetnek. A jelentkezés önkéntes, de jelentkezés után visszalépni csak külön engedéllyel lehet. Két-három évig tart a kiképzés Budapes'ten, Győrött, Ózdon és Diósgyőrött. A kiképzendőket (a hadiüzemek alkalmazzák; az oda lépőket a honvédelmi m u n k a k öt e 1 ezje ttsiéíg alapján igénybe veszik és szolgálati- vagy munkaviszonyukban megmaradásra kötelezik. A vas- és gépipar körébe tartozó szak" mákra kiképzendők a gyárakba tanoncszerződéssel lépnek be és a kiképzés befejeztével segédvizsgát tesznek. (LHK) Női ruhák SZÓNYEGHY-nél. Strandéletre nincs szükség! * , i — Csókollak angyalom! Úgy örülök,. hogy találkoztunk. Mondd csak édesem, mi , van a strand megnyitásával? Toporzékolok a i méregtől, mert arról beszélnek, hogy az idén nem lesz strand! — Mondd édes Jutkám, mi lesz a strand'dal? Anyukám meglepett egy hódító strandruhával, remekül áll, csak látnád! — Szervusz Bandikám! Mondd, mi igaz abból, hogy az idén a légó miatt nem leszi strand? Pedig már alig várom a megnyitást,, hiszen ismersz, sportember vagyok, de meg 'oly nagyszerű muri sehol sincs, mint a strandon. * , Tele van a város strandkérdésekkel, útonútfélen egyébről sincs szó, mint arról, hogy mi van a stranddal? Mintha egyéb gondunk nem 'is lenne, mint a strand. Különösen, ha a hőség az embereket árnyékba kergeti, azonnal felvetődik a kérdés, hogy mi lesz a stranddal. Mintha a melegnek egyetlen orvossáiga a strand lenne. Szó sincs róla, a fürdésre szükség van. A higiénia és az egészség is megkövetelik, hogy a nyári hőség beálltával fürödjünk, de strandéletre szükség nincsen, mégkevésbbé arra, hogy fél és egész napokon át a strandon zene mellett szórakozzunk. Az ilyen élet ellentétben ,áli a háborús idők komolyságával. Akkor, amikor derék honvedeink verejtékük és vérük hullásával védik hazánk határait, itthon minden egészséges embernek az idő kihasztnálásával, kettős erővel kell dolgozni a honvédség érdekében. Pótolni a bevonult erőket, hogy a termelésben fennakadás ne legyen. Fürödjünk, de ne éljünk strandéletet. A légi veszélyezettség megköveteli, hogy a strandfürdők »Légiveszély« esetében ki legyenek ürítve és a »Légiriadó« elhangzására már mindenki beosztási helyén, vagy otthon legyen. Célszerű tehát, a fürdésre szánt időt tényleg fürdésre használni és nem arra, hogy homokban heverészve, magunkat néger feketére süttessük. Hagyjuk meg a homokot légóhomoknak, mert a homoknak most tűzoltás a hivatása. Ne felejtsük el, hogy a strandmedencé'ket a benne és körülötte nyüzsgő fürdőzőkkel, még nagy magasságból is jól ki lehet venni. Ne adjunk alkalmat az amerikai gangszterekjnek tömeggyilkolásra. A fürdők vezetőségei riasztóügyeletes szolgálatot tartanak. Ennek alapján a rádió bemondásaira vagy más hivatalos bejelentésre, idejében üríteni kötelesek a fürdők területét. Fogadjunk szót és gyorsan felöltözve (a nők púdert és rúzst mellőzve), gyorsan hagyjuk el a strandot. Mult évben a különböző külföldi fürdőhelyeken és strandokon több minf 10.000 strandolót gyilkoltak le a terrorbombázók. Okuljunk! Strandéletre nincs szükség! Törzseök Károly. Megelégedését szolgálja egy művészi fénykép a KARCZAGI műteremből. Olcsó iga zolványképek! Fotókópia készítés! Kossuth Lajos-utca 32. (A postával szemben.) /Légiharc Pápa felett. Július 7-én a déli órákban szabadszemmel is jól látható légiharc játszódott le Nagyacsádtól nyugatra. Egy Messerschmidt gépünk vezetőjének sikerült egy négymotoros amerikai bombázót lelőni. A bombázó személyzete ejtőernyővel mentette meg életét. Közülök hármat Pápára hoztak be. Ugyanabban az .időben Tét mellett is lélekzetelállítóan érdekes harcnak voltak a szemlélők szemtanúi. Egy magyar repülő hadnagy Messerschmidt gépével egyedül megtámadott 18 amerikai Lightning vadászgépet, s föléjük emelkedve egyet lelőtt közülök. Mit akar az Antibolsevista Ifjúsági Tábor Akarjuk, hogy minden fiatal magyar tisztán lásson és világosan állástfoglaljon a bolsevizmus ellen. i Akarjuk, hogy minden, a belső rend megbontására irányuló törekvés leküzdésében résztvegyen és a külső arcvonalon is ugyanúgy megállja helyét, mint itthon a munkában. Akarjuk, hogy a magyar (népi-sziocializmus siesség és áldozatosság (Szellemét ápolja és mindig jó példával járjon elől magyarságban, elszántságban és önfeláldozásban. Akarjuk, hogy minden fiatal magyar mimkálója legyen az új, osztálytalan magyar társadalomnak, mert magyar és magyar aközött csak abban ismerünk különbséget, hogy. ki mennyit dolgozik a magyarságáért. Akarjuk , Kogy a magyar ;népi-szocializmus jegyében épüljön fel az