Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.
1937-04-03 / 14. szám
GENERAL MOTORS EADETT ©IjYMPIA SIJPEB 6 Vezérképviselet: Nemzetközi Gépkereskedelmi R. T. Budapest, V., Vörösmarty-tér 4. Rayonképviselő: Győri Ált. KözL Váll. K. F. T. (Star Garage) Győr. Hazánkból s a nagyvilágból Szombattól — szombatig. A képviselőház a húsvéti szünet után április 8-án tartja első ülését, amikor dr. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter beterjeszti az 1938. évi költségvetést és megtartja expofzéját. Utána a Házat két hétre elnapolják, j amely idő alatt a bizottságok tárgyalják le a ; költségvetést. — A közjogi javaslatokról Darányi miniszterelnök a húsvéti szünet alatf is folytatott megbeszéléseket s ezek még tovább folynak. Wlassics Gyula báró volt közoktatási miniszter, a régi főrendiház s a mai felsőháznak évtizedeken át volt elnöke, a közigazga.tási biróságnak majd egy negyedszázadon át elnöke 85 éves korában eíhunyt. A nagy államférfiú halála alkalmából özvegyéhez úgy a Kormányzó, mint a miniszterelnök ímeleghangv táviratot intéztek. A kormány a nemzet ha.lottjaként temetteti őt el az Országhoz kupolacsarnokából pénteken délelőtt. A szertartást Glattfelder Gyula csanádi püspök végzi, gróf Széchenyi Bertalan a felsőház és Puky Iván a közigazgatási biróság elnöke mondatnak felette búcsúztatókat. Új titkos tanácsosokat nevezett ki Horthy Miklós kormányzó. A magas méltósá- J got ezúttal dr. Kornis Gyula és vitéz Bobory György, a képviselőház alelnökei és Besse;nyey jenő, orsz. képviselő, a Közmunka Tanács elnöke nyerték el. A munkaközvetítés állami ellenőrzéséről fog az iparügyi miniszter törvényjavaslatot beterjeszteni a parlament húsvéti szünete után. A törvényjavaslat egyelőre az ugyanazon szakmában működő különböző munkaközvetítők egyesítését fogja elrendelni és az állami beavatkozásnak, valamint a munkatér és alkalmazott paritásos érvényesülésének elvét fogja gyakorlatilag érvényesíteni. A hajdúnánási választókerületben e héten kedden tartották meg az országgyűlés; képviselőválasztást. Dr. Benkő Géza (Nep) 7552, Szakács Andor (független kisgazda) 6618 szavazatot kapott s így 934 szótöbbséggel dr. Benkő Géza nyerte el a mandátumot Az olasz-jugoszláv szerződést Belgrádban valóban aláírták. A politikai szerződésben kölcsönösen garantálják egymás határait is, a gazdasági az eddigi kapcsolatokat van hivatva elmélyíteni. A szerződések alá- j irása alkalmából az olasz király Pál szerb j regenshercegnek »őszinte baráti érzelmei kü!- í lönös zálogáuk a legmagasabb olasz rendjelet adományozta. Sztojadinovits szerb miniszterelnök legközelebb Rómába megy, ahol kulturális egyezményt is alá fognak irni. Romániában az olasz-szerb barátkozást ném nagyon ; rokonszenvesen fogadták. A Kis-antant ugyanott, Belgrádban, ahol csak egy hét előtt az olasz-szerb szerződést aláírták, tartja meg szokásos tanácskozását, melyen ezúttal Benes cseh köztársasági elnök is részt vesz. Állítólag a tanácskozáson »önműködő« segítségnyújtási szerződést imának alá nem várt támadás esetére. — E helyen említjük meg azt a hírt is, hogy cseh közbenr járásra Szovjetoroszország végleg lemondott volna a tényleg Románia által birtokolt Besszarábiáról Románia javára, ami természetesen román-muszka barátkozás előhírnöke lenne. A lemondás megtörténtét azonban oláh hivatalos helyről, sőt a szovjet részéről is cáfolják. A spanyol harctér legszenzációsabb eseményeként jelentkezett az a francia forrásból származó hir, hogy Franco tábornok ellen a marokkói spanyol helyőrség köréből kiinduló összeesküvést fedeztek volna vfel, amelylyel kapcsolatban másfélezer letartóztatás és 100-nál több kivégzés történt volna. Ezt a f hirt a nemzeti rádióállomás mint vörös ko'- I holmányt teljesen alaptalannak jelenti ki. Egye- j bekben Guadeláránál álló harc, Madridnál | tüzérségi párbaj folyt, a biscayai részen nagy nemzeti előnyomulást jelentenek s ugyancsak nemzeti sikert Andujarból, ahol hirtelen repülőtámadás egv tucatnál több kormányrepülőgépet elpusztított és a bombaraktárt levegőbe röpítette. A kormánycsapatok vi)szont Burgos irányában nyomulnak előre. Japánban a parlamentet váratlanul feloszlatták és április végére új választást rendeltek el. Hayausi tábornok kormányának ez az elhatározása nagy meglepetést keltett, mert nem tartják valószínűnek, hogy ne a kormánnyal szemben álló pártok kerüljenek ismét többségbe, bár Hayasi a katonai párt bevonásával új kormánypárttal akar a válaszitásokon résztvenni. Ha a többséget nem tudná megszerezni, a katonai diktatúra veti előre árnyékát. Indiában, a brit birodalom óriási gyarmatbirodalmában, e héten lépett életbe az új alkotmány, melyet a teljes függetlenségre törekvő indusok tüntető sztrájkkal ünnepeltek meg. Hat tartományban, ahol a nacionalisták a választásokon többséget szereztek, nem lehetett a törvényhozó testületeket megalakítani, mert a képviselők a kormányzótól biztosítékokat kérnek a vétójog gyakorlása tekintetében. Állítólag a pár éve hallgató Gandhi újból akcióba lép és átveszi a függetlenségi mozgalom vezetését. JÓKAI MOZGÓ Április 5—6—7., hétfő —kedd—szerda. Fleanor Vorvel, a „Broadway Melody" sztárjának második tomboló sikerű vígjátéka Ttáncra születtem Rendezte: Roy del Hűti). Zene: Colé Porter. Főszereplők még: James Steivart, Virginia Rruce, l/na Merkel, Siti Silvers, Frances Cangford, Huddy Fbsen. V1LÁGHIRADÓ. Április 8-9-10-11., csütörtök—péntek—szombat—vasárnap. Az 50-ik magyar film ! ftalogö Séla nagysikerű filmvígjátéka Méltóságos Kisasszony Főszereplők: Sselecxlcy Zita, Mtíly Gerö, Csortos Gyula, Fülöp Magda, IJray Tivadar, BástOy Fajos. Tenger mélyének titkai. Világhiradó. Előadások kezdete: Hétköznapokon 7 és vasár- és ünnepnapokon ^zi, 6 és x/«9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám : 194, — A telefonon rendelt jegyeket kérjük x/4 órával az előadás kezdete előtt kiváltani. azbesztcementpala javításra nem szorul, vihar- és fagyálló. Budapest, VI Y Andrássy-út 33. SPOR T. Húsvéti mérkőzések. A kellemetlen időjárás lerontotta a húsvéti ünnepek labdarugó sportjának nívóját. Húsvét vasárnap Kinizsi játszotta le kisorsolt bajnokiját. Sághegy volt ezúttal a lilák ellenfele és fölényesen győzték le a bazaltbánya mindvégig lelkesen küzdő együttesét. Az egész játékidő alatt esett a hó. 5:1 volt aaz eredmény 2:l-es félidő után. Kinizsi játéka nem elégített ki, még mindig találni nagy rést a csapat testén. Szünet előtt előnyös gólhelyzetek egész sorát hagyják ki a Kinizsii-csatárok. Fordulás után élénkül a helyi csapat és gyorsan lövi a gólokat. Eseménye a játékának Csercsics (Sághegy) kiállítása. Gólszerzők: Bősze (2), Szalmási, Tóth II. és Vörös. Jók: Tóth II., Tarr, Tóth I., Horváth II., illetve Nagy. Zeisler jó játékvezető volt. Perutz első és második csapatát Cellbe | hivták barátságos mérkőzésre. Mérleg: egy győzelem, egy vereség. Az első csapat heves küzdelem után az utolsó percekben lőtt góllal győzött 3:2-re, mig a második garnitúra 10:4 arányban vereséget szenvedett celli vasutas második csapatától. Húsvét hétfőn végig zuhogó esőben találkozott a pápai és tapolcai vasutas II. o. bajnoki keretében. Nehezen bár, de győzött a helyi csapat 2:l-re. Egyenrangú ellenfelek küzdelmében mindkét részen a legjobb helyzeteket hagyták ki a csatárok. Tapolca 1 l-est mellé lőtt. Az első gól feltűnő lesből eredt, Tenk lőtte, majd következett Tenk újabb bombája (2:0). Szünet után mégjobban esik, de nem a gól, hanem az eső. A 40. percben Cs. I Varga fejes gólja szépítést jelent (2:1). Freund túlgyenge volt, négy perccel előbb lefújta a játékot. Vasárnap nagy eseménye lesz a ligeti páilyának. Perutz az őszi találkozás során súlyos ! vereséggel tért haza Komáromból, vasárnap tehát revansot akar venni KFC-n. Kinizsi a leventék válogatott legénységével barátságos előmérkőzést tart, Vasuutas ZTE-hez utazik. Fontos ifibajnoki is lesz vasárnap. TI. kerülat—Perutz találkozik fél 1 órakor. Kint a Perutz-pályán Turul II.—III. ker. 1 órakor. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen jó testvérünk, illetőleg nagynénénk: GÁTY IZABELLA elhunyta alkalmából részvétüknek bármi módon kifejezést adni, a ravatalra virágot, koszorút helyezni, vagy pedig a temetésen megjelenni szívesek voltak, — e helyen mondunk hálás köszönetet. De külön is köszönetet mondunk a a női kongregációnak, a m. kir. posta tisztiés altiszti karának, azért a nemes cselekedetükért, hogy a boldogultat utolsó útján testületileg elkísérték. Pápa, 1937 április 1. A gyászoló család.