Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.

1941-09-27 / 39. szám

2 PAPAI HIRLAP — Mindenki tudja a világon és itthon a hazában, hogy Magyar* országot — mint az elmúlt háborúban —, úgy ebben a küzdelemben sem vezeti a hódítás vágya. Egyetlen falut sem akarunk elhódítani az ellenségtől, egész Európa közös ellenségétől, a bolsevizmus által meg* szállva tartott Oroszországtól. Nem akarunk mást, csak védeni hazán= kat, eszményeinket, hitünket, az emberi együttélés jogrendjét, a kereszt tény műveltséget. Ezeréves európai küldetésünk elkerülhetetlen követ* kezménye ez. Kérek mindenkit, aki szavaimat hallgatja, vessen számot lelkiismeretével, érezze át e rendkívüli idő parancsát. Aki most segít, nemcsak a bajbajutottaknak, hanem hazájának, önmagának és hozzá* tartozóinak is segít. Minden adományon, amely kezeimhez jut e tör* ténelmi időben, a nemzet áldozatkész öntudatának örök szellemét érzem. •y-r* RADIO Zug. Az élelmezés nehézségei okozzák most a legtöbb gondot az élet egész vonalán, de különösen a magánháztartásokban. A legszükségesebb dolgokhoz alig lehet hozzájutni. De zugban mindent lehet kapni. Szappant, rizst, finom lisztet, hófehér vásznat, flanellt, árpát a hízóknak, tojást, tejet, zsírt. Mindent, aminek hatóságilag megállapított ára van. Természetesen jóval drágábban, mint amennyi a hatóságilag megállapított legmagasabb ár. Mindenhez hozzájuthat az, akinek pénze van. A pénzen kívül semmiség az, ami szükségeltetik ahhoz, hogy a korlátozások világában is tejjel-mézzel folyó Kánaánnak érezzük Magyarországot. Egy kis adag utánajárás, ami lesetleg el is maradhat, mert a zug felajánlás formájában meg is keres bennünket, azután kell egy kis lelkiismeretlenség, meg a felebaráti szeretet parancsának felrúgása. No, meg a már említett pénz. Ha ezek megvannak, akkor »eb ura fakó«, gondja a szegénynek! A piacokon rendőr cirkál, ellenőrzi a rend

1 becsületes őre, hogy vájjon hatóságilag megállapított áron történnek-e az üzletkötések. Nincs is addig semmi baj, amíg a Törvény szeme rajta van az eladón és a venni szándékozón. De amint háttal fordul a derék rendőr ,a kosaras néninek, megkezdődik a kendő alól való árusítás. A kereskedésekben mind gyakoribb jelenség, hogy egyesek sugdolózva vásárolnak. Dugott csomag, dugott pénz. Zug. Cipőtalp? Egyáltalán lehetséges cipőtalpjegyre — tehát hatósági áron — talpaltatni? Alig. Zugban? Amennyit akarunk. Cipőből is a legjobbat, de csak zugban. Hízód van és nincs árpád, kukoricád? Futurának nincs, Hombárnak nincs? De van zugban. Csekély 40 pengő az ára. De van. Alig néhány hónapja, hogy a háború szele érintett bennünket, és máris belesüllyedtünk a zuffolás mocsarába. Óriási adminisztrációval megszervezték a közellátást, hogy mindenkinek egyformán mérjenek a földi javakból akkor, amidőn a lemondást és nélkülözést kell egyenlő mértékben a vállakra szétosztani. Eredmény: zugolás. Jó néhány milliójába került az államnak a cséplési munkálatok ellenőrzése. Eredmény: zug-liszt, zug-árpa, zugkukorica. A városok közellátási ügyosztálya a megbolygatott méhkashoz hasonlít egész napon át. Az ajtók, ablakok előtt tömeg, az ablakokon belül pedig agyonhajszolt, a méltatlankodások és panaszok pergőtűzétől elkábult leányok, fiatalemberek. A hivataltól távolabb pedig virul, díszlik, virágzik a Zug. Mi .termelhette ki ezt a minden tisztességet felrúgó, bizalmat megölő, elkeseredést szülő furcsa valamit, amit közönségesen zugnak nevezünk? Ha nincs talpbőr, akkor hogyan lehetséges zugban talpaltatni? Ha nincs árpa, akkor miért van zugban? Vagy van valamiből, vagy nincs! Harmadik eset nem lehetséges. Amennyiben valamiből — bármily kicsi mennyiséget vásárolni lehetséges — akkor abból nyilvánvalóan van. Ennél a pontnál lehet megtalálni a betegség gyökerét, a Zug csiráját. Mert szörnyű fekély ez, láthatatlan bacillusai elpusztítanak mindent, amit tisztességnek, becsületnek, önzetlenségnek, hazaszeretetnek, isteni törvénynek ismerünk. Megmételyezi a közéletet, ország, társadalom sírját áshatja meg, ha nem pusztítjuk ki életünkből az utolsó mikrobájáig. Mert van orvosság ellene. Irgalmatlan erélylyel felkutatni a rejtett árut, és részrehajlatlan igazságossággal szétosztani azt a rászorulók között. Amint így csinálnak, abban a pillanatban 'eltűnik a zugolás; ennek a beteg lelkű kornak még betegebb, bűzhödt szagú mocsárvirága elpusztul az igazságos napfény első sugárvillanására. A zugolókat pedig kalodába! Mint a régiek tették azokkal, akiket nyilvános megszégyenítésre ítélt a Törvény. Kalodát a zugolóknak, kicsinek-nagynak, kereszténynekzsidónak egyaránt! Mindenkinek, aki vét a tisztesség, a nemes értelemben vett hazafiság és krisztusi felebaráti szeretet parancsa ellen.* Jászai József. * Véleményünk szerint a bajokon gyökeresen egyedül az igazságos jegyrendszer segíthet. Jegyre a zsírt, jegyre a cipőtalpat stb. mint a cukornál! De személyek kapjanak mindent és ne családok, amelyek állhatnak két, de állhatnak hat—tíz tagból is! Akkor majd szűnnek az elégedetlenségek, szűnnek az ideges félelmek és idegösszeomlások s velük együtt észrevétlen megszűnik a — zug. (Szerk.) Hirdessen a „PÁPAI HIRLAP"-ban I Minőségben és ízlésben KJÉ Kopstein-butor vezet. Kedvező fizetési feltótelek ! Fő-tér 14. Apró megjegyzések. A ravatalozó. Sajnos, elégszer volt alkalmunk tapasztalni, hogy komoly helyről jövő komoly ígéretekben sem lehet bízni. Az ígéret elhangzik, de ezt nem mindig követi az ígéret beváltása. Példa reá városunkban az annyit sürgetett ravatalozó felállítása. Az év elején komoly helyről komoly ígéret hangzott iel, hogy a tavasz folyamán okvetlen megépítik a ravatalozót, még pedig a városi kertészlakás igénybevételével, amelyre a kertészet kihelyezésével az alsóvárosi temető tőszomszédságában tovább szükség nincs. Ám elmúlt a tavasz, elmúlt a nyár, belejutottunk az őszbe is, és még semmi nyomát nem látjuk annak, hogy a ravatalozót megépítik. Sőt biztosra merjük állítani, hogy ebben az évben el sem is készül. Pedig a ravatalozóra most annál inkább is szükség volna, mert az Annakápolna templomjelteget kapván, ott többé halottakat felravatalozni nem szabad. Csodáljuk a kérdés körül folyó huza-vonát. Mert hisz a ravatalozóba befektetett tőke nem maradna gyümölcsözetlenül, meghozná a kamatát a használati díjakban. Miért késik tehát az ígéret beváltása? Várjuk a választ! A Széchenyi-utcai gyalogjárda. Innen-onnan egy éve lesz annak, hogy a Széchenyi)-! utca délkeleti oldalán a gyalogjárda közepén az aszfaltot kábel-lefektetés okából feltépték. A járdát még most sem állították helyre, noha a kábelezést végző pósta a felszaggatott úttest alapozását rég elvégezte, most már csak az aszfalt-borítás van hátra. Ezt pedig tudomásunk szerint a városnak kellene lelvégeztetni. Ám ő Pató Pál módjára vár, csak vár. Várja, hogy az őszi esők beköszöntekor hosszan elnyúló folyóka képződjék a járdáin, s a fagyos idők beálltával a gyermekek örömére »csuszka« képződjék belőle. Azonban ez a »csuszka« veszedelmessé válhat. Kéz-, lábtörésnek lehet az okozója. Amiért viszont felelőssé tehetik a várost. Amiként tavaly télen felelőssé tették a fővárost, amikor a szintén rendezetlen járdán valaki elesett és lába eltörött, s panaszára a bíróság havi 160 pengő rokkantjáradékot állapított meg — természetesen a főváros terhére. Talán mi is erre várunk? A somlói út kikövezése. A panaszos sorok után hadd hangoztassuk az elismerés szavát is. A közóhajnak tett eleget a város akkor, amikor a nagyforgalmú somlói utat apró bazalt kockával kirakatta, s a munkát folytatta a Csóka-utca lelejéig. Ezzel tehát megszűnt a városba bevezető somlói út botrányos állapota, ami annyi bosszúságot okozott a motoros járművek vezetőinek, illetőleg tulajdonosainak. Igaz, hogy a kép nem változott. A »pordán« a maga düledező viskóival, oláh cigány tanyáival tovább is ott éktelenkedik a városba bevonulók szeme előtt, és ha erről a visszataszító képről alkotna valamely idegen Városunk rendezettségét, városias fejlettségét illetőleg véleményt, nem valami hizelgő véleménye alakulna ki felőlünk. De most ne