Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-10-17 / 42. szám

C4 GUJOCrt k^J^&tt Szép kis háztartás! De némely konyhá­ban olyan is a világítás, hogy lehetet­lenség megkülönböztetni a dobozokat. Ilyen meglepetésben aligha lesz része, ha mindig TUNGSRAM duplaspirál­lámpát használ. Sokkal jobb a fénye — mégis kevesebb áramot fogyaszt. U NGSR UPLASPIRÁLLÁMPA « » I ö szobárbé vegyék tudomásul. A fegyveres alakulatok' le­fegyverzésére vonatkozó rendelet már meg­jelent. Spanyolországban változatlanul tart a polgárháború. Nagy csaták folynak Oviedó körül, ahol újabban megerősített nemzeti csapatok értek el nagyobb sikereket. Madri­dot immár teljesen körülzárták, de a fővá­ros bevétele még rengeteg vérbe kerülhet, mert védők és támadók 200—200.000 főnyi (világháború méretű) sereggel állnak egy­mással szemben. A Madridot ellátó szén­medence a nemzetiek birtokába került. Bil­bao elestét is már biztosra veszik. Azana köztársasági elnök, Oiral volt miniszter­elnök családjaikkal együtt egy argentin ha­jóra menekültek. A Spanyol Nemzeti Bank aranykészletét mind nagyobb mértékben lop­ják át francia területre, ami ellen Franco nem­zeti államfő a francia kormánynál óvást emelt. Elszász-Lotharingiában, melynek lakos­sága túlnyomó részben jobbpárti érzelmű, va­sárnap a kommunisták 52 helyen gyűlést akartak tartani. Engedélyt csak 10 helyre kaptak, ezek közül aztán a Strassburgban tar­tott gyűlésen Thorrez képviselő, a kommunista párt főtitkára gyalázkodó szavakkal szólott Németországról és Hitler kancellárról. Ezért a durva sértésért, amely egyáltalán nem al­kalmas a német-francia közeledés előmozdítá­sára s amely a német birodalomban nagy fel­háborodást keltett, a párisi német nagykövet tiltakozása bejelentésével diplomáciai lgpést tett Delbos francia külügyminiszternél. A jegy­zék, bár nem igényel választ, mint a lapok irják, a francia kormányra erős benyomást keltett. J 1 ; Palesztinában az arab fejedelmek taná­csára az arabok intéző-bizottsága elrendelte a? általános sztrájk és az ellenállás beszüntetését. A sztrájk, mely hónapok óta megbénította egész Palesztina forgalmát, valóban megszűnt s a rendes forgalom kezd helyreállni. Az ellenségeskedések azonban még mindig fel­fellobbannak. Ennek okát abban találják, hogy az angol főbiztos nem adott ki rendeletet a zsidó bevándorlás eltiltása tárgyában, amint­hogy az angol kormány mindaddig, amig a teljes és tökéletes rend helyre nem áll, semmi­nemű intézkedést nem szándékszik tenni s eddig az odaszállított csapatok is Palesztiná­ban maradnak. KÖZGAZDASÁG. Szőlőink miért hoznak kevés hasznot? Ritka az a gazda, aki nem panaszkodik vagy az időjárásra, vagy másra, de még ritkább a megelégedett szőlősgazda. Soha sincs meg­elégedve, mert hol a peronoszpóra, hol a szőlő­ilonca, hol a jég, hol a kevés vagy sok csa­padék miatt rossz a termés. Magára sohasem vet a gazda, hogy önmagában volna a hiba! Pedig külföldön sem ágyaztak rózsákon a sző­lősgazdáknak, ott is van jég, meg rossz időjá­rás, féreg és egyéb csapás. Francia-, Olasz- és Németországban azon­ban ugyanazon a területen kétszer, háromszor annyi szőlőt hoznak ki, mint minálunk; világos, hogy ott a szőlő nagy termelési költségéből ke­vesebb esik egy mázsa szőlőre, egy hl. borra, s így nagyobb a haszon. Hogyan érik ezt el ? El nem hanyagolva a többi termelési té­nyezőt, főképen a szőlők megfelelő trágyázásá­val érik el. Megfelelően istállótrágyázzák a sző­lőt, azonkívül gondosan gyűjtenek minden hul­Bőrgombokaf, övcsafokat a ruha anyagából készítünk. Kész bőrövekben nagy választék ww m • •• •• • •• » I Győri borondosnel Pápa, Kossuth Lajos utca 22. szám. ladékot, s abból komposztot készítenek. Sok­féle vásárolható trágya és fekáltrágya is rendel­kezésre áll. A még fennálló hiányt műtrágyával pótolják. Nálunk kevés az istállótrágya. Ezen ha­marosan segíteni nem lehet; kevés és drága a vásárolható szerves trágya is, de már komposz­tot minden szőlősgazda készíthet magának. Mint­hogy kevés a szervestrágyánk, a műtrágyázás­nak nálunk sokkal nagyobb szerepet kellene játszania szőlőink trágyázásánál, pedig szőlőinkbe alig jut műtrágya. Itt a hiba főforrása! BUDAPESTI LAKÁSBERENDEZÖ KÉPVISELET PÁPÁN Bofsza Lajos műbútorasztalosnál Széchenyi-lér 11. szám. Ebédlők, hálószobák, kombinált szobák, konyha- t berendezések, kárpitosáruk, rekamierek a legjobb és legválasztékosabb kivitelben — Szőnyegek, futók, ágyelők, függönyök, paplanok, vásznak. — Kályhák, tűzhelyek stb. — Mindent egy helyen, egy számlán, előleg nélkül. Hosszú hitel, olcsó árak, jó minőség. Költségvetések, tervek díjtalanul. _____ Csapataink fekete vasárnapja. Mult va­sárnap kellemetlen akkorddal végződött a pá­pai labdarúgás. Három csapatunk küzdött a porondon — sajnos — balsikerrel. Egyik leg­fontosabb útjáról érzékeny vereséggel térít haza a Kinizsi. Szombathelyen a hasonló ba­bérokért küzdő SzFC-nél volt látogatóban a lila-fehér gárda; szép, élvezetes játéka nem érdemelte meg a vereséget. Koch játékveze­tése is kihatással volt a Kinizsi játékára. A két csapat vasárnapi találkozásából a szeren­csésebb került ki két ponttal. Eredmény 3:1 volt 1:0-ás félidő után. Koch játékvezetésé­hez csupán azt füzzük hozzá, hogy objektív játékvezető egyformán hozza meg ítéletét, akárhová szólítja vezetői ténykedése. — Pe­rutz Komáromban hagyta a két pontot. Nem várt súlyos vereségét (6:3) a védelem okozta; ebben is feltűnt Ferber gyenge játéka. Egy­ideig jól tartotta magát a gyári csapat, két­gólos vezetéshez is jutott, de később ki-ki­hagyott a védelem s csak úgy potyogtak a gólok a pápai kapuba. Komáromban a véde­lem csődöt mondott, a csatársor ott is meg­tette a kötelességét. — Idehaza meg a vasutas gárda szenvedett vereséget, mely a celli vas­utasok együttesével találkozott gyér érdek­lődés mellett. A csatárlánc gyengesége, a kapus pompás védése mellett is, vereségre vezetett. Szakács, Szerdahelyi, Fülöp góljai­val szemben Tenk szerez gólt (3:1). Vasárnapi műsor. Perutz idehaza erős ellenfelet kap TEDAC együttesében. Kinizsi Tapolcára, Vasutas Keszthelyre utazik abban a tudatban, hogy talán sikerül a csorbát ki­köszörülni. íí. csapatok bajnoksága. E heti ülésen több kiállított játékos ügyét tárgyalta a bi­zottság. Mult heti mérkőzések eredménye a következő: Perutz III.—Perutz II. 3:3; Tu­rul I.—Mezőlak 3:1; Turul II.—III. kerület 8:2. Az újra játszandó Perutz III.—Mezőlak mérkőzést november hó 1-én játszák le Szer­gényben. Asztali tenniszverseny. F. hó 10—11-ig rendezte a pápai Testvériség Sport- és Kultúr­egyesület Pápa város asztali teniszbajnokságát. A verseny pompás küzdelmeket hozott. Részle­tes eredményei a következők: Egyéni verseny: 1. Kemény Andor. 2. Schwarcz József. 3. Schwarcz Sándor. 4. Gazdag Rezső (Ref. koll.). Páros verseny: 1. Gazdag—Gombás. 2. Ke­mény—Grünbaum. 3. Schwarcz J.—Deutsch. 4. Krausz—Bachrach. Kezdők versenye: 1. Ma­sanszker. 2. Braunstein. A csapatversenyt a pápai TSC: Kémény, Schwarcz S., Deutsch csapata nyerte. Járási céllövőverseny. A pápai levente ifjúsági egyesület f. hó 11-én, vasárnap tartotta ifjabb Konkoly Thege Gyula és neje Dorothy Arents emlékezetére rendezett járási levente céllövőversenyét. Az egész nap szakadó eső ellenére is a verseny a legnagyobb rendben és pontossággal zajlott le, csak az eredményeket rontotta le némileg a rossz időjárás. A verse­nyen a járás és Pápa város 19 ötös csapata vett részt, akik három testhelyzetből 5—5 lövést adtak le. A verseny eredményei a következők : Csapatversenyben: 1. Pápa, szerdai levente­egyesület 527 egység. 2. Vaszari levente-egye­sület 494 e. 3. Adászteveli levente-egyesület 480 e. 4. Pápa, központi levente-egyesület 459 e. 5. Nagyacsádi levente-egyesület 448 e. 6. A takarékos a legolesofots! Faáüzelésnél ne kísérletezzen ! Vegye csak a világhírű » z « íolylonégö kályhái. Átlag 10 kg. fával fűt egy normál szobát 24 órán ál Ara ©O*^ í>~íöl fSa^aJ. szenekre legideálisabb a kél aknás » REKORD folytonégő kályha! Ara 60^ P-től « Kérje vaskereskedőjétől; ha nem kapja, rendelje meg a gyártól! Árjegyzéket ingyen küld: kályha- és tűzhelygyára, Budapest, VI., Vilmos császár-úi (Hajós-iilca sarok) Telefon: 1-246-10

Next

/
Oldalképek
Tartalom