Pápai Hírlap – XL. évfolyam – 1943.
1943-04-03 / 14. szám
PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztősé g: Levente-utca22. szám Kiadóhivatal: Anna-tér 2. szám Akiadóhivatal tejefonszáma: 17-58. Főszerkesztő : SZŰCS DEZSŐ. Felelős szerkesztő: SÁNDOR PÁL. Előfizetés 1/ 4 évre 2'50. Egyes szam ára 20 Hirdetések (tarifa szerint) felvétetnek Kiss Tivadar könyvkereskedésében. Városi közgyűlés. — 1943 március 27. — Pápa város képviselőtestülete niult szombaton d. u. 3 órakor csekély érdeklődés mellett rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés összehívását elsősorban a repülőtér kibővítésével kapcsolatos intézkedések tették szükségessé. A képviselőtestület az elnöklő Hamuth János polgármester idevonatkozó javaslata értelmében kimondotta, hogy amennyiben az államkincstár a város antalházi pusztáját kisajátítaná, e birtoktest helyett megfelelő helyen hasonló értékű ingatlant vásárol és ugyanakkor kiegyenliti az Esterházy hitbizományi uradalomtól ugyancsak a repé$tér céljaira bérelt 200 holdnyi terület bérletével összcfüggőleg fennálló tartozását is. Napirend e:ott a polgármester bejelentette, hogy ( ;>,>'Vry E 1 íér dunántúli ref. püspököt beiktatása alkafli ból küldöttség élén üdvözölte, toy^í, hogy a varmegye alispánja az újonnan ?-2%vez*itt tűzoltó-tiszti gyakornoki állásra a jelenleg katonai szí 'fiatot teljesítő Süle Károlyt ngvezte ki. A napirend so. 'u a következő ügyeket intézték el: A járványkórház reperatúra-költségeit a kisgyűlés rendelkezésének megfelelőleg névszerint is megszavazták. A Korona-utcai kiskockakő burkolására — mivel a rendelkezésre álló kiskockakövet a Horthy Miklós út szépítésére használják fel — 15.000 P póthitelt szavaztak meg. Bognár Ede bencés tanárnak Pápa települési földrajza című műve kiadására 400 P segélyt folyósítanak. Dr. Uzonyi Kálmán h. polgármestert 40 évi szolgálat után április hó 1-ve! nyugdíjazták, felkérték azonban, hogy július hó l-ig — a közigazgatási tanácsosi állás újraszervezésének miniszteri jóváhagyásáig — közérdekből tovább is szolgálatot teljesítsen, amely idő alatt nyugdíját tényleges fizetése erejéig egészítik ki. A 65. évüket betöltött Major Gyula villamosüzem-vezetőt és Szente Elza főkönyvelőt egy évre állásukban visszatartották. Közhelyesléssel elfogadták a polgármesternek azt a javaslatát, hogy hadirokkantak számára a városházán négy, a villamosműnél egy egyenként évi 1500 pengővel dotált állást szerveznek. Egy havi 20 P-s özvegyi kegydíj ügyénél Szalay Lajos az összeg felemelését kérte, de a polgármester figyelmeztetett arra, hogy ez az egész vonalon levő kegydíj revíziót vonna maga után, ami jelentékenyen megterhelné a város költségvetését. Erre az eredeti javaslatot elfogadták. Gyenese Gyula volt javadalmi hivatali főnök nyugdíjigény megállapítása iránti kérvényét elutasították. A közgyűlés már 4 óra előtt véget ért. RÖZSE ÉS IBOLYA. Haja-haja, a föld haja zöld fa, közte kék ibolya. Patak partján, nyárfa tövén, rozsét szed az asszony, a vén. Egy oldalán, más oldalán kis ibolyát szaggat a lány. Zúg felettök bimbós nyájfa, úgy hallgatják térden állva. Fel-felsóhajt mind a kettő. Adjon nekik a Teremtő, a ráncosnak szép szemfedőt, a szeplősnek szép szeretőt! Erdélyi József. Collini Pápán. Ritka látványosságra nyílik alkalma Pápa város szórakozni kívánó közönségének a közeli napokban. Megérkezett társulatával Collini, a bűvészmutatványok európai hírű mestere. A mester ritka ügyességű mutatványain kívül zenebohócok, akrobaták, tornászok és énekesek szórakoztatják a látogatókat. Szombathelyről nyert értesülésünk szerint a mester ottani szereplését rendkívüli siker koronázta. Szinte hihetetlen szemfényvesztéssel Collini mester valósággal elbűvölte az előadáson résztvevőket. Előre figyelmeztetjük a közönséget, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a jegyeiket, különösen a vidékiek, időben váltsák meg. A négynapos előadás részietes műsoráról az érdeklődők lapunk hirdetési rovatában és a kifüggesztett hirdetésekről szerezhetnek tudomást. ÚJDONSÁGOK, — Nemzetvédelmi Kereszt kiosztása. Bensőséges ünnepe volt munt vasárnap Pápa városának. Impozáns külsőségek között osztotta ki Hamuth János polgármester 27 arra érdemes pápai és vidéki polgárnő'/ a nemzetvédelmi keresztet, melyet azért (a lapított a Kormányzó, mert a vörös uralom idején bátran és hősiesen kitartó magyar polgáremberek a haza érdekében tevékeny munkát fejtettek ki. Tehát az ellenforradalom hősei kapták a Nemzetvédelmi Keresztet. Nálunk 16 pápai és 11 vidéki kapta meg. A Magyar Hiszekegy elmondása és a Himnusz eléneklése után Hamuth János polgármester nagyhatású beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetnek vérrel áztatott földjén soha szégyenteljesebb korszak nem volt, mint a proletár-diktatúra. Ránkszakadtak a vörös uralom rémnapjai, mondotta, mely a népekből ki akarta oltani a hazaszeretet érzését, de jött egy férfi: Kormányzó Urunk (lelkes éljenzés és taps), aki megmentette a nemzetet a pusztulástól. Méltatván a Nemzetvédelmi i Kereszt jelentőségét, a 27 kitüntetettől kivette a fogadalmat, majd kiosztotta a keresztet. Szentimrey Sándor dr. mondott hálás szavakat a társai nevében. Két vértanút is követelt a gyilkos korszak. Mórocz Antal és Stefanics Istvánt, kiket a vörsök előhirnökei lőttek agyon 1919 március 14-én este a Csáky-utcai Felsővárosi Kat. Olvasókör helyiségében. Polgármester kiosztotta ezután az Ereklyés Országzászló Nagybizottságától küldött kitüntetéseket és elismerő okleveleket, azoknak, akik becsülettel álltak őrséget az országzászlónál. Ezen alapon Enyingi Török Bálint Pápai Törzse, Tűzharcosok, Ref. Kollégium, Bencés Gimmázium, Tanítóképző, Mezőgazdasági szakiskola ifjúsága kapott kitüntetést. A Szózat eléneklésével ért véget a felejthetetlen ünnepély. Mátis József. — Kamarai sajtó-tudósítás. Veszprémi Járási és Városi Mezőgazdasági Bizottság folyó hó 19-én tartotta meg együttes gyűlését ajkai Nirnsee Pál m. kir. gazd. főtanácsos, járási bizottsági elnök elnöklete alatt. — Ugyanakkor tartotta közgyűlését a Veszprémvármegyei Mezőgazdasági Bizottság is Szabadhegy Elemér gazd. főtanácsos elnöklete alatt. Megjelent a gyűlésen dr. Mesterházy Ferenc főispán és dr. Berky Miklós alispán is. Az elnök üdvözölte a főispánt 5 éves főispánsága alkalmával. Majd kegyeletes szavakkal emlékezett meg Szentmártoni Radó Lajosról, a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara elhunyt elnökéről. A közAra 20 fillér. gyűlés felállva, némán rótta le kegyeletét az elhunyt iránt. Ezután az elnök bejelentette, hogy a Kamara elnökválasztás előtt áll. Kifejezve óhaját, hogy a gazdaközönség egységesen foglaljon állást. A maga részéről elnökül vitéz Valla Ferenc m. kir. gazd. főtanácsos, tündérmajori földbirtokost ajánlotta. Dr. Jókay Ihász Miklós felsőházi tag a bizottság társelnöke méltatta vitéz Valla Ferenc érdemeit. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel úgy határozott, hogy a Kamara elnökéül vitéz Valla Ferencet ajánlja és fekéri az összes kamarai tagokat, hogy csatlakozzanak a közgyűlés e határozatához. Elnök ismertette a gazdák mai nehéz helyzetét, áldozatkészségre és kitartásra buzdította a megjelenteket. Előadó ismertette a járási és városi mezőgazdasági bizottságok határozatait. A bizottság bőven tárgyalta a Jurcsek-féle beszolgáltatási rendeletet, melyet Vértesi Ferenc kamarai titkár részletesen ismertetett. A megjelentek aggodalmukat fejezték ki a beszolgáltatás lehetősége miatt. Vértesi Ferenc kamarai előadó a felszólalásokra válaszolva megnyugtatta az aggodalmaskodókat. Szóvátették a lehetetlen munkásviszonyokat, melyre a jelenlevő főispán megnyugtató kijelentést tett. — Gyászhír. A ref. nőnevelő-intézet ormára kitűzött fekete zászló e hét elején szomorúan hirdette, hogy özv. Jaskó Gézáné Török Emma, aki az 1895-ben megnyílt internátusnak első és hét éven át buzgó, eredményesen működő vezetője volt, örökre eltávozott szeretteinek köréből. Temetése március 29-én délután 3 órakor volt a farkasréti temető halottasházából. Kedves egyéniségének és a hű munkásnak emlékét kegyelettel őrzi a nőnevelő-intézet és ismerőseinek köre. — Műkedvelői színielőadás. A mihályházai leventeifjúság vasárnap, március 28-án esti 7 órai kezdettel színielőadást rendezett a a Levente-Otthon nagytermében. A lelkes vidéki műkedvelők Virág György: Az erdőben c. népszínművét adták elő nagy igyekezettel és általános sikerrel. Néhány olyan kiváló szereplő mutatkozott be egy-egy tőrülmetszett alakítással, hogy hivatásos szinészek közt is megállná a helyét. Sajnos sem a város közönsége, sem a leventéink nem mutattak elég érdeklődést, ami bizony méltán keserítette el a falusi műkedvelőket. A támogatásnak pedig kölcsönösnek kellene lenni mindenkor! Kinevezés. Farkas János helybeli vasutast a Máv. igazgatósága 1943 január hó l-ig visszamenőleg segédtisztté nevezte ki. — Egyházkerületi főjegyző választás. Győry Elemér püspökké választása és felavatása folytán megüresedett a dunántúli ref. egyházkerületben a főjegyzői állás. A mult héten megtartott közgyűlés kimondotta, hogy az állást a törvény rendelkezései szerint sürgősen betölti. Felhívja tehát a kerület egyházait, hogy a főjegyzői állásra szavazataikat április hó 25. és május hó 1. határidő alatt ejtsék meg és az eredményt az egyházmegyék révén küldjék be a püspöki hivatalba. — A választás eredménye mindig bizonytalan, de beavatottak tudni vélik, hogy dr. Tóth Endre theol. tanár, egyet. m. tanár kerületi aljegyzőnek vannak legnagyobb esélyei. — Tüdővész elleni plakát. A város tiszti orvosi hivatala most hozta meg a döntést abban a plakát pályázatban, amit egy éve középfokú iskoláink növendékei számára hirdetett. A kis számú, de nívós anyagból messze kitűntek a kollégium növendékeinek munkái és minden díjat elvittek. Első lett Mayor Judit (20 P), második Rohonczy János (12 P) harmadik Móritz Sándor (8 P) munkája; azon-