Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.
1936-05-30 / 22. szám
letlenül megszüntetett minden hitvallásos isiskolát. í Abessziniában az angol-szomáli határvidéken összevont hadoszlopok megindultak nyugati irányban, hogy bevonuljanak a nagy tavak vidékére a még meg nem hódított területek birtokbavételére. Az útépítések az egész országban teljes eréllyel folynak. Ezekben 200.000 ember vesz részt, ezeknek kb. fele! bennszülött. — Badoglio tábornagy alkirály szabadságra Rómába utazott. Útját sok külföldi lap összefüggésbe hozza a még mindig enyhülni nem akaró olasz-angol feszültséggel. Badoglio tudvalevőleg az egész olasz hadsereg vezérkari főnöke is. Palesztinában az arabok zendülése immár valóságos felkeléssé fajult s az angol hatóságoknak nagy gondot okoz a valóságos gerillaharcoknak elfojtása. Vasúti vonalakat kezdenek rombolni s bombákkal dolgoznak a felkelők. A főbiztos nagyon sok vezérét a felkelésnek, köztük az ifjúsági vezetőket is elfogatta, letartóztatta és részben száműzte is. Az arab városok polgármesterei sztrájkkal fenyegetőznek, ha követeléseiket nem teljesítik. Azért többet közülök állásukból felfiig'gesztettek. Csehországban a takovicei elemi iskola tanulói kompon akartak átkelni a megáradt Morván. Mikor a gyermekeket és társzeke-. reiket szállító komp harmadszor tette meg űtját, a komp kettészakadt és 31 gyermek,( vezető tanítójuk és a kocsis lovaival együtt az örvénylő mély vizbe fúlt. Csak néhányan tudtak a komp kötelékébe kapaszkodva megmenekülni. Színház. A hét műsorán három darab szerepelt az operettek klasszikus gárdájából, ami élénken jellemzi az új operett-termés válságát. Szirmai A. Mágnás Miskája, Lehár Évája. és Lehár Pcicsirtája voltak ezek. Úgy látszik, a közönség is rokonszenvvel fogadja e felújításokat. A Sztrájkol a gólya c. zenés vígjáték csípős humora hízelgett a közönség ízlésének. Arel Nielzenés vígjátéka, a Kontusovka jól megrajzolt típusai sikerült jelenetekben mozogtak a színpadon, a darab azonban nagyon is középszerű, s inkább a szójátékok lettek volna hivatva a hatást kiváltani. Erick Kástner vígjátéka, a 3 ember a hóban volt a műsornak az a darabja, amit a műsorból ki kell emelnünk. A darab nem jön nagy igényekkel, áttetsző egyszerűségű, melynél már az elindításkor tisztában vagyunk a bonyodalmakkal és kifejlődéssel. Mégis annyi egészséges humor, tiszta derű — a hó fehér derűje — árad a darabból, az alakok annyi jóízű szava, amely igazán meleg hangulatot teremtett a nézőtéren. Örömmel köszöntjük mint jelenséget: úgy látszik, ma is lehet malackodás nélkül jó vígjátékot írni. Gyöngy Gál zenei betétszámai igen jók. Deák rendezése elsőrangú volt. A hét kiemelkedő eseménye volt Szűcs László operaénekes vendégszereplése. A magas hangok ilyen szépségével, a pianók ilyen finomságával kevés tenorista dicsekedhetik, de mi a magunk részéről azt tartjuk, hogy énekkultúrája azért nem áll arányban hangkincsével. A rendezés mindig sok körültekintéssel és művészi ökonómiával történik, mégis gyorsabb pergetést szeretnénk látni. A zenekar igen jó volt a héten. Ami az egyéni művészetet illeti, Nagy Anci ideálista játékformálása, fölfogásának előkelősége vezet; játékstílusának finomságát, báját ma kevés színpad tudja felmutatni. Megjelenése mindig nemes légkört teremt. Antal Jla nagyvonalú és mégis a részleteiben finom játéka mindig friss, üdítő, énekkultúrája megnyerő. Az „Éva" előadásán a tapsok jó része neki szólt. Bányai Tuni lendülete, táncai és jó kedélye mozgalmassá teszi a színpadot. Benes Tusi komikai értéke mellett szép színpadi beszéddel tűnik ki. Hites Jolánt nélkülöztük a héten. Deák Lőrinc Schlütter elnök alakját sok szívvel, igaz elmélyedéssel tette pompássá. Kőmives Sándor játéka olyan, mint egy Szinyei-Merse kép: a lelki színek gazdag fölrakása szinte elkápráztat. Mint Gereben János, felejthetetlen alakítást nyújtott. Krémer Ferenc színészi skálája mindig gazdagabban nyilatkozik meg. Humora mindig frappáns hatású. Rákos Tibor nemcsak mint énekes kiváló, a próza terén játékának őszintesége nagy érték. Hiányzott Mikes Béla markáns játéka. Perényi Kálmán minden szerepében egy-egy igen eredeti figurát teremt meg. Játékából a komikum gazdagon árad. Gárdonyi László keveset játszott, a Mágnás Miskában igen jól megformált alakítással vált ki. V. Molnár Iván e héten komikus szerepekben volt elsőrangú. Szántó János az egyszerű színészi eszközökkel éri el a legnagyobb hatást. Mint hotelportás ragyogó volt. Kardos Ferenc jó volt kis szerepeiben. H. E. 200 darab bőröndből választhatja ki utazótáskáját olcsó szabott árért a Győri böröndösnél Pápa, Kossuth Lajos utca 22. szám. SPOR T. Sz. MÁV—Perutz 2:1 (1:0). I. o. b. Játékvezető: Fritz. Döntő mérkőzés színhelye volt vasárnap a ligeti sporttelep, ahol az első osztály bajnokjelöltjének és a Perutz együttesének párharcát láthatta a nagy közönség. A szombathelyi csapat ezúttal pompás játékkal lepte meg a nézőket. Az egységes csatársor javát nyújtotta tudásának. Támadásaik kezdeményezésében, az akciók tetszetős kivitelében volt olyan momentum, ami technií kailag jól felkészült csapatra vall. Hogy az eredményt, illetve a két pontot minimális gólaránnyal érte el a Máv v ahhoz részben a páj>ai kapus igen jó védése is hozzájárult, piert Bierbaum a kapu előtti tiszta gólhelyzetekből len i adott lövések egész sorát védte elszántsággal. Meg&rdemli az efismerést. Fentiekkel szemben Perutz két tartalékkal vette fel a küz| delmet. Játéka Antalescu gyengébb teljesít}j ményével nem birt teljes mértékben kibontaI kőzni. Támadni ők is támadtak eleget és szünet után volt olyan periódus, amejiy könynyen a kiegyenlítést eredményezhette volna. Nem volt átütő erő a támadósorban, igaz,, hogy a masszív Máv-védelem nagy feladat elé állította őket. A 27. percben a labda Kiss elé kerül, aki a bal sarokba lő (1:0). Szünet után Kiss messziről lőtt góljára Magyari Jesgólja a válasz a 41. percben. Az első osztályban ezzel az eredménnyel el is dőlt a bajnokság, vagyis SFAC veresége folytán a nyugati első osztály bajnoka 1935—36. évre a Sz. Máv. Fritz többizben helytelenül ítélkezett. P. Vasutas—ZTE II. 0:0. II. o. bajnoki, Zalaegerszeg. Vezető: Rosenthal. A vasutasok elhozták az egyik pontot a zalai fővárosból, attól a csapattól, mely a Kinizsit 3: 0-ra verte. Rossz visszagondolni arra a mérkőzésre. Mindkét csapat gyengén szerepelt, de emellett győzhettek volna a pápaiak. ZTE II.-bői két játékos kiállítva. Perutz III.—Turul FC 1:1 (1:0). Reális eredmény. Két Perutz- és egy Turul-játékos kiállítva. Színészek—Műkedvelők 2:2 (1:0). Ve! zető: Matics. Hétfőn délután hatalmas közön! ség előtt találkozott a két csapat. A színészek A MAGYAR KÖNYVNAP (június 2—3—4) ESEMÉNYE GULÁCSY IRÉN megrázó erejű regénye, a FÖRGETEG A könyvnapi kiadás ára vászonkötésben 4 pengő SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA Hálók ebédlők úri szobák kombinált berendezések Budapesti Butorszalonban Budapest, VtlI., Baross-utca 21. Nagy választék. Kedvező részletfizetésre. Képviselőnk rajzainkat meghívásra díjmentesen bemutatja. Szobabútor vásárlása esetén vasúti költségét visszatérítjük. győzelmet érdemeltek volna, akiknek kapuját Gárdonyi, az egykori válogatott védte teljes sikerrel. Sok tapsot kapott védéséért. Rákos a jobbszélen, Deák direktor a balbekk posztján jól játszottak. Az igazgató nem e(gy<szer leszerelte a műkedvelők aktív centerét, Tarrt. Ott legyen mindenki! Öles plakátok hirdetik a kettős ünnep bombaműsorát. Első napján sorsdöntő csata lesz évek óta az első osztályba aspiráló ZSE Move és a Kinizsi között. Ez a mérkőzés nemcsak városunk, hanem az egész nyugat labda-sport társadalmát megmozgatja. Másnapján is érdekes műsor lesz. Perutz vendége a volt bajnokaspiráns SFAC lesz. — A pápai II. kerület csapata vidéken szerepel a kettős ünnepen. Első na tpján Zalaszentgróton, másnapján, visszafelé jövet Jánosházán játszanak. Tenniszmérkőzés. Vasárnap délután a közönség nagy érdeklődése mellett zajlott le a Győri Torna Egylet és a Pápai Sport Egyesület válogatott tenniszmérkőzése a Ligeti Sporttelep tenniszpályáján. A mérkőzés erős erőpróba keretében igen szép játékokat nyújtott a tenniszsport barátainak. Az eredmény azonban nem nagyon hízelgő, amennyiben a győri csapat 4:2-es arányú győzelmével végződött. A férfi egyes játékban egyedül régi bajnokunk, Barcsy Ferenc győzött, — aki pedig tréning nélkül állt ki versenyre — a győri Bakaccsal szemben 4:6, 6:4, 7:5 eredménnyel. Ugyancsak győzött a Barcsy-Kovács pár Bakacs-Sámson párral szemben a férfipárosban 6:2, 6:2 eredménnyel. Egyéb eredmény a következő. Férfi egyesben Sámson—Kovács Andor 2:6, 6:1, 6:4, Ambrus—Rosta János 6:4, 6: 1, Somy—Fábry 6:4, 6:2. Férfipárosban dr. Zovár-Lippay—Varga László-Rosta János 6:4, 7:5. A ref. koll. versenyeinek eredményei. A koll. évzáró versenyeinek kimagaslóbb eredményei a következők voltak: Céllövés. (Kispuskával, 50 m., 3 testhelyzet, 30 töltény.) 1. Bogdándy Gy. VIII. 245 kör, 2. Lőrincze L. VIII. 222 k., 3. Kurdy L. VIII. 215 k. (200 körön felül 10 versenyző lőtt.) Gyorstüzelő verseny: (50 m., 3 testhelyzet, 15 töltény.) 1. Bárdosi Gy. VIII. 132 k, 2. Michna' Gy. V. 130 k., 3. Szabó M. V. 127 k. ötös csapatversenyben: 1. VIII. oszt. 1088 k.j 2. VI. oszt. 936 k., 3. VII. oszt. 916 k. Gyorstüzelő; 5-ös csapatversenyben: 1. VIII. oszt. 545 k., 2. V. oszt. 531 k., 3. VI. oszt. 5,06 k. (100 körön felül 10 versenyző lőtt.) A házi atlétikai verse 1-: nyen Papp G. VI. a 16 éven aluli jobb kezes súlydobó rekordot 1280 cm.-ről 1331 cm.-re, a kétkezest pedig 2236 cm.-ről 2468 cm.-re javította. A gerelyvető 5-ös cs%oat (Gaál 1. VII., Ruzsás S. VIII., Tóth L. VIII., Tóth 1 K. VI., Mézes F. VI.) 3919 cm.-es átlaggal kerületi bajnokságot nyert. Pápa város hivatalos közleményei * A városi adóhivatal értesíti az adózó közönséget, hogy az 1936. évre hitelesített nem rögzített jövedelem vagyonadó lajstrom a kir. adóhivataltól megérkezett és az a hivatalos órák alatt május 30-tól június 13-ig közszemlére kitéve, megtekinthető. Lóvásárlás a csendőrség részére. A csendőr pótlovazó bizottság f. évi junius hó 3-án 12 óra 40 perckor Pápára érkezik és ugyanakkor Pápán a vásártéren pót lóvásárt tart. A város lótartó lakosságát figyelmeztetem, hogy akiknek 4—7 évesig 164—170 cm.-ig terjedő magasságú csendőrségi célokra megfelelő hátaslova van, azt megvételre a fenti időben a bizottságnak mutassák be. Pápa, 1936. évi május hó 28. Dr. Uzonyi, h. polgármester.