Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.

1937-04-24 / 17. szám

Keggeure, uzsonriara MECSET III. keverék. Erőteljes, kiegyenlített ízű keverék «/ 4 kg. 3-- P. MEINL GYULA r. t. Magyarország legnagyobb kávészaküzlete, Pápa, Horthy Miklós Fő-utca 19. szám. Telefon: 82. bennünket. Fájdalmas elgondolni, hogy mi­lyen nehéz társadalmunk lelkéhez hozzá fér­kőzni akármivel, mert lelkünk elcsüggedt, csa­lódott, kiábrándult lélek, amely alig hisz már valamiben. Eszembe jut, amit Olaszországban, Ab­báziában tapasztaltam. Szobám erkélyéről hall­gattam mindennap délelőtt a közeli olasz iskolából kihangzó tüzes nemzeti dalokat. Az­tán mindennap láttam, amint eljött a tizenegy óra, hogy felvonultak az olasz gyermekek tanítóik vezetése alatt a hősök szobrához és a hősöknek kijáró tiszteletadással vonultak el telőtte így kellene nevelnünk nekünk is fiain­kat, ilven szellemnek kellene áthatni nálunk is a társadalmat, az egész nemzetet. Istenben feltétenlül hivő szellemnek és a hazáért foly­vást lángolni tudó szeretet szellemének. A szenvedély hiányzik belőlünk, az a bajunk. E nélkül pedig nem lehet hazát fenntartani, még-' kevésbbé lehel elvesztett hazát vissza­szerezni. Azért kívánjuk, hogy töltse el szivünket a hazaszeretet melegsége, sőt forrósága és ez olvassza fel a közönyt társadalmunkban minden iránt, ami nemzeti és így a levente­intézmény iránt is. Nekünk is szól az intés: Fel a fejjel! A nemzet újjáépítésének útján előre! Ólé Sándor. Vármegyei közgyűlés. — 1937 április 21. — Veszprém vármegye törvényhatósági bi­zottsága e hét szerdáján rendes közgyűlést tartott. A közgyűlésen, melyen vitéz dr. Jékey Ferenc főispán elnökölt, választások lévén napirenden, a megyebizottsági tagok 90o/ 0-a megjelent. Az elnöklő főispán megnyitójában kegye­letes szavakkal emlékezett meg dr. Lukcsics József prelátus-kanonok elhunytáról, kinek úgy tudományos, mint közéleti működése nem­csak önmagának, de vármegyénknek is, mely­nek szülötte volt, díszt és megbecsülést szer­zett. Elhunyta felett érzett részvétét a tör- j vényhatósági bizottság jegyzőkönyvében jut- ; tatta kifejezésre. Első tárgysorozati pont gyanánt Walla j Ferenc, Antal Lajos és dr. Jókay-Ihász Mik­lós elnöklete alatt megalakított szavazatszedő i bizottságok közreműködésével a megürese­dett állások betöltéséhez jelölő bizottsági ta- ; gokul dr. Iklódy Szabó Jánost, dr. Simon Györgyöt és vitéz Karcsay Bélát választották ! meg, mig a főispán a maga részéről Werner Adolfot, Purgly Pált és Szabadhegyi Elemért nevezte ki a kijelölő bizottság tagjaiul. A kijelölő bizottság hosszabb tanácsko­zás után a zirci főszolgabírói állásra első he­lyen Rencz István pápai szolgabírót és dr. Radocza András tb. másodfőjegyzőt, második - helyen dr. Békefi Ferenc devecseri és dr. Scherer János zirci szolgabírót jelölte. Az éljenzésekből, amely a két első név után fel­hangzott, sejthető volt, hogy a választás a két egyenlő helyen jelölt között fog eldőlni, j Nagy izgatottság mellett folyt le a Kar­lovitz Adolf, Gallai Rezső és dr. Mohácsy I Lajos elnökíésével megalakított bizottságok előtt a szavazás s még nagyobb lett az izga­tottság az összeszámlálás alatt. Ennek vég­eredményekép a főispán kihirdette, hogy 271 érvényes leadott szavazatból Rencz István 94, dr. Radocza András 87, dr. Békefi Ferenc 52, dr. Scherer János 38 szavazatot kapott s így a zirci főszolgabírónak 7 szótöbbséggel Rencz Istvánt választották meg, amit a közgyűlés nagy éljenzéssel vett tudomásul. A megüresedett szolgabírói állásra a dr. Adorján Gyula, dr. Csiba Mór és dr. Pongrácz József elnöklete alatt megalakult bizottságok előtt leadtak összesen 258 szavazatot. Ebből dr. Katona István 186, dr. Körmendy István 71 szavazatot kapott s így szolgabírónak óriási majoritással dr. Katona István tb. aljegyzőt választották meg. Az újonnan megválasztott tisztviselők azonnal letették a hivatali esküt, mely után Jékey főispán meleg szavakban üdvözölte őket, lelkükre kötve, hogy a tiszti kar ha­gyományainak megfelelőleg, a mai kor szo­ciális bajait átérezve folytassák működésü­ket, jó szívvel, megértéssel karolják fel a kö­zönség ügyeit, viszont könyörtelen eréllyel szálljanak szembe minden felforgató törek­vés ellen. A megválasztottak nevében Rencz István főszolgabíró meghatdttan fejezte ki kö­szönetüket megválasztatásukért, külön hang­súlyozva háláját azért a megtiszteltetésért, amelyben őt, mint távol, idegen vármegyéből idekerült tisztviselőt részesítették. Minden erejükkel azon lesznek, hogy egy-egy téglá­val hozzájáruljanak Nagy-Magyarország fel­építéséhez. A közgyűlés elismerő tetszéssel fogadta Rencz főszolgabíró szavait, akit még Hunkár Béla v. főispán üdvözölt a zirci járás közönsége részéről. Tudomásul vették, hogy lajstromos vá­lasztás útján dr. Kiss Ernőt a központi vá­lasztmány tagjául megválasztották. A nyomtatásban megjelent és felolva­sottnak tekintett alispáni jelentéshez Koloss­váry László orsz. képviselő szólt hozzá, el­ismerését fejezve ki az alispánnak a Marcal­vidéki árvízveszély alkalmával tett intézkedé­séért és figyelmébe ajánlva azokat a mar­caltői hadviselt lakosokat, akiknek házuk ár­területen utaltatott ki és épült meg. Dr. Berky Miklós alispán kijelentette, hogy a maga ré­széről is ezen a lehetetlen állapoton akar segíteni, most szombaton fog tárgyalni a grófi uradalommal más, magasabban fekvő terület kiutalása iránt, ahova házaikat áttele­píthessék, mert a jelenlegi helyzet egészségi szempontból is tűrhetetlen. Az alispán sza­vait általános helyeslés fogadta. Dr. Széli József belügyminisztert hiva­talba lépése alkalmából Szabadhegy Elemér javaslatára táviratilag üdvözölték. Elfogadták az alispán abbeli javaslatát, hogy az engedélyezett hat gyaakornoki állások közül háromnak aljegyzői, illetve szolgabírói állásra leendő átszervezését kérik a belügy­minisztertől. A vármegyei alapok és gyámpénztári pén­zek elhelyezésénél a Pápai Takarékpénztárt és Pápai Hitelbankot is a szokásos arányban ré­szesítették. Több tisztviselőt, köztük dr. Jerfy Jó­zsef pápai főszolgabírót is szolgálati idejük alapján az őket megillető személyi pótlék­ban részesítették. Az összes beterjesztett zárószámadásokat vita nélkül elfogadták. A közgyűlés, melyen a pápai megyebi­zottsági tagok 4S-an — pár kivétellel mind — jelen voltak, 1/ 12-kor ért véget. ZÖLDHITELEKET (váltógyorskölcsönöket) kaphatnak 7 °/ 0 kamatra gazdák, bérlők, földbirtokosok; úgyszintén szerzünk óvadék, kaució céljára takarékkönyvet pesti nagybanktól, bi­zalmi álláshoz, házfelügyelőségekhez, valamint jólfize­tett elhelyezkedéseket hozunk létre Budapesten, hosszú szerződéssel. (Választék van!) Heller Kereske­delmi- és Banlttfitel-irodája, törvényszéki­lég bejegyzett cég. Alapítva 1925. Budapest, IJC., :Dandár-utca 24. (Részletes felvilágosítás és tájé­koztatók 50 fillér válaszbélyeg ellenében.) BÚTOR VÁS R L Ó K N AK CSAK üí EGY CIM LÖWY GYOR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 6. SZÁM. (VÁROSHÁZZAL SZEMBEN.) FELÉM HAJOLTÁL. Felém hajoltál gyenge nádként Szelíd királynőm, szép arám; Rózsán pihentünk álmaiinban Ezen a boldog éjszakán. Csodarózsákon — tüske nélkül — Virágzott minden rózsaág, S egy röpke perc a boldogságnak Ezer virágát szórta ránk. Úgy elsuhant e boldog álom, S hogy itt a bús felébredés: Hasonlót érzek, mintha vándor Sugárzó, messze bércre néz. CSERESZNYEVIRÁGTÓL . . . Cseresznyevirágtól fehérek a kertek, Cseresznyevirágnál fehérebb a lelked. Borulj ránk, hajolj ránk cseresznyefa ága, A mi boldogságunk senki meg ne lássa. Cseresznyevirágok pillangója szálldos, A mi szerelmünkkel van tele a város. Szeretném, ha minden házba berepülnél, Hadd lenne a város olyan boldog, mint én 1 Pápai Tóth Géza. — A Leányklub jubileuma. A Katolikus Lányok Országos Szövetségének pápai csoportja (a Sz. Erzsébet Kat. Leányklub) mult vasárnap ünnepelte e szervezetben való fennállásának tiz éves jubileumát. Ünnepségén díszes közönség töltötte meg a Levente-Otthont. A csoport tagjai által énekelt jelige vezette be a műsort. Utána váratlan megbetegedése miatt megjelenni nem tudó Harsányi Lajos neves pap-költő verseiből adott elő Tomsich Sári néhány pompás darabot, művészi tolmácsolásban. Ezután tartotta meg az ünnepi beszédet Solymoss Vendel bencés igazgató. Az ő nevéhez fűződik a pápai csoport beszervezése, s mint a mult legjobb ismerője ismertette a csoport elmúlt sokoldalú eredmé­nyes működését, majd lefektette a jövő fejlődés alapjait, melyet a krisztusi elvek és világrend­ben jelölt meg. Mélyen szántó, kitűnő szónoki formában előadott ünnepi beszédét igen forró tetszéssel fogadta az ünneplő közönség. Ez után Hornné Stróbl Marica jelent meg a pódiumon, s csengő szárnyalású szopránján énekelte el Schumann Holdas éj című dalát és Azucéna áriáját Verdi Trubadúrjából, melynek jeles zon­gorakiséretét Sümegh Lothár látta el. Briglevich Irén Dohnányi transzkripciójában adta elő Strausz Kincs-keringőjét, állandóan felfelé ívelő művészetének beszédes bizonyságával, fölényes technikai virtuozitással. Msgr. Németh József apátplébános meleg zárószavakkal méltatta Solymoss Vendel érdemeit. Az ünnep befejezése képen a bencés gimnázium szalonzenekara ját­szotta Eilenberg és Péter egy-egy zenekari da­rabját művészi lendülettel. — Tanévzárás, tanévnyitás. Kultusz­miniszteri rendelet jelent meg, amely végleg szabályozza a tanévzárás és tanévnyitás ide­jét. A rendelet megváltoztatva az eddigi in­tézkedést, június 14 helyett június 7-ben je­löli meg az utolsó tanítási napot, mely után egy további héten át tartatnak meg a vizsgá­latok. Ennek megfelelőleg a tanév kezdete viszont egy héttel előbbre került és az első tanítási nap szeptember 10-ike helyett ezen­túl szeptember 4-ike lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom