Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-08-08 / 32. szám

BÚTOR * LŐWYné. megint olcsóbb lett Győr, Gr. Tisza I. tér 5. (Városházzal szemben.) Londoni levél. London, 1936 augusztus 2. Azt mondják, hogy az ember minden hét évben megváltozik és hogy ez mennyire igaz, azt saját magamon tapasztalom, mert nem tudom elképzelni, hogy Anglia változott volna meg. Hanem megváltoztam én; egészen másképen fogok fel ma dolgokat, tényekjét; másképen nézem az embereket; talán többet tudok és többet megértek. Azt pedig minden esetre tudom, hogy semmit sem tudok. Szóval hét éve nem voltam Londonban és most, hogy újra visszajöttem, azon gondolkozom, hogy is telhetett el nélküle ennyi idő? Ügy érzem magamat, minden nagysága ellenére is, mintha otthon lennék; mintha soha innen él sem mentem volna. Csodálatos varázsa van ennek a városnak és csodálatosak 'benne az emberek. Az eg'ész együtt csak keret, ami összefoglal egy kedves, közvetlen képet, amit mi itt idegenek úgy hivunk: angol elet. Ha vannak az életnek minőségi fokai, talán azt mondhatnám, ez itt az élet teljessége. Itt kiélik azt az időt, amit a Gondviselés az embernek kiszabott és ez alatt pedig nem azt értem, hogy a pillanat minden ezredrészét kiélvezik, hiszen ez távol esne az angol gondolkodásmódtól, ez a kontinens betegsége. Hanem arra gondolok, amit úgy nevezhetnék, kissé nagyképűen: az élet intenzitása; ezt pedig onnan állapítom meg, hogy itt mindenkinek, mindig, mindenre van ideje. Ellentmondásnak látszik, hogy London — majdnem annyi lakosával, mint Magyarországé — szédületes és a képzeletet felülmúló arányaival éf forgalmával, a legnyugodtabb város; a rohanás csak külső jelenség és belül csendesen folynak az érzések és ennek az üteme nem tart lépést az élettel. Ha az ember a legnagyobb forgatag közepén egy siető embert megszólít, kérdez tőle valamit, megáll, veszi a fáradságot, hogy nyugodtan végig hallgassa^ amit mondani akarok, kimerítően válaszol, esetleg visszafordul és megmutatja. Ez itt $ gentlemenek iskolája. Remélem, nem esem abba a gyanúba, hogy elfogult vagyok, esetleg felületes; bizonyára vannak itt másfajta emberek is, de nem tudom elképzelni, hogy tisztán véletlen legyen az, hogy én mindenütt válogatott urakkal találkoztam és beszéltem. Lehet, hogy ha soká itt lennék, meglátnám az érem másik oldalát; de egész őszintén megvallva, nem vagyok rá kíváncsi. Én felépítettem magamnak az én Angliámat és nagyon szeretnék nem csalódni; és valahogy az az érzésem, hogy nem is fogok. Olyan kár lenne. Még egyszer visszatérve arra a bizonyos élet-intenzitásra — úgy látszik, ez nekem nagyon tetszik —, könnyen meglehet, hogy ez náluk nem tudatos és semmi esetre sem anynyira tudatos, mint bennem, aki egy egészen más világból, más környezetből szakadtam ide és az is lehet, hogy az életről bölcselkedni itt csak a filozófusok kiváltsága; ők pedig, a többi millió, élik az életet. Bocsánatot kérek ezért az elmefuttatásért; de az írás csak egészen nagy íróknál teremt az olvasókkal közvetlen kapcsolatot és azt hiszem, hogy a túlságos alanyiság egy bizonyos mértéken túl unalmassá válik. De ez természetdolga és az enyém úgy látszik szemlélődésre van beállítva, egyáltalán nem cselekvő, aminek pedig ugyancsak gyakran látja hátrányát az ember. És kérdés az is, hogy az én alanyi szemüvegem jó-e és hogy jól tudom-e használni? És ha valaki ezeket a leveleket elolvassa, akkor sem azt fogja mondani, hogy belőlük megismerte Londont, vagy akár hogy az itteni életről képet kapott, hanem megismert belőle engem, jóllehet nem volt rám kiváncsi. Mindenesetre megoszlik ezért a felelősség az újság szerkesztősége és közöttem. Most pedig legyen szabad valami mást mondanom. Talán bemutatok egynéhány képet, ami engem megragadott, ami egy pici részecske az óriási mozaik képen, de ami talán jellemző is egyúttal... Chelsea... Londonnak kétségtelenül nerv a legelőkelőbb része, mondhatnám külváros. Londoni Kőbánya. Egyik nap arra felé volt dolgom és minthogy az utam nem volt,sietős, gyalog sétáltam, lassan. Amint megyek, egy óriási kaszárnyára leszek figyelmes, az udvarán tucatjával a legmodernebb légelhárító ágyúk. Bemenni nem próbáltam, csak kívülről néztem. És amint megyek, a fal mellett mindenütt hirdetéseket látok. Művészi rajzokat. Katonák épen repülőgépre lőnek, amely bukfencezve zuhan le. »Védjétek meg Angj liáti« — Másik kép: »Lépj be az angol gyarí mati hadseregbe!« Persze a képen csupa elsőj rangú szabónál készült ruhában feszítő angol katona, amint a Trópusokon elegánsan, mint Hollywoodban a filmsztárok, kerékpároznak; keresztbevetett lábbal telefonálnak, a fűben (ezt úgy látszik külön Angliából szállítják a sivatagba) hevernek, kártyáznak. — Még egy kép: »Körüljárjuk a világot és játszunk!« A földgömb, mellette egy angol katona futballdresszben, labdával a hóna alatt vidáman áll. Az ember csak azt nem tudja, hogy ha az angol katonák ezt az életet folytatták és folytatják, hogy tudták azt a sok gyarmatot megszerezni, mert én azért azt hiszem, hogy némi változtatással itt is el lehetne mondani: amig Önök alszanak és játszanak, az elnyomottak dolgoznak. De hát persze ez már csak egy olyan okvete'tlenkedés a részemről. — Van azután végül még egy hirdetmény, amely szerint ekkor meg akkor lehet jelentkezni, ' minden postahivatalnál lehet tájékoztatót kapni (persze ingyen és gondolom igen sfép képekkel) és hogy a derék angol, lehetőleg

1 I jó családból, lépjen be, még ma, mert »jó ! fizetés és kitűnő előmeneteli lehetőségieknek | — hogy úgy mondjam — van kitéve. Majd| nem beléptem. Tovább egy pár lépésre, a kaszárnya falán egy óriási képet látok. Ez már az állatvédő egyesület plakátja, a viziszekció ellen. Rémült kis állatok, majom, kutya, macska, nyul bújtak össze, szemükben a rémület mondhatatlan kifejezése és könyörögnek az émj berekhez, mentsék meg őket. Én azt hiszem, i nagyobb ellentétet a kétféle plakát között nem I is lehet elképzelni és ahogy gondolom, ahány | ember belép a gyarmati hadseregbe, hog'y embert öljön, ugyanannyi fog elmenni az Állatvédő Egyesületbe, hogy néhány fillérre,

1 megmentse a kínoktól az állatokat. Vájjon miért nem jutott még soha senkinek eszébe, hogy az embert is védeni kellene, hogy van még valami, amit szintén érdemes védeni, hogy I hagyjanak élni embereket is?? (Vége köv.) Konkoly Thege Balázs, j i _ Fiatal, keresztény kereskedőt | 600—800 pengő óvadékkal önálló boltkezelőnek | k e r e s e k. i . * I Jelentkezés Csatorna-utca 8. sz. Kétszobás komfortos lakás a Levente-utcában kiad ó. Felvilágosítással szolgálnak: Kunt Testvérek. ÚTKÖVEZÖK. Az országút a végtelenbe folyva Kígyózik el, mint fáradt, vén folyam; Távolban egy-egy kis falucska tornya Harangszívén delet ver boldogan. Az útszegélyen keskeny árnyú nyárfák Tövén a durva munka elpihen, S míg homlokuk a gond redői szántják, Kényért, szalonnát csöndben költik el. Majd bronzszín arcuk karjaikra hajtva Az elcsigázott test elszendereg, Feledve gond, a csákány és a balta, S kenyérre váró vézna gyermekek. S jönnek feléjük véghetetlen sorban A koldus, éhes, rongyos vándorok; Szívük a fájdalomban összedobban, S nyomor dalát dúdolja száz torok: Testvér, miénk a szenvedés, A néma fájdalom, Bármerre jársz, bármerre térsz Falun vagy városon. Nincs otthonunk és nincs tanyánk, Nincs talpalatnyi tér. Hol bús fejünk lehajtanánk, Nincs szőllő, lágy kenyér. Szivárványt sző a szebb jövő Fölénk az ég ívén, Reméljen minden szenvedő, Ki koldus és szegény. Testvér, a számunk egyre nő, A táborunk dagad; Testvérünk minden szenvedő, Csüggedni nem szabad ! Pápai Tóth Géza. — A vasárnapi munkaszünet és a kereskedők. Pár héttel ezelőtt írtunk a mozgalomról, amelyet a Lloyd, az Qmke és a Kiskereskedők Egyesülete indított avégből, hogy a mostani vasárnapi munkaszünetet a nagy munkaidő befejeztéig — szeptember 15-ig — enyhítsék, hogy az egész héten szorgos munkával elfoglalt falusi közönségnek módjában álljon házi szükségletét vasárnap délelőtt beszerezni. Kereskedői körökből értesültünk, hogy mozgalmuk rugója főként az, hogy a falusi üzletek s a szomszédos, városnak tekinthető nagyközségek: Csorna, Celldömölk, Devecser kereskedői vasárnap délelőtt nyitva tarthatnak, s akinek halaszthatatlan szüksége van portékára, az — ha mindjárt ezek a helyek messzebb esnek is tőle — kénytelen Pápa megkerülésével ezeken a helyeken vá; sárolni. Pápa kereskedői ily módon — egyébI ként is megcsappant — vevőkörük egyrészét veszthetik el. A kereskedőknek, ha érdekeiket védelmezik, igazuk van. Ezt tenni joguV is van. Ám ha a kis- és nagyközségek kereskedői — elég helytelenül — vasarnap délelőtt nyitva tarthatnak, ebből nem az következik, hogy Pápán is nyitva tarthassanak, hanem az, hogy egyesült erővel oda törekedjünk — nemcsak az érdekelt kereskedők és kereskedelmi alkalmazottak, hanem mindnyájan, akik a vasárnapi teljes munkaszünet elve alapját? állunk —, hogy a vas'árnapi munkaszünet a kis- és nagyközségekre épúgy kiterjesztessék, amiként az a városokra kötelező. A törvényes rendelkezések alól — szerintünk — nem lehet kivétel. Azok mindnyájunkra kell, hogy kötelezők legyenek. — Értesítő-ismertetés. A pápai m. kir. állami tanítóképző-intézet értesítője. Szerkesztette Szemerédi János igazgató. ízléses köntösben jelent meg az idén is az állami képző beszámolója az elmúlt év munkásságáról. A nyugalomba vonuló Buday Lajos rajztanár képe díszíti az értesítő első lapját, egyben kedves szavakkal búcsúztatván őt, aki sok évtizedes szorgalmas munka után távozik az intézettől. Kovács Ernő tanár egy nemetországi elemi iskolában tett látogatását írja le tanulságos cikkében. Majd Fraknói Vilmos értekezik a gyermekről, mint a néphagyományok őrzőjéről. A negyven éves múltra vissztekintő intézet tanéve minden zökkenő nélkül, a szorgalmas munka jegyében zajlott le. A tanítás napjait az iskolai ünnepélyek tették élénkebbé, változatossá. A tanári testület tagjainak száma igazgatón kívül 22 volt a hitoktatókkal együtt, akik társadalmi téren is