Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.

1941-01-04 / 1. szám

RLAP MEGJELENIK: MINDEN SZOMBATON. SÍ^ *késztőség : Levente-utca22. szám. :** r: ?->m -.etís V4 évre 2,P. Egyes szám ára 16 f. adóhivatal telefonszáma: 11-60. Főszerkesztő: SZŰCS DEZSŐ. Felelős szerkesztő: S-ÁNDOR PÁL. Kiadóhivatal : Petőfi-utca 13. szám Hirdetések (tarifa szerint) felvétetnek a kiadóhivatalban (Főiskolai nyomda) »Tiszátó! a Dnjeszterig'!«, egyszerre há­országot is provokáló jelszót üvölt • •'• nifelénk is az a hisztéria, amely keleti iszédunkat vagy magától elfogta, vagy ívbe vezetői mesterségesen belelovalták, iától a Dnjeszterig!«, üvölt a kórus, ta­nogy önmagát elkábítsa, talán hogy élte­a figyelmet arról a véres zűrzavarról, semmiképen sem tud kiegyensúlyozott ... írenddé kialakulni, olyan államrenddé, . nek cimerpajzsára hitszegés helyett az u ut szó szentsége és a becsület örök tör­; i e van felírva. »Tiszától a Dnjeszterig!«, "zatos szólam, lázítóbbat alig lehetett a kieszelni. Nem tudjuk, nem is érdeklő­• at : iránta, mit szólnak hozzá a Dnjeszter ján lakók, ez utóvégre nem a mi dolgunk, ' í y azonban a Tisza táján, meg ott, ahol öreg Duna hömpölygeti árját, minő ha­ér el a rüpőkségnek ez az újabb kitö­azzal tisztában vagyunk. A magyar nem­melyet kizárólag a délkeleti béke meg­< ának gondolata tartott vissza a turnszeve­- tárgyalások meghiusulta után, hogy fegy­el szerezze vissza történelmi határait, az nagyar nemzet, mely ha egyszer aláveti ma­• valamely döntésnek, ahhoz lovagiasan ra­.. s.;kodÍk is, a maga ereje és felkészültsége Tn:ratában csak mosolyogni tud az efféle őrült <labandázáson. Tisza partján, Duna rnen­len és ma már Székelyföldön is ott áll, őrt áll • • .íthetetlen hűséggel az a magyar nadse­.. amely bármikor porrá zúzhat minden ..-a reménykedést, megsemmisíthet minden 'í jas hősködés! Ne kívánják a »Tiszától a íeszterig«, üvöltözök, hogy ennek bebizo­ísára is sor kerüljön! * * A városháza kérdése* Ha jól emlékszem rá, már máskor is és ín nem is egyszer szóbakerült e lap hasáb­1 a városháza kérdése. Hogy a város köz­i közigazgatási épülete semmiképen nem -.felelő, az eléggé közismert tény. Közel -gyedszázad óta nincs saját közgyűléfeii le és a képviselőtestület nemcsak rendes cskozásait, de ünnepélyesebb jellegű gyü­it is bérbevett, nem hogy vendégeket* még a közgyűlés tagjait is éppen hogy k befogadni képes helyiségben kénytelen .v--tartani. És ez még csak a kisebbik baj. nintíennapi szolgálatban álló hivatali he­• ígek is túlnyomó részben alkalmatlanok, 1 t szűkek, levegőtlenek és részben söté­is. E téren vezető helyen állnak a pénztári tal helyiségei, amelyek az ott dolgozó er.' csekély számú tisztviselői kar egészségét ndóari veszélyeztetik és lehetetlen szűk , ukkal az adófizető közönségnek nem cse­• " bosszúságot okoznak. Az irattárnak a ren­, ügykezelés érdekében, legalább háromszor ú ora. térfogatú helyiségekben kellene elhe­• 1 ve lennie. És így sorba vehetnők a töb­bet is, mindenhol keresés nélkül találva gásolni valót s végezhetnők a polgármes­előszobájával, melyet jóakarattal lehet y személy befogadására alkalmasnak minő­ÍÍ :-ni, holott akárhányszor tizszer négyen is • etnének a város fejének színe elé bejutni. Ma már — a hivatali teendőknek főkép az ' nezási és szociális ügyek intézése követ­ében beállott felszaporodása miatt — a . ros hivatalai jobbra és balra szomszédos, . ;en épületekbe vannak átköltöztetve, 1 eg­ri. )b pedig a képviselőtsetület a Horthy . < J lós Fő-utca egy a városházától távolabb - ső épületben is kénytelen volt három szobá­jól álló hivatali helyiséget bérelni. Nyilvánvaló, hogy a hivataloknak ez a szétszórása sok kényelmetlenséget teremt és még a hivatali munka ellenőrzése szempont­jából sem mondható előnyösnek. De ezt az utóbbi szepontot mellőzve, a mai helyzetet a munka menete, a tisztviselői kar egészsége és a város méltósága szempontjából is tartha­tatlannak kell minősítenünk. A város méltóságát is említettem. Nem szorul bővebb fejtegetésre, hogy a .városház­nak ugyanis reprezentativ épületnek kellene lennie. E téren talán eleink is mulasztást kö­vettek el, amikor beérték a mai szerény épü­lettel, míg más — nálunknál nem jelentéke­nyebb és anyagilag sem erősebb — városok mind' gondoskodtak róla, hogy városházuk külsejével is imponáló, a városképet diszítő épület legyen. A mindnyájunk előtt ismert dunántúli városokról nem szólva, csak az újon­nan visszakerült erdélyi részek szép és Ízléses városházi épületeire hivatkozom, melyek mind­egyike erővel teljesen szimbolizálja városf­házi épületében azt a kormányhatalmat, mely a közületnek gondját viselve, annak ügyeit in­tézi és istápolja. Megérett, bőven megérett tehát ez á kér­dés hálunk is a megoldásra. Hisz maguk azok az összegek, ameljeket a .város négy (vagy öt?) bérletéért fizetni kénytelen, tisztes be­fektethető tőkeösszeg kamatának felelnek meg. Nagyon jól tudom, hogy az ezeknek megfelelő tőke befektetése még távolról sem fedezné azt a költséget, amiből egy, a mi városunkhoz méltó és a szükségleteket belátható időre tökéletesen kielégítő központi épület kike­rülne. Hol van azonban az megmondva, hogy ezen felül is nem lehetne, sőt kellene is áldo­zatot hozni egy ilyen cél érdekében? Felmerül itt azonban a megoldásnak kér­dése. A régi épületnek második emelettel! leendő kiegészítése természetesnek látszik, de esztetikai szempontból kérdés, vájjon helyes lenne-e az "ilyen megoldás? Nagyon nehéz va­lamely szomszédház hozzávételére gondolni — holott így valóban impozáns szép épület alakulhatna ki —, mert a két szomszédház a város két legnagyobb pénzintézetének tulajdo­nában van. Arra gondolni, hogy a Griff-épület helyébe, szemben a nagytemplommal új ha­talmas épület kerülhessen, fantáziának szép, pénzügyileg azonban csak egy olyan nagy hagyomány esetén volna kivehető, aminő Győr­nek lehetővé tette gyönyörű tornyos város­házának megépítését. Amiket itt elmondtunk, azok egyébként csak arra kívántak szolgálni, hogy a kérdési fontosságára felhívják a figyelmet. Tudjuk: a megoldás időt kíván. Ha Budapest székes­főváros már évek óta vesződik a maga köz­ponti városházának kérdésével és nagyszerűen sikjerült tervpályázatok után Is újból és újból gondolkozik elhatározása felett, akkor nékünk is szabad még gondolkoznunk, terveznünk és a kivitellel egy ideig várnunk is. D{e a várako­zásnak határt kell hogy szabjon a tényleges' szükség, mely a városháza kérdésének' meg­oldását mind parancsolóbb kötelességünkké teszi. Priscus. Meíropol S2állÓ Budapest, VII., Rákóczi-út 58. szám alatt. Pápaiak kedvelt találkozó helye! Előkelő családi szálló a város központjában, a Nemzeti Színház közelében. Kényelmes, modern, meleg-hideg folyóvízes, telefonos szobák 5 pengőtől. Turista­szobák. Kávéház, étterem, söröző, grill. AZ ÉN APÁM ! Porbajátszó mezítlábas gyerek Volt az apám, csordát kergetett, Kalapjából ivott patak-vizet, Hozzá kemény kenyeret evett. És amikor már férfivé serdült, A más földjén irtotta a gazt, Szerelmes lett, asszonyt vett magának, Lett a szegény, napszámos paraszt. Én is voltam porbajátszó gyermek, Mezítlábas, csordakergető A százéves, szuette bölcsőben Sirdogáló boldog csecsemő. Künn a mezőn zsiros kalapomból Én is ittam friss patakvizet, Ettem hozzá édes jó étvággyal Kukorica, korpakenyeret. Én is voltam vézna két karommal A napszámos, kaszapengető, De elhívott, más posztra állított, A Jóságos Örök Teremtő. Itt élek a főváros zajában, Mig tollam a multat boncolja, Fülembe cseng csendes alkonyattal, Kicsi falum öreg harangja. Apám is volt jíorbajátszó gyermek, Én is voltam, le nem tagadom, Istállóban látott napvilágot Az Úristen fia egy napon. Budapest, 1940 október 24-én. Györffy Sándor. ÚJDONSÁGOK. — Újévi tisztelgés. Újév napján, a délelőtti istentisztelet után a püspöki palotában küldöttségek keresték fel a dunántúli református egyházkerület áldottlelkű püspökét, Medgyasszay Vincét, hogy előtte jókívánataikat tolmácsolják az 1941. évre. Sorban járultak eléje a főiskola, a nőnevelő-intézet, az evangélikus egyház, a református egyház, a Pápai Hitelbank stb. kül­döttségei, amelyeknek szónokai mély tisztelettől áthatott szavakkal tolmácsolták küldőik jókívá­natait az agg főpásztor előtt, aki jóságos lel­kének melegét sugárzó szavaiban a jobb jövő reményének világát gyújtotta fel a haza sorsa felett aggódó szívekben. — Szilveszter-est. Bár súlyosak, aggo­dalommal teljesek a napok, amelyekben élünk, ennek ellenére, vagy tán épen ezért, Szilveszter­estéjén szorongásig megteltek — ifjakkal, öre­gebbekkel, férfiakkal, nőkkel — városunkban a szórakozóhelyek, hogy elbúcsúzzanak a sok kellemetlen emléket maga után hagyó ó esz­tendőtől és reményekkel eltelve köszöntsék a küszöbön belépő rejtelmes 1941. évet. A kaszinó­ban, a kath. körben, a polgári körben, a felső­városi kat. olvasókörben s más egyéb körök­ben és egyesületekben, valamint a vendéglők­ben, korcsmákban rengetegen jöttek össze, s kedélyes hangulatban búcsúztak el az ó esz­tendőtől és amikor az óra mutatója elhagyta a Xll-őt, hangos üdvriadalommal köszöntötték az újévet, amelytől mindenki az emberiség sorsá­nak jobbra fordulását várja. Bárcsak ne csa­latkoznának, bárcsak ne csalatkoznánk, s oly sok, keserves megpróbáltatásokban bővelkedő esztendő után valóban ragyogna már fel felet­tünk a jobb, boldogabb jövendőnek a napja. Adja Isten, mielőbb!

Next

/
Oldalképek
Tartalom