Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.

1943-11-13 / 46. szám

PAPAI HÍRLAP 1943 november 13 Minőségben és ízlésben vezet. Fő-tér 14. tézetet és a tanári kart. Az üdvözlésre Rab István igazgató és Faragó János nyug. ig. válaszoltak. Utána istentiszteletre vonultak a ref. templomba, ahol Kiss Zoltán nyárádji lielkész mondott alkalmi prédikációt. Délben a Böröczky-féle vendéglőben közös ebéden vet­tek részt a találkozók és az intézet meghííi • vott igazgatói. Itt ismét felújították régi diák­ságuknak kellemes és kellemetlen emlékeit és fölidézték több fölszólal,ásban régi, feledhe­tetlen tanáraik emlékezetét. Egyébként a ta­lálkozón a következők vettek részt: BaditZ Antal lelkész (Ősi), dr. Both Lajos ügyvéd (Tab), dr. Cséry Bálint főkapitány (Buda­pest), Ensel-Réső József főfelügyelő (Mező­hegyes), dr. Geőbel Károly főszolgíabíitá (Komárom), Kovács Géza főjegyző (Székes­fehérvár), Kiss Zoltán lelkész (Nyárád), Lam­pérth Lajos lelkész (Réde), dr. Lukács Vil­mos rt. főügyész (Budapest), Ólé Sándlor lelkész, főisk. gondnok (Pápa), Rádi István mérnök (Budapest), Somogyi Gyula lelkész (Egyházasrádóc), dr. Sugár Jenő orvos (Ugod), Szabó S. Zsigmond lelkész (Bajka), Tóth Sándor lelkész (Baracska), Tóth Zsigmond lelkész (Nagymad), Világhy András intéző (Kislőd) és végül az elhunyt Papp Zoltán pápai tanár helyett leánya, Éva, képzőint, tanár (Pápa). \ Cserkészjubileum. A kollégium 227. sz. gróf Tisza István cserkészcsapata fennállásának 20 éves jubi­leumát ünnepelte. Okt. 31-ién szép közönség szorongott a kollégium második emeletén, ahol Rab István igazgató a cserkészet pedagógiai jelentősén gét méltatva megnyitotta az ünnepséget s azt a kiállítást, amelyet Iscserekov Andrásnak, a csapat véncserkészének vezetésével a fiúk rendeztek húsz év emlékeiből. • A közönség már előbb elgyönyörködött. Fejes Zsigmond volt igazgatónak ma már diáktörténelmet je­lentő fényképeiben, a csapat trófeáiban, zász­lókban, könyvekben, bábjátékfigurákhan,ame(­lyek mind-mind cserkészmunkában eltelt di­csőséges 20 év tanúi. Csizmadia György szavalata, a »Szózat« mintegy a fiúk válaszaként csendült fel a megnyitó beszédre. Horváth Endre dr. köz­vetlen szavakkal mesélte el, hogyan született Imeg a cserkészcsapat boldog emlékű lic. Rácz Kálmán magvetéséből s miként választott'^ Tisza Istvánt névadó eszményképéül, akinek szobra ott állt szemben az ünneplő közönt séggel. Tóth Sándor \a. cserkészet mai válság gáról szólt, végigpillantva eszmei fejlődésén, nemzetközi sikerein, jelen nehézségein. Vetített képek tarka-barka isorában szem­léltette a csapatmultat Tapsonyi Sándor, míg befejezőül Bodolay Géza olvasta fel a Kor­mányzói átiratot, amelyben Farkas Ferenc fő­cserkészhez intézve a legmagasabb helyről száll az elismerés a 30 éves magyar cserkész 1­mozgalomhoz. Ehhez fűzte szavait a cserkészf mozgalom új útjáról. Közben a csapat dalai, -. Édes István Ady verse: Hazamegyek a falúmba, színezték a hangulatot. ' !< A közönség — melynek soraiból Mihály Sándorné zászlóanya emlékszalaggal díszítette fel a csapatzászlót — megelégedetten látta, hogy ha számban megfogyatkozva s otthon-i talanul is — de töretlen hittel halad a kolléi gium cserkészcsapata a jövő új feladatai felé. ftfiiliók használják állandóan ||jf megelégedéssel a Darmol-t ízért, mert megbízhatóan és teljesen fájdalom nélkül hajt. Legrégibb és legelterjedtebb csokoládés hashajtó a: 113 DO — Személyi hír. Győry Elemér püspök november 14-én, vasárnap a komáromi refor­mátus egyházközségnek, a Darányi Kálmán Diákház javára rendezendő műsoros délutánján tart előadást, „Művelődés és magyar jövő" címmel. — Pápa város virilistái, vagyis a vá­lasztás alá nem eső, legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1944. évi névjegyzéke. Rendes tegok: Gróf Esterházy Tamás, Fa László, Hoffer Károly, Mika Antal, v. Karcsay Béla, v. Szalay István, Karlovitz Adolf, v. Kunt László, Hajdú Zsigmond, Keszey Gyula, dr. Kiss Gábor, Kunt János, Tocsik Antal, dr. Horváth Károly, dr. Adorján Gyula, Gémes József, özv. Mika Tiva­darné, ifj. Laluk Pál, Péterffy Béláné, Kende Béla, Böröczky Ede, Böröczky Lajos, Szeleczky Gyula, gróf Lubienszky Constance, dr. Tóth István, Katula Károly, dr. Nagy Béla, Witz Iván, dr. Pongrácz József, Ovády Zoltán. — Pót­tagok: Özv. Piatsek Gyuláné, Németh Lajos, Reizer József, dr. Sulyok Dezső, Hanauer Béla, Szalay István, dr. Csoknyay János, Karczagi János, özv. Bornemissza Lajosné, dr. Huszár István, ifj. Mika Tivadar^ Lakossy István, Tocsik József, Borbély Kálmán, dr. Edelényi Szabó Gyula. — Szolgálattételre