új Magyarország, mert ez a biztosítéka {annak, hogy továbbra is magyar életet éljünk Európában. f Akarjuk mi is a magyar szociális munkaállamot, mert a magyar ifjúság minden munkát vállal a magyarságért és csak a magyarságért akar dolgozni. Osztatlanul sorakozunk fel azok mögé, akik a magyar egység megvalósításáért dol-" goznak és Akarjuk, hogy az egységes és egyetlen magyar szervezeten belül a magyar ifjúságnak is meg legyen a maga méltó helye és szerepe. Anlibolsevista Ifjúsági Tábor pápai szervezete. Szent Imre hs. Főtér 25. I. c. Hirdetmény. Pápa megyei város polgármesteri hivatala értesíti a gazdálkodó közönséget, hogy # Dezső István eladta a j5álházai dűlőben 6955/3.. és 6955/4. hrsz. 1567 négyszögöl szántó ingatlanát 7835 P vételárért. Amennyiben kizárólag földmíveléssel foglalkozó hajlandóa fenti ingatlant ugyanezen árért átvenni, így ezen szándékát f. hó 21-ig a városi adóhivatalban Fodor Lászlónál jelentse be. Eles szemmel — éles nyelven. (23.) A múltkor azt figyeltük meg és azt tettük szóvá, hogy a színház közönsége milyen késedelmes a megjelenésben; most meg arra mutatunk rá, hogy a mozi tátogtatok mennyire sietnek, szinte rohannak kifelé a darab végén. Illetőleg nem is a végén, hanem ,a vége felé. A későnjövés ;is zavaró, a kisiletes is bántó. Sokszor a legszebb jeleneteket teszik élvezhetetlenné azok a türelmetlenek, akik a közeledő »vég« (Ende, Fine) előtt már felugrálnak helyeikről s nem törődve másokkal, mások előtt felállva, a kilátást elveszik, mások lábán keresztül gázolnak, mert hiszen ők mar úgyis sejtik a véget, nem kíváncsiak rá. Peidig sokszor ráhibáznak és pirulva ülnek vissza helyeikre. Ilyenkor annak örülnek, hogy sem pirulásukat, sem sáppasztó boszankodásukat nem látják a — sötétben. Rohanók! Több önfegyelmet és több mások irárrt való figyelmet! * (24.) Ha m4r a »mozgóban« vagyunk, említsük meg azt is, hogy az ú. ,n. 5 perc szü-í net nem egészen arra való, hogy a piros függönnyel alig elválasztott WC-hez százával járjanak a mozi látogatók s ott sorfalat állva várják a bejuthatást. Olyan légkör és bűz árad' ki onnan, hogy az nemcsak diszgusztáló, hanem egészségtelen is. A régi mozielőadások előtt és szünetében frissítő és levegőt tisztító párát fújtak a nézőtérre. S most? Kívülről áramlik be a pára. Ez látványnak sem szép. Épen ezért, mivel az építésnél erre nem gondoltak, ez úton kérjük az illetékeseket, hogy vagy szagtalanítsanak állandóan olajjal, vagy jól különítsék el (talán deszkafallal) az illemhelyet, hogy ne legyünk kénytelenek végignézni a szükségükre menők tülekedését. így talán rá lehet nevelni mindenkit az illemhelyen is az — illemre. Női blúzok SZŐNYEGHY-nél. ÚJDONSÁGOK — Lapunk felelős szerkesztője, valamint főszerkésztője rövid szabadságria ment s ; ezért lapunk mai számának összeállításáért és tar-J talmáért a felelősséget dr. Fekete József vállalta. — Kinevezés. A m. kir. Belügyminiszter úr Süle Zsigmond városi számellenőrt, számvizsgálóvá, Fillér Ferenc városi számvevőségi gyakornokot számtisztté nevezte ki. Haller István pápai római katholikus plébánia volt káplánját a veszprémi megyéspüspök kinevezte Veszprémvarsányba plébánosnak. — Békés János került helyébe Pápára káplánnak. Szent Ferenc-rend tartományfőnöksége a pápai zárdából P. Németh Joachimot Ferences áldozárt Szombathelyre áthelyezte. — Áthelyezések a Bencés-rendben. A pannonhalmi főapát a következő isk. évre a Szt. Benedek rendben a következő áthelyezéseket végezte. Pápáról elkerül dr. Szalay Semjén Esztergomba, dr. Szabó Farkas Kőszegre. Helyettük Pápára kerülnek: Bajtay Oros tanár cserkészparancsnok, dr. Horváth Detre tanár, dr. Söveges Dávid tanár és Söveges Aladár tanár. — Németh Döme volt pápai ismerősünk Győrből Kőszegre fog kerülni. — Évkönyvismertetés. A pápai Ref. Nőnevelő leányliceumának és tanítónőképző-intézetének 1943—44. évről ^zóló (43-ik) Évkönyve dr. Horváth Endre igazgató szerkesztésében most jelent meg. Az intézet múltjának ismertetése után jelen iskolai év rövid öthónapos életfolyamatáról olvashatunk, közölve az adományozók és jóltevők névsorát. A 17 tagú tanári testület becsülettel vette ki részét e nehéz időkben a nevelés munkájából. Vallásos és erkölcsi nevelés mellett a hazafias nevelésre, az áldozatkészségre, művészi- és testnevelésre nagy gondot fordítottak. A kilenc ifjúsági egyesület, illetőleg kör szép munkásságot fejtett ki. Egyedül a Foto-kör nem működött. Egyébiránt a líceum három osztályába 181 tanuló iratkozott be; év végén osztályzatot nyert 176. Ezek közül kitűnő, illetőleg