Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.

1937-02-13 / 7. szám

ON18 NEZZE MEG! Lőwy bútor áruház állandó kiállítását Győr, Gróf Tisza István tér 5. szám. (Városházzal szemben.) impresszionista Magyar-Mannheimer, továbbá Pentelei Molnár János, Komáromi Kacz Endre es Márk Lajos nevét. A második csoportba sorolom azt a mű­vésznemzedéket, amelyik a francia posztim­presszionizmus, neoprimitivizmus, kubizmus nyomán a magyar piktúra forradalmát -haj­totta végre, elsők között az európai országok­ban. Ennek a csoportnak élén kell Rinpl-Rónai József alakját idéznem, kinek »Csendélete«, a kiállítás egyik legszebb darabja, csodálatos festői erejével hódít. Vaszary János itt két fiatalkori, még impresszionista, vásznával sze­repel. Rudnayt kompozicionális bátorsága, színhatásbeli ereje sorolja ebbe a csoportba. (Faluvége.) A »Nyoleak« művészi egyesülé­sét Czóbel Béla (Táj) és Berény Róbert kép­viselik, De itt szereplő alkotásaik nem repre­zentálják igazán forrongó művészlelkük nagy­ságát. A^árffy Ödön erőteljességét sem jel­lemzi a »Mező«. Koszta József egyik vászna komor művészi sommázásával hű tükre művé­szetének. Lehel Mária bódító színhatású szi­multanista pasztelljeiből végtelen finomságú Önarcképét, meseízű virágcsendéleteit és fi­gurális vázlatát (Nővérek) emelem ki. Hat­vany Ferenc »Csendé!etét«, Diener-Dénes négy poétikus tájképét kell még megemlítenem. Vé­gül mai »fiatalabb« művésznemzedékünk két vezéregyéniségéről kell szólnom. Aba Nóvák Vilmos leglenyűgözőbb képeivel szerepel. Az »Anva gyermekévek raffinált eszközeivel s mélységes áhítatával különösen szép darabja ? gyűjteménynek. A »Nyári vendéglő« markáns szín- és kompozícióbravúr! Szőnyi István — a másik nagy — stílusos, gazdag festőiségé­vel, kolorisztikus szépségeivel kíván hatni. A »Hazafelé« a kiállítás legkomolyabb da­rabja. Mint a fentiekből látható, Lehel Ferenc nagyszerű munkát végzett a 80 képből álló anyag összeállításával, a kiállítás megrendezé­sével. Pápa egész kultúrélete igazán hálás le­het neki, hogy ilyen művészi örömökkel aján­dékozta meg. De Lehel nem elégedett meg ezzel, hanem több tárlatvezetést is tartott. Azonkívül kedden felolvasott »A vallás és művészetiről, pénteken este pedig a XX. század magyar művészetéről. Kivételes tárgyi tudása, intelligenciája, mely ragyogó stílusá­val párosult, igen mély hatást keltett. A kö­zönség mindezeket szép érdeklődéssel viszo­nozta. Soraimmal szeretném elérni, hogy az eddigi érdeklődés a hátralevő két napon még fokozódjék. Horváth Elek. Frontharcos törvénytervezet. Az Országos Frontharcos Szövetség ki­dolgozta frontharcos törvénytervezetét, majd a parlament 82 frontharcos tagjával letár­gyalta s fezt az átfésült törvényjavaslatot most a szövetség megküldte az érdekeltségeknek. Ki a frontharcos? Frontharcosnak tekintendő, aki jogosult a Károly csapatkereszt viselésére. A frontharcosok érdekképviselete — az Országos Frontharcos Szövetség" — a köz­ségi képviselőtestületbe, törvényhatósági bi­zottságba, a felsőházba s más hatósági ér­dekképviseleti testületbe egy-egy tagot de­legál. A Szövetség és a szervezet által rende­zendő előadás, mulatság stb, kérelmei és be­vételei díj- és illetékmentesek. A frontharcos közalkalmazottak. A közalkalmazottakat, illetve közalkalma­zásban állókat a tervezet szerint előnyben kell részesíteni s ezt törvények és rendeletek mó­dosításával kell elrendelni. Az alkalmaztaíási korhatár megállapításánál levonásba kell hozni a hadiszolgálat kétszeresét a frontharcos élet­korából. A háború időtartama alatti s az ez­zel összefüggő harctéri szolgálat minkenkép­pen állami szolgálatnak tekintendő s nyug­ellátásnál is számítandó. A magánalkalmazottak. Magánvállalatoknál, amennyiben legalább 20 munkavállalót állandóan foglalkoztatnak, a létszám egytizedének frontharcosokból kell állnia. E rendeletet be nem tartók 200—1000 pengőig büntetendők. A nyugdíjpénztárral ren­delkező vállalatoknál a háborús szolgálati ! időt be kell számítani minden körülmények j között. Az OTI, MABI öregségi és rokkant­sági osztályba, a Mezőgazdasági Munkás­pénztárba tartozó frontharcosok annyiszor ma­gasabb járadékosztályba sorolandók, ahány évi frontszolgálattal rendelkeznek. Adó- és egyéb kedvezmények. Az összes frontharcosok részére az eddig biztosított adókedvezmények nemcsak fenn­tartandók, de ki is bővítendők, sőt a vitéz­ségi érempótdíjak is rendezendők. Ezek fede­zetének biztosítására a frontmentességi adó behozatalát kívánják, amely az egyenes adók két százaléka. Ha az adó címén nagyobb ösz­szeg folyik be, mint amennyi a fentiek ki­egyenlítésére kell, a többletből az Ínséges,, munkaképtelen és elaggott frontharcosokat kell támogatni. Közszállításoknál frontharcosok, vitézek, hadirokkantak egységesen hat százalékos bo­nifikációt kérhetnek, mig az állami jogosít­ványok és egyedárusítások kiadásánál a hadi­rokkantak, vitézek, frontharcosok egységesen elsősorban számításba veendők. Frontharco­sok gyermekei tanulmányaiknál tandíjmentes­ség, mellékdíjak stb. tekintetében elsőbbsé­get élveznek. A MÁV a Szövetség közbenjöttével fél­árújegy váltására jogosító igazolványokat bo­csát rendelkezésre. Réthy Eszter és Imre Vince énekestje. A Közművelődési Egyesület III. bérleti hangversenyeként szerdán este a szokott érdek­lődés mellett zajlott le a Griff nagytermében Réthy Eszternek, a m. kir. Operaház koloratúr­énekesnőjének és Imre Vince dr. tenoristának énekestje. A zongorakíséretet nemeskéri Kiss Gábor zongoraművész nyújtotta. Réthy Eszter már személyesen is ismerőse a pápai publikumnak. Nyárvégi sikere alapján nagy érdeklődéssel várta közönségünk. A rokon­szenvet pedig már megjelenése megszerezte szá­mára. Sikerét viszont minden egyes műsorszáma fokozta. Szopránjának kristálytiszta fénye, csengő, átütő magassága és behízelgő melegsége, vala­mint hatalmas hangskálája ritka értékei. Mind­ezeket énektechnikai erényei fokozták. Különö­sen muzikalitása, technikai kulturáltsága, s az a virtuozitás, mellyel hangjának ura tud lenni nemcsak hangkincsének kihasználásában, hanem erőteljes fortisszimóiból a legcsodálatosabb pia­nisszimókba való könnyed átsiklásában, teszik kivételessé művészetét. A daltolmácsolásokban a formák tisztasága tündökölt (Schumann: Ó mirtusz, ó rózsa ...!), operaáriáiban meg ki­tűnő színjátszó, drámai képességei párosultak énekművészeiével. (Ária Puccini: Pillangókis­asszonyából.) Dr. Imre Vince, az egyetemi énekkar egy­kori kitűnő szólóénekese rokonszenves tenorista­ként mutatkozott be. Nem dicsekedhetik nagy hangterjedelemmel, de énektechnikai jelessége nem vitatható. Különösen hözéphangjaiban gazdag s magas hangjai melegek. Pianisszimói pedig rendkívül finomak. Különösen dalok tol­mácsolásában volt kiváló (a Kern—Molnár: Da­loskertjéből.) Réthy Eszterrel előadott duettjeik sikerültek voltak. Nemeskéri Kiss Gábor kitűnő művésze a zongorának, bár a kíséretben sokszor túlzott önállóságra törekedett. Az énekest forró sikerrel zárult. h. E. — Vármegyei közgyűlés. Veszprém vár­megye törvényhatósági bizottsága folyó hó 10-én vitéz dr. Jékey Ferenc főispán elnök­lésével rendkívüli közgyűlést tartott. Az el­nöklő főispán megnyitó beszédében kegye­letes szavakkal emlékezett meg Frigyes fő­herceg, volt hadseregfőparancsnok elhunytá­ról, akinek emlékét jegyzőkönyvben örökítet­ték meg. Napirend előtt dr. Schandl Károly a Szent István-jubileumi évbe való bekap­csolódásunkról szólt, ami annál inkább helyén való, mert a keresztyén kultúra sorsa éppen a mi vármegyénkben dőlt el. Az ügyhöz dr. Iklódy-Szabó János és dr. Jókay-Ihász Mik­lós pártolólag szóltak hozzá, mire a főispán indítványára kimondták, hogy a vármegye egy háromtagú bizottságot küld ki, mely Veszprém városa részéről kiküldendő három tagú bi­zottsággal készítse elő a jubileumi ünnepet. A főispán bemutatta ezután dr. Rott Nándor megyéspüspök levelét, aki tudatja, hogy a Szent István-jubileum alkalmából Veszprém­ben új templomot építtet. A közgyűlés tárgy­sorának egyetlen érdemleges pontja a vár­megyei közutak részére fedanyag biztosításá­nak ügye volt. Elfogadták a badacsonyi, ne­mesgulácsi és zalahalápi, valamintt a sági ba­zaltbányák legelőnyösebb ajánlatát, melyek a jelenlegi 43 P-s vagononként! árnál 8—10 P-vel olcsóbban hajlandók a bazaltot szállí­tani s az összes közterheket is viselik. A be­mutatott szerződést névszerinti szavazással egyhangúlag elfogadták. — Medgyasszay püspök a magyar faluért. Medgyasszay Vince dunántúli reformá­tus püspök érdekes szociális tartalmú kör­levelet bocsátott ki, amelyben a falusi nép háztartásának elmaradottságára és egyoldalú­ságára muta't rá s a lelkipásztorok, tanítók figyelmét arra hívja fel, hogy ezeken az álla­potokon segíteni igyekezzenek. A magyar fa­lusi gazdaasszonyok legnagyobb része nem tud változatosan főzni, mert nem volt, aki erre megtanította volna. A zöldségféléket nem tudja ízletesen elkészíteni és így a.főtáplálék a kenyér, a kifőtt vagy sült tészta, burgonya, szárazbab és ahol van, vagy kerül, a hús. Az államkormány ezeket a bajokat már régebben felismerte. Szükséges azonban, hogy a hibák orvoslásáról más eszközökkel is gondoskod­junk, társadalmi úton, vallásos estélyeken, is­kolánkívüli népművelési előadásokon és ok­tassuk, tanítsuk a népet. Ha a falú vezető­sége — mondja a püspöki körlevél — össze­fog, lehetetlen, hogy falvainkat és azok né­pét a régi idők sok elmaradottságából ki ne tudjuk emelni. — A polgármester betegszabadságon. Hamuth János polgármester a mult hét végén háromheti betegszabadságra utazott Budapestre. Mint lapunk zártakor értesülünk, polgármeste­rünknek a fővárosban súlyos gégeműtétnek kel­lett magát alávetnie, ami jól sikerült. Nagy fáj­dalmai vannak ugyan még, de a biztos gyó­gyulás útján van. Reméljük, hogy minél előbb teljes testi épségben fogjuk őt ismét viszont­látni. — Távollétében a polgármesteri teendő­ket dr. Uzonyi Kálmán jogügyi tanácsos, h. polgármester látja el. — A Jókai-kör előadó ülése. A pápai Jókai-kör 1937 február 13-án szombaton dél­után 6 órakor Terescsényi György író (Buda­pest) és dr. Somogyi Károly (Ajka) közremű­ködésével a Nőnevelő-intézet dísztermében elő­adó-ülést tart. Műsor: l. Einöki megnyitó: Medgyasszay Vince. 2. a) Ádám Jenő: Által­mennék ; b) Boldis Dezső dr.: Szól a kakas már; c) Bárdos Lajos: Réten, réten. Énekli a Ben­cés reálgimn. vegyeskara Sümegh Lothár veze­tésével 3. Kosztolányiról beszél dr. Szabadi Béla. 4. Liszt: VIII. rapszódia. Zongorázza Gáti Samu. 5 Novellát olvas Terescsényi György. 6. Verseiből felolvas dr. Somogyi Károly. — Szavazatbontás. A dunántúli ref. egy­házkerületben megüresedett egyházkerületi tisztségekre elrendelt pótválasztás eredménye­ként az egyházkerületi lelkészi tanácsbíró­ságra Végh János adorjánházai lelkipásztor, egyházmegyei főjegyzőt, a világi tanácsbíró­ságra gr. Teleki Béla zalamegyei főispánt, az egyházkerületi tanítói képviselőségre pedig Székely József egyházasrádóci igazgatót vá­lasztották meg.' " • ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom