Pápai Hírlap – XXXVII. évfolyam – 1940.
1940-06-29 / 26. szám
— Leánynyaraltatás Kőszegen. A kőszegi ev. leánynevelőintézet ismét rendez folyó évi július hóban leánynyaraltatást 8—18 éves teljesen egészséges, elemi és középiskolás leányok számára. Jó elhelyezés, naponként ötszöri étkezés, gondos felügyelet és megfelelő foglalkoztatás. Kirándulások, játék, sportok. Egyhavi költség 120 P. Felvételért az igazgatósághoz kell folyamodni. — A Kossuth-utcai betörés humoros befejezése. Megírtuk mult számunkban, hogy mult szerdán Lőwy-nővér (ek Kossuth-utca 10. sz. alatti lakására betörtek, s annak nyomán sok ruhanemű és ékszer eltűnt a lakásból. A rendőrség serényen nyomozott, de nem sikerült a tettest kézrekeríteni. Pénteken délelőtt aztán humoros fordulatot vett a dolog. A lakás folyosón levő szekrényből dörömbölés zaja hallatszott, mire a behívott rendőrök felnyitották a szekrény ajtaját, s meglepetve látták, hogy egy jókora batyu tetején pityeregve ott gubbaszt a lakás fiatalkorú volt bejárónője, aki a sok holmit összeszedvén, azt elvinni már nem volt ideje, mert a Lőwy-nővérek előbb hazaértek a moziból, hol cukorkaüzletük van, mintsem az elvetemült leányzó gondolta volna. A lopott holmikat aztán hamarosan elrejtette a folyosón levő szekrényben, odarejtőzködött el maga is, hogy majd alkalmas pillanatban meglép a batyuval együtt. Erre az „alkalmas" pillanatra azonban hiába várt két napig, s végül is kénytelen volt önmagát leleplezni, s beletörődni, hogy bíróság elé kerüljön bűnös cselekedetéért. FILMSZÍNHÁZ Július 1-2. Hétfő-kedd. SZEGENY GAZDAGOK JÓKAI MÓR ÖRÖKBECSŰ REGÉNYE FILMEN. Főszereplők: Szeleczky Zita, Vaszary Piri, Uray Tivadar, Mály Gerő stb. MENU HELYETT REVÜ. MARGITSZIGET. Július 3—4. Csütörtök—péntek. Marcel Prevost világhírű regénye, a „Félszüzek" filmváltozata. Csak 16 éven felülieknek 1 PÁRISI LÁNYOK A főszerepben: Maria Bell, a „Táncrend" hősnője. FRANCIA PIKANTÉRIA! IZGALOM 1 ' GYÖNYÖRŰ NŐK! Július 5—6. Szombat—vasárnap. BOLVÁRY GÉZA rendezésében OPERABÁL A békebeli Bécs felejthetetlen operabálja filmen. Paul Hörbiger, Hans Moser, Theo Lingen, Helí Finkelzeller. HÍRADÓK. — A vasnapok tovább folynak az ország egész területén, igen szép eredménnyel. Legutóbb Szekszárdon tartották meg a vasnapot, és egy nap alatt 510 métermázsa ócskavasat gyűjtött össze a 16.000 lakosú város lelkes közönsége. Nagyon sok helyen meg kellett hosszabbítani a vasnapot, mert egy nap alatt a megbízottak nem tudták átvenni a gyűjtött hulladék-anyagot. — Tűzoltó-közgyűlés. A Pápai Önk. Tüzoltó-testület 1940. évi július hó 6-án (határozatképtelenség esetén július hó 13-án) d. u. 5 órakor a tűzoltólaktanya helyiségében tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagokat és a és a tüzoltóügy iránt érdeklődőket meghívja az Elnökség. — Találtatott egy üres pénztárca, egy darab kendő és egy női kabát; igazolt tulajdonosai a rendőrkapitányságon átvehetik. Balatonaliga fürdőhely közvetlen közelében, vasútállomás mellett, különálló, kitűnő karban levő korcsma, vendéglő és mészáros-üzletnek megfelelő épület szőllőfölddel együtt eladó. Felvilágosítást ad dr. Lusztig Sámuel ügyvéd Pápa, Rákóczi-utca 1. sz. Nem lesz ráncos az arca, ha napvédőszemüveget vásárol nálam KOVÁCS IMRE vizsgázott látszerész és fényképészmester foto és optikai szaküzlete és amatőrfotó laboratóriuma Pápa, Kossuth Lajos utca 2.1. st,. Hazánkból s a nagyvilágból 1940. VI. 23—VI. 28. A képviselőház hétfői ülésében Matolcsy Mátyás bejelentette, hogy Magyar Nemzeti Szociálista Párt alakult. A Ház ezután a családvédelmi javaslatot tárgyalta, amelyet Németh Andor a MÉP, Tildy Zoltán a kisgazdapárt nevében elfogadott, míg Matolcsy Mátyás nem fogadta el a javaslatot. Kedden Közi Horváth József, Benes Zoltán és Donáth György a javaslat mellett, míg Kéthly Anna és Rapcsányi László az ellen foglaltak állást. Szerdán interpellációk voltak. Ezek során Baky Lászlónak válaszolva Bonczos Miklós államtitkár megnyugtató tájékoztatást adott az árvízkárok helyreállítási munkálatairól és a segélyezésekről. A többi interpellálok közül Vajna Gábor a nemzetiségi kérdésről, Kovárcz Emil a miniszterelnök propagandájáról, Maróthy Károly a zsidótörvény végrehajtásáról, Palló Imre a politikai ítéletek revíziójáról, Wirth Károly a minimális munkabérről. Rajniss Ferencnek a mezőgazdasági kamarára vonatkozó interpellációjára válaszolva Teleki gróf földmívelésügyí miniszter kijelentette, hogy ha a kamara nem fog hivatása magaslatán állni, ugyanazon bátor eszközökhöz fog nyúlni, mint ahogy ezt a múltban tette. A felsőház szerdai ülésében Széchenyi Bertalan gróf elnök bejelentette, hogy a német győzelmek alkalmából Göring vezértábornagy, JÓKAI MOZGÓ Július 2—3. Kedd—szerda. Csak 16 éven felülieknek! FERNANDEL, JULES BERRY és ELVIRE POPESCU legújabb francia vígjátéka ÉRDEMES ÖRÖKÖLNI Július 4—5. Csütörtök—péntek. BENJAMINO GIGLI a világhírű olasz tenorista főszereplésével Marionett (Csak tiéd a szívem.) Július 6—7. Szombat—vasárnap. A legnagyobb magyar művészek szereplésével készölt legszebb JÓKAI-FILM felújítása Áz új földesúr Főszereplők: Csortos, Somlay, Jávor, Uray, Mály, Rózsahegyi, Makláry, Egry Mária, Gordon Zita, Lázár Mária, Peéry Piri. Előadások kezdete: Hétköznapokon J/4 7 és Va9, vasár- és ünnepnapokon Va 4,6 és V29 órakor. Jegyrendelő telefonszám: 1088. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük l/4 óraval az előadás kezdete előtt kiváltani. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Vidéki f. előfizetősnkhez! Lapunk mai számához postautalványt mellékeltünk, amelyen összegszerüleg fel van tüntetve hátralékos előfizetőinknek a tartozása folyó évi június hó 30-íg. j Tisztelettel felkérjük érdekelt előfizetőinket , .hogy hátralékaikat a csatolt utalvány felhasználásával szíveskedjenek mielőbb rendezni, mert máskülönben kénytelenek volnánk a tartozások behajtásával ügyvédünket megbízni.