Pápai Hírlap – XXXVI. évfolyam – 1939.
1939-06-24 / 25. szám
PAPAI HÍRLAP BBBmEBHHRi — A veszprémi Hősi Kapu. Veszprém 'város a mult évben elmaradt Szent István ünnepségeit most rendezte meg. Ezek SiQrán va^ sárnap délelőtt a püspökvár feljárójánál épüli! Hősök Kapujának, délután pedig a Szent István-völgyhid felavatására került sor. Az lavató ünnepségekre megérkezett József királyi herceg, akit Mesterházy Ferenc főispáni és Berky Miklós alispán fogadott. József királyi herceget ezután elkísérték a Rákóczitérre. Rosos Károly polgármester üdvözlő szavai után a királyi herceg a Hősök kapujához ment és ott résztvett a Serák. József prépostkanonok, veszprémi plébános áitjal. mondott tábori szentmisén, majd ünnepi avatóbeszédet mondott, amelyben kiemelte a, magyar honvédeknek, köztük a volt veszprémi 3l-eseknek a háborúban tanúsított dicső magatartását. Délután öt órakor a királyi fenség és kísérete a Szent Istyán-völgy-hidhoz ment, ahol Berky Miklós alispán felkérésére Törley Bálint államtitkár avatta fel a hidiat. Az államtitkár ezután felkérte a királyi herceget, hogy indítsa el a forgalmat, mire József főherceg ollóval kettévágta a nemzetiszínű papírszalagot és gépkocsijával átment a hidon. — Magántanári képesítés. Dr. Pap László budapesti theol. h. tanár és Tárnok Gyula marcelházi lelkész a hét folyamán a helybeli ref. theologiai akadémián magántanári képesítést szereztek. — Pérely Imre kiállítása. Pérely Imre kiállítása rácáfol azokra a baljóslatú hiresztelésekre, mintha Pápán nem lenne talaja a komoly művészi megmozdulásoknak. A kiállítást nemcsak felkeresték a város közönséIgének esztétikai igényű rétegei, hanem vásárlások révén megértésüknek is bizonyságát adták. Különösen a művész rézkarcmappája iránt nyilvánult meg figyelemre méltó érdeklődés. Még azok is, akik nem tudják maradék nélkül beleélni magukat Pérely feketefehér világába, el kell hogy ismerjék, hogy jelentékeny művészi megnyilatkozás tanúi. Különösen szerencsések azok, akik magával a művésszel is találkoznak s közvetlen beszélgetés útján is megismerkednek a művekjet jellemző élettel. A kiállítás vasárnap még megtekinthető a Kaszinó nagytermében, reméljük, hogy szokás szerint ezen a kiállításon is az utolsó nap hozza a legtöbb látogatót és vevőt. — Gyermeknevelési járulék. Az iparban, kereskedelemben és bányászatban alkalmazott munkásokra nézve az 1939. évi gyermeknevelési járulékot az iparügyi miniszter 48 P-ben állapította meg. Ugyancsak gyermeknevelési pótlékban fognak részesülni 1939. évi január hó 1-től kezdve a Máv.-ná! alkalmazott ipari munkások. A pótlék havi 5 P. — A kollégiumi rajzkiállítás — amiről mult számunkban részletesen írtunk — beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ezúttal nemcsak látogatói, de vásárlói is voltak a kiállításnak, — hiszen már 1 P-ért lehet kapni rajzokat. A vásárlók közt Pérely Imre nevét is felfedeztük, aki két bájos gyerekrajzot szerzett meg. Meg is érdemlik a derék fiúk a támogatást, s reméljük, hogy a záró napon — vasárnap — mindenki igyekezni fog eljutni a kollégiumba; alig hisszük, hogy egy is megbánná fáradságát. A színes transzparensek tényleg minden látogatót megfognak, nem is érti az ember, hogy nem akadt ezeknek a derűs ablakdíszeknek mindnek gazdája. Reméljük, hogy ami késik, nem múlik s az utolsó nap meglepetésekkel szolgál e téren is. — A kormányzó ünneplése a Perutzgyárban. Igazán lélekemelő ünnepély keretében hódolt a Perutz-gyár tisztikara és munkássága kormányzónk 71. születésnapjának mult szombaton este. A Kisfaludy-utcai kultúrházat ez alkalommal szépen feldíszítették és az oda érkező közönség zászlóerdő alatt vonult be az ünnepély színhelyére, ahol megjelent a város, a katonai parancsnokság képviselője, ott volt a gyár tisztikara teljes számban, valamint a munkásság jó része. Az ünnepet Martsa Dániel ny. ezredes hazafias beszéddel nyitotta meg, melyben a nap jelentőségét méltatta. A gyár énekkara a Hiszekegyet intonálta, majd Molnár Erzsébet gyári munkásnő »Ünnepelni jöttünk« című irredenta költeményt adta elő hatásosan. »Horthy Miklós udyarában« című dalt énekelte, el az énekkar a közönség .nagy tetszésnyilvánítása mellett. Fuchs Márton lakatos tartalmas t és hatásos ünnepi beszédében a' konmányzó' egyéniségét méltatta, mint aki. népét acélos akarattal vehette és, vezeti ma is a béke, boriiba. A nagyhatású beszéd elhangzása itutin" Maász Mária miimkásnő ünnepi <köszrötííőjd<(k&vt&tkezett, majd az ünnepélyt »Bácskai lányok« című irredenta jelenet zárta be, melyet lányszereplőkből álló ifjúsági önképzőkör mutatott be. A végén dr. Uzonyi Kálmán h. polgármester köszöntötte a gyár tisztikarát és munkásságát a hazafias ünnepély szép megrendezéséért. — Tanítógyűlés. A Veszprémmegyei Ált. Tanítóegyesület pápai járási köre folyó hó 15-én tartotta közgyűlését az áll. tanítóképzőben. Grátzer János járásköri elnök a tanítóegyesületi élet szükségességét fejtegette. Megemlékezett mindnyájunk öröméről: a Felvidék egyes részének visszacsatolásáról és ennek kapcsán az ottani magyar tanítók érdemeiről. Maid sajnálattal közölte Piacsek Rezső dr. kir. tanfelügyelőnek Komáromba helyeztetését, aki a Veszprém megyei tanítóságnak kiváló vezére és mindenkor jóindulatú feljebbvalója volt. A közgyűlés elhatározta^ hogy a távozó tanfelügyelőt üdvözlő távirattal keresi fel. Ezután Harsányi László kántortanító: Miképen fejlesztheti a tanítóság a szociális érzést a falu lakóinak lelkében? címmel tartott előadásában felsorolta a sok alkalmat, amely ezen érzés felkeltésére adódik az iskolában és az iskolán kívül. Ügyes irányítás mellett a gyermeken keresztül a felnőtt is ránevelhető a jótékonykodásra, ami ma már nemcsak vallási kötelesség, hanem nemzetmentő feladat is. A szépen felépített előadás után Baksy Andor gyakorló iskolai tanító élénk érdeklődés mellett ismertette a reformokat, amelyek a mindennapi elemi és a továbbképző iskola érdekében szükségessé váltak. Döbrentey Gyula kántortanító A tanítóság anyagi kívánságai címen a tanítói élet Nehézségeit és a tanítóság sérelmeit sorolta fel, a tanítóságot még nagyobb összetartásra buzdította. Az előadásokat élénk vita követte, melyben Csekő Árpád tanítóképzői igazgató, Grátzer János elnök, Lauday Sándor tanítóképzői tanár, Páhány János alelnök, valamint Nagy Gáspár, Rózsa János és Kovács Ernő vettek részt. A közgyűlés több fontos határozatot hozott, majd a Flimnusz hangjaival ért Véget. A tanítóság a gyűlés előtt megtekin; tette a tanítóképző-intézet tanulságos" és bő anyagú kiállítását. 200 drb. bőröndből választhatja ki utazótáskáját olcsó szabott árért a Győri bőrdíszművesnél Pápa, Kossuth Lajos utca 1. szám. — A nőipariskola kiállítása. A pápai városi nőipariskola XV. évi kézimunka- és rajzkiállítását 1939. évi június hó 24-én, szombat délelőtt 11 órakor nyitja meg Hamuth János polgármester. A kiállítás nyitva folyó hó 29-ig; naponta délelőtt 10 —l-ig, délután 3—7-ig. Be-; j lépő-díj nincs. Önkéntes adományokat az iskola j felszerelésének gyarapítására köszönettel fo- j gadiak. — „Magyar a magyarért -bélyegek, j A postavezérigazgatóság közli, hogy a „Magyar ! a magyarért"-bélyegek árusítását június 30-ával bes2 üntetik. Felhívja a közönség figyelmét, hogy a bélyegek a postahivataloknál június 20-ig sorczatokban, vagy egyenként is vásárolhatók és logy felár nélkül számított névértékük erejéig december 31-ig használhatók fel. — Életveszélyes séríKés. A várostól nem messze fekvő Kéttornyulak határában súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt június 16-án. Szabó Albert 18 éves nórápi gazdasági cselíd egy 20 mázsás teherrel megrakott kocsira akart fölmenni, közben megcsúszott oly szerencsétlenül, hogy a lovak közé zuhant, A nagy rakományú kocsi kereke keresztülment testén és lábán. Súlyos belső zuzódással és ballábtöréssel életveszélyes állapotban szál ították az irgalmasok kórházába, ahol más íap sérüléseibe belehalt. — Iparosok figyelmébe! Az Ipartestületek Országos Központja jóléti programmja keretében tervbe vette a világhírű rádioaktiv jod-bromos Csizfürdőnek megszerzését. Ezt megelőzőleg a központ arról akar meggyőződni, hogy mutatkozik-e érdeklődés az iparosság körében a fürdő igénybevétele iránt. Napi 9 pengő helyett napi 3 pengőért az ottani panzióban lakást, kitűnő ellátást biztosít, mely három pengő díjba a fürdődíj, orvosi kezelési költség és kúrtaksa is beleértendő. Csizfürdő ivókúrával sikerrel alkalmazható az ütőérelmeszesedéseknél, az ebből eredő szív és függőér, valamint agyvelőbántalmaknál, golyva túlképződéseknél, izmok idült, csúzos, reumás és köszvényes megbetegedéseinél, bőrbántalmaknál, szembetegségeknél, orr- és garathurutoknál stb. Csizfürdő Gömör és Kishont vármegye déli részén, a Rima folyó völgyében fekszik. A fürdőtelepen és környékén számos értékes szórakozóhely áll a vendégek rendelkezésére. A Máv 50o/o-os utazási kedvezményt nyújt. Az érdeklődők értékes tájékozást nyerhetnek az Ipartestületen (d. e. 8—12 óra), ahol a jelentkezők f. hó 28-ig kérvényeiket előterjeszthetik. — Árverés a rendőrségen. A m. kir. rendőrség pápai kapitánysága folyó évi június hó 27-én d. e. 11 órakor a kapitá,nyság! 12. sz. szobájában árverést tart, mélyen a következő tárgyak kerülnek eladásra: kulcsok, esernyő, rózsafüzér, sapka, gyűrű, tejeskanna,, lópokróc, lepedő, kesztyű, kerékpárpumpák, nyaksál, pénztárcák. — Jégverés a gyümölcsösben és a szőlőben. Erről ír a „Növényvédelem" és „Kertészet" legújabb száma. Cikkeket közöl még a nem termő gyümölcsösök kezeléséről, az elhibázott őszibarack-telepítésekről, a hernyók és a szilva férgesedése elleni védekezésről, a hangyák irtásáról, a gyümölcsfák ifjitásáról, az őszibarack zöldnyeséséről, a permetezőszerek keveréséről, a nagyvirágú krizantém neveléséről, a levéltetvek irtásáról stb. A dúsan illusztrált, spines gyümölcsképet is közlő két szaklapból a „Növényvédelem" kiadóhivatala (Budapest, V., Vécsey-u. 4.) e lapra való hivatkozással egy alkalommal díjtalanul küld mutatványszámot. — A Pesti Tőzsde új számában vitéz Keresztes Fischer Ferencné, Törs Tibor, dr. Tóth László, Praznovszky Iván, ifj. Gonda Béla nyilatkoztak, irtak cikkeket. Érdekes áru- és értéktőzsdei információk, személyi változásokról szóló hirek, új tranzakciók stb, egészítik ki a kitűnően sikerült új számot. pápai vonatok menetrendje. Érvényes 1939 május 15-től 1939 október 7-ig. Érkezik: Indul: Honnan: ó. p. Hová : ó. p. Szentgotthárd 115 Budapest kpu. 124 Budapest kpu. 329 Szentgotthárd 337 Szombathely 557 Győr 419 Veszprémvarsány 707 Bánhida 424 Győr 722 Csorna 458 Csorna 725 Celldömölk* 600 Celldömölk 728 Győr 602 Szentgotthárd 903 Szombathely 729 Bánhida 955 Győr 904 Budapest kpu. 1012 Szentgotthárd 1013 Szentgotthárd 1223 Bánhida 1046 Győr 1244 Győr 1225 Bánhida 1427 Celldömölk 1336 Csorna 1447 Bánhida 1340 Győr 1456 Csorna 1357 Celldömölk 1520 Celldömölk 1501 Bánhida 1618 Győr 1525 Győr 1620 Szentgotthárd 1626 Szombathely 1644 Győr 1646 Csorna 1901 Bánhida 1655 Győr 1910 Szombathely 1911 Szentgotthárd 1929 Győr (gyorsteher) • 1912 Győr 2202 Győr 1930 Bánhida 2310 Csorna 1935 Celldömölk* 2328 Veszprémvarsány 1938 Celldömölk 2204 * Junius 25-től szeptember 8-ig vasár- és ünnepnap közlekedik. b Pápától Győrig III. osztályú személyszállítással. A gyorsvonatokat az aláhúzott vastag számok jelzik.