Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.

1943-04-24 / 17. szám

ték le hősi halált halt Kormányzóhelyettesünk, vitéz Horthy István, Jásznagykun-Szolnok vár­megye örökös bizottsági tagjának arcképét. Az ünnepi beszédet dr. Kele István pápai prelátus, apát-plebános mondotta. — Ugyancsak emlé­ket állítottak, művészi kivitelű márvány dombor­művet, a Nostra-tárházban. Az itt lefolyt ünne­pen, melyen dr. Darányi Béla, a Futura vezér­igazgatója mondott beszédet, szintén megjelent Kormányzó Urunk. Az emlékműre báró Bánffy Dániel földmivelési miniszter koszorút helyezett el. Kállay Miklós miniszterelnök a mult hét végén úgy a képviselőház, mint a felsőház külügyi bizottságában tájékoztatást adott római útjáról és az ott folytatott megbeszélésekről. Mindkét bizottság több felszólalás után, me­lyekre a miniszterelnök részletes választ adott, helyesléssel tudomásul vette a tájékoztatást. Egységes állami pótadót léptetett életbe a kormány az adózás egyszerűsítése tárgyában kiadott rendeletével. Az eddig fizetett minden­nemű adók megszűnnek, s, helyébe lép az egy­séges állami pótadó, mely a földadó után 50 0/ o, a házadó után 60°/ 0, az általános kereseti adó után 50°/ 0, jövedelmi adó után 110 0 / 0, vagyon­adó után 150°/ 0, tantiem-adó után 66°/ 0. Az állami egységes pótadót az alapadóval együtt vetik ki és pedig ez év január l-jétől kezdő­dőleg. A közelebbi háború hírei: A keleti had­színtéren a még mindig tartó áradások miatt nem voltak nagyobb hadműveletek. A bolse­vistáknak Novoroszijszk ellen irányuló támadá­sait a németek az ellenség nagy veszteségei mellett visszavetették. A muszkáknak sok repülő­gépük is elpusztult. — A tuniszi hadszintéren a szövetséges csapatok Eufidavide közelében hatalmasan összetömörülve várják az ellenség támadásait. Kedden és szerdán azonban még csak tüzérségi harcok folytak. Az angolszászok a hét elején légitámadásokat intéztek több szi­cíliai város, főkép Palermo ellen. Támadásokat intéztek belga és holland megszállt területek ellen is. Rotterdamban a polgári lakosságból 200-an elpusztultak. A németek viszont Nagy­London ellen hajtottak végre eredményes légi­támadást. Tengeren kölcsönös hajóelsüllyesz­téseket és brit búvárhajó-veszteséget jelentenek. A román államvezető, Antonescu tábor­nagy a mult hét végén kétnapos megbeszélé­sen vett részt Hitler vezér és kancellár főhadi­szállásán. A kiadott hivatalos jelentés szerint a megbeszéléseket, melyeken Keitel, a német had­erő főparancsnokságának vezetője és Ribben­trop külügyminiszter is részt vett, a német­román barátságnak és a háromhatalmi szerző­désben szövetkezett nemzetek megrendíthetlen harcközösségének szelleme hatotta át. A román nép a tengelyhatalmakkal vállvetve a végsőkig folytatja a harcot. Barcelonában Jordána spanyol külügy­miniszter az ottani Columbus-ünnepen beszédet mondott, melyben kijelentette, hogy „Spanyol­ország hivatása a béjcéhez vezető út megköny­nyítése." Berlini illetékes körök ezzel kapcso­latban kijelentik: nem tudnak róla, hogy Spanyol­ország békeközvetítőül szándékozna fellépni. FILMSZÍNHÁZ Április 24-27. Szombat—kedd. Nagysikerű, magyar filmvígjáték! 2 órás vidámság, derű, kacagás ! Főszereplők: Szörényi Éva, Szilassv László, Somogyi N., Rajnay G., Vizváry M., Peíhes F. Április 29—május 2. Csütörtök—vasárnap. mARCELL PAGNOL rendezésében A francia filmgyártás remeke A kútásó lánya Főszereplők: Raimu, Rosette Dag, Fernandel. Németország és szövetségesei álláspontja válto­zatlan : harcolni a végső győzelemig. A horvátországi Sziszek melletti kulinai járásban az ott levő falvakból a tél folyamán partizánok a magyar falvak lakosságát, miután házaikat kifosztották és felgyújtották, magukkal hurcolták. A horvátországi Magyar Közművelő­dési Szöveiség akciót indított ezek felkutatására és kiszabadítására. Ez sikerrel járt. 102 magyar nyert ezután Jankowci környékén magyar csa­ládoknál elhelyezést. Az elhurcoltak közül azon­ban többet a partizánok meggyilkoltak. Szófiában gyilkos merénylet áldozata lett Sofir Janev képviselő, a sobranje külügyi bi­zottságának elnöke. Ez már a harmadik poli­tikai természetű orgyilkosság a bolgár főváros­ban. A merénylőt eddig nem sikerült kinyomozni. A távolabbi háborúról az az érdemleges jelentés érkezett, hogy a kínaiak az állandó légibombázások miatt kénytelenek voltak fő­városuk, Csunking polgári kiürítését elrendelni. IRODALOM. Benamy Sándor: Válságok évei. Egy fiatal vegyészmérnök sodródik laboratóriumról laboratóriumra Közép-Európán keresztül. S köz­ben olyan dolgok történnek vele, amelyeknek izgalmassága szívenütik az olvasót. „Ez a könyv — írja egyik fővárosi kritikusa —, amelyet nem lehet letenni végigolvasás nélkül." Benamy könyvei mindig élményt jelentenek a komolyabb fajsúlyt kedvelő olvasóközönség számára. A halált és- a szerelmet, a testi és lelki szüköl­ködést kevés író rajzolja meg ilyen tökéletesen. Fővárosok zeg-zúgai, különös helyei és alakjai, tele mai problémákkal, miközben valamennyi­nek sorsa láthatatlanul összeszövődik. Stílusa, szóképei, a regény folyton változó milieuje és cselekménye hosszú-hosszú ideig megmaradnak majd emlékezetünkben. A könyv íróját, egyéb munkái kapcsán is, ma már legkomolyabb íróművészeink között emlegetik. Az „Európától Ázsiáig", „Mielőtt belepi őket a por" stb. szer­zője ezúttal talán egyik legjobb művét alkotta meg. SPOBT. Perutz—Hangya 4:0 (2:0). NB II. Vezette: (Palkó) Potyi. Szépszámú közönség előtt aratta első győzelmét a gyári csapat. Már­már kiesés veszélye fenyegette a csapatot, amit úgylátszik a játékosok is átéreztek és teljes oda­adással küzdöttek 90 percen át. A védelem Szakács beállításával visszanyerte teljes meg­bízhatóságát, amit a nullás eredmény is bizo­nyít. Mellette Burián is, de különösen Matusek i játszott ragyogóan. A fedezetsor hasznosan látta el feladatát, e sorból is Ács magaslott ki. A csatársor lendítőkereke Osbóth és Limperger volt. Takács lövéseivel, Magyari munkabírásá­val tünt ki. A kis Vámosban kevés a tüz, egyéb­ként a hozzájutott labdákat ügyesen játssza meg. Reméljük ez a győzelem kezdete volt a további sikereknek. Potyi jól vezette a mérkőzést. A gólokat Magyari (2), Takács és Osbóth lőtték. Sárvár II.—Kinizsi II. 4:3 (2.2). Sár­vár. Szerencsétlen körülmények között öngóllal vesztett a jobb Kinizsi II. Sárváron. Perutz II.-Kereskedők 9:0 (4:0). Vezette: Bíró. Vasárnap sportja. A Perutz első csapata ismét nehéz akadály előtt áll, ugyanis Szombat­helyre utazik és az ottani SzFC-vel játszik bajnoki mérkőzést. Húsvét vasárnap Pápán a Kinizsi a Nagykanizsai Vasutassal vasutasbaj­nokit, hétfőn pedig a Haladás Il.-vel I. o. b. mérkőzést játszik. A PSC—Veszprémi Danuvia sakkmér­kőzés eredménye 6:0. Vasárnap délelőtt a Perutz szövőgyár kultúrházában folyt le a mér­kőzés, melyen a pápai csapat a következő erős összeállításban állt ki: Draskovics, dr. Boda, Vásárhelyi, dr. Kiss, Wiinsch, Bárányi. A csapat minden tagja tudásának legjavát nyújtotta és szép játékban győzött ellenfelével szemben. Pápa Yáros hivatalos közleménye Felhívás. A városi adóhivatal felhívja az érdekelt adózókat, hogy a gyermekkedvezményre szóló bejelentésüket legkésőbb e hó 30-ig a városi adóhivatalnál adják be. Gyermekkedvez­ményben azok az adózók részesülhetnek, akik jövedelemadót nem fizetnek és velük közös háztartásban kettőnél több 18 éven aluli el­látatlan gyermek él. Egyben felhívja mindazokat a hadirokkantakat, hadiözvegyeket és hadiárvá­kat, valamint a vitézségi érem tulajdonosokat és tűzharcosokat, akik adókedvezményre szóló igé­nyüket még nem jelentették be, hogy azt leg­később ugyancsak e hó 30-ig a városi adó­hivatalnál jelentsék be, mert ezen határidő után kedvezményben nem részesülhetnek. 8 napos cséplő- és vetőmagtisztító gépkezelői tanfolyam. A tanfolyam elvégzése — egyéb törvényes feltételek megléte esetén — bércséplési iparigazolvány elnyerésére jogosít. Megrendezésének feltétele, hogy legalább 20 résztvevő fejenként 32 P tandíjat előre befizes­sen. A résztvenni szándékozók május 10-ig a Pápai Hitelszövetkezetnél jelentkezhetnek s jelent­kezésükkel egyidőben ugyanott fizethetik be a tandíjat is. Agyíoll olcsón! Fosztatlan pelyhestoll 12-—, szürke pelyhes kacsatoll nagyon könnyű 8-50, tarka fosztatlan toll 2'—, szürke vegyes 2'60, szürke fosztottas toll 3.20, jobb 4'—, finomabb, szürke fosztott 5*—, fosztott libatoll 10*50, pelyhes 12-—, pelyhesebb 14-— P árban 5 kg. papir­zsák-csomagolásban, bérmentve, utánvéttel szállít: Varga Antal ágytollvállalata Kiskunfélegyháza, Szent János-tér 30. JÓKAI MOZGÓSZÍNHÁZ Április 29—május 2. Csütörtök—vasárnap. Óriási sikerű magyar film! Tavaszi szonáta Irta: jablonszky Ferenc és Lévay Béla. Rendezte: Hegedűs Tibor. Zene: (Beethoven műveiből) Ákom Lajos, Főszereplők: Uray Tivadar Szörényi Éva Ladomerszky f»V. Pelhes S. v. Benkő Gy. ftakláry Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom