Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-08-29 / 35. szám

Gyümölcsöt, bort, élő- és vágott álla­tot gyorsan és megbízhatóan szállít „MATEOSZ" Iroda: Rákóczi-utca 21. szám. Telefonszám: 95. ház céljait is szolgáló székházépületet emel. Alapítványi házul a képviselőtestület a Csa­torna-utcai városi házat jelölte ki, melynek a Speyer-kölcsön alól való felszabadulására illetékes helyről Ígéretet kaptak. Kikötötte a város, hogy az építendő Kultúrház termét városi célra ingyenesen használhassa, más egyesületek pedig kedvezményesen vehessék igénybe. Az ide vonatkozó határozatot a kép­viselőtestület dr. Sulyok Dezső helyeslő fel­szólalása után névszerinti szavazással egy­hangúlag hozta meg s érte az iparosság nevé­ben Hajnóczky Ferenc hálás érzéssel mondott köszönetet. Ugyancsak egyhangúlag szavaztak meg az ipartestület, mint az Ünnepi Hét rendezője részére, az Ünnepi Hét költségei­hez 1000 P hozzájárulást. A mezőgazdasági közraktár ügyét, mivej a kérdésnek városi hozzájárulás nélküli meg­oldására van kilátás, levették a napirendről. Dohánygyári táppénz megtérítése címen a vá­írost 470 P fizetésére kötelezték (azon a címen, hogy a családban előfordult fertőző betegség miatt egyes munkásokat a város egészségügyi hatósága nem engedett mun­kába járni), 2730 P-t kell fizetni a városnak iparostanonciskolai (egyébként nyugdíjjogo­sult!) alkalmazottak OTI járuléka cimén, egy Wilhelm nevü ember budapesti szegényházi ápolása cimén a várost 1780 P-vel terhelték. A kertészeti telepből kibővített alsóvárosi te­mető kerítésére 1000 P szükséges. Mindezek a kiadások, valamint a repülőtér létesítése alkalmából felmerült 46.000 P költség pót­költségvetés készítését tették szükségessé, melynek 65.140 P kiadási végösszegével szem­ben forgalmi adó részesedésből, vágóhídi több­letjövedelemből és különböző lényeges meg­takarításokból 65.279 P bevétel mutatkozik, s így a pótköltségvetés nem tett szüksé­gessé pótadóemelést, amit örvendetesen vet­tek tudomásul. Nagy Mária írnoknak, aki a pénztári el­lenőrt öt éven át kifogástalanul helyettesí­tette, 200 P jutalmat szavaztak meg. Elfogad­ták a Magyar Hirdető Iroda óramű vállalatá­nak két éjjel megvilágított városi óra oszlo­pokon leendő felállítására vonatkozó ajánla­tát. Wittmann Ignác közölte, hogy az építé­szeti bizottság az egyik órát az Esterházy-út fordulójánál, a másikat a nőnevelő előtt ta­lálná legmegfelelőbbnek, a polgármester be­jelentette azonban, hogy a vállalkozó az egyik órát a Kaszinó épülete előtt, a másikat pedig később meghatározandó helyen létesíti. A Nemzeti Egység Pápa városi nagy választmányának értekezlete. A Nemzeti Egység Pápa városi nagyvá­lasztmánya e héten kedden d. u. fél 7 órakor a Griff-szállóban vitéz Draskóczy István ny. altábornagy elnöklésével értekezletet tartott, melyen a nagyválasztmány tagjai teljes szám­ban megjelentek. A termet zsúfolásig megtöltő nagyvá­lasztmányt a Nemzeti Hiszekegy elmondása után Draskóczy elnök melegen üdvözölte. Megnyitó beszédében visszapillantást vetett a párt szervezkedési munkájának menetére, melyet a tavalyi képviselőválasztás csupán át­menetileg zavart meg, azóta azonban oly erő­vel folyik, hogy jelenleg már mintegy 5000-en tömörülnek a 'Nemzeti Egység lobogója alá. Ez a nemzeti egység hazánk jövőjének egye­düli biztosítéka s ép ezért meleg szeretettel köszönti a központ kiküldötteit: Jurcsek Béla és Csicsery-Rónay István orsz. képviselőket, akik hazafias munkánk támogatására körünkbe elfáradtak. A központi kiküldöttek közül elsőnek Jurcsek Béla szólalt fel. Nagy figyelemmel hallgatott beszédének első részében a szervez­kedés irányelveit fejtegette. Különösen fon­tosnak tartja a nemzeti erők egységes tömö­rülését e mai válságos időkben, amikor — mint azt a spanyol példa is * mutatja — két világnézet: a szocialista és kommunista — döntő harcban áll, amikor Európa népeit a vörös internacionálé Moszkvából irányított propagandája veszélyezteti. Főkép az ifjúsá­got kell e harcra előkészíteni s a nép minden rétegét a munka igaz értékelésével megbont­hatatlan egységbe tömöríteni. Beszéde máso­dik felében felsorolta azokat az alkotásokat, melyek a Gömbös-kormány négy esztendeje alatt létrejöttek, utalt azokra a reformokra, — hitbizományi reform, telepítés, adórend­szer újjáalakítása stb. — amelyek által a magyar dolgozó tömegeknek megélhetése biz­tosítva lesz. Szólt a kormány ellen irányuló sajtó-támadásokról, melyeket vagy a hatalom megszerzésének vágya, akárhányszor azonban nem is egészen tisztességes szempontok irá­nyítanak. Kérte a nagyválasztmány minden tagját, hogy a nemzeti egység eszméjének mi­nél több lelkes katonát toborozzanak. Beszé­dének befejezése után Jurcselí Béla átnyúj­totta Major Lorántnak az ifjúsági, Erdélyi Lászlónak a gazdasági és Varga Józsefnek a propaganda-csoport vezetői állására történt ki­nevező iratokat. Csicsery-Rónay István rövid lelkes beszé­dében a hazafias kötelességteljesítés eszmé­jét kötötte hallgatósága lelkére. Hazánk im­már nem áll egyedül, hatalmas szövetségesek­kel karöltve tör nemzeti ideáljai megvalósí­tása felé, melyek betetőzése az lesz, ha a Kárpátok ormairól magyar lobogók hirdetik majd a feltámadást. Karlovitz Adolf kormanyfőtanácsos, vá­lasztókerületi elnök a megjelentek érzelmeit tolmácsolva fejezte ki köszönetét az elhang­zott szép felszólalásokért. Az értekezletet vitéz Draskóczy István azzal zárta be, hogy ez az összejövetel lénye­gesen erősíteni fogja a Nemzeti Egység helyi szervezetét abban a munkában, melyet a haza, a város és a polgárság egyetemes érdekében eddig is folytatott. Értekezlet után lelkes hangulatban le­folyt társasvacsora volt a központi kiküldöt­tek tiszteletére. Uj harangok konduíása. Istennek dicsőség! — Harangok kondulnak... I ... Csengő visszhangjai réges-régi múltnak | Bús némaságából kétszáz éves "ködnek j Mint remény-galambok ég felé röpködnek ... i Csengésük-bongásuk közelbe, távolba I Mintha egy szebb jövő ujjongása volna. I Földön bukdácsoló szárnyaszegett lelkek | E hangok hallatán égnek emelkednek. I Búnak árnyékait szerte-széjjel űzve í Erős bizakodás gyúl' a csüggedt szívbe S mig e dicső hangok lelkünket átjárják, ; Magasba lobbantják az akarat lángját! | »Küzdj és bízva bízzál!« — Él a régi jelszó, j Üj harang ércnyelvén messzeségbe hangzó. Istennel hazáért! — Hirdeti a másik — Rabság sírházából — a feltámadásig! S e széles világon, hogy mindenütt hallják: Éles-tisztán kiált a »magyar igazság!« Figyelem! Diáksapkák Tornatrikók „ övek, nadrágok „ cipők, jelvények az előirt minőségben, formában és árban ismét cégnél kaphatók. j Könyves-bőröndök, aktatáskák, iskolaharisnyák, esernyők stb. a szokott olcsó árban 1 Százezer diáknak egybezengő hangja A megszólalt torony legnagyobb harangja! — Élettől, haláltól akik nem rettegnek, — Csatakiáltása voltaknak, letteknek! Érc-kemény hitvallás, nem hajlik, nem törik, De lenni akaró öröktől-örökig! Két ős magyar család: Gyenese, Szalóky Egy-egy harangjából nagy áldozat szól ki Lelki nemességnek el nem múló éke, Nagy.szivek erénye zengő ércbe vésve — Dicsérje az Istent s a jóságot benne Az egy-akarásban békén egybecsengve! És ti mind-mind, magyar testvéri harangok, Istendícsérésben kik mind egyek vagytok: Csengjen békén egybe ércnyelvetek mindig — Túlzúgva azokat, kik a viszályt hintik — Istennek szent lelke egy célra ihlessen: Örök magyar békét egy hittel hirdessen! Pápa, 1936 aug. 30. Somogyi Károly. ÚJDONSÁGOK. Készülődés az Ünnepi Hétre. Az állami tanítóképzőhöz vezető Vesz­prémi út a héten ugyancsak forgalmas volt. Kocsikon s egyéb szállítási eszközökön hord­ták ki a fa- és egyéb anyagot, amelyből felépítették a kiállítási pavillonokat, emelvé­nyeket, asztalokat. S amikor ezzel készen voltak, kezdődött a kiállítási tárgyak kiszállí­tása, elrendezése, elhelyezése, ami még e sorok írásakor is tart. A tanítóképző emeleti és földszinti helyi­ségeiben egész héten szorgos munka folyt. Kü­lönböző iparosok fúrtak, faragtak, fürészel­tek, kalapáltak, zsongott az egész épület, mint a hangyaboj. Az embereknek az a rossz szokása — tisztelet a kivételeknek —, hogy mindent utoljára hagynak, itt is megnyilat­kozott, amennyiben csak az utolsó napokban lettek sokan készen a lefoglalt kiállítási te­rület beépítésével, elrendezésével, vagy a ki­állítási tárgyak elkészítésével. Ám ez nem baj, sőt annál érdekesebb! A megfeszített energia annál csodálatosabb dolgokat produ­kál. Bizonyos, hogy mire a kiállítás napja — vasárnap — elérkezik, minden a legteljesebb rendben lesz, s nyugodt, mosolygós arcok fogadnak bennünket, amikor kíváncsian vé­gigsétálunk a kiállítási termeken, folyosókon, mert hisz az óriási épület minden kis része a kiállítás céljai szolgálatába van állítva. Sőt az udvara is, ahol a gazdasági eszközöket állít­ják kí. A vásártéren hatalmas istállókat, ólakat állítanak fel fából, deszkából, a kiállítandó értékes állatok számára, amelyeket nem szabad az időjárás esetleges szeszélyeinek kitenni. A sajtóbemutató ugyan még nem volt meg, de a látottakból máris kidomborodik a kiállítás impozáns képe, amely mint tükör mutatja gyári- és kézműiparunk előrehala­dottságát, iparosaink kiváló szakmabeli ké­szültségét. Ami annál inkább elismerésre méltó, mert a kiállítás iparostársadalmunkat igen nehéz helyzetben találta, amikor csak anyagi erejük megfeszítésével tudtak a kiállí­tásért áldozatot hozni; de — szerencsére — segítségükre jött a nagyközönség rendelések­ben megnyilatkozó támogatásával, munkaalka­lom nyújtással. Ez a megértő szellem is nagyban hozzájárult a kiállítás bizton remél­hető sikeréhez. A kiállításon és egyebeken kívül fontos attrakcióval gyarapodott az Ünnepi Hét. Csik Ferenc olimpiai bajnok a rendezőség meghí­vására Pápára jő, s az Esterházy-strandon — szeptember hó 6-án — bemutatja világverő gyorsúszó-tehetségét. Ugyanekkor a berlini olimpikonok, Musz és Beac vizipólómérkőzést tartanak. A műsorba a rendezőbizottság tánc­mulatságot is illesztett bele, amely e hó 30-án, szombaton este lesz a Kaszinó és a Kath. Kör nyári — kerti — helyiségében, vagy kedvezőtlen idő esetén a Griffben. Itt állunk a megnyitás előtt most már — úgy mondhatjuk — teljesen felkészülve. A Pápai Ünnepi Hét sikere előre veti fényét, mint a modern közlekedési eszköz: az autó reflektora. Szemünk, lelkünk gyönyörűségét találja benne. Csak aztán az idő el ne rontsa ragyogó kilátásainkat. Reméljük azonban, hogy az Ég kegyelmes lesz hozzánk, s az egész hét koraőszi verőfényben fog lefolyni*

Next

/
Oldalképek
Tartalom