Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-01-15 / 3. szám

Pest vármegye alispánjává az e héten megtartott tisztújítás alkalmával vitéz Endre László gödöllői főszolgabírót választották meg. Az izgalmasan lefolyt választás során az első menetben Endre László 228, Horváth Ferenc váci főszolgabíró 127 és gróf Szapáry László ny. főispán 116 szavazatot kaptak. A második szavazás alkalmával Endre 301, Horváth 159 szavazatot nyert s így Endre László 142 szava­zattal győzött. Rómában szokatlan, nagyszabású tisztel­gés folyt le a héten, amikor az udinei érsek vezetésével 60 püspök és 2000 lelkész jelent meg Mussolini előtt, hogy őt a „buzacsata" megnyerése alkalmából üdvözölje s örömét fe­jezze ki a Szentszékkel történt kibékülés felett. Mussolini válaszában kijelentette, hogy a fasiszta Olaszország továbbra is a keresztény civilizáció őre fog maradni. A Mussolininál járt lelkésze­ket fogadta XI. Pius pápa is, aki beszédében azt a reményét fejezte ki, hogy az Alpokon túl kerülő olaszok (célozva itt a Németországba mezei munkára elszerződött 30.000 földmivesre) tovább is és ott is hűek maradnak katholikus hitükhöz. Franciaországban néhány nap óta ,oly erősen zuhant a frank, hogy egész pánikszerű hangulat támadt. Chautemps miniszterelnök a kamarában iparkodott a költségvetés stabilitá­sának és a sztrájkok megszüntetésének hang­súlyozásával megnyugtatni a "kedélyeket, "de ez nem igen sikerült. Azt irják a lapok, hogy angol és amerikai segítséget fognak igénybe venni a további pénzügyi romlás elhárítására. — Chautemps kormánya csütörtökön éjjel le­mondott, mert a szocialisták nem voltak haj­landók a kormánynak pénzügyi téren szabad kezei biztosítani. Románia azzal akarja megokolni zsidó­ellenes intézkedéseit, hogy a világháború óta 250.000, más hír szerint 500.000 zsidó vándo­rolt volna be, akik nem szereztek, vagy nem törvényes (tehát oláh földön megszokott) módon szerezték meg állampolgárságukat. Ez ügy a genfi népszövetségi gyűlést is foglalkoztatni fogja. Micsek Joann külügyminiszter, aki végig­járta Prágát és Belgrádot, s mindegyiket bizto­sította az oláhok rendületlen kisantanthüségé­ről, fogja Romániát a genfi tanácskozáson kép­viselni. — Egy legutóbb érkezett jelentés sze­rint Romániában a dohány- és italeladási en­gedélyek után a só- és petróleum-árusítást is elveszik az eddigi árusoktól és kizárólag román népi származású árusoknak fogják juttatni. — Itt közöljük még azt a legutóbb érkezett hír­adást, mely szerint Goga miniszterelnök kijelen­tette az erdélyi magyar párt főtitkárának, hogy nem lesznek a magyarságra sérelmes intézke­dések. (Csak a régiek maradnak meg?) A spanyol harctéren ez a hét nem igen kedvezett a nemzetieknek. Teruel, mely a mult heti hirek szerint felszabadult, kénytelen volt magát megadni a köztársaságiaknak A város feladását vízhiánnyal és árulással magyarázzák. Teruel környékén egyébként állandóan tart a harc. — A Baleári-szigeteknél egy holland ke­reskedelmi gőzöst torpedótalálat ért. A hajó el­sülyedt, legénységét megmentették. A nemzetiek a régiekhez hasonló machinációnak tartják az esetet. A japán-kínai háború immár ahhoz a ponthoz jutott, hogy a császári tanács — még eddig meg nem erősített hirek szerint — el­határozta a hadüzenetet és a kínai japán nagy­követ visszahívását. Közben a japán hadak egyre-másra foglalják el a kínai városokat és fontos hadi pontokat. Ennek ellenére Csang­Kai-Sek, akit a japánok talán már nem is ismer­nek el erre jogosítottnak, visszautasította az újabb japán békefeltételeket. Az angolok tilta­kozó jegyzéket juttattak el a japán kormányhoz a Jang-Cse folyamon való hajózás megakadá­lyozása miatt. — Tokióban kigyulladt és elégett a hadseregfelügyelőség palotája, a fontosabb iratokat megmentették. Pápai terménypiac január 14-én Búza . . Rozs . . Árpa . . Zab . . Tengeri . Burgonya 20 00—20 50 1800—18 20 16 00-1650 1550-1550 13-50—13-70 4-00— 550 Szerkesztői üzenetek. Dr. S. K. Budapest. Szép versedet meghatva | olvastuk, egyik legközelebbi számunkban közöljük. ' Szíves üdvözlet. — Egy adófizető polgár. írását ! csak abban az esetben közölhetjük, ha megnevezi I magát. — B. D. Helyben. A megzengett hó tiszta ugyan, de a róla szóló rímek annál kevésbbé. Nem i közölhető. | RUHAANYAGÁBÓ L » Sí és estélyi táskát. Győri bőrdíszműves mester Pápa, Kossuth Lajos utca 22. Pápa város hivatalos közleményei Ebek bejelentése. Pápa megyei város adóhivatala felhívja az összes ebtulajdonoso­kat, hogy ebeiket 1938. évi január hó 1—31-ig fenti hivatalnál a hivatalos órák alatt, 8—12-ig, jelentsék be. Aki a bejelentést elmulasztja, vagy a valóságnak meg nem felelő adatot je­lent be, az ebtartási szabályrendelet 24. §-a alapján pénzbirsággal büntettetik. Mezőgazdasági gépmunkások bejelentése. Az 1912:VIII. tc. 5. §-a s az 1913:XX. tc. 2. §-a értelmében minden gazdasági géptulajdo­nos bárminő (szántó, vető, arató, cséplő, szecskavágó, daráló, permetező stb.) gazda­sági berendezése mellett alkalmazott és gép­üzemi munkakörben dolgozó összes munká­sokat (beleértve a fűtőt, robbanómotor keze­lőt, csépeltetőt és családtagokat is) az Orszá­gos Mezőgazdasági Biztosító Intézetnél (Buda­pest, V., Akadémia-utca 3. sz.) baleset esetére biztosítani köteles, akár a saját ; gazdaságá­ban , akár pedig mint vállalkozó -.másnak a gazdaságában végeztet gépével munkát. Kivé­telt csak a képesítésének megfelelő munka­körben dolgozó (gőzgépet kezelő) vizsgázott gépész képez, aki — ha a géptulajdonosnak éves (havi) szegődményes alkalmazottja, a gazdasági cselédek módjára az »A« m. lajst­romba való felvétel útján, — ha pedig csakis egyes időszaki munka végzésére (cséplés! idényre stb.) fogadtatott fel, mind baleset, mind betegség esetére az Országos Társada­lombiztosító Intézetnél biztosítandó. A bizto­sítási bejelentés elmulasztása szigorú bünte­tést von maga után. Pápa, r1938 január 4, Hamutfi sk. polgármester. Felhívás. A veszprémi kir. pénziigyigaz­gatóság 1033/1938. II. sz. körrendelete értelmé­ben a városi adóhivatal felhívja mindazon adó­zókat, kiknek kereseti és jövedelmi adóalapja a 10.000, vagyonadó alapja a 200.000 pengőt el nem érte és a mult évre megállapított ált. ker. adójukat, jövedelem és vagyonadóalapjukat jövedelmi és vagyoni viszonyaikhoz képest sok­nak tartják, azt január hó 31-ig Írásban fel­mondhatják és kérhetik szabályszerű adóbeval­lás benyújtása mellett adójuknak új kivetés út­j ján való megállapítását. — Továbbá félhívja Hirdetmény. Tapolcafő község elöljárósága az j üresedésben levő szülésznői állásra S pályázatot hirdet. Az állás javadalma évi 405 P | fizetés és látogatási díjak. Kellőkép felszerelt pályázati kérvények ! 1938 február 10-ig adandók be a községi elől­; járósághoz. Választás 1938 febr. 16-án d. e. 10 órakor. Tapolcafő, 1938 január 10. Győry Lajos jegyző. A pápai izr. hitközség a Leipnik-szövőgyár mellett fekvő ingatlanát házhelyek céljaira fel parcelláztatta. Házhelyek előnyös részletfizetési feltételek mel­let kaphatók. — Bővebb felvilágosítást ad dr. Kardos Károly ügyvéd Pápa, Deák F. utca 11. Kapható Sugár műszerésznél Pápa, Kossuth Lajos utca 23. Telefon: 217. Sommer műszaki ésvillamossági vállalat Pápa, Széchenyi-tér 15. Telefon: 217. mindazokat, akik az elmúlt év folyamán váltak adókötelesekké (új adózók), valamint akiknek kereseti és jövedelem adóalapja a 10.000 pen­gőt, vagyonadóalapja pedig a 200.000 pengőt eléri vagy meghaladja, azoknak február végéig szabályszerű adóbevallást kell adni. — Beval­láshoz szükséges nyomtatványt a városi adóhi­vatalnál lehet beszerezni, ugyanezen hivatal a bevallások kiállításának módjára nézve szükség esetén felvilágosítással is szolgál. Pápa, 1938. évi január hó 14. Dr. Takács, adóhivatali főnök. A Flórián-utca 25. szám alatt 3 szobás parkettás összkomfortos lakás május l-re, esetleg február l-re kiadó. Bővebbet Steiner Árpád, Fő-tér 25. sz. alatt. Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik felejthetetlen felesé­gem, illetőleg szeretett édes anyánk el­hunytával a bennünket ért mérhetetlen veszteségtől mélyen sebzett szívünk bána­tát vigasztaló részvétükkel enyhíteni szíve­sek voltak, a ravatalra koszorút vagy virá­got helyeztek, valamint a temetésen meg­jelentek, e helyen mondunk szívből jövő hálás köszönetet. De külön is köszönetet mondunk a tisztelendő irgalmas nővéreknek, amiért leánykám osztálytársaival együtt jelentek meg a temetésen, s fájdalmunkat így is iparkodtak enyhíteni. Pápa, 1938 január hó 10-én. Maradics Gyula és gyermekei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom