Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.
1936-05-16 / 20. szám
— Hadirokkantszövetség közgyűlése. A HONSz pápai és járási csoportja folyó hó 24. napján délelőtt 11 órakor tartja közgyűlését a városháza nagytermében, amelyre a szövetség tagjait és a magyar hadigondozási ügy barátait tisztelettel meghívja az elnökség. Amennyiben ez a közgyűlés határozatképter len volna, úgy a közgyűlést ugyanezen a he^ lyen a megjelentek számára való tekintet nélkül folyó hó 31. napján d. e. 11 órakor tajrt? ják meg. — Ne kínozzuk az állatokat! Az Országos Állatvédő Egyesület és a cserkészek együttes felhívást intéztek a nagyközönséghez, fordítson egy kissé több figyelmet az állatok védelmére és akadályozza meg a lépten-nyomon mutatkozó állatkínzásokat. A felhívás- hangsúlyozza, hogy azoknak a segítségét szeretné megnyerni, akik át tudják érezni, hogy milyen embertelen dolog az állatkínzás, mégis nemtörődömségből vagy kényelemszeretetből nem avatkoznak be, ha állatkínzást látnak valahol. A felhívás szerint különösen a ló szenved nagyon sokat az emberek nemtörődömsége miatt. Nem elég az, ha az Állatvédő Egyesület tagjai felszólalnak és figyelemmel kisérik a kirívó eseteket, a nagyközönségnek kell védelmébe venni a szegény megkínzott állatokat, amelyek hasznos munkát végeznek gazdáiknak. Ha következetesen figyelmeztetjük az állatkínzókat, a nagy többség rá fog eszmélni arra, hogy nincs szükség az állat ütlegelésére, szép szóval és jó bánásmóddal sokkal többet és simábban lehet vele végeztetni, anélkül, hogy túlerőltetnök és idő előtt menne tönkre a szervezete. Akiken pedig a figyelmeztetés nem segít, azok ellen a hatóság fog eljárni. Ne restelje senki a közbelépést, gondoljon ilyenkor arra, mennyire szenved az az állat, ha fájdalmát nem is tudja nyilvánítani. A gondatlan és meggondolatlan állatkínzókat csak folytonos figyelmeztetésekkel lehet leszoktatni és akiben van igazi emberi érzés, az meg is fogadja a jóindulatu figyelmeztető szót. 00 Créme ű'Vlvío" Biztoshatású szeplő és fényvédőkenőcs kizárólag kapható a „Karczag£>y" illatszeriárban. — Gyorsíróink a soproni versenyen. Mint reméltük, a pápai Főiskolai Gyorsírókor szép sikerrel szerepelt a május 3-i soproni kerületi bajnoki gyorsiróversenyen. Részletes eredmények: 300 szótagos versenyen Finta Dezső VIII. ker. bajnoki és ker. diákbajnoki címet nyert, a 250 szótagos versenyen ugyanő szép sikert ért el. A 200 szótagos fokon minden versenyző eredményesen dolgozott: 1., Sugár Veronika VI. (2 eltérés) a dunántúli kerület diáklánybajnoka. 2., Kovács Gábor VII. (5 e.). 3., Rácz István VIII. (6 e.). 4., Sebestyén László VII. (7 e.). 6, Rácz Endre IV. (7 e.). 7., Kürschner Zsuzsa VI. (10 e.). 8., Zollschan Margit VI. (12 e.). 9. Somogyi Miklós VII. (14 e.). 10., Papp Géza VI. (14 e.). 11., Mikolás Béla VIII. (17 e.). 12., Imre Samu (18 e.). — A Perutzgyári baleset áldozata. Lapunk hirül adta, hQgy két héttel ezelőtt a Perutz!gyárban súlyos baleset érte Gróf Jánost, akifiek fejére munka közben a csiga ráesett és veszedelmes sérülést okozott. Grófot akkor a inetők beszállították a kórházba, de segíteni nem lehetett rajta, rá pár nap múlva kiszenr vedett. — A Kárpát Dalkör szalonzenekara. A Kárpát Dalkör újonnan megalakult szalonzenekara megkezdte működését Sümegh Lothár bencés tanár, karnagy vezetésével. A