Pápai Hírlap – XXXVII. évfolyam – 1940.

1940-05-25 / 21. szám

tsemmm w MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Levente-utca22.szám. Előfizetés V4 évre 2 P. Egyes szám ára 20 f. A kiadóhivatal telefonszáma: 11-60. Főszerkesztő: SZŰCS DEZSŐ. Felelős szerkesztő: SÁNDOR PÁL. ••MríTrtmniiiwTYnTmfn),M.iiiiiM iTiiiwirawniiwunii *w iii'»innwniBrmBii Á magyar városok népessége. A Városok Lapja legutóbbi számában ér­dekes kimutatást közöl a legutóbbi, 1939. év végén tartott népisszeirásnak a törvényható­sági jogú éjs a megyei (volt rendezett tanácsú) városokra vonatkozó adatairól. A kimutatás nem tartalmazza a visszacsatolt területek vá­rosainak adatait s így teljesnek nem mond'n ható. Igaz ugyan, hogy ezek idegen uralom alatt más fejlődési körülmények között éltek! a lefolyt évtizedben, tehát csak újabb tíz év, mutatja meg az egységes fejlődés képét. Hisz­szük, hogy ez a következő decennium a már visszacsatoltakon kívül még nagyon sok más magyar városnak is a régi testvérekhez ha-; sonló újabb virágzásnak lesz a tanuja. A kimutatás 11 törvényhatósági jogú és 45 megyei város adatait tartalmazza az 1939-i összeírás szerint, közölve ugyanakkor az­1930-as adatokat is. A o/ 0 szerint is összeállí­tott adatokból kiderül, hogy a törvényhatósági városok szaporodása (helyesebben: lélekszám­gyarapodása) jóval erősebb volt, mint a me­gyei városoké. Mig azok népessége 9-2 0/0-al, emezeké csupán 4.7o/ 0-al emelkedett. Legnagyobb fejlődést a törvényhatósági városok közül Miskolc mutatja, melynek la­kossága 63.913-ról 73.503-ra emelkedett, a szaporodás tehát 15o/ 0. Budapest székesfővá­ros lakossága 1,000.184-ről 1,115.077-re emel­kodott, ami a szintén nagyon tekintélyi; 10.90/0-nak felel meg. Jelentősen gyarapodott Pécs, Győr, Sopron és Székesfehérvár lakos­sága is. Mint már említettük, a megyei, városok szaporodása átlagban jelentéktelenebb, sőt egyes esetekben visszaesés is tapasztalható,. Csökkent a lakosság lélekszáma Csongrád, Kispest, Kiskunfélegyháza, Sátoraljaújhely és Kisújszállás városokban. Ezzel szemben az át­lagot háromszorosan felülmúló szaporodási tüntet f el Budafok városa, amelynek lakossága 19.091-ről 22.815-re, vagyis 15.86o/ 0-kal gya­rapodott. Igen jelentősen messze az átlagon felül emelkedett vármegyénk székvárosa, Vesz­prém is. Ennek lakossága tíz év alatt 17.792-. ről 19.916-ra, vagyis 11.9°/o-kal emelkedett,, ami feltétlenül a székváros erős iparosodásá­val áll összefüggésben. Minket legközelebbről érdeklőleg Pápa (Város a maga 22.725 lakosával 26. helyet fog­lalja el a megyei városok között. Közvetlenül előtte Budafok áll a maga 22.815 lakosával, míg utána a 22.333 lakossal bíró Gyöngyös következik. Mivel városunknak 1931-ben 21.356 la­kosa volt, lélekszámban 1369-el szaporod­tunk. Szaporodási százalékunk 6.4o/ 0, az átla­gos 4.6o/o-nál tehát valamivel nagyobb. Laluk Lajos oki. kőmivesmester Pápa, Klapka-utca 10. szám alatt megkezdette építési vállalkozását. Vállalkozik szakmájába vágó mindennemű munkára: új épületek emelésére, átalakításokra, tatarozásokra stb. Tervrajzokkal, költségvetésekkel kész­séggel szolgál. Árai jutányosak! Ajánlja magát az építtető közönség szíves figyelmébe! ——BM—•n—MMilillll Iiumi—I^W^M Antal István államtitkár, képviselőnk nagy beszéde Makón. Képviselőnk a mult vasárnap, 19-én Csa­nád vármegye és Makó város MÉP szerveze­teinek együttes ülésén mondott hatalmas erejű beszédet. Beszédében a magyar kormányzati politika irányáról, alkotó és építő tevékenysé­géről szólott s kifejtette, hogy a fő cél:' a nemzet hatalmi és ellenálló erejének a leg­magasabb fokra emelése. Ezért van szükség lazokra a katonai, gazdasági és szociális refor­mokra, amelyek nagy áldozatokkal járnak tugyan, de egyedüli szilárd alapjai a jövő; erőteljes magyar államának. Képviselőnk be­szédét mindvégig nagy figyelemmel hallgat­ták és szűnni nem akaró tapssal fogadták. Hozzászólás a légvédelem ügyéhez. Most, midőn hosszú hallgatás után újra intézkedés történik a mostani nagy háborús események közepette a légvédelem megszer­vezésére nézve, azt hiszem, nem lesz felesleges fölhívni figyelmét, úgy a nagyközönségét,, mint a városi tanácsét a polgármester úrral együtt arra, hogy első teendőnek látszik a tűz-' veszélyes hely megszüntetése és annak^ a nagy belteleknek jól megépített búvóhelynek való felhasználása. Ez volna a város tulajdonában levő ú. n. Vojta-telek, amely mint épületfaraktár első sorban nagy mértékben tűzveszélyes úgy az amerikai pénzen épült nagy bérház szempont­jából, mint az adófizető polgárok, vágyást szomszédokra való tekintetből, akik között van az Irgalmasrend kórháza és annak tőszóm- j szédja, a kerületi református főiskola teljes complexuma könyvtáraival, szertáraival és az ifjúsági köztartással. A józan ész arra való, hogy idejében el­hárítsuk a nagyobb veszedelem bekövetkezé­sét, mert esetleg egy gyujtóbomba-támadás esetében lehetetlenség volna az égő fenyő­gerendákat és deszkatömeget megközelíteni, oltani, vagy széthordani. Modern légvédelmi hely megépítésére elsősorban azért alkalmas telek, mert magas fekvésénél fogva alépítmény minden bizony­nyal lehetséges és mindenfelől megközlelít­hető, különösen ha a már 30 év óta tervbe vett, a város térképén jelzett rövid utcanyitás a nagyközönség számára végre-valahára meg­történik. ; Ezt most annyival is inkább remélhetjük, mert amióta a város megszerezte a Vojta-tel­ket és mint tulajdonos elsősorban az évi bért: tartotta reá nézve fontosnak, azóta beépült a Tókert és sok millió pengőbe került épületei­vel és mintegy betelt, úgy hogy most máíi sor kerülhet ezen városrész ügyére is. Attól nem tarthatunk, hogy most is alulmaradunk, mert .a Tókert mély fekvése teljes bebizonyítást nyert a közelmúltban is, hogy az a vizek birodalma, amit időnként visszakövetelhet. Miután a légvédelem országos, hivatalos ügy és annak helyes megoldása közérdekből történik, kívánatos, hogy a mostani időnek megfelelően gyorsan és jól legyen elintézve. Vagyis mindenekelőtt rendezni kell a telek ügyét, így nem maradhat, a város mint eiv kölcsi testület kerékkötője tovább nem lehet e városrész fejlődésének. Egy városi képviselő. Bőrdiszmű árut bizalommal vehet a készítőnél. Nagy vál aszték, olcsó szabott árak Győri böröndösnél Pápa, Kossuth Lajos utca 1. szám. iadóhivatal : Petőfi-utca 13. szám irdetések (tarifa szerint) felvétetnek kiadóhivatalban (Főiskolai nyomda) ••••••BBHnnnBBHnHH Új OTI-székház épül. Az Országos Társadalombiztosító Intézet pápai kerületi pénztárának önkormányzati szer­vét már évek óta foglalkoztatja az a kérdés, hogy a kor követelményének megfelelő modern székházat és orvosi rendelőt építsen Pápán. Az építkezés megkezdését azonban igen sok gátló körülmény akadályozta, noha ennek ki­vitelezését úgy a helybeli, mint a központi ön­kormányzati szervek legfőbb vezetői sürgősen szükségesnek tartották. Megfelelő telek hiányában erre azonban nem került sor. Az elmúlt héten az országos elnöki tanács tagjai dr. Horváth István aligazgató vezetésével helyszíni szemlét tartottak Pápán az építkezés megkezdése ügyében. A telek megválasztásánál e célra legalkal­masabb helynek fogadta el a bizottság az Árok­és Major-utcák között elterülő üres telket, mely park-szerű beépítésével egyik legszebb épülete lehetne városunknak. Miután a telek a város tulajdonát képezi és a képviselőtestület korábbi határozata szerint ezen a helyen parkot szándékozik létesíteni, a város képviselőtestületén múlik az OTI-székház építésének megkezdése, vagy újabb elodázása. Mint értesülünk, az építtető OTI-vezetőség és Hamuth János polgármester között e tárgy­ban megbeszélés folyt és a város polgármes­tere a kérdést érdemben magáévá tette s így remény van rá, hogy a tervezett építkezés elé nem gördül újabb akadály és a közéi 270.000 P összegű építkezés folytán építőiparosaink tekin­télyes munkaalkalomhoz jutnak, nem is szólva arról, hogy az odavezető utcák rendbe jönnek, az ott levő házak értéke emelkedni fog és a város egy szép középülettel gazdagabb lesz. ÚJDONSÁGOK. — Antal István államtitkár, ország­gyűlési képviselőnk folytatja a választókerület­ben azoknak a községeknek meglátogatását, amelyek a múlt évi őszi látogatás során elma­radtak. A terv szerint f. hó 25-én, szombaton délután Farkasgyepü, Bakonyjákó és Nóráp, 26-án, vasárnap délelőtt pedig Tapolcafő, Kúp és Pápakovácsi községeket látogatja meg. A látogatásról szóló beszámolókat a jövő szám­ban hozzuk. — Kormányképviselők. A júniusi érett­ségi, illetőleg képesítő vizsgálatokra a vallás­és közoktatásügyi miniszter a következő kor­mányképviselőket küldte ki: A pápai ref. gim­náziumba dr. Tüske Béla gyönki gimn. igazgatót; a bencés gimnáziumba dr. Szentgyörgyi Ferenc székesfehérvári leánygimn. tanárt; az áll. tanító­képzőbe dr. Sinkovits Dánielt, a minisztériumba szolgálattételre berendelt igazgatót; a ref. tanító­nőképzőbe Magyari Károly győri áll. tanítóképző­intézeti tanárt. Vizsgái elnökök lesznek: a ref. gimnáziumban Medgyasszay Vince püspök, a ref. tanítónőképzőben Ólé Sándor ref. lelkész, főisk. gondnok, a bencés gimnáziumban dr. Zibolen Endre bpesti gyakorló gimn. igazgató. — Hazafias emlékünnep. A hősök sír­jánál folyó hó 26-án, azaz vasárnap d. e. 11 órakor a város vezetősége hazafias emlékünne­pet rendez. Rossz idő esetén az ünnepélyt a Levente-Otthonban tartják meg. Az ünnepi be­szédet Marczelly Kornél áll. tanítóképző-inté­zeti tanár, frontharcos mondja, a tanítóképző­intézet énekkara hazafias énekszámokat ad elő Bánhidy Ödön zenetanár vezetésével és a helyi színtársulat egy művésze szavalni fog.

Next

/
Oldalképek
Tartalom