való berendelés. A Kormányzó legfelsőbb elhatározása alapján dr. Ónódy Dezső székesfővárosi fogalmazót, lapunk munkatársát, a Ref. Kollégium növen­dékét a Kabinetiroda Főnöke 1943. évi novem­ber hó 1-ével szolgálattételre a Kabinetirodába berendelte. Dr. Ónódy Dezső új munkaköre mellett továbbra is megmarad régi beosztásá­ban, mint vitéz ifj. Horthy Miklós rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, felsőházi tag személyi titkára. — Iskolánkívüli népművelési délután a Sebesült-üdülőben. November 10-én d. u. Mészáros Lajos hdgy vezetésével 80 sebesült üdülő honvéd hallgatta meg az áll. tanító^ képző V. o. növendékei által rendezett nép-, művelési előadásokat. Galló Pál tanár a népi értékek megbecsüléséről tartott bevezető sza­vai után Nagy Jenő V. o. növ. Szózat a vi-s harban c. költeményt szavalta el, majd Zu­kovits I. V. o. növ. a magyar táncról táiV tott előadása után a kónyi verbunk bemuta­tása következett. Bábics J. V. o. növ. régi népP dalokat énekelt Mészáros Z. V. o. növ. he4 gedűkíséretére, végül pedig Galló Pál tanár. Szilárd János humoros elbeszéléseiből muta­tott be néhányat és Mészáros Z. székely ado­mákat. A Hiszekegy elmondásával zárult a kedves, mijid végig szórakoztató és tanulságos, műsoros délután. — Értekezlet a mezőgazdasági munka­erő-ellátás kérdéseiben. A jövő évi mező­gazdasági munkálatok munkaerőszükségletének: biztosítása érdekében a földmívelésügyi mi­nisztériumban Bárczay János dr. államtitkár elnökletével értekezletet tartottak. Pernaczky Béla dr.- miniszteri osztálytanácsos, a föld­mívelésügyi minisztérium . mezőgazdasági tár­sadalompolitikai ügyosztályának vezetője, rész­letesen beszámolt a mezőgazdasági munkía^­ierőellátás terén a folyó évben szerzett taf-i pasztalatokról és ismertette a jövő évi terve­ket. Az értekezleten megállapodtak abban, hogy a mezőgazdasági munkaerőellátás t'ek rén eddig követett rendszert a tapasztalatok alapján tökéletesítik. — Nóta-est az Iparos Körben. Az Iparos Kör a sorozatos kulíúrelőadások során múlt vasárnap este 8 órai kezdettel dalos-estet ren­dezett. Tamás József elnök megnyitójában ismer­tette a magyar nóta eredetét. — A kitűnően sikerült énekszámokat és felolvasást nagy tet­széssel fogadták a szép számban megjelent vendégek. — Kivánsághangverseny Pápán a Vöröskereszt javára. A legkitűnőbb fővárosi művészek fellépésével a Pápa és Vidéke poli­tikai hetilap nagyszabású kivánsághangversenyt rendez november 15-én, a Magyar Vöröskereszt javára a Jókai mozgóban. Igen nagy érdeklődés mutatkozik a hangverseny iránt. — Felvétel a rendőrőrszemélyzethez. Akik a m. kir. rendőrség kötelékében kívánnak elhelyezkedni és a rendőri pályát hivatásnak tekintik, felvételüket kérhetik. Sorozások a következő helyeken lesznek: 1943. évi november hó 18-án reggel 8 órakor Szombathelyen, december hó 4-én Budapesten. A sorozáson megjelenhetnek azok, akik 21. életévüket betöltötték, de 26. évnél nem idősebbek, nőtlenek, tökéletes, erős testalkatúak, legalább 170. cm. magasak, katonai kiképzés­ben részesültek, büntetlen előéletűek, s magyar állampolgárok, akik pályázati kérelmet még ezideig nem' nyújtottak be. A jelentkezéshez születési anyakönyvi ki­vonat, iskolai bizonyítványt, erkölcsi- és illető­ségi bizonyítványt és a katonai okmányokat vigyék magukkal. Bővebb felvilágosítás a rendőr­kapitányságon nyerhető. — A kertvárosi napközi otthon azon­nali belépésre dajkát keres. Jelentkezhetnek 14 évesnél idősebb nők, a polgármesteri hivatalban. — Egy felbőszült bika áldozata. Ször­nyű szerencsétlenséget okozott egy felbőszült bika Pápa határában. Sánta István pápai 37 éves gazdasági cseléd teheneket őrzött. Köztük volt a bika is, mely hirtelen nekirohant a cse­lédnek és úgy leteperte a földre, hogy eszmélet­lenül maradt ott. Kihívott mentők reménytelen állapotban szállították be az Irgalmasok kór­házába. — Megbokrosodott lovak közé zuhant egy fiú. Barát Béla 18 éves takácsi fiú két lovas kocsin haladt az országúton. A kocsiba fogott két ló hirtelen felágaskodott és vad iram­mal száguldott a kocsival melyről a 18 éves fiú, aki erősen fogta a lovakat, a lovak közé zuhant, melyek agyontaposták. Súlyos állapot­ban fekszik a pápai Irgalmasok kórházában. — Vakmerő betörés Pápán. Hápli Károly pápai lakós Batthyány utca 51. számú házában betörők jártak világos nappal és aranyórát, karkötőórát és 280 pengő készpénzt vittek el. Erélyes nyomozás folyik. Másnap az aranyórát és láncot bent a szobában megtalálták. Tisztagyapjú női kabátok és férfi pulloverek Ssönyeg^ynél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom