Pápai Hírlap – XXXIX. évfolyam – 1942.
1942-01-24 / 4. szám
PAPAI HÍRLAP Agyíoll olcsón! Tarka toll 70 f, jobb L20, sz. vegyes fosztott 1 -40, jobb 2*20, még jobb 2*80, fehér fosztott libatoll 4-20, jobb 5 20, még jobb 6 20, kimondott jóminőségű T— Pehelyest 8'50 P-től szállít 5 kilós papirzsák-csomagolásban bérmentve utánvéttel. Tisztviselőknek 3% kedvezmény. Varga Anfal ágytollvállalata, Kiskunfélegyháza, Szent János-tér 30. pontnál, hogy a jövőben hasonló ügyeknél kérjék ki az ipartestület véleményét is* Elhatározták, hogy a kertészeti teleppel kibővítendő alsóvárosi temetőben 66.000 P költséggel ravatalozót és temetőőri lakást építenek, továbbá 20 000 P költséggel az előtte levő teret makadám burkolattal látják el. Dr. jílek József kérte e pontnál a Temető-utca kikövezését is, amit a polgármester megígért. A kertészeti telepen kertészlakás és melegágyak építésére 50.000 P-t szavaztak meg. Ugy a ravatalozó, mint a kertészeti telep költségeit részben a Mádai-telkek eladási árából, részben az OTI-tól felveendő kölcsönből fedezik. A városi tisztviselők, alkalmazottak és nyugdíjasok fizetését december 1-től számítva az idevonatkozó miniszteri rendelet alapján és ennek megfelelőleg, ugyanígy felemelték az üzemi alkalmazottak illetményeit is. — A világítási- és ipari áram díjakat, minthogy az áramszolgáltató Pannónia Rt. az árkormánybiztos által engedélyezett emelést igénybe vette, 22%kal szintén kénytelen volt a város emelni, — Betöltötték az egyes bizottságokban megüresedett tagsági helyeket. — A városi kocsisoknak és utcaseprőknek egyenként 30 P cipősegélyt szavaztak meg. Nagy érdeklődést keltett a ref. nőnevelőintézet építkezési ügyének újabb tárgyalása. Az e tárgyban korábban hozott határozatot ugyanis á vármegye fellebbezés folytán feloldotta. A vitában, melyben Csaba műszaki tanácsos nagy helyszínrajzzal is illusztrált előadása után Ölé Sándor, vitéz Karcsay Béla, dr. Adorján Gyula vettek részt, a Fő-utca annyira kívánatos városrendezési problémáját is részletesen megtárgyalták. Végezetül a képviselőtestület teljes egyértelműséggel magáévá tette a polgármester abbeli javaslatát, hogy a nőnevelő új épületrésze a gyalogforgalom és a kilátás fenntartása érdekében árkádos kiképzéssel 5V 2 métert az utcatérből igénybe vehessen. Egyéb részében a régi. határozat maradt érvényben. Miután a csendőrségi épületül szolgáló városi házban légoltalmi óvóhely építésére 1050 P-t megszavaztak, Varga József tűzmester és Marton Mihály v. altiszt nyugdíjazását kimondották, Rózsa Jenő v. villanytelepi pénzbeszedőnek kegydíjat szavaztak meg, Ruip Jenő interpellált a felsővárosi temető kerítése és útja, valamint a Vak-Bottyán-utca úttestének rendbehozatala érdekében, amit a polgármester kilátásba is helyezett. A helyi Vöröskereszt választmány akciói. A Hamuth János polgármester elnöklete alatt álló pápai Vöröskeresztes választmány lezárta a következő akciókat: A helyi Vöröskereszt kórház részére a gyűjtés 9547 P 28 f-t, az országos központi Vöröskereszt Egylet részére a gyűjtés 3577 P 45 f-t eredményezett. Katonák részére szeretetcsomagokra 283 P készpénz gyűlt be, ezen kivül nagyon sok természetbeni adomány, miket két hatalmas ládával küldött el a választmány rendeltetési helyére. Nagy-eredménnyel jelentkezett a helyi választmányba való taggyűjtés, eddig összesen 238 új tag jelentkezett. Mindebből megállapítható, hogy a helyi választmány, annak illusztris elnöke és vezetőségi tagjai mindent elkövetnek a hadsereget közvetlenül támogató egészségügyi és katonai jóléti intézmények a Vöröskereszt érdekében. A város közönsége pedig közismert hazafias érzületéhez híven a legnagyobb áldozatkészséggel bocsátja anyagi erejét e nemes célokra rendelkezésre, az egyesületek, intézmények vezetői pedig a gyűjtés munkájánál is fáradtságos szerepet vállalnak. Fogadják e helyütt is a Vöröskereszt helyi elnökségének őszinte köszönetét. — Találtatott egy pénztárca és pénz; igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. A Népfőiskolai tanfolyam programmja. Az előadások jövő heti műsorát az alábbiakban közöljük. 26^ui, hétjön: Ruzsás Lajos dr. koll. tanár: A mai világháború okai. Az utolsó 100 esztendő története. Tóth Sándor koll. tanár: Képzőművészet (bemutatásokkal). 27-én, kedden: Ruzsás Lajos dr. koll. tanár: A mai világháború okai. (Folytatás.) Gáti Samu koll. tanár: A műzene legszebb alkotásai (hanglemezbeműtatókkal). 28«án, szerdán: Ruzsás Lajos dr. koll. tanár: A mai világháború történeti okai (Folyt) Varga László koll. tanár: A magyar ember antropológiája. 29-én, csütörtökön: Ruzsás Lajos dr. koll. tanár: A mai világháború történeti okai. (Befejezés.) Varga László koll. tanár: A magyar ember antropológiája (befejezés). 30-án, pénteken: Trócsányi Dezső dr. akad tanár: Magyar nép, magyar nemzet. Soó« Adorján dr. koll. tanár: A Szentistváni állameszme. Betegek gyakran székrekedésben is szoktak szenvedni. Ilyenkor gondoskodni kell Darmoi hashajtóval a jó emésztésről. Betegségben szükséges a A rheuma elleni közdelem új korszaka. Évszázadok hosszú sora óta millió és millió ember életét keserítette meg ez a többé-kevésbbé súlyos és fájdalmas betegség, amelyet általában rheumának szoktak nevezni. Ez az igen elterjedt betegség a legkülönbözőbb alakban lép fel és kellő kezelés hiányában oly mértékben elhatalmasodhat, hogy a legkínosabb szenvedéseket okozza nemcsak a velejáró fájdalmak miatt, hanem az izületek kóros elváltozásai folytán nyomorékká vált végtagok használhatatlansága következtében is. Ez a kínzó" betegség különösen olyan vidékeken lép fel, ahol a tél és nyár, valamint a nappali és az éjjeli hőmérséklet között nagy a különbség. Nagy befolyással van a betegség keletkezésére és kifejlődésére az éghajlat, a táplálkozás, az életmód és sok gyakran jelentéktelennek látszó körülmény is. Ennek tulajdonítható, hogy egyes vidékeken és egyes foglalkozási ágakban a rheumás megbetegedések néha ijesztő méreteket öltenek és keserves szenvedéseket okoznak a betegeknek, az orvosoknak pedig komoly gondokat, különösen a betegség előrehaladott állapotának eseteiben. A rheumás megbetegedések veszélye legfőképpen abban rejlik, hogy alattomosan támadják meg a szervezetet. Ezért fontos, hogy a mozgásszervi, általában rheuma néven ismeretes megbetegedésnek kezdő tüneteit a laikus közönség felismerje és kellő időben kérje ki kezelőorvosának tanácsát, hogy idejekorán eredményesen visszaállíthassa megtámadott egészségét. Hosszú évszázadok óta ismeretesek azok a természetes gyógymódok, amelyek enyhülést hoznak a mozgásszervi megbetegedések eseteiben. Tudjuk, hogy a budai kénes, mészsóföldes melegvizű gyógyforrások áldásos hatását már az ókorban is ismerték az ott lakó népek. A középkorban, különösen a keresztes hadjáratok idején messzeföldről vándoroltak a rheumás betegek „a csodalevő budai gyógyforrásokhoz". A török hódoltság idején a budai pasák nagy gondot fordítottak a különös gyógyerejű budai hőforrások kihasználására és egyik pompás gyógyfürdőt a másik után építették. Új korszak nyilt meg a rheuma elleni küzdelem terén a modern orvostudomány legújabb felfedezései nyomán. A nagy gonddal végzett kutatások eredményeképen ma már megállapítható, hogy a gyógyvizek természetes gyógyító hatását igen nagy mértékben fokozni lehet célirányosan alkalmazott kiegészítő gyógymódokkal, melyeket a tudomány mai fejlett állapotában az orvos a legkitűnőbb eredménnyel alkalmaz. A rheuma kórtüneteinek tüzetes vizsgálatára és a betegség eredményes leküzdésére a Budapesti Központi Gyógyés Üdülőhelyi Bizottság külön Rheuma- és Fürdőkutató Intézetet létesített, melyet nagy anyagi áldozatok árán a legkorszerűbb felszerelésekkel és tudományos eszközökkel látott el. A rheumás megbetegedések gyógyítása terén az utóbbi évek alatt éppen az előbb említett okoknál fogva, olyan meglepő haladás állapítható meg, amelynek híre messze túljutott az ország határain. Ismeretes, hogy a háborút közvetlenül megelőző években nemcsak a környező államokból, hanem a távoli skandináv országokból, Egyptomból és a messze tengerentúli vidékekről is ezrével keresték fel a híres budai gyógyfürdőket a szenvedéseikre enyhülést kereső betegek. Legfőbb ideje, hogy a hazai közönség is alaposan megismerje azt a csodatevő természeti kincset, amely az ország fővárosában naponta száz és száz embernek állítja helyre megtámadott egészségét, szerzi vissza életkedvét és tetterejét, ezáltal segítve elő jövő boldogulását. ÚJDONSÁGOK. — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat. A Városi gyógyszertár tart ügyeletes szolgálatot január 26—február l-ig. —A Jókai-kör előadó ölése. A Jókai-kör /. hó 25-én, vasárnap d. u. 6 órakor a Nőnevelőintézet dísztermében előadó-ülést tart a következő műsorral: 1. Elnöki megnyitót mond Medgyasszay Vince. 2. A nevelés magyar feladatairól szól Szegedi László. 3. Beethoven G-moll szonáta hegedűre és zongorára. Előadják Kalmár Mihály és Kalmár Mihályné. 4. Újabb verseiből felolvas Magassy Artúr. 5 Magyar dalokat énekel az Állami Tanítóképző-intézet kis énekkara. — Kinevezések a földmérési felügyelőségnél. A m. kir pápai 19. földmérési felügyelőségnél 1941 augusztusától 1942 január l-ig történt kinevezéseket következőkben közöljük: 1942 január 1-ével a pénzügyminiszter Szelényi Károlyt m. kir. műszaki főtanácsossá, Kovács Jánost műszaki tanácsossá, Pap Ferencet és Hídvégi Emilt mérnökké; 1941 aug. 30-ával: Pala Lajost és Koszorú Lajost földmérési tisztté, Kiss Bertalant, Kovács Miklóst és Albert Lászlót gyakornokká nevezte ki. — Az irgalmasrendi kórház múlt évi müködéíe. Fontos egészségügyi célt szolgáló intézményünk emberbaráti munkával igyekezett feladatának minél jobban megfelelni. A kórház vezetősége mident elkövetett, hogy az odakerülő betegek hiányt ne szenvedjenek, megkapják a gyors és lelkiismeretes gyógykezelést. Hasonlítást teszünk a kórház 1940-41. évi működéséről. 1940. évben felvettek a Jókai-utcai kórházba 1072 férfit, .1365 nőt. Ápoltak 1110 férfit, 1416 nőt. Gyógyultan elbocsátottak 751 férfit, 959 nőt. Javultan elbocsátottak 230 férfit, 312 nőt. Gyógyulva 48 férfit, 62 nőt. Meghalt 48 férfi, 34 nő. Műtét volt 1163. Az ápolási napok száma 37303. 1941. évben lényegesen emelkedett a kórházi forgalom. Felvettek 1212 férfit, 1558 nőt. Ápoltak 1245 férfit, 1607 nőt. Gyógyultan elbocsájtottak 855 férfit, 1119 nőt. Javultan távozott 230 férfi, 292 nő. Gyógyultan 98 férfi, 110 nő. Meghalt 40 férfi, 39 nő. Műtétek száma 1417. Ápolási napok száma 39669. — Levente-est Pápateszéren. A pápateszéri leventeifjak és leányok kitűnően sikerült színielőadást rendeztek f. hó 18-án, vasárnap a falú kultúrtermében, melyet zsúfolásig megtöltött a falú minden nemesért és szépért lelkesedő közönsége. A terem, bár benne mintegy 300-an szorongtak, így is kicsinek bizonyult az érdeklődők befogadására, eztért az előadást a közeli napokban meg fogják ismételni. Az előadás iránt annál is inkább nagy volt az érdeklődés, mivel értesülénük szíerint ezzel akar a pápateszéri műkedvelő ifjúság részt venni azon a nagy versenyen, melyet Pápán fognak megrendezni a vidék levente műkedvelői. Ezzel a versennyel a levente intézmény pápai vezetősége új és dicséretes irányban is kivánja foglalkoztatni tehetséges leventéit. A pápateszériek nagy és komoly, tanulságos darabot választottak, s ebben főleg Kemenes Lőrinc tanító, ottani levente-főoktatóé az érdem, aki fáradságot nem ismerve, lelkét, tudását a munkába adva heteken át oktatta e téren is leventéit, őt magát, mint előadó művészt ismerjük Pápáról, leventéi pedig most tettek bizonyságot arról, hogy jó tanítványai a mesternek. Színre került lapunk szerkesztőjének egy igen hatásos darabja: A föld varázsa 3 felv. népies színmű. A darab főgondolatát: Ne hagyd el a földet! megrázó erővel domborították ki. Főleg nagyszerű alakítást nyújtott Stankovics Lajos (Bor), Nagy Sándor (Imre), Sági János (Barak). Játékuk nem egy helyen magasan fölé emelkedett a műkedvelői színvonalnak. A nők közül különösen Vizer Rózsi parasztasszonya és Ihász Emma városi kisasszonya tűnt ki. Vízer tipikus falusi asszony; Ihász született naiva, kinek megjelenése, mint a napsugár: melegített. Kitűnő volt mellettük Völfingeir