Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.

1943-06-05 / 23. szám

f PAPAi HÍRLAP 1943 június 5. Minőségben és ízlésben vezet. Fő-tér 14. dásával a levente eszménynek. Utána egy le­vente szavalt a nemzeti lobogó előtt, majd Kertész László bencés levente mondott talpra­esett beszédet a leventeintézmény célkitűzés seiről. Meghallgathatták volna a felnőttek is. Végül mintegy 200 újonc levente tette le az ünnepélyes fogadalmat, fiúk és leányok egy­aránt. A szobor megkoszorúzása után az ösz­szes leventék zárt sorokban vonultak ki az alsóvárosi temetőbe, ahol a két világháború hősei szellemének szép megemlékezéssel ál­dozott a hivatalos város, a nagy közönség, a (katonaság' és a levente ifjúság. Itt Varga László kollégiumi tanár mondott ünnepi be­szédet, melyben megható szavakkal emléke­zett meg a hősi halottakról s gyújtó lelkese­déssel buzdított a munkával és önfeláldozás­sal karöltve járó igazi hazaszeretetre. Kor­mos Lajos színművész szívbemarkoló szavalata után koszorút helyeztek a hősök emlékke­resztjére, majd a Szózat hangjaira, melyet a Levente-zenekar adott elő Bircher karmester vezényletével, véget ért a hősök emlékünk nepélye. Verőfényes napsütésben, szépszámú kö­zönség •előtt folytatódott délután a Ligeti! Sporttelepen a leventéink részére kiírt hősi emlékverseny. Leventéink igazán kitettek ma­gukért. Ügy felkészültségük, mint eredméfi nyeik mutatják, hogy Pápa és járási leven­téink a legjobb úton haladnak és komoly ön­tudatossággal készülnek versenyeikre. Ezért a főérdem vitéz Fekete Lajos őrnagy, kato­nai parancsnokot illeti, ki derék oktatói kará­val gondos szeretettel készíti elő őket. Dr. Nagy Béla elnök üdvözlő szavai után kezdetét vette a verseny, melynek keretében diák le­ventéink 'kitűnő tornaegyüttesének művészi számba menő mutatványai bámulatba ejtet­ték a közönséget. A verseny eredményéről Sport rovatunkban számolunk be. Este 8 órai kezdettel a Sporttelepen ni­vós műsoros esttel zárták be derék leventéink az ünnepélyt, melyen közreműködtek a Leip­nik-gyári leventelányok magyar tánccal, a pol­gári fiúiskola énekkara és a leventék. Végül az ejtőernyősök tűzijátéka és nagyszerű harci­játéka gyönyörködtette a közönséget, mely egy feledhetetlen szép ünnepély emlékével tért haza tíz óra felé a Sporttelepről. I Színház. Ez a hét társulatunk pápai szezonjában ünnepi hétnek mondható. Nemcsak azért, mert színészeink is kivették részüket hősi honvé­deink iránti tiszteletükből, amikor a hősök! sírja előtt Kormos Lajos szavalt, vasárnap pedig Szalay Károly tartott szép beszédet az esti előadás előtt, hanem azért is, mert áldoz­tak Shakespeare szellemének, előadván a Szentivánéji álmot nagyszerű rendezésben. Ez az áldozat sajnos csak egyoldalú volt, mert a közönség jórésze, főleg az intellektuellek, tün-i tettek távollétükkel. Egyébként a hét előadá­sai a siker jegyében folytak. Május 28—30. napjain, azaz péntek— szombat-vasárnap a »Kati—Kitty—Katinka« című zenés vígjáték ment általános tetszés mellett telt házakkal. A nagyszerű zenéjü' darabot főleg Hatházy Mária, Radnay Irén, Feszty Kató, Papp István, Kulcsár János tem­peramentumos játéka és Tunvogi Péter, Le­viczky Andor éneke, stílusos alakítása vitték sikerre. Zárójelben megjegyezni óhajtjuk, hogy Feszty a jövőben igyekezzék leszokni közismert »kedves nyafogásárók, mert külön­ben könnyen modorossá válhatik. A modoros­ság pedig folytogató bacillusa a szépen fej­lődő művészetnek. Leviczky pedig boldog em­bert ábrázoló szerepében igyekezzék több de­rűt, mosolytt erőltetni arcára s merevségéből engedve lendületesebb legyen. (Láttuk őt már elragadó lapacstáncosnak is.) Június 1-én, kedden a »Szenti vánéji álom« került színre. Merész vállalkozás, de úgy kiállításban, mint megjátszásában kein iemes meglepetést hozott. Rendezése nagy­vonalú, díszletei szépek, előadása illúziókeltő; a ruhák korszerűek és gazdagok, a kísérőzene (Mendelssohn zenéje) klasszikus. A kitűnő ze­nekar a Patat Leó karnagy elsőrendű teljesít­ményt végzett. Arany János fordítása művészi élvezetes. Minden szereplő jó volt, a kisebbek is. Mégis kiemeljük a kitűnő együttesből Feszty Kató (Puck), Szász Anna (Heléna), jeney Irén (Hermia), Leviczky (Theseus), Kulcsár (Zuboly), Baranyai (Vaczkor), Kor­mos (Oberon) és Heves Gyula (Tisbe) alakí­tását. Június 2­ván és 3-án, szerdán, és csütörtö­&ó'/z»Vedd le a kalapod a honvéd előtt« c. szép és hatásos operett előadása volt. A darab föl­építése újszerű és meglepő, a nézőre érdekes élmény. Zsúfolt házat érdemelt volna úgy tartalmánál, mint sok szép, magyaros dalánál fogva, melyeket a tiszta hangú Radnay, a kedvesen csevegő Gazsi, lágyan zengő Tlh nyögi és Leviczky mint bonviván énekelt. Sok tapsot kaptak. Az előadás gerincét a komikusí­nak is kitűnő Kormos és Baranyai remek ala­kítása képezte. Kisebb szerepében nagyon él­vezetes volt Jeney, Papp és Kulcsár játéka is. VERKLIS AZ ANDRÁSSY UTON ! Napról napra találkozom vele. Hallgatom a bús melódiát, Amit a vén zeneszerszám áraszt, Szánjátok meg emberroncs gazdáját. Félkezével a verklit nyaggatja, Másik elnyűtt kalapot tart felém, Szemeivel a napot csodálja, Míg én sovány erszényem keresém.­Nem azért, hogy én bőviben volnék, Pengőt dobtam a fillérek közé, Oly boldog volt, köszönni se tudta, Kezem csókkal, könnyekkel öntözé. Sietős volt utam, tovább álltam, Szállt felém a jól ismert zene. . . Győrffy Sándor. Agytoll olcsóbb! Tarka toll, fosztani való 90 f. Jobb apró puha 1-80 P, ennél is jobb 2-40, sz. fosztottas 3 —, jobb 3*60 P. Fehéres fosztott 4*80. jobb 5'80, még jobb 6*80 pengő. Fehér fosztott libatolt 9-—, jobb 10*—, még jobb 11-— P. Egész pehelyest 11*— pengőtől kg.-ként szállít 5 kg.-os postacsomagolásban bérmentve, után­véttel. Köztisztviselőknek 3 százalék engedmény. T. Tóth Mihály ágytollvállalafa Kiskunfélegyháza, Jókai*atca 1. PRO PATRIA! H SZAKÁCS GÁBOR || honvéd, ^ Szakács Dániel fia, az 1943 február jlg hó 8-iki harcokban hősi halált halt. 'é­Felkérjük mindazokat a gyászbaborult családokat, akik­nek valamely hozzátartozója a haza védelmében hősi halált halt, hogy nevének Pro Patria! rovatunkban leendő megörökítése végett személyi adatait akár írásban, akár élőszóval rendelkezésünkre bocsátani szíveskedjenek. ÚJDONSÁGOK — Antal István rádióbeszéde. Dr. Antal István nemzetvédelmi miniszter áldozócsü­törtökön déli 12 óra 304kor a fővárosi Vigadó­ban rendezett Zrinyi Ilona-emlékünnepélven nagy beszédet tartott, amely a Vigadó hatal-i mas és előkelő közönsége körében óriási tet­szést ^keltett. A beszédet rádióközvetítésseí mindenütt hallgathatták s az 15 szavain keresz­tül Zrinyi Ilona nemes alakját, törhetetlen ma­gyar egyéniségét mindenki jobban szívébe zár­hatta. \ — Városi közgyűlés. Pápa város kép­viselőtestülete ma, pénteken 12 pontból álló tárgysorral rendkívüli közgyűlést tartott, mely­nek lefolyásáról jövő számunkban fogunk be­számolni. — Személyi hír. A kir. főigazgató Lauday Sándor állami tanítóképző-intézeti tanárt, Pápa város körzeti iskolafelügyelőjét betegsége miatt saját kérésére, ebbeli tisztsége alól május 31-i hatállyal felmentette, mely alkalomból ebben a a minőségben kifejtett munkásságáéit elismeré­sét fejezte ki. — Ezzel egyidőben a pápai kör­zeti iskolafelügyelői teendők ellátásával a kir. főigazgató a kir. tanfelügyelő előterjesztésére dr. Szegedi László állami tanítóképző-intézeti tanárt bízta meg. — Orvosi hír. Dr. Kolbe Lajos nőorvos, v. klinikai tanársegéd, harctéri szolgálatából megérkezett. Szakrendelését új lakásán, jókai­utca 24. szám alatt megkezdte. (OTBA-igény­jogosultak részére július 1-től rendel.) — Ügyvédi hir. Dr. Nagy György ügyvéd katonai szolgálatából leszerelt, ügyvédi irodájá­nak vezetését átvette. — Haditudósító kiállítás. Az első hadi­tudósító vándorkiállítás június hó 12-én nyílik meg Győrött és június hó 20-ig marad nyitva. A kiállítás kultúrházi termeiben látni fogjuk a fiatal magyar honvéd festőművész gárdának a legkiválóbb alkotásait. Ezek a honvédek több­ször életük kockáztatásával készítették vázlatai­kat, hogy azután hazatérve az anyaországba, feldolgozzák, s most a kiállításon bemutassák remekeiket. A festmények legtöbbje nagyméretű eredeti olajfestmény, szobor vagy fametszet. Közel 259 festmény kerül kiállításra a hadi­tudósítók munkájából. . — Zenevizsga. A városi zeneiskola nö­vendékeinek vizsgája, illetőleg évvégi hangver­senye június 5. és 6-án (szombat és vasárnap) d. u. 4 órakor kezdődik az áll. polg. leányisko­lában. Tekintettel a növendékek nagy létszámára (68), a hangverseny is két nap lesz. Szombaton a nagyobbaké, vasárnap a kisebbeké. — Itt közöljök, hogy a jövő isk. tanévre szóló beiratások f. hó 12-én délután 4—6-ig lesznek a zeneiskola helyiségében Kalmár Mi­hály igazgatónál. Nyári íurbánoK nagy választékban rr -nél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom