Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.
1937-01-16 / 3. szám
Hálok ebédlők ú ri s zobák kombinált berendezések Budapesti Butorszalout. Budapest, VIII., Baross-utca 21. Nagy választék. Kedvező részletfizetésre. Képviselőnk rajzainkat meghívásra díjmentesen bemutatja. Szobabútor vásárlása esetén vasúti költségét visszatérítjük. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Darányi Kálmán miniszterelnök szabadságáról, melyet az ausztriai Badenben töltött el, visszaérkezett a fővárosba és átvette a miniszterelnökség vezetését. Visszafelé vezető útjában, Bécsben, látogatást tett Schusclmigg osztrák kancellárnál és Mandorfer földmívelési miniszternél. Hivatala átvétele után kihallgatáson volt a kormányzónál. A sajtó képviselői előtt nyilatkozatot tett, mely szerint pénteken lesz az első minisztertanács, melyen az aktuális politikai kérdéseket tárgyalják le. A képviselőház január 25-én ül össze. Az a kérdés, hogy a Ház délután vagy délelőtt tartja-e a jövőben üléseit, még nincs eldöntve. A keresztény gazdasági párt egyesült a keresztény néppárttal, s mint új párt az egyesült keresztény párt nevet vette fel. Tárgyalások folynak arról, hogy az egyesült keresztény pártba belépne a Friedrich-féje keresztény ellenzék pártja is két taggal. Úgy ezek a tömörülések, mint egyes pártonkívüli képviselőnek a független kisgazdapárthoz történt tényleges és többször hirlelt, de ugyanannyiszor megcáfolt belépése az új választójogi törvényjavaslattal áll összefüggésben, mely valószínűleg lajstromos titkos szavazást hoz, ami az egyedül állók számára a parlamentbe való bejutás lehetőségét a minimumra csökkentené. Szombathely megyei város képviselőtestülete egyhangú határozattal a város díszpolgárává választotta Kozma Miklós belügyminisztert. Ugyancsak^ díszpolgárává választotta a belügyminisztert Körmend képviselőtestülete is. Kozma miniszter mindkét városhoz táviratot intézett, melyben közli, hogy bármily jól esett neki a bizalom ilyen megnyilvánulása, azt a korábban nyilvánított elvi álláspontja alapján belügyminisztersége tartama alatt el nem fogadhatja. A miniszter egyébként Szombathelyen f. hó 21-én képviselői beszámolót fog tartani. A Vigyázó-múzeumban, melyet a Magyar Tudományos Akadémia gróf Vigyázó Ferenc hagyatékából örökölt, pár hó előtt betörők jártak s onnan nagyértékű antik ékszereket loptak el. A betörő után hiába nyomoztak, mig most aztán kiderült, hogy betörés nem is volt, mert az ellopott tárgyak egy részét már fél évvel a betörés előtt elzálogosította Lublóváry György nyug. várm. levéltáros, — a múzeum gondnoka. A tárgyakat ő maga vitte zálogházba s a becsüs a fényképről felismerte a „magas, arisztokratikus megjelenésű, mellig érő szakállú" — betörő-gondnokot. XI. Piusz pápa egészségi állapotában örvendetes javulás állott be. Elhagyta betegágyát és szalonjában fogadta több rokonának, majd pedig vatikáni előkelőségeknek látogatását. A Szentszék ügyeiről s a világpolitika eseményeiről Pacelli államtitkár jelentését naponta meghallgatja. Érdeklődését változatlanul a spanyol polgárháború köti le, buzgón óhajtva a véres emberirtás mielőbbi befejezését. Göring porosz miniszterelnök két nap óta Rómában tartózkodik. Bár látogatását, melyet felesége társaságában tesz meg, magántermészetünek mondják, a világsajtó nagy jelentőséget tulajdonít neki, mert úgy fogják fel, hogy célja annak dokumentálása, hogy a vi- j szony Német- és Olaszország között a meg- j kötött olasz-angol földközi tengeri egyezmény \ után is változatlan szíves maradt. Göhring j csütörtökön két ízben tárgyalt Mussolinival, j Rómából Nápolyba utazik, ahol az olasz trónörökös vendége lesz. Spanyol-Marokkóról azt a hírt közölték a hét elején a francia lapok, hogy ott német csapatok szálltak partra. Ezzel kapcsolatosan Spanyol-Marokkó azonnali francia megszállását és (ami a fran'cia vezérkar régi titkos óhaja) Francia-Marokkóhoz való csatolását követelték. 