Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-11-12 / 46. szám
G. SZOLOVEJCSIK otemhin Katalin cárnő Oroszországa kél életre ebben a műben, középpontjában egy romantikus sorsú, félreismert államférfi áll. Ára 4 pengő, egész vászonkötésben 6 P. Megtekinthető minden könyvesboltban. Kassára. A bevonulás, melynek részletei lapunk nyomdai előállítása idején még nem ismeretesek, valóságos diadalünnep volt. A magyar történet annyi dicső emlékével megszentelt Kassa városa a felmagasztosultság érzelmével borult ismét az édes magyar anya kebelére. A képviselőház kedden történelmi jelentőségű ünnepi ülést tartott. Az ülést Kornis Gyula Házelnök a Felvidék visszacsatolásának jelentőségét méltató beszéde nyitott «neg. Beszédének Horthy Miklós kormányzónkat, a baráti Németországot, Olasz- és Lengyelországot aposztrofáló részénél nagy lelkesedéssel ünnepelték hazánk kormányzóját és barátait. Imrédy Béla miniszterelnök terjesztette be ezután a Felvidék visszacsatolásának törvénybeiktatásáról s az ezzel kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslatot. Beszédében nagy elismeréssel emlékezett meg a magyar honvédségnek a birtokbavétellel kapcsolatos nagyszerű teljesítményéről. A törvényjavaslat, mely a szükséges intézkedések megtételéhez pénzügyi felhatalmazást is megadja a kormánynak, kimondja, hogy a Felvidék volt magyar szenátorait, képviselőit és tartománygyűlési képviselőit meghívja a Ház tagjaiul. Az ünnepi ülés a Himnusz eléneklése vei ért véget. Lord Rothermere, a londoni Daily Mail főszerkesztője, a magyar igazság első, nagy és fáradhatlan szószólója kedd este Budapestre érkezett, ahol a kormány, a Revíziós Liga és páratlan lelkesedésü nagy tömeg fogadta. Lampionos szerenád volt tiszteletére, amikor az üdvözlésre adott válaszában a lord boldog örömének adott kifejezést azon, hogy Magyarország újra elfoglalja helyét a nap alatt s hiszi, hogy nem sokára élvezni fogja azt az áldást, amely e napsütés nyomán fakad. Eziután megkoszorúzta a hősök emlékét, majd a kormányzónál volt kihallgatáson és lunchon, este a miniszterelnök adott tiszteletére ebédet, csütörtökön a Szabadságtéren tartott ünnepen vett részt, pénteken jelen lesz a kassai felszabadító ünnepen is. — A kormányzó a lordnak a magyar érdemkereszt I. osztályát adományozta s ennek jelvényét személyesen adta át neki. Imrédy Béla miniszterelnöknek, Kánya Kálmán külügyminiszternek és gróf Teleki Pál kultuszminiszternek a kormányzó a Felvidék visszacsatolása alkalmából a haza körül szerzett elévülhetetlen érdemeik elismeréséül a magyar érdemrend nagykeresztjét adományozta. Hitler-térnek nevezték el a Felvidék felszabadulása alkalmából a budapesti Andrássyuton levő köröndöt. Az ugyancsaklazj Andrássyúton levő Oktogon-tér tudvalevőleg már régebben Mussolini nevét hordja. Katonai kitüntetések ügyében intézkedett a kormányzó két legutóbbi legfelsőbb rendelkezése, melyek egyikében a Mária Terézia-rend újabb adományozhatásáról intézkedett, a másikban pedig elrendelte, hogy mindazok, akik rendkívüli fegyvergyakorlatra behivatván, katonai szolgálatot teljesítenek, emlékérmet fognak kapni. A főváros Észak-szobránál csütörtökön délben százezres tömeg gyűlt össze. Herczeg Ferenc a revíziós liga, Takács-Tolvaj gróf a frontharcos-szövetség nevében adtak kifejezést a nemzet örömének a Felvidék egy részének visszatérése, reményüknek a mai eredmény folytatása tekintetében és hálájának lord Rothermere iránt. A jelenlevő lordot, aki a további reményt élesztő lelkes beszédet mondott, szűnni nem akaró ünnepléssel vette körül százezer magyar lelkesedése. Csehországban a héten a következő nevezetesebb dolgok történtek. Bródy volt rutén miniszterelnök elfogatása és mai napig fogvatartása miatt Fencik miniszter is lemondott. Az ú. n. Ruszinszkó új székhelyéül Husztot jelölték ki, de az ungvári irattárakat nem oda, hanem nyugat felé szállították el. A rutén falvak elégedetlensége nőttön nő s a véres zavargásokon Szvatek tábornok szuronyai és gépfegyverei sem tudnak erőt venni. Rengeteg* falu kérte ismételten a Magyarországhoz való csatolását — A Tiso által létesített Hlinkagárdát kénytelen volt Tiso maga feloszlatni, mert tevékenysége nem rendfenntartásban, de kizárólag rablásokban és fosztogatásokban merült ki. — Viesz, a cseh hadsereg tábornoka nagyobb katonai bizottsággal Budapestre érkezett, hogy a magyar bizottsággal együttesen a végleges határokat bejárják, illetve megállapítsák. Kemal Atatürk, a török köztársaság elnöke, hónapok óta tartó súlyos betegség .után e hét csütörtökén elhunyt. A törökök diadaémas hadvezére, európai birtokai egyrészének visszaszerzője ,s az egész modern Törökország megteremtője mindösszie 58 éves volt. Halála pótolhatlan csapás nemzetére. Az Egyesült Államokban az e héten megtartott parlamenti választások során a demokraták — Roosewelt elnök pártja — 72 képviselői mandátumot vesztettek, a republikánusok viszont 75 mandátumot nyertek. A szenátusban a demokraták vesztesége 7, a republikánusok nyeresége 9. Roosewelt pártja e veszteségek ellenére is többségben van, de valószínűnek tartják, hogy politikáját középirányba kell majd eltolnia. Párisban egy huszonhat éves zsidó fiatalember állampolgársági ügyéből kifolyólag orgyilkos merényletet követett el von Rath német követségi tanácsos ellen, aki sérüléseibe pár nap multán belehalt. A merényletnek Németországban zsidóellenes zavargások lettek a következményei, amelyek során Berlinben több zsinagógát is felgyújtottak és leégettek. A pápai vonatok menetrendje. Érvényes 1938 október 2-től 1939 május 14-ig. Érkezik: Honnan : Szentgotthárd* Budapest kpu* Szombathely Celldömölk Veszprémvarsány Győr Csorna Szentgotthárd f Bánhida Budapest kpu.* Győr Szentgotthárd Csorna Szombathely Győr Bánhida Győrf Csorna Szentgotthárd * Győrf Bánhida ó. p. 115 329 557 728 707 723 725 906 955 1125 1212 1223 1447 1503 1508 1610 1632 1802 1813 1921 2310 Indul; Hová: ó. p. Budapest kpu.* 124 Szentgotthárd* 337 Pápáról Győrbe 422 Bánhida 430 Csorna 500 Győrf 602 Szombathely 729 Győrf 908 Bánhida 1046 Szentgotthárd* 1126 Győr 1225 Csorna 1331 Celldömölk 1333 Bánhida 1340 Győr 1509 Szombathely 1517 Szentgotthárd f 1636 Budapest kpu.* 1814 Szombathely f 1923 Csorna 1925 j Veszprémvarsány 1926 j Győr (gyorsteher) • 1925 BARABAS GYULA loes%etí arcok Kisebbségi sors: ez a regény tárgya és ez ad neki ma időszerűséget. Alakjai döbbenetesen elevenek, lírai mélység árad soraiból. Ára 4 pengő, egész vászonkötésben 6 Pj Megtekinthető minden könyvesboltban. * Közvetlen vonatrész Gr^c—Budapest keleti p. u. között és viszont. + Budapest keletire és Budapest keletiről. • Pápától Győrig III. osztályú személyszállítással. A gyorsvonatokat az aláhúzott vaslag számok jelzik. SPORT. Perutz-Előre 3:1 (3:0). I. o. bajnoki. Vezette: Jáger. Végig gyenge iram, izgalommentes játékban győzött a helyi csapat. Perutz gyengeségi periódusa érthetetlen sokak előtt. Hogy a mérkőzéseket mégis győzelemmel fejezi be, azt a mérkőzésenként meg-megismétlődő szerencséjének és annak köszönheti, hogy technikai tudása gyengesége mellett is jól érvényesül. Vasárnap a fehérvári Előre volt az ellenfél, Nem rossz csapat. Határozottan tehetséges a támadósora, amely a me^ zőnyben szépen felépített játékkal tetszést aratott, csak főhiblájuk, hogy a kapu előtti kapkodásban a legjobb helyzeteket hagyják ki. Főerőssége a csapatnak a fedezetsorban Farkas, mig a védelemben Kiss és Csiszár egyformán jók voltak. Perutznál Németh bizonytalankodott, a gólt viszont nem védhette. A védelemben Szakács ' remekelt, társai: Tomenga, Ferber, Dómján, túl gyengék voltak, mig a csatársorban Bolla volt az egyetlen épkézláb csatár. \A 8. percben jó összjáték/ Után Vámos II. az ötösről berúgja a labdát (1:0). 10 perc múlva Ferber gyors átadását Bolla berúgja (2:0). A 38. p.-ben Drosny&k félmagas beadását Magyari testcsellel behelyezi (3:0). Szünet után nagy Előre-fölény alakul ki. A 26. percben Haár éles lövése a tiszteletgólt jelenti (3:1). Jáger elég tűrhetően vezette a mérkőzést. Vasárnapi sport. Perutz pihen. Máv.Kinizsi a Tóvárosi SE-t látja vendégül a ligeti salakon Pápa Yáros hivatalos közleményei Házbérbevallási ivek beadására felhívás. Pápa megyei város adóhivatala felhívja az összes háztulajdonosok figyelmét, hogy az 1939. évre szóló házbérbevallási iveket f. évi november 20-ig kell fenti hivatalnál beadni, ahol a szükséges nyomtatvány is beszerezhető. Házbérbevallást minden egyes épületről kell adni, akár adóköteles, akár ideiglenesen vagy állandóan adómentes is az. Kedvezményes árú tenyészvad. A M. kir. földmívelésügyi minisztériumhoz folyó hó 20-ig terjesztendők fel a kedvezményes árú tenyészvad beszerzésére vonatkozó igénylések. Nyúl páronként 11 P; fácánkakas 4 P, fácántyúk 4 50 P, fácántörzs (1+3) 16-50 P; fogoly páronként 3*50 P. A részletes feltételek a Városi Kiadóhivatalban (I. emelet 6. sz.) tudhatók meg s ugyanott igényelhetők a szükséges űrlapok is.