zenekar feladata a komoly, klasszikus zene ápolása. Reméljük, hogy a még városunkban hiányzó zenei kultúra fejlesztésében ez a zenekar jelentős szerepet fog kivívni. A vezetőség kéri azokat a muzsikusokat, akik természetesen nem teljesen dilettánsok, hogy jelentkezzenek Tocsik Antal szakosztály-vezetőnél és lépjenek be a zenekarba. A próbákat heti 1 órában, csütörtökön tartják. — Lugkőoldatot ivott. Sléger Anna 22 éves pápai fonógyári munkásnő csütörtökön a reggeli órákban nagyobb mennyiségű lugkőoldatot ivott. A mentők az életveszélyes állapotban levő, elkeseredett leányt beszállították az irgalmasok kórházába, hol másnapj meghalt. — Szinpártoló Egyesület. Deák Lőrinc színigazgató annak a tervnek a megvalósításáért dolgozik, hogy Pápán is megalakítsa a Szinpártoló Egyesületet. Ennek az lenne a célja, hogy a tagjai 1, 1-50 és 2 pengős havi tagsági díj ellenében a jövő szinházi évre könnyűszerrel szinházi bérlethez juthassanak. Kilenc hónapon keresztül lenne fizetendő a díj és ennek fejében 15 előadásra igen olcsón kapna minden tag belépőjegyet. A mozgalom — mint a szinikerület többi városában — remélhetőleg itt is sikerrel fog járni. hogy fájdalom nélkül és nyomta* Ionul eltünteti a tyúkszemet a Burgií TyUKSZE MTA FASZ KAPHATÓPÁPÁN A VÁROSI GYÓGYSZERTÁRBAN — Tolvaj házicseléd. Névtelen levélben hívták fel a rendőrségnek, valamint Krausz Móric rőföskereskedőnek, a helybeli Krausz és Koréin ccg főnökének figyelmét arra, hogy a náluk régebb idő óta alkalmazásban álló cselédleány, a környei származású 28 éves Bagarus Ilona hosszabb idő óta lopkodja az áruház portékáját és a lopott holmikat Pápán, a Vakbottyán-utcában lakó nővérénél, Patyi Józsefnénél gyűjti össze. A rendőrség a nyomozást azonnal megindította és a leányt, aki gazdája teljes bizalmát birta, előállította. Kihallgatásakor kitűnt, hogy a névtelen levél írójának igaza volt, amennyiben Bagarus Ilona beismerte, hogy hosszabb idő óta dézsmálja a cég dús árúkészletét. A lopást úgy) követte el, hogy amikor kitisztítás végett esténként magához vette főnökének a ruháját, az asztalról észrevétlenül elcsente az üzletf belső ajtajának a kulcsát, a lépcsőházból behatolt a földszinten levő üzletbe és ?onnan egyszer szövetet, másszor zsebkendőket, majd gyolcsot, női ruhaneműt, törülközőket stb. — csupa finom holmit — nagy mennyiségben elvitt. Azután az összelopkodott holmit elszállította nővéréhez, ahol egy nagy ládában gyüj>tötte össze, amelynek tartalma idők folyamán annyira felszaporodott, hogy a ládát két markos embernek elég volt felemelni. A lopott holmikból alkalomadtán szállított el a leány a szülei házba Környére is. Legalább másfélezer pengőre becsülhető a kár, amely* lyel gazdáját megkárosította, szerencsére azonban a lopott holmik nagyrésze már előkerült. Beismerő vallomása után Bagarus Ilonát a rendőrség letartóztatta és átkísérte .a veszprémi kir. ügyészségre. — A Lehel-utcaiak panasza. A Lehel-utca lakosai közül többen panasszal fordultak hozzánk, hogy a Tapolca parton vezető gyalogútjukon a közlekedés veszedelmessé vált, amennyiben a pattot támasztó palánk elkorhadása folytán a part több helyen beomlott, miáltal az út annyira megszűkült, hogy különösen sáros időben könnyen belecsúszhatnak a járókelők a Tapolcába. Különösen a parton játszó apró gyermekek juthatnak könnyen veszedelembe, s csak nemrégen történt meg 1, hogy egy három éves gyereket, aki beleesett a vízbe, egy asszony úgy mentett ki a halál torkából, hogy ruhástól beleugrott érte a többet ér, ha bizalommal vásárolhat. Jöjjön íposzszanlz ! Szolid és pontos kiszolgálás. divatáruf}áza "Pápa, K oss utfj>-utca 1. t/4 kg VII. kávékeverék 2.— 10 dg III. tea ... . 1.40 1/4 kg Maltinkakaó . . —.65 20 dg csokoládé . . . —.64 1/4 kg Konzumkeksz. . —.50 10 dg levestészta . . —.14 1 kg 3apán I. rizs . . —.80 1/4 „ Epoca —.62 0.3 U étolaj salátához . 1.30 MEINL GYULA R. T. Fióküzlet: Pápán, Horthy Miklós Fő-utca 19. vizbe. Feltétlen — és mielőbb — drótkerítéssel kellene ellátni a partot, mert emberi életekért nem veheti magára a felelősséget a város. — De kellene valamit tenni a tekintetben is, hogy a vágóhidról származó bűz ne áraszthassa el az egész utcát, mert a mostani! helyzet — különösen nyáron — tarthatatlan. — Paprika-monopólium? A Budapesti Kereskedlmi- és Iparkamara a héten megtartott értekezletén elfogadták azt a tervezetet, amely államilag támogatott monopólium-szervet akar létesíteni a paprika értékesítésére. Szabályozni fogják a beszerzési és eladási árakat és a termelők csak ennek a szervnek adhatják el árujukat. A kereskedők a paprika-forgalom után részesedést fognak kapni. — Építőmunkásainkért! Építőmunkások panasszal járultak hozzánk, hogy amikor soiraikban 80o/ 0-os munkanélküliség dúl, akkor akad helybeli építési vállalkozó, aki építkezéseinél vidéki munkásokat is alkalmaz. A pa» naszt feltétlenül jogosnak tartjuk. Kell bennünk annyi helyi hazafiságnak lenni, hogy azt a kevéske kenyeret, amit a mai válságos időkben a gazdasági élet tartogat számunkra, magunk között osszuk fel, s ha már itt nem lesz reá szükség, — Istenem, de messze vagyunk ettől — akkor gondoljunk csak a város falain kívül levőkre. Gondolják ezt meg necsak az építési vállalkozók, hanem az építtetők is, s a munkák kiadásánál szerződésben kössék ki, hogy a vállalkozók csak helybeli munkásokat, illetőleg iparosokat alkalmazhatnak. — Diftéria-védőoltások. A diftéria-védőoltásokat városunkban a következő sorrendben tartják: Május 18-án, hétfőn: Belváros, Felsőváros, Erzsébetváros, Urdomb, Böröllő, Pápai-major, Bánóczy - major, Dörzeménypuszta, Pálháza. Május 19-én, kedden: Alsóváros, Tókertváros, Hegyközségek, Báróchegy, Sávoly-puszta, Mezőgazdasági szakiskola. Az oltások mindkét napon délután 2 órakor kezdődnek áz Egészségházban. — Vásári gyors indul Budapestre a Nemzetközi Vásárra. Menettérti jegy ára a Vásári belépőjeggyel együtt 6.80 P. Jelentkezni lehet a Pápai Leszámítoló és Közgazdasági Banknál levő menetjegyirodában. — Nagyszabású sportnap Győrött. Május 21-én nagyszabású sportesemény színhelye lesz Győr. Ekkor tartja az 0TO pályaavató ünnepségét. Délelőtt a Cziráky-téri uszodában bemutató mérkőzésen szerepelnek az ETO birkózói, majd a zöld-fehérek vízipóló csapata játszik barátságos mérkőzést a Műegyetemi AFC főiskolás legénységével. Délután pedig az új ETO-pályán felvonulnak az egyesület különböző szakosztályai, majd a futball*mérkőzésekre kerül a sor. Az ETO második;' csapata a kitűnő Hubertussal játszik serleginérkőzést, utána a profi Újpest komplett első csapata játszik a jónevű ETO-val. A kimagasló sportesemény elé az egész Dunántúlon rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg.