Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.

1943-08-14 / 33. szám

— Kitüntetés. Szeibert János karp. őr­mester, városi kezelőt a keleti arcvonalon ta­núsított bátor magatartásáért tűzkereszttel tün­tették ki. — Tudomásul. Több helyről az a panasz érkezett a Közellátási Hivatalhoz, hogy a köz­igazgatási hatóságok az 5 kat. holdnál kisebb szántóterülettel rendelkező gazdálkodók részére a vámőrlési tanúsítvány kiállítását megtagadják azzal az indokolással, hogy a gazdálkodók kenyérgabona-beszolgáltatási kötelességüknek még -nem tettek eleget. A Közellátási Hivatal ezzel kapcsolatban közli, hogy a közigazgatási hatóságok a vámőrlési tanúsítvány kiadását a felhozott indok alapján nem tagadhatják meg. — A Magyar Szentföld Évkönyve az 1Q43. évre megjelent Uzdóczy-Zadravecz Ist­ván püspök szerekesztésében. A 92 oldalas Év­könyv a f. évi naptár közlése után képekkel il­lusztrált értekezéseket, leírásokat, elbeszélése­ket tartalmaz abból a nagy harcból, melyet a kath. egyház a Szentföldért folytatott a mult-t ban lés folytat a jelenben. Végigvezet 'az ős­keresztény egyházközség belső életén, majd adatokat sorakoztat fel rendszeres feldolgozási ban a magyar zarándoklatok XIV—XVIII. sz. történetéhez. Kutatja, hogy járt Szt. Ferenc a Szentföldön és végül szól a szentföldi Múfí zeum jelentőségéről, amely Budapesten a Heinrich István út 1—5. számok alatt látható. A mozgalom különben meg akarja teremteni magyar földön a Szentföld egyháztörténelmi érdekességü épületeinek mását. A Múzeumon kívül felépítette már a golgotai kápolnát, a betlehemi barlangot, Szt. János, Szt. József és Mária születési helyének és házának mását, most készül a táborhegyi barlang lés az Utolsó vacsora terme. A Megváltás templomának meg­valósítása a szentföldi ferencrendi zárda buz­golkodásának az eredménye Lesz. — Jövőre is megmarad a pontrendszer. Az aratás, betakarítás és cséplés befejezése után minden gazda hozzákezd az őszi szántása hoz. A munkálatok megkezdésével kapcsolat* ban illetékes helyről felhívják a gazdák fi-< gyeimét arra, hogy a terménybeszolgáltatás inai rendje a jövő gazdasági évben is érvény­ben marad. Éppen' ezért a gazdák úgy készít­sék lel számvetésükét és szántóföldjeiket, úgy -osszák be, hogy a kataszteri tiszta jövedelem alapján kivetett búzaegységeket be tudják szol­gáltatni. Nem lehet ugyanis szó arról, hogy a beszolgáltatási kötelesség mértékét a katasz­teri tiszta jövedelem helyett már most terme­lési kataszter alapján állapítság meg, mert az •ehhez szükséges adatok és tapasztalatok a do­log természeténél fogva még nem állhatnak rendelkezésre. — Minden gazda úgy kezdjen tehát hozzá az őszi munkálatokhoz, hogy szán-, tóföldjének gondos megművelésével megköny­ínyítse a maga számára a beszolgáltatási kö­telességek teljesítését. — A gazdák figyelmébe! Az aratás, betakarítás és cséplés befejezése után minden gazda hozzákezd az őszi szántáshoz. A munkála­tok megkezdésével kapcsolatban illetékes hely­ről felhívták a gazdák figyelmét arra, hogy a terménybeszolgáltatás mai rendje a jövő gazda­sági évben is érvényben marad. Éppen ezért a gazdák úgy készítsék el számvetésüket és szántóföldjeiket úgy osszák be, hogy a katasz­teri tiszta jövedelem alapján kivetett buza­egységeket be tudják szolgáltatni. Nem lehet ugyanis szó arról, hogy a beszolgáltatási kötelesség mértékét a kataszteri tiszta jövede­lem helyett már most termelési kataszter alap­ján állapítsák meg, mert az ehhez szükséges adatok és tapasztalatok a dolog természeténél fogva még nem állhatnak rendelkezésre. Min­den gazda úgy kezdjen tehát hozzá az őszi munkálatokhoz, hogy szántóföldjének gondos megművelésével megkönnyítse a maga számára a beszolgáltatási kötelességek teljesítését. — Női kabát találtatott! Parragh Lajos „Turul" illatszertárában valaki ott felejtette női kabátját, amely már kb. egy hónapja várja jogos tulajdonosát. Igazolás mellett fenti üzlet­ben átvehető. x Kerekekre szerelt mobil benzin-, vagy petróleum-motor meghajtású szalag-, vagy kör­fürészgépeknek telepeinken hónapokon át állandó foglakozást tudnánk biztosítani. Vállalkozók ajánlatát kéri Fejes László Rt. Győr, Árpád-út 39. sz. — Drótot és szeget ezentúl csak könyvre lehet vásárolni. Az iparügyi miniszter elrendelte, hogy a kis- és nagykereskedők, va­lamint az előállító vállalatok ezentúl csak vá­sárlási jegy ellenében vagy az Ipari Anyag­hivatal külön engedélyével szolgáltathatnak ki hengerelt, vagy húzott rúd, idom- és abroncs­acélt, 3 mm.-nél vastagabb acéllemezt, bútor­rugót, mindenfajta vas- és acélhuzalt, sodrony­szeget, keréksínacélt, kerékráfacélt, lópatkolő­acélt és félkész állapotban levő lópatkót. A kis­kereskedő és fogyasztói vásárlási könyvbe való bejegyzés kötelezettségével egy-egy vásárlási könyvre havonta legfeljebb fél kg. vashuzalt, drótot és 20 deka sodronyszeget szolgáltathat ki jegy nélkül. — Leesett a gyár tetejéről. Harsányi József 37 éves gyárimunkás a dohánygyár te­tején dolgozott, melyről eddig ismeretlen mó­don lezuhant, de nem a földre, hanem a szomí­széd tetőre, s így csak kisebb "zuzódá sokat szenvedett. •— Leütötték éjjel. Szabó Imre 25 éves pápai kőmívessegédet ismeretlen tettesek éjjel a Korvin-utcában megtámadták és fejét bever­ték, oldalát, lábait és kezeit ütlegelték. Súlyos állapotban szállították be az irgalmasok kór­házába. — Belefulladt a Rábába. Kövi Gábor kemenesszentpéteri gazda 9 éves Angéla nevű kislánya a Rábán fürdött, közben bement a mélyebb vízbe, ahonnan kijönni nem tudott. Az úszni nem tudó kislány segítségére négyen mentek, de mire odaértek, megfulladt. Nagy részvét mellett temették el. — Internálások. Weisz József 41 éves munkanélküli 'csavargót, továbbá Meisner Fe­rencet és Lakatos Rozáliát internáló^táborba vitték, mert a társadalomra káros egyének! voltak. — A Városok Lapja augusztus 1-i számában érdekes cikk jelent meg őrgróf Csáky Pallavicini László tollából. A szerző hangoztatja, hogy az Uri Kaszinók és Polgári Körök ébred­jenek tudatára annak a fontos szerepnek, amelyre hivatottak és a magyar kultúra fejlesz­tése érdekében kezdjék meg áldásos műkö­désüket. A Városok Lapja egyébként a városi kultúra egy másik kérdésével is foglalkozik, akkor amikor a városok és színház közötti kapcsolat kérdését veti fel és keresi a vidéki színjátszásnak hosszú idők óta nyugvást kereső megoldási lehetőséget. A Városok Lapja augusz­tus elsejei számát egyébként a szokásos rovatok egészítik ki. A Városkultúra rovatból kiemel­kedik Városkultúra és történelem c. cikk, Mi újság a városokban? rovatból pedig a Buda­pest idegenforgalmáról szóló beszámoló nyer részletesebb ismertetést. — A német hadsereg új félelmetes fegyvere a rakétavető címmel a „Magyar Katonaújság" elsőként közöl a magyar sajtóban képekkel illusztrált cikket erről az új fegyverről. Számos érdekes riport, tartalmas tanulmány és gazdag képanyag alkotja a „Magyar Katona­újság" legújabb számát, amely képes mellék­letekkel kapható mindenütt. Ára 10 fillér. x Képek a háborús Délkelet-Eúrópából címmel az elmúlt héten megkezdett cikksoroza­tát folytatja a Magyar Katonaújság e heti száma. Ez a második rész Szófiától Athénig vezeti el az olvasót. A legújabb hadieseményekről adott rendszeres beszámolón kívül számos időszerű közlemény teszi változatossá a lap legújabb számának tartalmát. A tizenkétoldalos Magyar Katonaújság szines melléklettel, kapható min­denütt; ára 10 fillér. ^^KANIKULA ELADÓ egy teljesen új, két szoba, előszoba, fürdő­szoba és mellékhelységekből álló ^MÁMdMtAjá/tí^L: »AS PIRIN melyhez egy régebbi két 1-szoba-konyhás lakás is tartozik, úgyszintén egy házépí­tésre alkalmas telek is. — Felvilágosítást nyújt dr. Huszár István ügyvédi irodája. Hazánkból s a nagyvilágból. Kolozsvárott messzehangzó, hazánk la­kosságának elszánt, egyöntetű akaratát kifeje­zésre juttató beszédben reflektált dr. Antal István miniszter, országgyűlési képviselőnk az oláhok részéről több izben, legutóbb pedig Nagyszebenben elhangzott Erdélyre vonatkozó alaptalan állításokra és képtelen igényekre. Is­mertette ezeréves jogunkat, szemben az oláh 20 éves birtoklással s megvilágította Romániá­nak tőrdöfő szerepét a mult és jelen világ­háborúban. Beszéde, melynek alapgondolata ;,Egység és jó vitézi revolució" volt s amely a kolozsvári vármegyeház zsúfolt nagytermében hangzott el, nagy és lelkes hatást tett a hall­gatóságra. A földmívelésügyi közigazgatás egy­szerűsítéséről és szakszerűségének előmozdítá­sáról kormányrendelet jelent meg a hivatalos lap vasárnapi számában. A rendelet a föld­mívelésügyi miniszter hatáskörébe utalt ügyek egy részének iutézését alsóbb hatóságok és szakhivatalok, egyes esetekben pedig a mező­gazdasági krmarák hatáskörébe utalja. Csepelen ebben a hónapban megnyílik az ország első munkásszállója. A szálló az iparügyi miniszter hozzájárulásával, a csepeli ; Weiss iVlanfréd-gyár költségén épül fel és 500 | személy befogadására alkalmas. A közelebbi háború hirei: A keleti arcvonalon e héten át is tartottak a szovjet hi­hetetlen anyagpazarlással véghezvitt tömegtá­madásai. A szovjettámadások főcélpontja Char­kov. A német hadvezetőség, mint azt félhiva­talosan közölte is, nem törődve némi terület­veszteségekkel, az ellenséges erők céltudatos felmorzsolására törekszik. — A déli arcvonalon a német-olasz erők a nagy tartalékok beveté­sével Messina felé törő angolszászoknak arc­vonalak megrövidítése után e héten is sike­resen ellenálltak. — Igen erősek voltak e héten is az angolszász légitámadások. Célpontjaik Olaszországban Milánó. Turin, Genua, Német­országban Mannheim, Ludwigshafen és Nürn­berg voltak. Berlin részbeni kiürítését a német hadvezetőség elrendelte. Német légierők közép­angliai támaszpontokat, német-olasz kötelékek a most már angolszász kézen levő Palermo és Szirakuza kikötőit támadták. A német vezéri főhadiszálláson a mult hét végén fontos politikai és katonai meg­beszélések voltak Hitler elnöklésével. A meg­bezzélésen Göring, Himmler, Göbbels, Keitel, Milch és más vezető politikai és katonai té­nyezők voltak jelen. A. vezéri főhadiszálláson ugyanazon időben Ribbentrop külügyminiszter jelenlétében Oshima japán nagykövet is meg­látogatta a Führert. Új emigráns kormányt bizott meg Péter szerb király, amely állítólag Londonból a Bal­kánhoz közelebb eső Kairóba fog költözni. A kormány elnöke Purics, volt párisi szerb követ és hadügyminisztere Mihajlovics tábornok, akit a délszláv partizánok vezérének tartanak. Quebekben, Kanadában tartózkodik jelen­leg több brit politikai és katonai vezető társa­ságában Churchill miniszterelnök, ahol előbb brit-kanadai, majd pedig Roosewelt jelenlétében brit-amerikai tárgyalások lesznek. A világsajtó a szovjet-angolszász együttműködés szempont­jából különösnek találja, hogy a tanácskozáso­kon Sztálin most sem jelenik meg, sőt nem is képviselteti magát. A távolkeleti háborúról csupán annyi hír volt e héten, hogy az amerikaiak elfoglalták az ujgeorgiai Munda kikötőjét, mely eddig japán kézen volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom