Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.

1943-08-07 / 32. szám

— Kitüntetésátadás az Ipartestületen. Tudjuk, hogy Magyarország Kormányzója Haj­nóczky Ferencet, az iparosság érdekében kifej­tett munkájáért, m. kir. kormánytanácsossá nevezte ki. Erről szóló okiratot ünnepélyesen nyújtotta át Hamuth János polgármester a Széchenyi-utcai székházban. Böröczky Lajos alelnök megnyitójában üdvözölte a megjelen­teket és a népszerű elnöknek tolmácsolta az iparosság ragaszkodását, szeretetét és tiszteletét. Hamuth János polgármester méltatta Hajnóczky Ferenc elnök érdemeit, aki az iparos érdekek előbbrevitelét és megvédését tartotta elsőrendű feladatának. Hajnóczky Ferenc hálával és hódo­lattal köszönte meg a Kormányzó Úrnak a ki­tüntetést. Úgy érzi, hogy ez a kitüntetés nem nyugvópont. Céltudatos munkával akarja ki­építeni a jobb és szebb idők eljövetele után azt az utat, mely az iparosság boldogulásához vezet. — Áthelyezés a kapitányságon. Dr. Lotz Pál rendőrségi segédfogalmazót a belügy­miniszter szolgálati érdekből aknaszlatinai rend­őrségtől a pápai kapitányságra helyezte át. — Sikeres vizsga. Bircher József pápai lakos, a Levente-Egyesület zenekarának nép­szerű vezetője, sikerrel tette le a kőfaragó mes­tervizsgát Budapesten a m. kir. államépítészeti hivatalnál. — Haiáíozás. Nagy részvét mellett te­mették el Bella Károly 19 éves képezdei tanulót, akit napokkal ezelőtt hoztak be az irgalmasok kórházába, ahol megoperálták, de az operáció sem segített rajta. — Évkönyv-ismertetés. A pápai rk. polgári fiúiskola ezévi Évkönyve Veszely László igazgató szerkesztésében jelent meg az iskola fennállásának 19. évében. A tanév történetében olvassuk, hogv a tantestületben sok változás •állott be, s a katonai behívások következtében nyolc óraadó tanár volt segítségére a tantestü­letnek. A nevelés érdekében a módszeres és szülői értekezleteken tíz előadás hangzott el. A vallásos és hazafias nevelésre nagy súlyt helye­zett az intézet. Egészségi állapot kielégítő volt. A sportban szép eredményeket értek el a ta­nulók. Az iskola benépesedése hihetetlen ará­nyokat öltött. Különösen óriási mértékben emel­kedtek a magántanulók (közöttük a tanfolyamo­sok) száma. Az év folyamán beírt nyilvános tanulók száma 372, a magántanulóké 386 'volt. Ezek közül vizsgát tett 345 nyilvános és 351 magántanuló, összesen tehát 696. Népesség dol­gában tehát ez az iskola a második városunkban. Tanulmány szempontjából 42 kitűnő és jeles rendű volt, míg elégtelen 137, kik közül csak 24 nem javíthat. — A gondos Évkönyvet részletes értesítés zárja be a köv. isk. évre. — Pápai főszolgabíró súlyos bünte­tései. Ugod, Bakonyjákó, Lovászpatona, Bakony­szentiván, Nagytevel, Bakonyság, Gecse, Tapol­cafő, Nemesszalók községekben és Pápán igen sok gazdát, illetve iparost bűntettek meg a törvény be nem tartása miatt 10 P-től 600 P-ig. Vanyolán 59 gazda ellen indult eljárás, ezek közül 25 egyént bűntettek meg, a többit azzal marasztalták el, hogy a közellátás részére serté­seket kell hizlalniok. > — Halálos szerencsétlenség az ipar­vágányoknál. Csütörtökön megdöbbentő halá­los szerencsétlenség történt az iparvágányoknál. Szuh Sándor 33 éves pápai sütősegéd a szo­kott időben kenyereket szállított egyes helyekre és amikor a Vas Gyula és Társa fatelepre vezető iparvágányokhoz ért, bekövetkezett a tragédia. Szuh a kanyarban az egyébként is lejtős út­vonalon kerékpárját nem bírta fékezni és a közeledő tolatómozdonynak rohant, amely el­kapta és 20 méteren át vonszolta. A vonat kerekei a szerencsétlenül járt segédet kettészel­ték, úgy hogy a helyszínen meghat. — A Városi Tisztviselők Országos Se­gélyalapja véleményező bizottságának ülése. Lu­kács Ödön ügyvezető elnök elnöklete mellett, július hó 17-én tárgyalta a beérkezett pályázati kérvényeket. Lukács Ödön ügyvezető elnök be­számolt a Segélyalap vagyoni helyzetéről, majd a bizottság tagjai a beérkezett pályázatokat ala­posan felülvizsgálták és úgy határoztak, hogy mintegy 180 városi tisztviselőt részesítenek se­gélyben. A Segélyalap jótékony működése szá­mottevő mértékben biztosítani fogja a városi tisztviselőknek, hogy gyermekeik tovább tanít­tatását könnyebb keretek között végezhessék. A Segélyalapból már most az első félévre kb. 80.000 P kerül a városi tisztviselők között ki­osztásra. A véleményező bizottság egyébként javaslatokat tett a Városok Szövetsége választ­mányának az Alap jövedelmének további foko­zása érdekében. — Keraktosz sikere Dabronyban. A pápai Keraktosz labdarugói vasárnap jól sikerült kirándulást rendeztek Dabronyba, ahol a dél­utáni órákban nagy érdeklődés mellett barátsá­gos labdarugómérkőzést játszottak a dabronyi leventékkel. A pápai csapat szép játékban 3:1 arányban győzött a dabronyiak ellen. / — Felvétel a debreceni egyetemre. A debreceni m. kir. Tisza István-Tudományegye­tem református hit-, jog- és állam-, orvos-, böl­csészettudományi, ennek matematikai és termé­szettudományi csoportjára a rendes beiratkozás az 1943—44. tanév I. félévére szeptember hó 1—16-ig tart. Dékáni engedéllyel beiratkozni 21—30-ig lehet. A felvételi kérvényeket az ille­tékes karhoz címzetten 1943 augusztus hó 1 és 31 közt kell benyújtani. Eredeti okiratok szük­ségesek. A dékáni hivatalok csak kellőleg fel­szerelt kérvényeket fogadnak el. Akik tandíj­mentességért folyamodnak, kérelmüket az illeté­kes Karhoz 1943 szeptember l-ig nyújtsák be. Űrlapok az illetékes dékáni hivatalban kaphatók. Az egyetemen férfi és női internátusok működ­nek. Erre nézve az internátus, illetőleg kollégium igazgatósága nyújt részletes tájékoztatást. Megyilkolía veszekedő természetű só­gorát. Megrendítő gyilkosság tartja izgalomban a nem messze fekvő Külsővat és ezzel szomszé­dos Mersevat községeket. Ács Ferenc külsővati hentes és szatócs önvédelemből agyonlőtte sógo­rát, Pálfi Józsefet, mersevati gazdálkodót, aki az utóbbi hetekben állandóan azt hangoztatta, hogy kiírtja Ácsékat. Pálfi nőtestvérével, Ács Ferencnével, a szatócs feleségével birtokon osz­tozkodtak, s úgylátszik Pálfinak nem tetszett az elosztás, amibe nem tudott belenyugodni. Állan­dóan kereste az alkalmat, hogy összetűzzön Ács­csal. Mult hét szerdáján Ács és felesége kerék­páron Celldömölkről hazafelé tartottak Külső­vatra. Ezt Pálfi megtudta és kerékpáron, vala­mint disznóölőkéssel Ácsék keresésére indult, j Amint észrevette őket, mint valami őrjöngő em- | ber rohant, hajtotta kerékpárját, hogy bosszút j álljon Ácsékon. Ácsék a veszedelmes embert ki- • kerülve, más irányban közelítették meg a falut. j Pálfi utánuk ment és a falu szélén utolérte őket. j Leszállt kerékpárjáról és a veszedelmes szer­számot kezében tartva rohant Ácsra, aki a szélső házba ugrott be, de Pálfi kitörve a kerítést, utána rohant. Látva a szorongatott helyzetet, Ács szólt Pálfinak, hogy tegye le a kést, ne; ve­szekedjen. De Pálfi habzó szájjal újból neld r rohant Ácsnak, aki elővette fegyverét és kétszer belelőtt. Pálfi holtan rogyott össze. Ha nem lő bele, a disznóölőkéssel agyonszúrja Ácsot és fe­leségét is. Végső esetben használta önvédelem­ből Ács a fegyvert, mert a szúrást kezével tar­totta fenn és be is vágta azt, úgyszintén felei­sége kezeszárát is, aki védelmezte férjét. — A csendőrség letartóztatta Ácsot és a szombathelyi ügyészségre vitte. — Súlyos balesetek. Kreitel Teréz 16 éves ugodi leány lábát elvágták. — Cserni Sán­dor 16 éves pápai gazdasági cseléd leesett a ko­csiról. — Kovács János 20 éves koyácssegéd üvegbe lépett. — V. Nagy Kálmán 51 éves vár­keszői gazda leesett a cséplőgépről, bokatörést szenvedett. — Özv. Zsédenyi Sándorné 65 éves pápai asszony elesett. — Jelencsics Józsefné 52 éves pápateszéri asszony cséplőgépről lezu­Íhant s vállán sérült meg. — Sass István 14 éves pápai napszámos lábára tégla esett. — A sérül­teket a pápai irgalmasok kórházában ápolják. x Hirdetés. Farkas Károlyné sz. Érsek Erzsébet oki. szülésznő városunkban letelepedett és itt működik. Lakik: Aradi-utca 36. sz. alatt. — Találtatott egy pár gyermek cipő, egy pár férfi keztyű; igazolt tulajdonosa a rendőr­kapitányságon átveheti. Hazánkból s a nagyvilágból. Debrecenben az ottani nyári egyetem megnyitása alkalmából beszédet mondott dr. Antal István nemzetvédelmi miniszter, orsz. képviselőnk. Utalt hazánknak összekötő szere­pére Kelet és Nyugat között, az öntudatos, mély magyarság szükségességére, melyre soha nem volt nagyobb szükségünk, mint most, történei­\\JJ7 ©ASPIRIN •M • - . • • . • ?• münk legválságosabb napjaiban. Hangsúlyozta, hogy mi csak a magunk módja, a magunk külön törvényei szerint élhetünk. Idézte néhai Teleki Pál gróf szavait: „Merjünk magyarok lenni." A magyar ügy rendíthetetlen voltába vetett hittel kell megtölteni az embereket, mon­dotta a miniszter, így vezethetjük át népünket ezeken a veszedelmes időkön. Miniszterelnökségi államtitkárrá ne­vezte ki Kormányzó Urunk dr. vitéz Thuránszky Lászlót. Thuránszky már Teleki Pál kormány­zása idején, s aztán a Bárdossy- és Kállay­kormányok alatt is xmint min. osztályfőnök a miniszterelnökségi sajtóosztály élén állott. Új titkos tanácsosokat nevezett ki Kor­mányzó Urunk e héten Czapik Gyula egri ér­sek, dr. Grősz József kalocsai érsek és Kriszton Endre felszentelt püspök, egri nagyprépost sze­mélyében. — Dr. Horváth Győző felszentelt püspök, kalocsai nagyprépost a magyar érdem­rend nagykeresztjét kapta. A mezőgazdaságban bevezetett pont­rendszert, mint félhivatalosan közlik, a kormány a jövő termési évben is fenn akarja tartani. Ez okból figyelmeztetik mezőgazdáinkat, hogy ter­melésüket az őszi vetések alkalmával úgy ren­dezzék, el, hogy a pontrendszer követelményei­nek teljes mértékben megfelelhessenek. A közelebbi háború e heti nevezetesebb hírei: A keleti arcvonalon még e héten is tar­tott a világtörténelem eddig legnagyobb anyag­csatája. A miuszi szakaszon a németek értek el eredményeket. 18 ezer foglyot és újabb 780 tankot, 700 ágyút zsákmányolván. Őreinél, Bjelgorodnál a bolsevista tömegtámadások sem tudták a kitűzött célt elérni. Mindkét részen harci kocsik és repülőgépek tömege pusztult el. Az utolsó német hadijelentés szerint a németek Orelt kiürítették. — A déli részen Szicíliában meg­kezdődött az angolszász nagy offenzíva. Sem a délről előtörő angolok, sem a nyugatról jövő amerikai csapatok még nem tudták a kivánt célt: Catania, illetve Messina elfoglalását elérni, nyomásuk azonban nagyon erős és a harc az egész héten át változatlan hevességgel tombol. Csütörtökön az angolok benyomultak Cataniába. Az angolszászok újból megkezdték az olasz szárazföld bombázásái. Célpontjaik Nápoly és Reggio voltak. — Nyugaton brit légitámadások irányultak Hamburg, valamint a francia és belga tengerpart egyes katonai támaszpontjai ellen. — A balkáni fronton megemlítendő, hogy angol­szássz repülőgépek nagyerejű légitámadást in­téztek az oláh Ploesti olajvidéke ellen. A táma­dásnak sok halálos áldozata lett. A ,támadó gépek közül igen sokat, hatot már átrepülőben Bulgária felett, a német és az oláh légvédelem ütegei lelőttek. Olaszországban az egész vonalon meg­szüntették a fasiszta rendszert. Helyreállították a sajtószabadságot, a lapok új (részben a fa­siszta uralom előtt volt) vezetőket kaptak. A szórványosan volt tüntetések megszűntek. A katonaság, melybe a rendőri alakulatokat és a fasiszta miiiciát is beolvasztották, teljesen fenn­tartja a rendet. Mint a lapok írják, az olasz kormány hajlandó a békére, de nem a feltétel nélküli fegyverszünetre, melyet a még ugyan hivatalosan meg nem erősített Roosevelt-nyilat­kozat hét pontja már némileg mérsékelt. Argentína tudvalevőleg az egyetlen dél­amerikai állam, mely nem csatlakozott a tengely­ellenes hadviselő államokhoz. Az Egyesült Államok — nyilvánvalólag kényszerítő eszkö­zül — most az összes, Argentínába szóló ki­viteli engedélyeket 1943 -január 5-ig vissza­menőleg visszavonta. Burma, keletázsiai állam, melyet tudva­levőleg a japánok hódítottak el az angoloktól, független állammá nyilvánította magát. Új kor­mányának első ténye volt, hogy hadat üzent Nagybritanniának és az Egyesült Államoknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom