Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.

1941-10-18 / 42. szám

LÖWY BUTORHÁZ GYŐR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. Y IDE MENJEN, HA JÓ BÚTORT AKAR könnyíteni, főleg ha az csupán a nemtörődöm­ség leküzdésében áll. A hadkötelezettség és az általános termelés mellett talán a leg­fontosabb feladata minden magyar állampol­gárnak a hadigazdálkodás támogatása. Ez a támogatás nem is kíván áldozatot, csupán azt kéri mindenkitől, hogy kutassa végig lom­tárait és abból a magánháztartásban használ­hatatlan anyagot gyűjtse össze, hogy a gyűj­tések alkalmával azt beszolgáltassa. A beszolgáltatások lehetővé teszik, hogy a közönség újabb korlátozásokat hárítson el, amelyek talán érzékenyen érintenék nemcsak kényelemszeretetét, hanem igényeit is. Kü­lönben is, magunknak adunk, amikor a hulla­dékokat új feldolgozásra beszolgáltatjuk, mert minden rongy, minden darab papir, pléhdoboz vagy más hulladék érték, amely rövidesen mint új árú kerül elénk. A lomtárak mozgósításával nemcsak ha­zafias kötelességet teljesítünk, hanem szociá­lis intézkedésben is résztveszünk, mert nyers­anyaggal látjuk el gyárainkat, s így megtart­juk a munkaalkalmat számos embernek. Egy­ben emeljük a nemzet teherbírását is, mert olyan nyersanyagok beszerzését tesszük lehe­tővé, amelyeket különben külföldről kellene behozni vagy egyáltalán nem lehetne meg­szerezni. Fontos, hogy ebben az akcióban mindenki résztvegyen, mert most a hulladékok gyűjtésével nemcsak egyes vállalatoknak adunk kereseti lehetőséget, hanem magát az államot támogatjuk, amely ezekből a javakbójl a közjót s így mindenkinek előnyét szolgálja. BALATONI REGGEL. Tépett hullámokat fodroz felém a szél, Mint habfehér, gyűrött báliruha Hamván meglátszik az éj mámora, Az öröm tarka viharáról beszél. Mikor a csend ráborult a tájra, Feltűnt az égen a köd vitorlája, S a hold ezüst köpenybe takaródzva, Fürödni jött le a szép Balatonra. A csillagok csak messziről követték, S a vízbebukva játszadozva nézték Mint ringatja a hab örök szerelmét, Hogyan rabolja el ezüstös fényét. Mi volt, s mi nem, azt már nem tudhatom. A hab csak hallgat, és én nem kutatom. De fehér színének ezüst csillogása Tán a holdnak itt felejtett selyem fátyla. S a fátyolon, mit a holdtól kapott, Most — ó csalárd hab 1 — ringatja a napot. Bozóky Éva. ÚJDONSÁGOK. — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat. Október 20—26-ig a Irgalmasrend gyógyszertár tart ügyeletes szolgálatot. — Az új református templom felszen­telése. A Pápai Református Egyházközség új templomát 1941. évi október hó 31-én fogják ünnepélyesen felszentelni és magasztos rendel­tetésének átadni. Reggel 9 órakor hálaadó isten­tisztelet lesz a régi templomban. Prédikál Ólé Sándor lelkész. Utána az új templom előtti téren dr. Cseh-Szombathy László főgondnok az új templom kulcsát átadja Medgyasszay Vince püspöknek, aki azt megnyitja. Az új templom­ban előimát mond Végh János esperes, igét hirdet és felszentelő imádságot mond Med­gyasszay Vince püspök, a templomépítés törté­netét ismerteti Ólé Sándor lelkész. Keresztel Kiss Zoltán nyárádi, eskettet Szakái Ernő adász­teveli lelkész, úrvacsorát oszt Győry Elemér egyházker. főjegyző. A programm többi pontját közénekek és karénekek képezik. — Délután 5 órakor egyházzenei hangverseny az új templomban. — Országos Protestáns Napok. Az Országos Bethlen Gábor Szövetség, mint a magyar protestánsság egyetlen átfogó szerve­zete, ez évben is megrendezi Budapesten, októ­ber 26-tól november 2-ig, az immár hagyomá­nyossá vált Országos Protestáns Napokat. A napok gazdag főünnepségei: evangélizáció, ér­telmiségi, hivatásköri, egyházvédelmi, ifjúsági, munkás- és asszonykonferenciák. Október 31-én Reformáció Emlékünnep a Vigadóban az immár évtizedek óta hagyományos gazdag tartalommal. Vidéki felutazók részére 50°/ 0-os vasúti ked­vezmény. Utazás október 27-től november 7-ig. — A Kat. Kör rendkívüli közgyűlése. A Belvárosi Kat. Kör. mult vasárnap délelőtt nagy érdeklődés közben rendkívüli közgyűlést tartott, Korvin-utcai helyiségében, melynek során a távozás folytán megüresedett világi elnöki, főtitkári és a lemondás folytán üresedésben levő könyvtárosi állásokat töltötték be. Németh József apátplébános elnöki megnyitója után a köz­gyűlés egyhangúlag vitéz dr. Mezey Kálmán főorvost társelnökké, Kerényi Olaf bencés tanárt főtitkárnak és Matics József városi tisztviselőt könyvtárosnak megválasztották. A társelnök lel­kes beszédben mutatott rá azokra az irány­elvekre, amelyeket érvényesíteni akar a pápai katolikusság tömörítésére, valamint a tagok szel­lemi, kultúrális és gazdasági ügyeinek előmoz­dítására. — Nemzetvédelmi kereszt. A folyó hó 5-iki Budapesti Közlöny szerint a Kormányzó úr Magdics István helybeli m. kir. állampénz­tári tanácsosnak Nemzetvédelmi Keresztet ado­mányozott. — Széchenyi-ünnep Perutzéknál. Csütör­tökön este hat órai kezdettel a Perutzgyári kultúrteremben szép ünnepély keretében hó­doltak Széchenyi gróf emlékének. A Magyar Hiszekegy elmondása után Kovács Anna ügye­sen adta elő Magasi Artúr gyönyörű költe­ményét: » Széchenyi ébredését«. A gyár leány­énekkara mutatkozott be ezután először a kö­zönség előtt Pernyeszy Ferenc karnagy veze­tésével. Sándor Pál tanár nagy iérdeklődéssel hallgatott előadásban ismertette a legnagyobb magyar, Széchenyi pályafutását, munkásságát, és a terveket, melyeknek megvalósítása ha­talmas lökést adott az ország fejlődésének. Előadása végén Széchenyi munkáiból olvasott fel idézeteket. Végül a Himnuszt énekelték el. — Változás az irgalmasrendnél. Az irgalmasrend tartományfőnöke Pápáról elhelyezte Budapestre Czollner Ferenc Ambrus irgalmas­rendi tagot, okleveles gyógyszerészt és helyette Ivity Mihály irgalmasrendi tagot helyezte Pápára. — Áthelyezés. Dr. Popovics Mihály for­galmi adóhivatali tanácsost a pénzügyminiszter Székesfehérvárra helyezte át hasonló minőség­ben. November 1-én foglalja el új hivatalát. — GyOE választmányi ülés. A GyOE helyi választmánya csütörtökön este ülést tar­tott, amelyen dr. Adorján Gyula alelnök kegye­letes szavakkal emlékezett meg lic. Rácz Kálmán elnök elhunytáról, méltatván a veszteséget, amely páratlan buzgalmú elnökének elhunytával az egye­sületet érte. Érdemeit jegyzőkönyvben örökítet­ték meg. Utódjáról később történik intézkedés. — Irodalmi est. Laptársunk, a Pápa és Vidéke, hétfőn este rendezte meg irodalmi est­jét a Jókai-színházban, amelyet ezúttal is egé­szen megtöltött az érdeklődő közönség. Habár e második estély nem érte el az első színvona­lát, mégis igen értekeset nyújtott a hálás kö­zönségnek, amely minden szám után felzúgó tapsaival adott kifejezést elismerésének. Meg­nyitót P. Ambrus Máté szerkesztő mondott, aki lelkes hévvel szólott az örök magyar népi iro­dalomról, amikor hivatott költők leikükön át­szűrve adnak hangot a romlatlan magyar nép tiszta érzéseinek. Befejezésül szinte imaszerűen kérte Istent, hogy legyen vele a magyar nép­pel, költőivel, a hazáért küzdő hős fiaival és mindnyájunkkal. Szárnyaló szavai áhítatos han­gulatba ringatták a közönséget, amely önfeled­ten vele együtt hívta segítségül Isten megsegítő kegyelmét. Kálmán Emilia, kulturális alkalmaink kiváló szavalója, Erdélyi József kevésbbé ismert költeményeit szavalta sok lelki finomsággal, mély átérzéssel, s készséggel tesszük magunkévá a költő megállapítását, hogy verseinek legjobb . interpretátora Kálmán Emilia. Maga a költő, akinek tiszteletére az estélyt rendezték, előbb nyelvészeti fejtegetésekbe bocsátkozott, meg­állapítván ma használatos egyes kifejezéseink Pehelytoll olcsóbb Tarka toll 70 f, jobb 1*20, sz. vegyes fosztott 1-40, jobb 2-20, még jobb 2*80, fehér fosztott libatoll 4-20, jobb 5 20, még jobb 6'20, ki­mondott jóminőségű 7*—. Pehelyest 8 — P-től szállít 5 kilós papirzsák-csomagolásban bér­mentve utánvéttel. Tisztviselőknek 3% kedvez­ményt nyújtok. Varga Antal ágytollvállalata, Kiskunfélegyháza. ősrégi fogalmát. Hogy csak egyet említsünk: a „malom" szó őse — szerinte — „oró" őrlő volt, Sokoró tehát sok -}- oró = sok malom, vagyis: Malomsok. Erdélyit inkább költőnek, mint nyelvésznek tartjuk, de azért a nyelvészet bizonytalan útjain elkalandozó fantáziáját érdek­lődéssel kisértük. Előadott legújabb versei közül legjobban tetszett az Erdő cimű, amely költői tehetségének egyik leggyönyörűbb alkotása. Karácsonyi Margit énekművésznő, akit a rádió­ból előnyösen ismer az ország közönsége, ci­gányzenekíséret mellett népdalokat énekelt széles skálájú, érces csengésű szopránján, amelynek szépségét rutinos előadása csak fokozta. Ugyan­csak népdalokat énekelt a Perutz Szövőgyár dalárdája is, Pernyeszi Ferenc karnagy vezény­letével. Szereplésüket ezúttal is megérdemelt siker koronázta. A szerkesztőség nevében dr. vitéz Mezey Ernő konferálta be az egyes szá­mokat, bejelentvén, hogy az estélyeket folytatni fogják. (Np.) — Ismeretterjesztő előadás. A Perutz­gyár kulturális osztálya minden csütörtökön ismeretterjesztő előadást rendez, amelyen min­denkit szívesen lát. Mult héten Kraft József ny. tanítóképzői igazgató tartott nagyhatású előadást. — Esküvő. Selinko Zsigmond, az Elite­kávéház tulajdonosa, tisztelettel meghívja isme­rőseit és jóbarátait Judit leányának Löwinger Jenő úrral f. évi október hó 22-én, szerdán délután 2 órakor az Elite-kávéház kerthelyiségében tar­tandó esküvőjére. (Minden külön értesítés helyett.) — Engedélyezett összejövetelek. Mi­után a gazdasági munkák nagyrészben befeje­ződtek, a jövőben politikai jelentőségű gyűlések, összejövetelek és felvonulások kivételével egyéb gyűléseket, összejöveteleket és ünnepélyeket, ha megtagadásukra helyi közrendészeti okok nem forognak fenn, ismét engedélyezni fogják. így a kormányhatóságilag láttamozott alapszabályok­kal rendelkező társadalmi egyesületek az alapsza­bályaikban előirt rendes közgyűlésüket, a műkö­dési szempontból szükséges egyéb gyűléseket, összejöveteleket előzetes rendőrhatósági egedély alapján a jövőben szintén megtarthatják. Háromhónapos ruhavarró tan­folyam kezdődik a nőipariskolában. Jelent­kezni lehet hétfőn 11—12, szerdán 8—9, pénteken 9—10-ig, az igazgatói irodában. Tandíj 30 P. — A postahivatal értesítése. A posta­hivatal értesíti a távbeszélő előfizetőket, valamint a távbeszélőt igénybe vevőket, hogy a „Táv­beszélő tudakozó 008. sz." hívása esetén f. évi október hó 16-tól a hívó beszédszámlálója minden egyes hívás esetén egy beszélgetést számlál a hívó terhére. Zongora, harmónium készítő és hangoló, vétel és eladás. Komondy Endre Győr, Deák Ferenc utca 23. — Testnevelés a középiskolákban. A Testnevelési Főiskola 17-ik tanévét a közeli napokban nyitották meg ünnepélyesen Buda­pesten. Ez az esemény mindig bensőséges kis ünnepe volt a magyar sportéletnek, most azon­ban az azon történt bejelentések szinte korszak­alkotó jelentőségű eseménnyé avatták ezt az ünnepélyt. A megnyitó után Hóman Bálint mi­niszter emelkedett szólásra. Bejelentette, hogy a jövőben nem lesz többé „segélydíjas" test­nevelő tanár, hanem a tanárokat azonnal helyet­tesekké nevezik ki. A miniszter után vitéz Béldy Alajos országos vezető bejelentette, hogy „nem­zetvédelmi tisztikart" alakítanak, s ennek a tiszti­karnak az oszlopai a testnevelő tanárok lesznek. Bejelentette az országos vezető azt is, hogy a középiskolákban heti 10 óra szolgálja majd a jövőben a testnevelés és honvédelmi képzés feladatát. A leventekiképzést nemcsak fiuknál, hanem a leányoknál is bevezetik. A fiuk 12—23, a leányok 10—19 éves korukig vesznek részt a rendszeres leventekiképzésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom