Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.
1941-03-22 / 12. szám
50%-° s utazási kedvezmény. A mezőgazdasági kiállítással kapcsolatosan belföldi utazásnál biztosított 50%-os utazási kedvezmény már f. hó 23-tól, vasárnaptól kezdve igénybe vehető a kedvezményes utazásra jogosító igazolványok alapján. Ilyen igazolványok a kiállítás rendezőbizottságánál, utazási irodáknál, szövetkezeteknél, községi elöljáróságoknál és egyéb megbízott árusítóknál kaphatok, darabonként 1 30 pengős áron. — Letartóztatták. Vanyola községben a csendőrség letartóztatta, majd a győri ügyészség fogházába szállította Kapcsándi Antónia 51 éves vanyolai elvált asszonyt, akit azzal vádoltak, hogy magzatelhajtással foglalkozott. Kihallgatása során bebizonyosodott, hogy két esetben ő volt a tettes, de — mint a faluban mondják — éveken keresztül folytatta bűnös üzelmeit. Most a csendőrség rajtaütött és letartóztatása után a győri ügyészségre vitték. — Háztartási alkalmazottak OTI-bejelentése. A belföldi (magyar) honos háztartási alkalmazottak rendőrségi bejelentésénél eddig érvényben volt bejelentési rendszer 1941 febr. 1-ével megszűnt és ezentúl külön jeleitíőlapokon kell teljesíteni a rendőrhatósághoz és külön jelentőlapokon az Országos Társadalombiztosító Intézethez szóló bejelentéseket. Ezeket a jelentőlapokat továbbra is az illetékes rendőrkapitányságokon (őrszobákon) kell benyújtani. A háztartási alkalmazottaknak az Orsz. Társadalombiztosító Intézethez a rendőrség útján történő bejelentéseknél külön erre a célra készült űrlapokat kell használni, amelyeket az Intézet kerületi pénztárai, kirendeltségei, pénztári megbízottai, valamint a dohányárudák árusítanak. Az űrlapok ára az intézetnél 2 fillér, a dohányárudákban pedig 4 fillér. A jelentőlapok kitöltésének módjáról az űrlapok hátlapján levő figyelmeztetés ad további részletes tájékoztatást. x Egy jó családból származó 24 éves református leány vagyok. Szeretnék elhelyezkedni jobb családnál, ahol házvezetőnői munkát elvállalnék, mellette varrást is, vagy esetleg gyermekek mellé is elmennék. Simon Erzsébet Sepsziszentgyörgy. Bővebb felvilágosítást ad Simon Sándor Pápa, vasúti kistőzsdés. —• A Városok Lapja március 16-i száma különösen érdekes tartalommal jelent meg. A lap közli a Szövetség március hó 3-án tartott választmányi ülésének teljes anyagát és így képet ad azokról a nagyfontosságú előterjesztésekről, amelyeket az elnökség a választmány elé terjesztett. Különösen a közigazgatási és adóreformokról, a városok közellátásának biztosításáról, ezenkívül a városok függő hitelének rendezéséről és a vidéki városok budapesti idegenforgalmi irodájának megszervezéséről, a | Lakberendezés Perzsaszőnyeg | FILMSZÍNHÁZ Március 24-25. Hétfő—kedd. Kacagó esték ! STAN és PAN főszereplésével REPÜLŐ ÖRDÖGÖK Három kis malac. es Végén csattan. Március 27—30. Csütörtök—vasárnap A LEGNAGYOBB SIKERŰ MAGYAR FILM! ERZSÉBET királynő Karády Katalin Jávor Pál Tolnay Klári Rajnay Gábor Fenyvessy Éva Somlai Artúr Gózon, Bilicsi, Juhász, Makláry. Hiányzik valami LAKÁSÁBAN — IRODÁJÁBAN ? Nálunk megtalálja! GAZDAGÍTSA OTTHONÁT! BUDAPEST, VII, UN1VERSAL | IRODABÚTOR 10 raktárban 100 készítő 1000 bútora WESSELENYI-UTCA 8. CSILLÁR | városi tisztviselők fizetésrendezéséről előterjesztett javaslatok képezték a beható vita tárgyát. A Városok Lapjának ezt a számát is a szokásos „Mi újság a városban ?", tovább a „Város és nemzetgazdaság" rovata egészítik ki. x A mezőgazdasági kiállítás alkalmából neves festők műalkotásai kerülnek eladásra kedvező fizetési módozatok mellett Hoffmann Ferenc képszalonjában Budapest, IV., Károly király út 28. a Városháza épületében. A legjobb alkalom vásárlásra. A megtekintés díjtalan. — Hogyan tudunk a rendelkezésünkre álló rézgáliccal eredményesen védekezni ? Erre ad választ a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még a határszélre ültethető fák távolságáról, a házikerti zöldségtermesztésről, szőlő idei speciális metszéséről, a gyümölcsös és szőlő Ínséges permetezéséről stb. A dúsan illusztrált szines gyümölcsképet is közlő két szaklapból a „Növényvédelem" kiadóhivatala (Budapest, VI., Aréna-út 84/c.) e lapra hivatkozással egy alkalommal díjtalanul küld mutatványszámot. — Gyümölcsösök rézgálic ellátásáról, felhasználásáról és pótlásáról ad tájékoztatást, nemkülönben a gyümölcsök tavaszi gondozásáról, a szőlőtermesztés aktuális kérdéseiről, a méh- és baromfitenyésztésről stb. ír a „ Magyar Gyümölcs" legújabb száma, melyből lapunkra hivatkozással egy alkalommal ingyen mutatványszámot küld a kiadóhivatal, Budapest, V., Vilmos császár-út 76. — Szeleczky Zita trikóban, Winnetou, a nagy indiánfőnök a Margitszigeten, helyszíni közvetítés Karády Katalin lakásáról, Dayka Margit nagyváradi naplója, Mezey Mária a Tátrában, gróf Bethlen Margit novellája, római levél színházról, filmről, divatról, képes tudósítás a pesti szalonok tavaszi divatbemutatóiról, sztárok tánciskolája, érdekes filmrovat, konyha, vicc, az „Elnémult harangok" befejező része és a Kis Magazin egészítik ki a legkedveltebb képes hetilap, a Színházi Magazin legújabb számát. — A hét minden eseményének humora, minden, amiből a világpolitikában és magyar közéletben kikívánkozott a humorista és a karrikaturista részére is valami, már megjelent a Drótkefe új számában. Ráadásul még egy-egy cipőutalvány is minden példányban. — Tamási Áron regénye a HID-ban. A HID új számában jelenti be, hogy megszerezte Tamási Áron új regényének közlési jogát s legközelebb meg is kezdi a Magyar rózsafa közlését. Az új szám Kállay Miklóstól hoz heti krónikát, Féja Géza könyvkritikát ad, Kodolányi János Bay Zoltánnal folytatott beszélgetést a robbanó világról stb. Főszerkesztő: Zilahy Lajos, felelős szerkesztő Kállay Miklós. Megjelenik minden kedden. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal: Budapest, Erzsébet-körút 7. K pápai vonatok menetrendje. Indul: Érkezik: Honnan ? Szentgotthárd Budapest kpu. Veszprémvarsány Csorna Győr Bánhida Szentgotthárd Bánhida Csorna Budapest-Győr* * Győrig a Budapestről 15 w-kor induló gyorsvonattal. ** Budapestig a Győrből 19 4 4-kor induló gyorsvonattal. ó.p. Hová ? ó.p. 1 1 5 Budapest kpu. 1 20 3 41 Bánhida 3 46 7 05 Szentgotthárd 3 50 7 26 Győr 415 7 24 Csorna 440 10 0 6 Szombathely 7 40 15 1( 5 Celldömölk 13 a b 16 1 9 Győr-Budapest** 15 2 1 17 4 7 Veszprémvarsány 18 5 5 20 0 0 Csorna 19 0 0 Győr 20 6 9 — Felülfizetések. A Pápai Ref. Éneklegylet f. évi február 23-án tartott jótékonycélú táncmulatságán befizetett felülfizetések és adományok nyugtázása: Hegedűs Kálmán (15 P; Jílek Ferenc, Papp Sándor 10—10 P; Csurgay László, dr. Nagy Béla, dr. Jílek József, dr. Csarmasz Ferenc 5—5 P; Enyingi Károly, Küttel Nándor, Medgyasszay Vince, Ólé Sándor, özv. Baranyai Gyuláné, dr. Véghely Imre, Váczi Dániel 3—3 P; Tóth Béla, Eigner János, Pesti Ferenc, Kovács Miklós, Braun János, özv. Csurgay Károlyné, Kasznár Ferenc, Goloviczer József, Vizváder Lajosi, Molnár Antal, özv. Széky Aladárné, özv. Csajthay Dánielné, özv. Ligárt Mihályné, Li(gárt Ida, Vitz Iván, Váczi Károly, Alföldi Lajos, Mátyus Móric, Jónás György, Jankó Mihály, özv. Singer Mihályné, Farkas Ferenc, Böröczky Testvérek, özv. Mészáros Péterné, Reizer József, Hoffer Károly, Höfle cég, Szilos Sándor, Cserkuti János, Baráth Lajos, Kerekes János, vitéz Szalay István, Kis Karolina, Szűcs Dezső, Horváth Pal, Végh Dániel, Kutrovácz Gyula, Molnár Sándor, Kiss Árpád 2—2 P ; Lampérth Sándor, Nagy József, Matulai József, Korcsimáros József, ifj. Jílek Ferenc, dr. Edéiényi Szabó Gyula, László István, Németh Lajos 1, özv. Tóth Kálmánné, Szíjj Gábor 1.50—1.50 P; Németh János 1.20 P; Molnár Sándor, Mészáros Gyula, Kovács Kálmán, Gáti Sámuel, Szűcs Lajos, Szőllőssy Miklós, Wohlrab Gyula, Molnár Gyula, Balla Endre, Eigner Mátyás, özv. Kunt Józsefné, dr. Kende Vidor, dr. Molnár Imre, dr. Horváth Endre, Medgyasszay Ilona, Pentz Ilona, Czucza Emma, Gölöncsér Júlia, Kiss Sándor, Eőry Ferenc^ Hajdú Zsigmond, dr. Csehszombathy László, Mészáros Lajos, Gerecs János, Krausz Samu, Dömötör Gyula, Hápli Károly, Tollár János, özv. Nemes Páljné, Gyenese Károly, Rákosi Ferencné, C. Horváth Miklós, Tálos József, Smid Iván, Bősze Jenő, Csurgay Dániel, JÓKAI MOZGÓSZÍNHÁZ Március 25—26. Kedd—szerda. Greía Garbó és Ramon Novarro hatalmas kémdrámája Ma/a Hari a világháború leghíresebb kémnőjének története. Március 27-28. Csütörtök—péntek. A FRANCIA FILMGYÁRTÁS REMEKE! HARRY BAUR feledhetetlen alakítása Mindenért fizetni kell Március 29—30. Szombat—vasárnap. ' Szigorúan csak 16 éven felülieknek! A szezon óriási sikerű, páratlanul Izgalmas borzalomliimje : Frankenstein fia Sötét lelkek rémtettes világát eleveníti meg a filmművészet három félelmetes alakja: Boris Karloff, Lugosi Béla és Basil Ratbohne. Előadások kezdete: Hétköznapokon '/<7 és Va 9, vasár- és ünnepnapokon V24,6 és l/a9 órakor. — Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 1088. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük 1I* órával az előadás kezdete előtt kiváltani.