Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.

1943-10-30 / 44. szám

Pápa 1943. Főiskolai nyomda. — Felelős vezető: Mórocz Zoltán 5866 7 millió P bevételt tüntet fel. A mutat­kozó 2804 millió P hiányt hitelműveletek út­ján fedezik. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy nem tart az infláció veszélyétől, ez a nemzedék már átélt egy inflációt, de az nem a háború alatt és annak következtében, hanem a forra­dalom miatt és alatt állott elő. Amely ország fenntartja a rendet és nyugalmat, annál a nor­mális viszonyok megfelelő intézkedések mellett rendben és simán helyreállnak. A költségvetést ezen a héten át a Ház bizottságai tárgyalták meg. Alexay Z. 216) 1188 k. A díjakat a PSE ké'plí viseletében dr. Barcza József elnök osztotta ki, s fejezte ki az egyesület köszönetét Haí­muth János polgármesternek, Szabó Károly állomásfőnöknek, a testvéregyesületek .vezető­ségének, a versenyzőknek és mindazoknak, akik a verseny megrendezését lehetővé tették, valamint dr. Kovács István és Mészáros Lajos rendező-bizottsági tagoknak, akik a kiértéke­lés fárasztó munkáját végezték. ÁDctmi anyakönyvi kivonat. 1943 október 22-28-ig. Születtek: Gombás József urasági inas és Körmendy Ilona leánya: Ildikó Irén, rk. — Mórocz János fuvaros és Pető Anna fia: Já^ nos, rk. — Csépi Pál szövőgyári szövőmester és Gecse Erzsébet leánya: Mária Magdolna, rk. — Szíjártó István m. kir. rendőr és Németh Maria fya: István, rk. — Meiziier Dániel napszámos és Czum Karolin leánya: Irén, rk. — Horváth Dezső hentessegéd és Szalay Juliánná fia: Dezső László, ev. — Hor'­váth Juliánná fonógyári munkásnő leánya: Éva, rk. — Erhart László szövőgyári munkás és Bárdosi Janka fia: halvaszületett. — Major Imre uradalmi gépészkovácssegéd [és Pödör Juliánná leánya: A-lária Magdolna, rk. _ Házasságot kötöttek: Csirna László vas­úti műszaki tiszt, ref. és Csehi Mária Erzsé­bet magántisztviselőnő, rk. — Szabó Viktor m. kir. rendőrségi detektív, ref. és Gasler Mária, rk. — Füredi Dömötör Géza m. kir. tsz. szakaszvezető, rk. és Peszmeg Ilona, rk. Meghaltak: Roncz János nyug. vasúti műszaki altiszt, rk., 72 éves. — Özv. Varga Józsefné Berkes Lidia, ev., 75 éves. — Babári Johanna varrónő, rk., 42 éves. — Vörös Zol­tánné Bognár Lidia, ev., 40 éves. — Farkas Ferencné Tóth Mária, rk., 30 éves. Szombathely városa, melyet a rómaiak 1900 esztendő előtt, tehát Kr. u. 43-ban, Tiberius császár uralma idején Savaria néven alapítottak meg, most ülte meg jubiláris ünnepét. A dísz­közgyűlésen Grősz József püspök és Bárdossy László ny. miniszterelnök mondottak beszéde­ket. A képviselőtestület elhatározta, hogy meg­íratja a város történetét, négy hadiárvát fel­neveltet, a jubiláris évet tisztviselőinek két­szeresen számítja be. A közelebbi háború e heti eseményei: A keleti arcvonalon a németek által „super-* csatának" nevezett csata változatlan erővel to­vább tombol. A németek harc nélkül feladták Dnyetropetrovszkot, miútán minden hadianyagot elpusztítottak és minden fontos katonai be­rendezést elpusztítottak. A harc most az érc­bányák központja, Krivojrog birtokáért folyik. A szovjet ember- és hadianyag vesztesége hi­hetetlen méreteket ölt ugyan, de mégis újabb és újabb tartalékokat tud harcba vetni. Zapo­rozsjétól délre ellenlökéssel visszaszorították a bolsevistákat. Az északi részen Vittebszk kör­nyékén voltak erősebb szovjet-támadások. — A déli (olaszországi) arcvonalon nagyon lassan halad előre az angol-amerikai hadsereg. A né­metek az Appeninekben ugyan némi front­rövidítést végeztek, de csupán azért, hogy jól kiépített új hegyi állásaikban biztosabban tart­hassák fel az ellenséget. — A légi háború fo­lyamán súlyos támadás érte Kasselt és Majna­Frankfurtot, kisebb méretű Stájerországot és Alsó-Ausztriát. Az ezen úton járt angolszász repülők kárt nem okozva, nálunk is dobtak le néhány bombát. Német repülőgépek Londont és más délangliai támaszpontok ellen intéztek pusztító támadást. Moszkvában már tíz napja folynak Hull, Eden és Molotov tanácskozásai. Mivel a tanács­kozások eredményéről hivatalos közleményt nem adtak ki, a világsajtó csak találgatásokra van utalva a tárgyalások anyaga és sikere tekinte­tében. Állítólag a muszkák követelték „második" frontot, de az angolszászok csak 1944-re ígérték meg. —, A szovjetúnióról feljegyezzük, hogy az Felelős kiadó: Sándor Pál. A kiadóhivatal vezetője: Neszmélyi Pál. ELADÓ Lovászpatona községben körül­belül 6 kat. hold (9518 Fj-öl) első minőségű szántó és rét. További 14 katasztrális holdra elővásárlási jog biztosítva. Bővebb felvilágosítással szolgál ár. Fehér Jenő ügyvédi Irodája Pápa, Széchenyi-tér 2. Telefon: 17-74. szám. Hazánkból s a nagyvilágból. A felsőház a mult hét végén megtartott első ülésében báró Radvánszky Albert alelnök kegyelettel emlékezett meg a felsőház elhúnyt elnökéről, Széchenyi Bertalan grófról. Helyébe az összes leadott 192 szavazattal Perényi Zsig­mond báró koronaőrt választották meg a felső­ház elnökévé. Székfoglaló beszédében hang­súlyozta, hogy a felsőháznak tekintélye egész súlyát bele kell vetnie az események mérlegébe, hogy fenn tudjuk tartani a rendet, hadd lássák a világ népei a magyar erőt, áldozatkészséget és becsületességet. A képviselőház mult pénteki ülésében tartotta meg dr. Reményi-Schneller Lajos pénz­ügyminiszter költségvetési expozéját. Az állami költségvetés 6147*1 millió P kiadással szemben

Next

/
Oldalképek
Tartalom