24 óra leforgása alatt kiderült, hogy az egész rémhír mesterséges, kieszelt, egész bizonyosan szovjet-forrásból származó koholmány volt. Hitler magához kérette Francois-Poncet berlini francia nagykövetet, előtte ünnepélyes kijelentést tett, a marokkói spanyol főbiztos francia és angol katonai delegációk kiküldését kérte annak konstatálására, hogy ott német csapatok egyáltalán nincsenek, s így aztán a légkör annyira megenyhült, hogy ennek nyomán Francia- és Németország közt barátságosabb viszony kialakulását remélik. — A spanyol helyzetben lényeges változás nem történt. Madrid nem fegyvert fogható lakosságát eltávolították. A nagyhatalmak az önkéntes toborzások eltiltásáról tárgyalnak. Párisban tegnap nyilt meg a kamara új j ülésszaka. Az első ülésen Blum miniszterelnök > beterjesztette az önkéntesek toborzásának és j határátlépésének eltiltásáról szóló törvényjavaslatot, amit a Ház minden pártja — kivéve a j szélsőbaloldaliakat és a kommunistákat — nagy ! tapssal fogadott. A törvényjavaslat tárgyalására : kimondták a sürgősséget. Moszkvában, a „tiszti asszonyok" kon: gresszusán állapították meg a szovjet női mozgósítási tervét. A mozgósításnál természetesen csak a proletáriátust, az iparban foglalkoztatot! takat vették számításba, mert az értelmiséghez, földmüveléshez tartozó nőket megbizhatatlanokI nak tartják. A terv szerint az asszonyokat elsősorban hadiipari gyári szolgálatra és pilótákf nak fogják kiképezni. i .. i. i Pápai terménypiac január 15-én. Búza . . Rozs . . Árpa, őszi Zab . . Tengeri . Burgonya 20 50-20 50 16 50—1700 15-50-1600 15-50-16-00 1350-1400 3 00- 4 00 Január 19—20., kedd—szerda. Ginger Rogers és Fret1 Astaire óriási síkerii vígjátéka : Dalol a íloíta Rendezte: Marcii. SandricR. Zene: Irving Berlin. Világhiradó. Január 21-22—23-24., csütörtök—péntek—szombat—vasárnap. Budapest nagy sikere! A magyar filmgyártás újabb remeke! ÉVFORDULÓ Irta: Viiéa MiUlós. Rendezte: Gaál Déla. FŐSZEREPLŐK: Ptíger Antal, Komár Júlia, Gordon Zita, Rafnay Gábor, Ráday Imre, Beöífiy Lidia, Toronyi Imre, Sxaploncxay Éva. Santa Lucia szines film. Világ híradó. Előadások kezdete: Hétköznapokon V«7 és 1/29, vasár- és ünnepnapokon 1h4, 6 és V^ö órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük órával az előadás kezdete előtt kiváltani. DUPLASPIRAL LÁMPA Gazdaságosabb áramfogyasztása révén Pápa város hivatalos közleményei A pénzügyigazgatóság felhívása. A veszprémi m. kir. pénzügyigazgatóság 1533/ 1937 II. sz. körrendelete értelmében a városi adóhivatal felhívja mindazon adózókat, kiknek kereseti- és jövedelem adóalapja a 10.000, vagyonadó alapja a 20.000 pengőt el nem érte és a mult évre megállapított ált. kereseti adójukat, jövedelem- és vagyonadó alapjukat jövedelmi és vagyoni viszonyaikhoz képest soknak tartják, azt január hó 3l-ig írásban felmondhatják és kérhetik szabályszerű adóbevallás benyújtása mellett, adójuknak új kivetés utján való megállapítását. Továbbá felhívja mindazokat, akik az elmúlt év folyamán váltak adókötelesekké (új adózók), valamint akiknek kereseti és jövedelem adóalapja a 10.000 pengőt, vagyonadóalapja pedig 200.000 pengőt eléri, vagy meghaladja, azoknak február végéig szabályszerű adóbevallást kell ad.ni. A bevalláshoz szükséges nyomtatványt a városi adóhivatalnál lehet beszerezni, ugyanezen hivatal a bevallások kiállításának módjára nézve szükség esetén felvilágosítással is szolgál.