Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-03-07 / 10. szám

SPORT. Vasutas atléták Budapesten és Fehérvá­ron. Heti edzésekkel készülnek a pápai vas­iutas atléták március 15-én Székesfehérváron sorra kerülő kerületi mezei futó-, és rá egy hétre 22-én Budapesten tartandó országos mezei futó bajnokságra. A napokban a kikül­dött szövetségi edző vezetésével az atléták a marcaltői országúton tartották meg kiadós ed­zésüket, A bajnokságokon öten vesznek részt. Perutz—DAC 3:1 (1:1). I. o. bajnoki. Pápa. Biró: Palkó. Élénk érdeklődés mellett mérsékelt teljesítménnyel győzte le győri el­lenfelét a Perutz. A mezőnyben szép dolgokat láthattunk a vendégektől, támadásaik soro­zatát pontos passzok tarkították, azonban a legfontosabb kellék, ami az akciók befejezé­séhez szükséges, a lövés, azzal adós maradt a DAC támadósor. Ám a védekezésben is jó benyomást keltettek. Ezt a csapatot győzte le vasárnap a Perutz. Külön megemlítésre méltó Ács mai formája. Gyors, határozott szél­sőnek bizonyult, akinek pontos beadásai mel­lett a lövései is sikerülték. Tulajdonképen mind a három gól az ő érdeme. Kívüle a csa­plat többi tagja is megtette a magáét. A 10. percben Ács a győri védelem mellett gólt juttat Kucsera hálójába. Formás DAC-támadá­sok a 16-osnál elernyednek. A 41. percben Knausz, Szemeti beadását bekotorja (l:l) t. Szünetben sokan kiegyeznének a "döntetlen­ben. Alig kezdenek fordulás után, lefutás és — gól. Ácsot futtatják a szélen, bekanya­rodik és tiz méterről küldött lövésébe Asbóth II. is beleteszi lábát és 2:1 lesz az eredmény. Tiz perces DAC-fölény után élénkül a Perutz, 16-oson szabálytalanul akaszt az egyik DAC­védő. Ferber éles szabadrúgását Ács továb­bítja (3:1). Itt a végeredmény. Palkó játék­vezetőről véleményünk az, nagyobb hibát nem vétett. A reklamált 11-es nem volt szándékos. SzFC—Kinizsi 8:3 (2:3). II. o. bajnoki. Szombathely. Erre igazán senki se mert volna gondolni, hogy egy bajnokaspiráns csapat ilyen súlyos vereséggel térjen haza. A súlyos vereséget tulajdonképen a pápai csapat kapu­sának, Tóth III.-nak csapnivaló, lehetetlen vé­dése idézte elő, akit viszont az arra hivatottak­ínak nem lett volna szabad a csapatba beállí­tani. Merjük állítani, hogy nem érte volna más kapussal a csapatot ilyen blamázs. A baj­nokságra fontos mérkőzés elveszett ugyan, de ennek ellenére is van remény, pl. a Máv. II. mérkőzés megnyerése esetén, hogy ismét fel­lángol a harci kedv és a végén a Kinzisi ott lesz az első négy csapat között. Celli vasutas II.—Kinizsi II. 4:2 (2:1). Celldömölk. Barátságos. Biró: Horváth Győző. A második garnitúrák találkozása élénk spor­tot jelentett a celli közönség számára, mely­ben különösen a pápai csapat tetszetős játéka lepte meg a közönséget. Horváth ezúttal kielé­gítő volt. Vasárnapi forduló. Perutz Tatabányára utazik TSC-hez. A csatársort M.agyari irá­nyítja. Kinizsi idehaza SzSE Il.-vel találkozik. Kinizsi II. a szabadnapos Vasutassal játszik ielőmérkőzést. Perutz összeállítása a követ­kező: Völler — Vámos, Ferber — Varga, To­menga, Asbóth I. — Asbóth II., Bolla Ma­gyári, Antalescu, Ács. ÜGYES fiiszerkereskedősegéd helyben, vagy bárhol vidéken (azonnalra is) állást keres. Címe a kiadóhivatalban. Nyomtatványait rendelje a Főiskolai Nyomdában. Március 10—11—12., kedd—szerda—csütörtök. Grace töoore, a Mefropolitán opera tüneményes művésznőjének nagy zenés filmjátéka Szeress örökké! Rendezte: V. Schertzinger. Főszereplők még: Leo Carillo, fflichae! Barlett. MICU MINT ZENESZERZŐ. VILÁGHIRADÓ. Március 13—15—16., péntek—vasárnap—hétfő. Gustav Fröhlich és Lida Baarova nagysikerű vígjátéka A gárdahadnagy. Irta: Sugár Pál. Rendezte: Georg Jacobg. Főszereplők még: Georg Alexander, Adele Sandrock, Lizzi Holschuh. CSÍPI BÉKEKONFERENCIÁJA VILÁGHIRADÓ Előadások kezdete: Hétköznapokon 1/t 7 és V2 9, vasár- és Gnnepnapokon V24,6 és 1h 9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük 1li órával az előadás kezdete előtt kiváltani. A hivatás és szerelem örök ellen­tétének mélységeibe világít ez a rendkívüli angol regény MOST JELENT MEG! ARA P 3-50 KÖTVE P 4-SO Megtekinthető minden könyvesboltban Pápa város hivatalos közleményei Földtulajdonosok figyelmébe! A városi adóhivatal értesíti a földtulajdonosokat, hogy az 1936. évi földadó kivetési lajstrom a veszp­rémi püigtól hitelesítve megérkezett és a fenti hivatalnál f. hó 7—21-ig közszemlére kitétetett. Vigyázat — veszélyes. A polgármester ez úton is értesíti a város közönségét, különö­sen pedig a Veszprémi uti lakosokat, hogy a Csókától a nyomásfokozó épületig terjedő szakaszon miniszteri engedéllyel megépített nagyfeszültségű áramvezetékek a nyomásfo­j kozó gépek kipróbálása végett időnkint áram alatt vannak, tehát a vezetékek érintése életve­szélyes. Figyelmeztessék a szülők gyermekei­ket, hogy a villanyoszlopokra mászni, zsinórt, drótot a vezetéken átvetni, vagy a vezetékek közeléhez sárkányt eregetni életveszélyes. Ne dobfa el nyaKK&náőit, mert csekély pénzért újfáalaKítom. — NyalcKencZöjavítási és -fordítást jutányos áron vállalok. Hozott anyagból nyakkendőt készítek. K.1 ein n é, SzlaáiK'Utca 27. szám. í Háíanyiiatkozat Felejthetetlen jó férjem elhunyta alkal­mából oly sokoldalról megnyilatkozott rész­vétért, a ravatalra helyezett koszorúkért és a temetésen való szives megjelenésért ez úton mondok hálás köszönetet. Pápa, 1963 március 4. Özv. Mészáros Mihályné. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen jó testvérünk elhunytával részvétükkel fájdal­munkat enyhítették, fogadják ez úton há­lás köszönetünket. Pápa, 1936 március 6. Wallenstein Testvérek. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik forrón szeretett drága jó feleségem Kovács Károlyné szül. Gáspár Ilona elhúnyta alkalmából szívünk mély bánatát részvétükkel enyhíteni, a ravatalra virágot, koszorút helyezni, vagy a temetésen meg­jelenni szívesek voltak, — e helyen mon­dunk hálás köszönetet. Pápa, 1936 március 7. A gyászoló család. Pápai terménypiac március 6-án. Búza . . . Rozs . . . Árpa . . . Zab , . . Tengeri . . Burgonya új 16 00-1620 P 14 00—14-50 „ 16 00-1700 „ 15-50-1600 „ 1600-16-50 „ 8 00—10 00 „ i Állami anyakönyvi kivonat. 1936 február 28-tól március 5-Ig. SZÜLETTEK: Febr. 28. Neumann Sándor halkereskedő és neje Wéber Eszter leánya: Judit, izr. — Marton György asztalossegéd és neje Dolgos Mária leánya: Mária Szidónia, rk. Febr. 29. Vitéz Joó József kisbirtokos és neje Pillér Katalin leánya: Erzsébet, rk. Márc. 1. Pörnyeczy Gyula György kőmívessegéd és neje Bóday Juliánná fia: Gyula Ferenc, rk. Márc. 3. Goldberger Fülöp füszerkereskedő és neje Weisz Erzsébet leánya: Klára Veronika, rk. Márc. 4. Sós Sándor lakatossegéd és neje Grób Katalin fia: Sándor, ref. — László Juliánná háztartás­beli fia: János, rk. MEGHALTAK: Febr. 28. Németh Pál napszámos, ev., 55 éves, szívhüdés. Márc. 1. Wallenstein Samu (elvált) rőföskeres­kedő, izr., 47 éves, szívbaj. Márc. 3. Özv. Hegyi Györgyné Rádli Róza szere­tetházi ápolt, rk., 74 éves, érelmeszesedés. — Fers Antalné Békefi Mária kórházi műtőszolga neje, rk., 38 éves, mellkasi genygyülem. Márc. 4. Wittmann Pál vegyeskereskedő, izr., 80 éves, elaggulás. Márc. 5. Kovács Károlyné Gáspár Ilona ny. vasúti főkalauz neje, ev., 56 éves, epehólyagrák. HÁZASSÁGOT NEM KÖTÖTTEK. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1936. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető Nánik Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom