Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.

1941-05-10 / 19. szám

Színház. cd >03 CL Megkezdődött a színiévad. Megjöttek a színészek. Csendben jöttek, csaknem észre­vétlenül, de hoztak magukkal derűs Vidámsá­got, munkakedvet, reményt és bizakodást. Az előbbi kettővel ők akarnak megajándékozni bennünket, az utóbbiak jutalmát tőlünk, a nézőközönségtől várják. A színházi öltözők környéke megélénkült, de a pénztár környéke kissé néptelen még. Reméljük a színészekkel együtt mi is, hogy — mint máskor, a pápiai publikum hamarosan kedvet kap és pártolni fogja azt a társulatot, amelynek minden in­tenciója a szép kultusza, a közönség szóra­koztatása és nemes célú tajnítása. Ezt bizo­nyítja az első hét műsora is, amelyen két komoly darabot s egy értékes nemzeti ope­rettet mutattak be. Most a közönségen a sor, hogy mutassa meg, hogv ha már nagy igényekkel lép föl a bemutatandó darabokkal szemben, mit ked­vel inkább? A prózát-e, vagy az operettet? Kedden, 6-án mutatkozott be a társulat Herczeg Ferenc »Fekete lovasx c. történelmi darabja színrehozatalával. Előadás előtt a Himnuszt énekelte el a szereplők együttese a közönséggel együtt. A megható jelenet után megkezdődött az előadás. Úgy a játék, mint a kiállítás méltó volt a darabhoz. Csak sajnál­juk, hogy sem ezzel az előadással, sem az ezt követőkkel nem foglalkozhatunk mindig ér­demük szerint, tekintettel lapunk korlátozott terjedelmére. A 48-as történelmi hangulatot s a bánáti svábok nemzefhűségét kitűnően érzékeltették az előadó művészek, köztük leg­első sorban Vértes Károly (ifj. Hoffer), to­vábbá Várady (Gáy), Végh (Lanszky), Oroszy (Lutz) és Lászlóffy (id. Hoffer). A kisebb szereplők közül Pintér, Károlyi Judit, Arany K., Fodor és Kondacs jeleskedtek. Sok taps hangzott el nemcsak felvonás végeken, hanem nyilt színen is. A felvonásvégi tapsok a sze­replőknek szóltak, a felvonásköztiek — az író nak. Méltán tört ki egy néző sok, súlyos j magyar igazság hallatára így: Minden szavát \ márványba kellene vésni! Sajnos, a darabot ' csak gyenge félház nézte végig. Szerdán operett-bemutató: »Arany kalász«. Gyenge alkotás, amely még arra sem tudott kielégítő választ adni, hogy miért kapta a sokat igérő hangzatos címet, mert bizony sok volt benne az ocsu. Muzsikájában már több értéket találtunk, amelyet derék zenekarunk igen jól érvényre juttatott. Többször tapsot is kapott. A színészek igyekeztek menteni, ami menthető. Különösen áll ez Vértes Nellire, aki hangban, játékban sokat izmosodott. Várady ez estén is bebizonyította, hogy igen intelligens szí­nész, játéka teljes illúziót keltő volt. Szabó sivár szerepével nem tudott mit csinálni, hát FILMSZÍNHÁZ Május 12—14. Hétfő —szerda. II. RÉSZ a korbácsos ember Május 15—18. Csütörtök—vasárnap. A MAGYAR FILMGYÁRTÁS MONUMENTÁLIS ALKOTÁSA Beafa ésaz ördög FŐSZEREPLŐK: Szörényi Éva Páger Antal Vaszary Piri, Előadások kezdete: HétköznapVa7— 3/49; ünnep- és vasár­nap 4— 1/z7— s/49. — Jegyelővétel naponta 11—1 és 1 órává az előadás kezdete előtt. Telefon: 11-33 — Rendkívül érdekes fotóriportot közöl az Egyed Zoltán szerkesztésében meg­jelenő Film—Szinház—Iroda­lom legutóbbi száma a Buda­pesti Nemzetközi Vásárról és a Gyermek-napról, húsznál több fénykép mutatja be a hétnek ezt a két kimagasló eseményét. A Nő-rovat rajzok­ban mutatja be Fejes Teri és Szilágyi-Szabó Eszter új szín­padi ruháit és ugyancsak nagy rajzriportban számol be a Vá­sár divatrevüjéröl. Egyes szám ára 40 fillér, mutatványszámot készséggel küld a kiadóhiva­tal : Budapest, VI., Andrássy­ut 45. sz. % % le* KOSTOLO .. A NEMZETKÖZI VÁSÁRON AZ ÉLELMISZER PAVILLONBAN i túlzott, hogy mégis mulattasson. Károlyi Ju­dit, Sass Imre, Pintér Rózsi buzgólkodtak még, hogy a gyér publikumot szórakoztassák. Csütörtökön ismét prózai est volt. Aktuá­lis darab ment, a »Hajnalodik« című, mely Nagyváradnak oláh megszállását s 22 év után történt felszabadulását s ennek keretén belül magyar és oláh szívek harcát mutatja be. A darab százszínű indulatskáláját kitűnő elő­adásban tolmácsolták művészeink. A vadságot Sass Imre, a féltékenységet Arany Kató, a tiszta szerelmet Vértess Nelfy, az anyai aggo­dalmat Vértessné, a hűséget és habozást Vá­rady, a megbocsátást Károlyi János, a ragasz­kodást Pintér Rózsi. Egytől-egyig művészi alakítást nyújtottak. Ügy a darab, mint az elő­adás telt házat érdemelt volna. Fényképezzen... Felvételeit szakszerűen kidolgozza KOVÁCS IMRE vizsgázott látszerész- és fényképészmester FOTO-OPTIK A 3m a*iaboratoriuma Pápa, Kossuth Lajos utca 21. Ügyeljen a cimre! Príma márkás fényképezőgépek, filmek, lemezek, papírok állandóan raktáron. Hazánkból s a nagyvilágból A Nemzetközi Vásárt Budapesten Horthy Miklós kormányzónk mult szombaton nyitotta meg. A vásár, melyen a német, olasz, svájci és szovjet-orosz kormányok külön pavilonnal vettek részt, gazdagabb, mint bármikor és igen látogatott. Előkelő német és olasz vendégeken kívül még a szlovák kereskedelmi miniszter is megtekintette. Budapesten szerdán százezres tömegek fogadták és üdvözölték a Délvidék meghódítá­sában résztvett és onnan visszatért gyors-had­testet. A csapatrészek felvonultak a Hősök-terére, ahol parancsnokuk, vitéz Dalnoky Béla koszorút helyezett el, mely után dísz-szemle következett. Hasonló lelkes fogadtatásban részesültek a Pécsre visszatért hadtest katonái is. A közigatási bíróság elnöke, Puky Endre nyugalomba vonult és helyébe a kormányzó Rakovszky Iván titkos tanácsos, volt belügy­minisztert nevezte ki a bíróság elnökévé. Uj titkos tanácsosokat nevezett ki a kormányzó vitéz Lukács Béla orsz. képviselő, a MÉP országos elnöke, Szinnyey-Merse Jenő a képviselőház alelnöke, dr. Tomcsányi Kálmán belügyi- és dr. Szász Lajos pénzügyi állam­titkár személyében. A mezőcsáti kerület országgyűlési kép­viselőjévé az elhúnyt Egry László helyébe egy­hangúlag Lukács Endre volt alispánt, a MEP jelöltjét választották meg. A német birodalmi gyűlésben vasár­nap Hitler vezér és kancellár nagyszabású be­szédben számolt be a legutóbbi hónapok hadi­eseményeiről. A beszéd, mely a német fegyve­rek véghezvitt bámulatos teljesítményeit s ezek jövőbeli kihatásait foglalta össze, különlegesen érdekes volt magyar szempontból. Hitler míg egyrészt megállapította a magyar revíziós köve­telések jogosultságát és azok fokozatos betelje­sedését, másrészt elismeréssel adózott a fegyver­forgató szövetséges magyar nép, a magyar hon­védség délvidéki katonai teljesítménye iránt. Hitler beszéde egész héten át foglalkoztatta a világsajtót. A háború folyamán e héten befejeződött a görög szigetvilágnak olasz és német csapatok által történt megszállása. A német hadvezető­ség többszázezer görög hadifoglyot vitézsége elismeréséül szabadon bocsát. Az Atlanti­óceánon e héten is több brit hajót süllyesz­tettek el a németek. Erős légitámadások voltak Liverpool, Belfast és Glasgow ellen. Az ango­lok nyugat-németországi városokra dobtak le bombákat. Észak-Afrikában Tobruknál több brit kitörést visszavert a német—olasz sereg. Kelet­Afrikában Anda-Alabi körül voltak csatározások. A szovjet-unió kormányzatában változás állott be. Molotov külügyi népbiztos helyett a népbiztosok tanácsának elnökségét Sztálin vette át, míg Molotov helyettes vezetővé neveztetett ki. Tudvalevőleg Sztálin volt eddig is a szovjet­politika fő irányítója és ezt a tisztséget most formálisan is átvette. Irak, előázsiai állam, melynek nagy je­lentőséget az ott levő mosszuli olajvidék ad, a múlt hét elején szembeszállt a brit megszál­lási kísérletekkel. Azóta a brit és iraki csapatok között csatározások folynak, mely már-már háborúvá kezd kialakulni. A török kormány békeközvetífését mindkét fél visszautasította. Irak szent háborúban reménykedik; Nagybritan­nia mind több csapatot szállít a veszélyeztetett területre. Az Egyesült Államok szenátusa egy­hangúlag felhatalmazást adott Roosevelt elnök­nek az amerikai kikötőkben levő hajók lefogla­lására és szabad felhasználására. Újabban Stim­son hadügyminiszter mondott nagyon háborús színezetű beszédet. Londonban az alsóházban a hét folya­mán erős bírálatban részesítették a külpolitikai és hadi fejleményeket. A vita végén Churchill a fokozódó amerikai segítségre való hivatko­zással vérrel és könnyel, de biztos győzelem­mel biztatta az alsóházat, amely 447 szóval 3 ellen bizalmat szavazott a kormánynak. TITKOS vágya mindenkinek, hogy egy­szer vagyonhoz jusson. Ez a vágya könnyen teljesülhet yegyen Államsorsjegyet, ennek segítségével könnyen juthat nagyobb pénzösszeghez. Ara: egész 3 P, fél 1*50 P. Főnyeremény 40.000 aranypengő 24.000 nyeremény 348.000 P értékben. Húzás június hó 5. A sorsjegy kapható sorsjegy­főárusítóknál, valamint az ösz­szes dohánytőzsdékben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom