Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-01-08 / 2. szám

XXXV. évfolyam. 2. szám. Pápa, 1Q3S fanuár S. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATOM REGGEL Szerkesztőség: Vitéz Gömbös Gyula (Liget) utca ó. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. - Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő : dr. kőrös endre Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, Főiskolai nyomda. Hirdetések — tarifa szerint — felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Szent István-év kezdetén, amikor 900. évfordulója közeledik annak a napnak, amikor az országépítő nagy király művét befejezvén, eltávozott az örökkévalóságba, valóban arra kell elsősorban és egyedül gondolnunk, hogy e mai nehéz időkben hogyan építsük mi is tovább az országot, kilencszáz év annyi dicsőségét és annyi gyászát átszenvedett nemzetünket hogy vigyük tovább a boldogulás, a jobb sors s ami ezzel egyet jelent: a megmaradás útján. Erről szólott a magyar miniszterelnök rádió-szózata is, mert neki, az erre első helyen elhivatottnak is ez a legfőbb, az egyetlen gondja. És ha a boldogulás, a jobb sors, a fennmaradás útja gyanánt a szociális ellentétek kiegyenlítését, a jövedelmek arányosabb megosztását, a nép legsúlyosabb sorban levő rétegeinek felemelését jelölte meg, akkor ne gondolja senki, hogy ezzel nem éppen a Nagymagyarországot megépítő szent király szellemében járt volna el. Vitán felül álló bizonyosság, hogy a szentistváni állam visszaállítása, avagy csak magyarlakta területek visszaszerzése is könnyebbé tehetné a szociális bajoknak megoldását, ámde a mai összekuszált és bonyolult külpolitikai helyzetben alig lehet e tekintetben olyan súllyal fellépni, ami gyors eredményt teremthetne meg. Bárminő szomorú, nyíltan be kell ismernünk, hogy ez így van, hogy az az áhított szerencsés pillanat, amikor e tekintetben valamit is elérhetnénk, még nem következett el. A barátok szerzésének fáradságos, de eddig is szép sikert elért munkáját természetesen folytatnunk kell. Nem hisszük, hogy az a brit jegyzék, ami a napokban ment el az oláh kormányhoz, szintén nem ennek a mi munkánknak is egyik eredménye. Várni és várni, mert mást nem tehetünk, e téren ez a mi óvatosságra intő legfőbb kötelességünk. Ám a várásnak ezt az idegeket próbára tevő idejét nem szabad tétlenül töltenünk. Dolgoznunk kell, dolgozni nem magunkért, hanem azokért, akik ennek a nemzetnek minden időben alapját alkották, akiknek munkás keze forgatta békében az eke szarvát, háborúban a kardot. Ha azokat, akik ma akár a földet túrják, akár gyárakban, műhelyekben, bányák mélyén végeznek névtelen, de teremtő munkát, előbbre visszük, anyagilag, egészségileg, szellemileg megerősítjük, akkor a szentistváni gondolat szellemében jártunk el s megteremtjük a lehetőségét Szent István 900 év előtti magyar állama feltámadásának! Könnyű nekünk, akik ha didergünk kissé a mai évjáratoknak szokatlan hidegben, hát bemegyünk a jól fűtött szobába s ott aztán a rádió mellett, barátságos meleg szobában csak hallgatjuk már a hol szibériaivá, hol pláne sarkvidékivé tódított hidegről szóló jelentéseket. Könnyű nekünk még akkor is, ha kevésbbé tudjuk ugyan barátságos melegre fűteni a szobánkat, de mégis legalább négy fal által védve vagyunk s nem kell e zord évszakban nappalunkat, éjjelünket a szabadban tölteni. Könnyű nekünk, akik a békének (csak önmagunk és elég sok ellenségünk által háborgatott) napjait éljük, de nehéz azoknak, akik hóban és fagyban menetelnek, akik gémberedett kézzel sütik iel a vaktában irányított és haj, mégis gyakran célbataláló fegyvert és akiket a 17 fokos hidegben csak egy-egy rohamnak őrült hajszája-, vagy a gránátoktól lángbaboruló fedezékek tüze melegít át. Próbáltunk magunk is ilyesmit, így védtük saját határainkat a Kárpátokban, így mentünk ostromra a Vucsija ellen abban a tévhitben, hogyha azt bevesszük és a csernagorc megadja magát, akkor vége a háborúnak és mi diadallal mehetünk haza a mieinkhez. Prábálta mindezt a ma élő férfi-nemzedék, de próbálta, csinálta ezt ellenség ellen és nem ugyanazon nemzet fiai szenvedtek fagytól, hidegtől, éhségtől, hogy leteríthessék, megölhessék saját véreiket, édes honfitársaikat. Avagy tévednénk és a spanyol polgárháborút, amely csak a közel napokban is 30 vagy 50.000 jobb sorsra érdemes embert kivánt áldozatul, nem maguk a spanyolok rendeznék, hanem idegen hatalmak tülekednének Teruelnél és Madridnál, szárazon, tengeren és levegőben s ha azokat a segédcsapatokat, amelyeket ezek az idegen hatalmak küldtek oda, visszavonnák onnan, akkor a szegény, annyit vérzett spanyolok maguk között már régen elintézték volna az ügyet. Lehet, hogy így van, de ha így van, akkor sötét árnyat vet az emberiségre az a tehetetlenség, amelynek ekként bizonyságát adja. Mert hiszen, ha jól emlékszünk, van már vagy két hónapja, hogy megegyeztek a külföldiek visszahívásában s ma ugyanúgy van. mint volt tizenkét hónap előtt. Az egész spanyol polgárháborúban kétségtelenül legszomorúbban a külügyek intézői vizsgáztak le. Igaz, hogy ők nem pusztulhatnak bele, mert nyugodtan ülnek a genfi vagy londoni bársonyszékekben, mig künn dermesztő hidegben, ágyuk orkánjában ezrek és 'ezrek, immár megszámolhatatian ezrek vére festi a spanyol föld havát veresre. Az új ipartestületi hálózat. Irta: Bornemisza Géza m. kir. iparügyi miniszter. A céhrendszer teljes felszámolása, valamint az ezzel egyidőben életbelépett és a korlátlan iparűzési szabadság elvére helyezkedő 1872. évi ipartörvény még súlyosabbá tette annak a magyar kézmüvesiparosságnak a helyzetét, amelyet a nagy lépésekkel tért hódító gyáripar versenye, a közös vámterület hátrányai s a tőkeszegénység amúgyis kikezdett. Az egyes nemzetgazdászok jelszava, hogy a kézművesipar amúgyis kihalásra van ítélve, nálunk is éreztette hatását. Természetes, hogy az 1884. évi XVII. tc. által életrehivott ipartestületek, a számukra megszabott szűkebb hatáskörben, nem felelhettek meg azoknak az összes feladatoknak, amelyeket az iparosság tőlük várt. Megalakításuk az érdekeltség tetszésétől függött, ebből folyólag éppen azok a vidékek maradtak ipartestületek nélkül, amelyeknek a'kultúrközpontoktól távoleső kézművesei elsősorban szorullak az irányításra, érdekeik fokozottabb oltalmára és előbbrevitelére. Az ipartestületek között sok olyan volt, amelyik taglétszámának és anyagi erejének csekély volta, s az iskolázottságban és képzettségben meg nem felelő, rosszul fizetett ipatesületi jegyzővel még azokat a feladatokat sem tudta ellátni, amelyeket az 1848. évi XVII. tc. az ipartestület tek számára kijelölt. Az ipartestületek jó részének a működése kimerült a tanoncszerződések megkötésében és a munkakönyvek lebélyegzésében; az iparos tőlük gazdasági támogatást, kulturális felvilágosítást és vszociális gondoskodást nem várhatott. Számos ipartestületnek a taglétszáma igen alacsony volt, ennélfogva azután az ipartestület igen kis anyagi' erővel rendelkezett. A bodrogkereszturi 68 tagú ipartestületnek egész évi bevétele 27 pengő, a 73 tagú hercegszántóié 89, a 65 tagú felsőszentivánié 114, a 121 tagú almáskamarásié 128, a 49 tagú kübekházaié 144, a 70 tagú olaszliszkaié 153 pengő volt; a 193-as taglétszámú erdőbényei ipartestület évi'bevétele is csak 169 pengőre rúgott. Vájjon milyen »adminisztráció« és milyen »gazda£ági, kulturális és szociális jelíegű« tevékenységet Fejthették ki ezek az intézmények és milyen vezető tisztviselője lehetett az olyan ipartestüíétnek, amelyiknek egész *évi bevétele alig haladta meg a 100 pengőt? Ezekről az ipartestületekről mondotta az 1932:VIII. tc. indokolása, hogy »nem tartanak megfelelő képzettségű munkaerőt az írásbeli tee,ndők elvégzésére, mert nem tudják kellően díjazni s az ipartestületi jegyző teendőit sokszor olyan egyénekre bizzák, akik a középiskola négy alsó osztályának megfelelő képzettséggel sem rendelkeznek, sőt gyakran csupán az elemi iskola elvégzését tudják kimutatni.; Az ilyen fogyatékos előképzettségű egyénektől, egyes kivételektől eltekintve, alig lehet várni azt, hogy ipartörvényeinket megtanulják, ezeknek szellemével megbarátkozzanak és azokat a teendőket, amelyeket ipari törvényeink az ipartestületekre biznak, kellően ellássák. Még kevésbbé lehet arra gondolni, hogy az iparosoknak ügyes-bajos dolgaikban tanácsadói legyenek, hogy a kézművesipar gazdasági érdekeit átérezve, ezeknek szolgálatában az ipartestületek életébe komoly tartalmat, lendületet vigyenek«. A változott életviszonyok közé került kézművesiparosság talpraállítása, jobb időkbe átmentése, egészséges irányú fejlődésének biztosítása s a nemzeti és gazdasági életben fokozottabban jelentős szerepének betölthetése érdekében több irányú kormányintézkedésre volt szükség. Ezek egyike az ipartestületi intézmény reformja, amelyet az 1932. évi VIII. tc. hajtott végre. E reformnak egyik elsőrendű feladata, hogy az ipartestületek háztartását megfelelő alapokra helyezze és megteremtse azokat az anyagi eszközöket, amelyek az ipartestületek eredményes , működésének nélkülözhetetlen feltételei. Ezenfelül szküséges az is, hogy kis taglétszámú ipartestületek alakításának elejét vegyük s meglévő ipartestületeink közül is azokat, amelyeknek taglétszáma nem megfelelő, működésük területének kiterjesztése, illeA legszebb öltöny, felöltő és télikabát=újdonságok Dús választékú szövetraktár. Pápa, Deák Ferenc utca 1. Arany éremmel kitüntetve.