Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.
1937-05-15 / 20. szám
ÍZT TARTALMAT AD A SÜTEMÉNYBE ° OETKER Ü „őiacALr?" AüJtcpio* — Trianoni évforduló. Június hó 6-án a helybeli iskolák, társadalmi egyesületek és a város egész közönsége méltón készülnek megemlékezni a június 4-i trianoni évfordulóról. Este pedig a levente egyesület rendezésében szabadtéri előadás keretében a Ligeti sporttelepen Herczeg Ferenc „Bizánc" című remek színműve kerül előadásra, melyen mintegy 500 szereplő vesz részt; hatalmas méretű szabadtéri színpad épül s harci jelenetek teszik élénkebbé az előadást. A részletes műsort következő számainkban fogjuk közölni. — Májusi tornaünnep. Pompás napsütésben, enyhe, kellemes levegőben folyt le az Erzsébet-liget árnyékos fáitól szegélyezett sportpályánkon városunk gyönyörűséges májusi ünnepe : a kollégium és nőnevelő együttes tornaünnepe. Ez az az ünnep, mely iránt nem fogy a közönség érdeklődése, sőt évről-évre mindjobban erősödik, mintha sejtené, hogy minden új év csak fokozza ennek a kiváló sportlátványosságnak külső szépségét és belső értékét. Idén is szaporítani kellett az ülőhelyek számát, hogy kielégíteni lehessen a sokszáz érdeklődő kívánságát. A lelkes nagyközönségre mély hatást gyakorolt már a fegyelmezett, szép zászlós bevonulás, majd a Himnusz eléneklése után megkezdett szabadgyakorlatok, melyek a gramofonzene keringő-ütemére máshol alig tapasztalható szabatossággal peregtek le. Szakértő hivatása volna az egyes számok részletes méltatása, mi csak arra szorítkozunk, hogy benyomásainkról röviden beszámoljunk. Alapítási rangsort tartva, hadd lelkesedjünk először azon, amit a kollégium mintacsapata előbb nyújtón, utóbb meg korláton produkált. A jövendő Pelle Istvánait vélte itt az ember felfedezhetni. Hasonlólag tökéletesek, szinte az akrobataság határán mozogtak a műszabad- és talajgyakoriatok is. Kedvesen szerepeltek a kollégium leánynövendékei is a maguk fabotgyakorlataikkal. Humorról is — a hagyománynak megfelelőleg — a kollégium ifjúsága gondoskodott. Háry János megtérése címen egy szörnyen mulatságos, torzításával kacagtató mókát mutatva be, a cserkészcsapat hathatós közreműködésével. A nőnevelő-intézet — az egyházkerület ifjabb gyermeke — szintén kitett magáért. A közösen végzett szabadgyakorlatokról nem szólva, különösen a képzősök bámulatos könnyedséggel végzett buzogánygyakorlatai bilincseltek le bennünket, de elismerésre méltó volt a nehéz tornalovas-ugrások végzése is. Kell-e mondanunk, hogy a legnagyobb sikerüket idén is táncaikkal aratták a nőnevelő növendékei. Ezek közül úgy a polgáristák szalagtánca, mint a képzősök tavaszi keringője és guzsalyos tánca, a maga fehér, rózsaszín és szivárványszínű magyarruhás leányaival annyi bájjal, ritmussal, mozgástudással volt teljes, hogy a közönség nem tudott betelni velük. Köszönjük — az ünnepet elismerő szavakkal befejező Ólé Sándor főiskolai egyházi gondnokkal együtt — köszönjük mi is vitéz Kovács Lajos Jenő kollégiumi, Gölöncsér Júlia, Ligárt Ida es Medgyasszay Ilona nőnevelő-intézeti tanároknak, hogy számunkra sok lelkes munkájuk eredményekép ezt az üdítő szép májusi ünnepet megrendezték. — Üzemek felülvizsgálata. A pénzügyminisztérium kebelében működő, közérdekeltségeket felülvizsgáló bizottság részéről dr. Szentivány István p. ü. tanácsos és Váradi Szakmáry László könyvvizsgáló a helybeli városi üzemek (vágóhid, villamostelep, mozgószinház) és intézmények (szeretetház, ápolda) felülvizsgálása céljából városunkban tartózkodnak. — Találtatott egy női arany karóra lánccal, továbbá egy zsákban korpa; igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. PÜJVKÖSöKOR nemcsak szórakozást talál, hanem hasznothajtó befektetést is eszközöl, ha leutazik Almádiba és nAEATONGYÖNGYEI villatelkét még időben elő jegyezteti! Felvilágosítással szolgál: a Magyar Általános Ingatlanbank Rt. Balatonalmádi kirendeltsége (Postával szemben). Előnyös fizetési feltételek, minta házak, újonnan átépített modern homokstrand, villanyvilágítás, kitűnő ivóvíz, kővel alapozott jól megépített utak (az épülendő balatoni műút mellett). SsülőR Ha a gyermek az Önök gyöngye, Erőt, örömet nyújt neki lialaiongyöngye ! — Kitüntetett volt községi biró. Ritka szép ünnepet ült május 7-én Marcaltő község közönsége. Már korábban közöltük, hogy a Kormányzó úr őfőméltósága Kalmár Mihály volt községi birót 44 évi eredményes közéleti működéséért bronz érdemkereszttel tüntette ki. A kitüntetést május 7-én a helybeli és környékbeli előkelőségek, valamint a szomszédos községek küldöttségeinek jelenlétében a képviselőtestület díszközgyűlésén adta át Kalmár Mihálynak a vármegye főispánja, dr. vitéz Jékey Ferenc. Az ünnepélyen megjelentek: gróf Esterházy Károly András nagybirtokos, dr. Jerfy József főszolgabíró, Koloss; váry László orszgy. képviselő, Mihály Sándor járási m. kir. gazdasági felügyelő, Szabó János a pápai m. kir. mezőgazdasági szakiskola igazgatója, Ráth Jenő földbirtokos, Ómalomsok, Ujmalomsok, Egyházaskesző, Várkesző és Rábaszentandrás községek küldöttségei. A marcaltői dalárda Harsányi László kántortaínító vezetésével elénekelvén a magyar »Hiszekegyéét, Vadász Ede községi jegyző üdvözölte a díszközgyűlésen megjelenteket. Miután Polczer Sándor községi bíró a közgyűlést megnyitotta, a községi jegyző előterjesztette a közgyűlés tárgyát. Ezek után a vármegye főispánja lendületes, nagy hatást keltQ beszédben emlékezett meg arról, hogy mily nagy értéke van odafent a kormányzat előtt egy ilyen hosszú, önzetlen közszolgálatnak. A kitüntetés átadása után a községi jegyző szép beszédben méltatta az ünnepelt érdemeit s ismertette közéleti pályáját, majd átadta neki az érdemeit megörökítő közgyűlési jegyzőkönyvet. Az üdvözlő beszédek sorát dr. Jerfy József járási főszolgabíró nyitotta meg. Üdvözlő beszédeket mondtak még Kolossváry László, Mihály Sándor gazdasági felügyelő és Knoll Sándor leventeoktató. Kalmár Mihály a meghatottságtól elérzékenyült hangon köszönte meg a szép kitüntetést és az üdvözléseket. A községi jegyző indítványára a képviselőtestület hódoló távirattal köszöntötte a Kormányzó úr őfőméltóságát. A közgyűlés bezárása után a dalárda elénekelte a Himnuszt s ezzel a szép, bensőséges ünnepély véget ért. Ünnepély után a főispán meglátogatta a kitüntetett családját. 6x9 Zeiss Ikon tekercs film t'2,0 P; fényképezőgépek, fotocikkek Haidinger László Foto-optika szaklátszerésznél Pápa, Kossuth Lajos utca 21. — Egyházi zene. Pünkösd vasárnapján a főtemplomban a 1/212 órai misén Kalmár Mihály oki. zenetanár, a zeneiskola igazgatója Schumann: Tráumerei és Beethoven: Románcé című művét adja elő hegedűn. Orgonán kíséri dr. Hermann László. — Rencz István főszolgabíró búcsúztatása. Mult pénteken búcsúztatta el a pápai főszolgabírói hivatalban a járás jegyzői kara Rencz Istvánt, az újonnan megválasztott, köztiszteletben álló és kiváló képzettségű zirci főszolgabírót. A búcsúztatás után a Varróféle vendéglőben közös ebéd volt. Ebéd közben Mihály Sándor gazdasági felügyelő szívből jövő szép beszédben méltatta a távozó főszolgabíró érdemeit, mire ő a meghatottjságtól elérzékenyült hangon válaszolt. — E hó 7-én pedig Kolossváry Lászlónak, az ugodi választókerület országgyűlési képviselőjének a Griffben tartott beszámolóján a jelen volt választók és a Nep vezetői vettek tőle búcsút, mig szombatoin este a Xath. Kör helyiségében tiszteletére rendezett vacsorán az Emericana konventje és famíliája búcsúztatták el. — Ügyvédi hir. Dr. Sas Dezső ügyvéd, ügyvédi irodáját Budapesten, V., Sziget-utca 11. szám alatt megnyitotta. — Színi szezon. A mult számunkban megirt szini szezoni konfliktus úgy nyert megoldást, hogy Fodor Oszkár színigazgató a pápai szezonról lemondott és azt Károlyi János színigazgatónak engedte át. A szinügyi bizottság a héten tartott gyűlésében ezt tudomásul vette és a színházat Károlyi Jánosnak és — értesülésünk szerint — igen jó erőkből álló társulatának május 22-től kezdődőleg egy hónapra rendelkezésére bocsátotta. — „Kérünk a vakoknak!" Kérnek a vakoknak, kérnek kis leányok, apró legénykék s mindenki szívesen adakozik a nemes célra. De mikor a kérés egy nap négyszer-ötször is megismétlődik s mikor másnap is tigyananynyiszor ismétlődik, akkor már az alamizsnakérőknek bizony elutasítás lesz a sorsuk, mert az annyiszor megismétlődő becsöngetés jogosan tartható kellemetlen alkalmatlankodásnak. Csodáljuk, hogy ezeket a kis könyöradománygyüjtőket ,nem osztják szét utcák sze'rint s nem látják el őket szigorú utasítással, hogy a másik csoport utcájába nem szabad menniök.