Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.

1937-09-04 / 36. szám

GAZPASAGOS XLET E S TÁP I- AH~Ó ASÜTEMÉNY Dr. á %ETKER| — Dalos-ünnep Balatonalmádiban. A Veszprémvármegyei Dalos Bizottság a Balatoni Intéző Bizottsággal karöltve szeptember 12-én Balatonalmádiban dalos-ünnepet rendez. Mint a beküldött programból látjuk, a dalos-ütinepre a pápai dalárdák egyike sem nevezett be. — Súlyos balesetek. Szalai Ferenc pápai szövőgyári mester elesett és jobb keze csuk­lóban eltörött. — 'Varga Ilona "8 'éves pápai leány a kocsiról oly szerencsétlenül zuhant le, hogy jobb keze könyökben eltörött. — Kis Gyula 38 éves napszámos, tapolcafői lakos, 23-án este 8 óra tájban elesett és combtörést szenvedett. — Molnár Ferenc 26 éves időszaki munkás Pálháza pusztán a szecskavágó gép mellett dolgozott, közben a hajtókerék el­kapta kezét, mely alkarban eltörött. — Szabó József napszámos, takácsi lakos a kocsiról leesett, estében a lőcs kijálló vasa bal lábát mélyen felhasította. — Horváth Margit 15 éves liliompusztai lakos jobb kezének mutató­ujját a rostálógép fogaskereke összeron­csolta. — Valamennyi sérültet az irgalmasok­nál ápolják. — Felhivás a magyar művészekhez. A szerkesztés alatt álló Magyar Művészeti Lexikon felkéri a magyar irókat, zeneszerzőket, festő-, szobrász-, iparművészeket, előadó-,-szín­művészeket, hegedű-, zongora- stb. művészeket, hogy rövid életrajzukat a lexikonban való köz­lés céljára sürgősen küldjék be a szerkesztő­bizottságnak Budapest, 4., postafiók 261 címre. — Háziipari tanfolyamok kérelmezése. A m. kir. iparügyi minisztérium azzal a céllal, hogy a falusi lakosság minél több szükség­leti tárgyát saját termelésű anyagából maga j tudja előállítani, minden évben rendeztet házi- j ipari tanfolyamokat. A tanfolyamok munka­anyagai kosárfonás, fafaragás, bőrkikészítés, szalmafonás, kukoricacsuhéfonás, vászonszö- j vés, szabás-varrás, seprőkötés, csipkeverés. A j tanfolyamok ingyenesek, a rendező félnek [ csak a munkahelyiséget, az oktató részére la­kást, a fűtést és világítást, valamint az ok- j tató élelmezését, a tanulóknak pedig a fel- i dolgozandó anyagot kell biztosítani, amivel szemben a készített munkák az ő tulaj do- ; nukban maradnak. A kérvények beadási ha­tárideje szeptember 30. A kérvények az iparügyi miniszter úrhoz címezve, Győr, Mo- • son, Sopron, Komárom, Esztergom és Vesz­prém míegyék területéről a győri m. kir. háziipari felügyelőséghez adandók be. A nagy érdeklődésre és a korlátolt hitelkeretre tekin­tettel a kérvények mielőbbi beadása ajánla­tos. A tanfolyamokra vonatkozó részletes tudni­valókat a háziipari felügyelőség minden jegy­zői hivatalnak megküldötte, azok ott megte­kinthetők. — Talált tárgyak. A strandon különféle gyermekjáték-tárgyakat találtak; igazolt tulaj­donosa a rendőrkapitányságon átveheti. — A Pesti Tőzsde új számában Ullmann György báró, dr. Vargha István, vágvecsei Wellisch Andor, Mol- \ nár Farkas, Matusek György (Szentes), Szabó Jágó (Gyöngyös), Szarvas Zoltán és mások nyilatkoznak. Ér­dekes értéktőzsdei és gabonapiaci beszámoló, kitűnő riportok, információk egészítik ki a 16 oldalas új számot. 1 — Háziasszonyok! Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kéri a | Dr. Oetker-féle világhírű fényképes receptkönyvet, melyet bárkinek ingyen megküld a gyár: Dr. Oetker A. Buda­pest, VIII., Conti-utca 25. í KÖZGAZDASÁG. Holdanként 2—3 q búzával több! Ha akár évek hosszú során át is vizsgál­juk a hazai termésátlagokat, úgy feltűnik, hogy Dunántúl kat. holdanként mindig 2—3 q-val nagyobb a búzatermés, mint az ország többi részén. Persze, gondolják sokan, ott több az eső, jobban oszlik el stb., s elfelej-" tik, hogy az ország legjobb talajai viszont nem a Dunántúl találhatók. Ellenben Dunán­túl mezőgazdálkodása okszerűbb. Jobb talaj­munkát adnak, mélyebben szántanak, több az állat- és az istállótrágya. Mindezeket azon­ban nehéz számszerűen megfogni, hisz nehéz volna pl. a szántás mélységéről statisztikát vezetni. Van azonban az okszerű gazdálkodásnak egy biztos, pontosan kimutatható fokmérője, ez a műtrágya fogyasztás. Dunántúlra esik az ország szuperfoszfátfogyasztásának 68o/ 0-a, a többi országrészre csak 32o/ 0! Ha viszont a nagybirtokot állítjuk szembe a kisbirtokkal, akkor is kb. hasonló a búza­termés különbsége a nagybirtok javára, pedig nagybirtok az ország minden részében beéke­lődve fekszik a kisbirtokok között, tehát semmiféle természeti különbség nincs köz­tük, egyforma az időjárás, egyforma a talaj, s mégis 2—3 q búzatermés a különbözet hol­danként. Nyilvánvaló, hogy csakis az ember­ben keresendő a hiba, ha a termés nem ki­elégítendő. A műtrágya-statisztika ebben a viszony­latban is ad felvilágosítást, a nagybirtok öt­ször, hatszor annyi szuperfoszfátot szór el, mint a kisbirtok, s évente rendszeresen al­kalmazza azt. Szeptember 7—8., kedd—szerda. Ciane Hayd és Peírowcs Ivún főszereplésével CsóKvásár Rendezte: E. W. Emo. Zene: Hóhért Stolx. Főszereplök még: Hasis Moser, Tíjeo Eingen Senki szigete. Vílághíradó. Szeptember 9—10., csütörtök—péntek. H. G. Wells fantasztikus regénye filmen Csodálatos euifoer Rendezte: Eotfyer Mentles. Főszereplők; Holand Voung, Rulptj Ric^ardson, Joan Gardener. Középeurópai utazás. V1LÁGHIKADÓ. Szeptember 11—12-, szombat—vasárnap. Az új szezon első háborús magyar filmje! VEHGÖTŰZBEN Irta; Balassa Imre. Rendezte: Ágotái Cafos. FŐSZEREPLŐK: Berky Lili Pethes Ferenc Hajnal Betty Kiss Ferenc Egri Mária Nagy György. CHAVCIN 2 felvonásos vígjátéka A csonAFonnÁs Vílághíradó. Előadások kezdete: Hétköznapokon J/47 és Va9, vasár- és ünnepnapokon 1124,6 és V2 9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük l/i órával az előadás kezdete előtt kiváltani. GYERMEKSZEmÜVEGEKBEN specialista. .átffWflh Prizmás fflslMMLl látcsöveket szakszerűen, olcsón, garanciával tisztít FOTO~OPTi'tA Haidinger László szaklátszerész Pápa, Kossuth-utca 21. sz. Zeiss és Rodenstock üvegek. »ümy Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Horthy Miklós kormányzónk és felesége a mult hetet Ausztriában töltötte Ischlben, ahon­nan Salzburgba is elutazott s végignézte az ünnepi játékok egyik előadását. Jelenleg a kor­mányzói pár Svájcban a vierwaldstatti tó mel­letti Brunnenben tartózkodik, ahonnan Olasz­országba fognak utazni. Hazánk pénzügyi helyzetét kedvező világításba helyezi kormányunknak az az Ame­rikában tett bejelentése, hogy megkezdeni szán­dékozik ottani tartozásainak törlesztését. Ezt a ; bejelentést maga Roosewelt is nagy örömmel fogadta s az amerikai sajtó elismerőleg méltatja. A katholikus frontharcosok látogattak el e héten fővárosunkba, akik előzőleg Bécsben tartották meg tanácskozásaikat. Ez alkalomból a koronázó Mátyás templomban Lenart Achilles bíboros, Hl lei püspök mondott misét az igaz­ságos békéért (vajha ennek eljönne országa!) és Serédi hercegprímás a belügyminisztérium dísztermében vendégül látta a nemzetközi front­harcos társaságot. A nagy nemzetközi csoportot Darányi miniszterelnök is fogadta. Székesfehérvárott tartotta e héten tanács­kozásait az Országos Református Lelkészegye­sület. A kongresszust megnyitó istenitiszteleten dr. Tóth Endre pápai theol. tanár mondott pré­dikációt. A ref. egyház négy püspökének jelen­létében lefolyt kongresszus állást foglalt István király emlékezetének és napjának egyházi ün­neppé nyilvánítása mellett, a vegyesházasságok tekintetében pedig a reverzálisok eltörlését kí­vánták. Budapesten az új Duna-híd közelében, a budai Daróczi-utcában összeomlott egy épülő­ben levő háromemeletes villa. Az összeomlást az eddigi adatok szerint az okozta, hogy a vas­beton tartó-pántokat a megengedettnél két hét­tel hamarább szedték le. Egy munkás meghalt, öten súlyosan megsebesültek a szerencsétlenség | következtében. Az építés vezetőit — kik közül hárman szintén megsérültek — a rendőrség őrizetbe vette. A spanyol harctéren a nemzeti csapa­tok állandóan előrenyomulnak az északi part­vidéken Gijon irányában, s mindeddig nem nagy ellenállásra találtak, sőt ezrével csatlakoz­1 tak hozzájuk a baszk milícia tagjai. Abból a táviratváltásból kifolyólag, mely a santanderi győzelem alkalmából Franco és Mussolini közt végbement, a francia sajtó egy része a semle­gesség abbahagyására biztatja a kormányt. Az angolok azonban e téren nem szándékoznak csatlakozni a franciákhoz. — Újabban Madrid körül is újból megkezdődtek a csatározások. Ide tartozik még annak közlése is, hogy Gibral­tár közelében ismeretlen nemzetiségű tenger­alattjáró megtámadott egy angol hadihajót, anél­kül azonban, hogy kárt tett volna benne. Ugyan­csak támadás ért egy angol lobogó alatt haladó oláh tulajdonban levő tankhajót is, amely azon­ban elsülyedt, legénységéből egy meghalt, több megsebesült. Sinajában e héten tartották meg szoká­sos évi tanácskozásukat a kisantant külügy­miniszterei. Abból a tényből, hogy a tanács­kozások tartama alatt Bárdossy bukaresti kö­vetünk is érintkezett a szomszéd-államok külügy­minisztereivel, azt a következtetést lehet levonni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom