Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-03-19 / 12. szám
az ha hangszerszükségletét a MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS tartama alatt a mUSSCA i°vf R°B RA AN Budapest, VIII., Erzsébet-korút 43. (Royal) szerzi be. Különleges árkedvezmények, könnyített fizetési feltételek. — Pápai műkedvelők sikere Veszprémben. Az Iskolánkivüli Népművelési Bizottság műkedvelői — mint mult számunkban is jeleztük — vasárnap Veszprémben előadták a nálunk nagy sikert aratott »Marika hadnagya« című operettet. A veszprémiek szép színházát ez alkalomra egészen megtöltötte az érdeklődő közönség, amely gyakori tapsaival és ujráztatásaival adott kifejezést elismerésének a szereplők kitűnő játéka felett. Derék műkedvelőink hétfőn hajnalban azzal a jóleső érzéssel térhettek haza, hogy városunk műkedvelői színi kultúráját igen előnyösen mutatták be a megyeszékhely hálás publikumának. — f Egyházzenei est. A Református Főiskolai Ének- és Zenekar 1938 április 6-án este a templomban egyházzenei estet rendez Árokháty Béla orgonaművész közreműködésével. — Kereskedelmi és ipari alkalmazottak kitüntetése. A kereskedelem- és iparügyi miniszter a győri kereskedelmi és iparkamara területén szolgáló régi, hűséges kereskedelmi és ipari alkalmazottakat elismerő oklevéllel és 100—100 pengő jutalommal tüntette ki. Pápáról kitüntetésben részesültek a következők: Schneller Ferenc könyvkereskedő, a Kis Tivadar cég alkalmazottja, Boldizsár Elek keresk. alkalmazott, Raáb Róza és Szél István ipari alkalmazottak. A jutalmakat e hó 21-én déli 12 órakor osztják ki az iparügyi minisztérium nagy tanácstermében, s a jutalmak szétosztása után a kitüntetetteket díszebéden látja vendégül a miniszter, ezenkívül a felés visszautazáshoz III. o. gyorsvonati jegyet bocsát rendelkezésükre. Március 22—23., kedd—szerda. Zarah Leander exotikus világfilmje TLA. HABANEKA Rendezte : Detlef Sierck. Főszereplők még: Kari Martell, Júlia Gerda, Földessy Géza. A búvárúszás művészete. Világhíradó. Március 24—25,, csütörtök-péntek. Luise Rainer és Spencer Tracy óriási sikerű filmremeke A NAGYVÁROS Rendezte: Frank Borzpge. Botcsinálta pincér. Világhiradó. Március 26—27., szombat—vasárnap. Budapest egyik legnagyobb francia filmsikere! Tolsztoj: „Az élő holttest" c. világhírű regényének grandiózus filmváltozata! Névaparíi nás^ Rendezte ; Marcel L' Herbier. Főszereplők : Gaby Morley, Victor Francén, Signorét, Georg Rigaud. Kairó és a Nílus. Világhiradó. Előadások kezdete: Hétköznapokon 'A7 és 1/29, vasár- és ünnepnapokon Vs 4,6 és Va 9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával, jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük 1/i órával az előadás kezdete előtt kiváltani. — A Sport Egyesület közgyűlése. A mult vasárnap tartotta a Pápai Sport Egyesület 59-ik tisztújító közgyűlését dr. Fürst Sándor elnök vezetése mellett. Vitéz Kovács Lajos titkár és Varga József pénztáros jelentéséből örömmé) állapította meg a közgyűlés, hogy az egyesület 1937-ben nemcsak igen eredményes sportbéli és társadalmi tevékenységet tudott kifejteni, hanem anyagi téren is jelentékeny előhaladást tett. Az Országos Testnevelési Tanácsnak és az áldozatkész tagoknak támogatása folytán ugyanis új tetőzetet kapott a kivül-belül rendbehozott klubház, s a pénztár is felesleggel zárta az évet. Az egyhangúlag megejtett részleges tisztújítás során a tisztikarban és választmányban megüresedett helyekre Major Lóránt, Márts? Dániel, Vargha Tivadar és Vághelyi Gyula tagokat választotta meg a közgyűlés, s engedélyt adott a már nélkülözhetetlen harmadik tenniszpálya építési munkálatainak megindítására is, — Állatorvosi gyakorlat. Betegségemből felépültem és így állatorvosi magángyakorlatomat újból megkezdtem Zimmermann-utca 3. sz. alatti lakásomon. Reisinger Pál ny. m. kir. állatorvos. Székrekedés nemcsak az emésztést zavarja, hanem a vért is ártalmas anyagokkal szennyezi be. Követkézményei : émelygés, idegesség, fej- és derékfájás, tisztát alan arcb őr. Ilyenkor szükséges -r-^T^T-V*A»\\ a kitűnő hashajtó : — Gyümölcstermelők közgyűlése. A Gyümölcstermelők Orsz. Egyesületének Pápai Körzete folyó hó 27-én délelőtt 11 órakor a Városháza nagytermében tartja évi rendes közgyűlését — Tüz a »Külü-maloim-nál. A régebb idő óta Puchimjer István által bérelt úgynevezett »Külü-malom« pajtája hétfőn délelőtt fél 12 óra táiban kigyulladt s a benne levő takarmánnyal együtt a tűz martaléka lett. Ügyszintén elégett két szalmakazal is. A kivonult tűzoltóság mindent elkövetett, hogy a tüz terjedését megakadályozza, ami sikerült is neki. A kár meghaladja a 600 pengőt. A vizsgálat megindult. — Gyümölcsfaápolási tanfolyam. Demjén Márton vármegyei gyümölcstermelési intéző a GyOE Pápai Körzetének keretében f. hó 14., 15. és 16. napjain gyümölcsfaápolási tanfolyamot tartott. A tanfolyam gyakorlati jellegű volt, reggeltől estig tartott, s az ültetéstől kezdve a permetezésig, az ápolások minden fázisát bemutatta és begyakoroltatta. A tanfolyamon állandóan 25—30 ember jelent meg, s még folytatása lesz egy tavaszi s egy nyári napon, hogy az akkori teendőkben is szakszerű gyakorlatot szerezhessenek azok, akik érdeklődnek a gyümölcstermelés titkai iránt. — Stosz választmányi ülés. Mult pénteken este 6 órakor tartotta a Stosz helyi csoportja választmányi ülését, amelyen azt a határozatot hozták, hogy az ápr. 3-án Budapesten tartandó évi rendes közgyűlésén a helyi csoport Ruthényi István elnök, Paulik Győző főtitkár és Németh József jegyzővel képviselteti magát. Bejelentette a főtitkár, hogy a közgyűlésen javaslatot terjeszt elő a városi kezelők fizetésrendezése tárgyában. Kérni fogja a főtitkár, hogy a kezelők, akiknek az előmenetele fizetést illetőleg 19 évi szolgálat után megszűnik, fizetési osztályba soroztassanak be. GYŐR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. SZÁM. 1852 ÓTA MINDIG CSAK JÓT AD— KíE műsoros est. A pápai református Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) vasárnap este 7 órakor a ref. leányegyesület helyiségében műsoros estet tart a következő műsorral. Komoly rész: 1. KIE-induló. Éneklik az ifjak. 2. Imádkozik Böröczky Miklós. 3. >; Ifjúságunk neveiése« címmel előadást tart Böröczky Lajos világi elnök. 4. Györffy Sándor: Tegyétek le... Szavalja Bíró Imre. 5. »Arabisches Klagelied.« ' Hegedűszóló.: Játssza Somogyi Károly. 6. »És megkeresett az Űr.« Irta és felolvassa Bognár Márton, 7. Hozsánna énekek. Énekli és hegedűn előadja Török Imre, a KIE önképzőkörének elnöke. — Vidám rész: 8. Baksay S.: Hajmagágó című elbeszélését felolvassa Nádasdy Lajos ügyv. alelnök. 9. Tréfás költeményeiből előad Szalay Károly. 10. Szájharmonikán játszik Bognár Márton. 11. Innen-onnan r f Adomák. Előadja Török Imre önképzőköri elnök. 12. »Serenade de Mióka.« Kandúr szonáta hét szólamra, kandurmolban előadja hétféle hangszeren a KIE nagy reményekre jogosító zenekara. 13. A főnyeremény. Cigánykomédia egy felvonásban. Előadják Györffy Jolán, Bognár Márton, Francsics Sándor, Pücsök Sándor, Somogyi Károly. — Konferál Nádasdy Lajos ügyv. alelnök. Diva!9ap szerint készítek bőröveket, bőr ruhadiszt, bőr- és szövetgombokat. Divat bőrövekben nagy választék Győri böröndösrsál Pápa, Kossuth Lajos utca 22. — Nagy tűz Pápakovácsiban. Szerdán éjjel 11 óra tájban Pápakovácsiban a Devecseri utcában kigyulladt Mayer Antal földmíves lakóháza, s a lengedező szélben]a zsupptetős házakon a veszedelem gyorsan terjedt tova. Csakhamar hat ház állott lángokban melléképületeivel, amelyek mind porig égtek. De elpusztult a tűzben sok háziállat is: sertések, s főként baromfiak. A tűzhöz a környékbeli tűzoktókkal egyetemben kivonultak a pápai tűzoltók is. s derekasan közreműködtek abban, hogy a veszedelem tovább ne terjedjen és csak éjfél után 2 órakor tértek haza. — Véres verekedés. A szomszédos Adásztevelen hétfőn délután véres verekedés volt a Merétey-féle korcsmában. Mógor Sándor pápai fuvaros több társával cserepet szállított az egyik faluba. Útjuk Adásztevel községen vezetett keresztül, ahol egy kis pihenőre betértek Merétey Ferenc vendéglőjébe. A fuvarosok a délutáni órákig iddogáltak, amikor — a bor hatása alatt — szóváltás keletkezett Merétey és Mógor között és ennek során a fuvaros elővette bicskáját és előbb a korcsmárost mellbeszurta, majd karján ejtett mély sebet. A 23 éves Meréteyt beszállították az irgalmasok kórházába, Mógor Sándor fuvaros ellen pedig az eljárást megindították. SALVATOR-FORRAS TERMÉSZETES GYÓGYVIZE ES GYÓGYSZERE A VILÁGHÍRŰ KÖNNYŰ — VASMENTES — JÓ IZÜ. Kérdezze meg orvosát! MINDENÜTT KAPHATÓ I Lerakat Pápán: KOHN MÓR FIAI cégnél.