Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-05-30 / 22. szám

LÖWY BUTORÁRUHÁZ GYÖR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. IDE MENJEN, HA JÓ BÚTORT AKAR. vözölte a megjelenteket, kiemelvén a negyed­százados évforduló nagy jelentőségét. Ebéd után dr. Major Dezső országos ügyvezető el­nök, a Magyar Cserkészszövetség képviselője tartott megbeszélést a cserkésztisztekkel. Három órakor hatalmas közönség előtt kezdődött a műsoros cserkész-délután a kol­légium udvarán, melyet a pápai csapatok újoncainak fogadalomtétele vezetett be. Dr. Maior Dezső orsz. ügyv. elnök hatalmas be­szédben fejtette ki a nap jelentőségét. Külö­nösen három gondolatot emelt ki: május a természet megújhodását jelenti, a fogadalmat tevő cserkészeknek is meg kell testben és lé­lekben újhodniok, hogy az egész magyar tár­sadalom is újjászülethessen. A fogadalomtétel napja összeesett a hősök napjával, ezeknek áldozatos hazaszeretetét kell a cserkészsziveki­ben is erősíteni. Májusban az anyákra is gon­dolnunk kell, akiknek Isten után a legtöbbet köszönhetünk. A megragadó gondolatokban gazdag be­széd igen mély hatást tett a cserkészekre s az egybegyűlt nagyszámú közönségre, A műsor gerincét a siófoki öregcserkészek gyönyörű magyar táncbemutatói alkották. A toborzó, díszpalotás, a lengyel Krakowiak, a kanász­tánc; a játékos táncok: sapkatánc, seprűtánc, kisszéktánc, melyeket eredeti nemzeti viselj letben mutattak be, nemcsak a cserkészleáí­nyok és cserkészek táncügyességét mutatták meg, de megéreztették a közönséggel a má­gyar táncban rejlő, ma mar eltűnő művésze­tet is. A táncszámok közt kedves szórakoztató dalok és cserkészjelenetek szerepeltek. A dél­íutánt az anyák iránt érzett szeretet és hálát tolmácsoló szavalat és Borossay Jusztin cser­készparancsnok köszönő szavai zárták be. Cserkészeink ez alkalommal is jó munkát végeztek. Egy éjszaka Pápán. (Diirst-Britt hágai vezérkari * százados nejének dunántúli lovasútjukról a Pápai Hirlap számára irt cikke második része. — A cikk a sorok között is olvasni tudók részére érdekes és jellemző képet ad arról, hogy hogyan lát és mit lát közöttünk egy magyarbarát kül­földi. Szerző egyébként irántunk érzett meleg szereteté­vel értékes propagandát fejt ki Magyarország mellett. — Cikkének első része megjelent a Pápai Hirlap május 3.-iki számában.) Amint közeledtünk Pápa felé, egyszerre csak mintha villanyütés ért volna bennünket. Meglepetésekhez ugyancsak hozzászoktunk az elmúlt napok alatt, de, ami itt várt ránk, az mégis valami csodálatosan új meglepetés volt. Mintegy 15 daliás tisztekből álló lovascso­port lovagolt elibénk vitéz Marjay helyőrségi parancsnok, huszárezredes vezénylete alatt. Előttük kürtösök. Az ő vezetésükkel, trombita­harsogás. mellett vonultunk be Pápára, ahol a fogadtatás még a legmerészebb álmainkat is felülmulta. Ügy éreztük magunkat, mint fe­jedelmi vendégek. Az utcák két oldalán emi­berek százai. A nagytemplom hatalmas terén fogadó bizottság, élén Uzonyi h. polgármes­terrel. Theologiai professzorok, tanárok, városi előkelőségek. Magyarruhás leányok. Kedves meglepetés volt számiunkra, hogy Fáber Ko­vács s.-lelkészt is ott találtuk a fogadók cso­portjában, aki hollandiai tanulmányútja alatt vendégünk is volt Hágában s aki magyarosan diszkrét figyelmességeivel több izben jelét adta, hogy a magyarok hálásak minden irántuk tanúsított barátságért. A helyettes polgármester úr, magyar be­széde után, dr. Tóth Endre, egykor szintén' utrechti diák, most theol. professzor köszön­tött bennünket holland nyelven szívből jövő magyaros vendégszeretettel. A Kaszinó nagytermében eltöltött kedves .estének mi hollandusok az »Egy éjszaka Pá­pán« nevet adtuk. Ez a három szó, valahány­szor kimondjuk, mindenkor a legkellemesebb emlékeket juttatja eszünkbe. Szerény szemé­lyem abban a szerencsés helyzetben volt, hggy a főtisztek egyike volt az asztaltársam, aki mindazokat a tulajdonságokat egyesítette ma­gában, melyekkel mi holland hölgyek a ma­gyar tiszteket képzeletünkben felruházzuk. Ele­gáns jelenség, kellemes társalgó, kitűnő táni­cos. Igazán nem csoda, hja társaságában csak úgy repültek az órák. Sok kérés után elénekel­tem a »Piros pünkösd napján<«-t. Szerencséré a kritika nem volt nagyon szigorú. (Itt a for­dító a történeti hűség kedvéért kénytelen meg­jegyezni, hogy a kapitányné, aki lassan meg­ismeri egészen nyelvünket, igen is szépW énekel. Hangja kellemes, temperamentuma magyaros, úgy hogy a legszigorúbb kritika is csak elismeréssel adózhatott énekéért.) Úgy a hölgyek, mint az urak olyan ki­tűnően érezték magukat, hogy ugyancsak nem volt könnyű éjfél után három táján a kedves vendéglátóktól búcsút venni. Ha egészséggel megérjük az időt, hpgy most 1936-ban Pápa környékére jutunk, a vezetőnknek ugyancsak sarkára kell majd ál­lania, hogy a lovak lovasaikkal, a pápai kedves emlékek felejthetetlen hatása alatt be ne for­duljanak a Pápa felé vezető útra ... Ugodon, Bakonykoppányon, Huszárok­előn át vezetett az utunk Balconybélbe, ahol néhányan közülünk a fáradtság miatt nem! a legkedvezőbb oldalukról mutatták be ma­gukat. Az orvos pihenőt rendelt a számukra. Reméljük azonban a következő alkalommal ki fogjuk javítani ezt a hibát. Gyönyörű szép terepen át vezetett utunk Szépalma felé S innen Ferencházára. Amikor ez utóbbi helyet elhagytuk, utunk egy szintén felejthetetlen emlékkel gazdagodott: Bucsuzásunkra megszó­laltak a kis fehérfalu templom harangjai. A lakosság az utca két oldalán állt sorfalat. A faluból kiérve még sokáig visszatekintget­tünk a fehér házikókra és utánunk inte'gető kedves lakóikra. Még most is fülünkbe cseng a harangok szava, melynek minden hangja a magyar hála gyönyörű kifejezése volt a maí­gyar gyermekekért. Meg voltunk mindannyian győződve, hogy ha nekünk lenne rá szüksé­| günk, ugyanazt tenné értünk ez a hálás nép^ I mit mi tettünk ő érettük. Csesznek felé ha­! ladva, szebbnél szebb erdők, völgyek, folyók, I dombok váltakoznak utunkon. A szentkirályi uszoda kedves üdülést je­lentett számunkra a pompás lovaglás után.! ! Itt látogatott meg bennünket először a gróf i Esterházy-család, akiknek a birtokán a követ­í kező nap lovagoltunk. Másnap reggel is már messzire elibénk jöttek és személyesen kalau­zoltak bennünket rédei várkastélyuk udvarára, ahol először ís kedves rózsacsokorral lepték meg társaságunk női tagjait. Amint este ott ültünk a parkban, mellettünk egy hatalmas irlandi farkaskutya, velünk szemben lombok között meghúzódó ősi kastély; mintha csak a lovagkorba álmodtuk volna vissza magunkat egy pillanatra. Feketevizpusztán át érkeztünk | meg Kisbérre, ahol vezetőnk először is a hősi emlékszobrot koszorúzta meg mindnyájunk ne­i vében. A Kaszinóban cigánymuzsika fogadott ! bennünket. Ugyanolyan pompásan játszott a ! banda, mint mikor 1934-ben itt jártunk. A ' méntelepen újra elgyönyörködtünk a pompás négyes fogaton és a hatalmasan szép ménen, a telep büszkeségén. A következő nap Bábolnát látogattuk meg, ahol vitéz Petkó-Szandtner Tibor ezre­des úr fogadott bennünket, fehér arabs méne­ken délcegen feszítő zenekarral, melyia holland j nemzeti himnuszt játszotta tiszteletünkre. Meg­tekintettük a pompás istállókat — Magyar­ország legrégibb méntelepét —, melynek falán Európa jobb belátására appellálva ott függ a magyarok nemzeti imádsága: v>Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy Is­teni örök igazságban, Hiszek Magyarország' feltámadásában«. A telepen meghúzódó ked­ves protestáns templom, azután a telep gaz­dasági és lakóépületei, mind az ezredes úr! szervező erejéről tesznek bizonyságot. Úgy szerettem volna a kis templomban résztvenni egy istentiszteleten, sajnos, tovább kellett men­nünk, s ott tartózkodásunk alatt pedig nem volt meg erre a lehetőség. Ugyancsak Kisbé­ren ismerkedtem meg egy kedves magyar szokással. Éjszaka u. i. Kisbér egyik lakója szerenádot adott. Szebbnél szebb magyar nó­tákat énekelt cigánymuzsika mellett az ab­lakom alatt. Mivel nálunk ez a szokás ismef­retlen, igen kedves emlék lesz mindenkor a számomra. Kisbér gáláns lakójára úgy én, mint az uram, aki szerencsére nem féltékeny természetű, mindenkor a legkedvesebben em­lékszünk vissza. Ilyen kedves emlékek, a mé­nesben való gyönyörködésünk, legfőképpen a páratlan vendégszeretet miatt érthető, ha nehéz volt a búcsúzás Kisbértől s annak daliás és kedves vezetőezredesétől. Lovastúránk utolsó részét lovagoltuk, mikor ez utolsó nap egy helyen eltévesztettük az utat, egy magyar földmíves kifogta kocsija elől a lovát, nyereg nélkül felkapott rá és ugyancsak jó darabon át vezetett bennünket, amíg újra a helyes uton voltunk. Kell-e ennél fényesebb bizonyítéka megint a magyar udvarias hálának. Kocson az elöljáróság vendégelt meg bennünket. In­i nét tovább Tatára, ahol Pápára emlékeztető fogadtatásban volt részünk. Csicsi ezredes úr vezetése alatt álló díszkíséret, zeneszó mellett vonultunk be a városba a tiszteletünkre felállí­tott díszkapun keresztül. A lakosság virágokat szórt utunkra és hatalmas ovációban részesí­tettek bennünket. Az Esterházy-szálló előtt, ahol szállásunk volt, el kellett bucsuznunki kedves lovainktól. — Murcikám, gondolatban most újra megsimogatom a flyakadat, úgy amint a mi hétnapos utunk alatt olyan sokszor tettem. Talán ez évben újra találkozunk. — Vitéz Ághy Zoltán csendőrszázados úr veze­tésével megtekintettük az Esterházy-ménest és a gyönyörű, romantikus öreg várkastélyt. Este pedig a parkban tiszteletünkre rendezett gar­den party-n utoljára voltunk együtt vendég­szerető magyar barátainkkal, s utoljára kaptam' kitűnő asztalszomszédomtól csárdás-leckét. Eb­ben az évben azonban remélem újra folytatj­hatom a tanulást. Még egy nap a kedves; fok­városban, búcsúlakoma a Vadászkürt-szállóban, aztán el kellett hagynunk a felejthetetlen szép magyar földet. Amikor mindazoknak, akik eze­ket a felejthetetlenül szép napokat számunkra lehetővé tették, — s így elsősorban Rud­nyánszky ezredes úrnak és kedves nejének, Feördeös tábornok úrnak, Czacher Béla úr­nak és nejének — leghálásabb köszönetünket fejezzük ki, őszinte szívvel kiáltjuk: Magyar­ország! Vendégszeretetnek, romantikának, ma­gávalsodró muzsikának, szebbnél szebb vidé­keknek, sokrahivatott népnek gyönyörű hona: A viszontlátásra! Hollandból fordította: Fáber Kovács Gyula. ÁRVA FÖLDEM. Reád törtek ezer ököllel árva földem, — szerelmesem, lebecsméreliek szörnyen, szörnyen. Az áldást bőven osztogattad s reád ereszték — vigyorogva — arany-ördöge ül teraftad. Fény börtönöz földem, páncélos pincék beteg, sárga fénye virraszt feletted s árnyékos mezőiden emlőtlen ölébe hullanak gazdag kévéid ... s a barna dolgos markok kérge hiába hasít fájdalmat, vén, aszott izmok nyomort takaró alázatos erőlködésén. Mert egy az úr! erős, félelmes... faf, az arany, e mindenható, rabszolgáinak nem kegyelmez. Reád törtek orozva, lesen s adnak-vesznek, gázolnak rciftad árva földem., bús szerelmesem. Dáka. Kapcsándy Sándor. A Vaszari-úl 31. számú h á z, amely áll egy kétszoba-konyhás lakásból és mellékhelyiségekből, kerttel együtt szabad­kézből azonnal eladó. , Bővebbet Nagy Józsefnél Felsőhosszu-utca 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom