Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-12-21 / 51. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Krisztusvárás. Küszöbön a Karácsony. De Karácsonya csak annak lehet, akinek előbb illendő Ad­ventje volt; a bethlehemi csillag fénye csak azt a szivet és társadalmat ragyogja be, amely égre függesztett szemmel várja, mint az őrök a reggelt. Mielőtt tehát ránk borulna a szent éj, meg kell állapodnunk, ha csak egy pilla­natra is, az életnek mai őrült iramában. Néz­zünk körül ebben a magunkra kényszerített csendben s vizsgáljuk meg a Krisztusváró társadalmat és teremtsünk rendet egyéni vá­gyaink nagy zűrzavarában. Soha nem volt jo­gosultabb a Krisztusvárás, mint ma s ezért teljes komolysággal kell beletekintenünk a kor lelkébe. Van-e lelke egyáltalában ennek a kor­nak? Nem vagyunk annyira pesszimisták, hogy elvitatnék korunktól a lelkiséget, hiszen ko­runkban észrevehetően mélyül és erősödik a lelkek sóvárgása. Ebben van reménykedésünk alapja. Amig vágy és sóvárgás feszíti a szi­vet, addig nincs okunk félteni az embert és nincs jogunk homályba burkolni a remény csillagát. Az ember alaptermészete a vágya­kozás; egészségének jele, elpuhultságának korbácsa, így haladásának biztosítéka is az a szent elégületlenség, amely soha nem hagyja nyugodni, új és új célok felé hajtja. Mint a virágkehely illatot áraszt, oly ösztönszerűség­gel, magától értetődően tapad tekintetünk tá­voleső célokra s megyünk feléjük megbűvöl­ten, mint a mesebeli gyermek a szivárvány forrása felé. Minden sziv tele van vágyakkal: ebben megegyezünk. De sorsunk azon fordul meg, hogy mikre sóvárgunk, melyek a tárgyai várakozásunknak. Vannak botor vágyak, ame­lyek romlásba döntenek s másfelől vannak üdvös törekvések, amelyek felemelnek egy magasabb életnívóra. Mondd el vágyaidat s megmondom, hogy mi vagy és hogy üdvös vagy kárhozatos jövő vár-e reád. Nem feles­leges fáradozás vágyainknak állandó reví­ziója. Ennek a munkának évenként ismétlődő klasszikus időszaka az adventi idő. Az emberi vágyak ezerféleségében két főtípust lehet megkülönböztetni: vagy a meg­foghatókra, vagy a megfoghatatlanokra irá­nyulnak. Bennük van elrejtve a boldog vagy boldogtalan élet kulcsa. Amely vágyaink ke­resztezik másoknak szintúgy jogosult vágyait, azok előbb-utóbb felborítják békességünket, összeütközést teremtenek másokkal s így la­zítják, esetleg szét is robbanthatják a társa­dalmi összefüggést; már pedig nyugodt éle­tet csak nyugodt környezet tud biztosítani számunkra. A társadalom érdeke szempont­jából nézve, az ilyen vágyak veszedelmesek. De az egyénre is csalódást, kiábrándulást te­remnek. Hol van a vagyonszerző vágy meg­nyugvása? Azt semmi ki nem elégítheti, sőt minél többet markol, annál mohóbban kap a többi kincs után. Mit mondjak az ember­becsűlés, a népszerűség után vágyakozásról? Nincs bizonytalanabb tartamú s pedig annyi áldozatba kerülő kincse a földnek. A nép kegye »játszva emel s mosolyogva ver le«. Pedig hányszor megzavarja csendes munká­dat és elűzi éjjeli nyugalmadat a dicsőség vágya! Hogy elébe, sőt föléje kerülj pálya­társadnak, könyökkel és ököllel furakodol át a tömegen, legázolva könyörtelenül mások jogos érdekeit és mikor az első sorba törted előre magadat, csalódottan, kiábrándultan ta­pasztalod, hogy minő értéktelen kincset nyer­tél a dicsőségben, hogy mennyrie nem volt érdemes érte megtagadni barátaidat, hizelegni annak a kegyéért, akit talán szivedből utál­tál. Megfájdult szivvel mint értéktelen szines kavicsot forgatod kezedben kitüntetésedet, s bizony nem kárpótol irigyeid kaján tekintete azért a szeretetért, amelyet tülekedésed köz­ben kockára dobtál s azután el is játszottál. Bizony hideg szél jár az élet csúcspontjain s megdermed ott az, aki kitépte magát a szere­tet kötelékeiből, hogy könnyebben emelked­jék ennek bilincse nélkül. Másik csoportba tartozó vágyaink fő­jellemvonása az önzetlenség. Tárgyai egye­temes javak. Ezek megszerzésére kötelez Isten parancsa és inspirál a krisztusi lélek. Amikor Krisztust várjuk, ennek a lelkületnek megszerzésére törekszünk. Ha tehát áldott ka­rácsonyi ünneplésre vágyakozunk, vegyük re­vízió alá minden rekeszét a szivünknek s el kell belőle távolítani mindazt, ami miatt nem juthat uralomra bennünk a Krisztus. Most már hadd kérdezzem meg tőled, szives olvasóm: minő kilátásaid vannak a jö­vőre, ha nem változtat riányt a közélet, ha­nem tovább halad minden a régi megszokott úton. Talán te is látod velem együtt a lejtőt, amelyre jutottunk és csúszik mind lejjebb az életnívónk. Mehet-e ez így tovább? Nem, itt valami változásnak kell bekövetkeznie, kü r lönben teljesen felborul az egész társadalmi élet, bekövetkezik egy apokaliptikus pusztu­lás, amely maga alá temeti a nemzeti önzés átkos következményeül egész kultúránkat min­den dicsőséges felépítményével együtt. A kul­túra bukása pedig egyenlő Európa halálával. Azt pedig ne gondold, hogy ebben a nagy világválságban te nyugodtan ülve a közöny páholyában, csak nézője vagy a tragédiának: nem lehetsz a magadé, hiszen ma már a köz­vetlen szomszédunk akár Ausztrália is. Egy életet él a világ minden földrészen, szomorú arculata árnyékot vet a te ábrázatodra is. Ám éppen azért jön újból a Megváltó, hogy megerősítsen és megvigasztaljon. Ha elvesztetted a má-t, még van holnapod. És rajtad áll, milyen lesz a holnap. Ne takaróz­zál kifogásokkal, hogy így-úgy, a világ rossz, te nem tehetsz semmit ellene. Hát kicsoda ez a »világ«? Te, meg én, meg mindannyian Egy része vagy te is; javulni csak rajtad ke­resztül, változni csak a te megváltozásoddal fog. Ne panaszkodjál, hogy szegény és tehe­tetlen vagy; nem az a szegény, akinek nin­csenek aranyai, hanem akinek földhöz ta­padnak vágyai s erőtelen csak az, aki nem nyul ki a feléje nyújtott segítő kéz után. Az igazi gazdagság raktára nem a pénzszekrény, hanem a szív, amely nagy álmokat hordoz. Megújulni vágyó lélekkel várd a Krisz­tust, akkor ő betér hozzád, megújít és bol­doggá tesz. Ilyen boldog legyen minden olvasóm ka­rácsonya. Rácz Kálmán. Elegáns, finom Kivitelű, töteé­letes rufiát csaR Cörincsz úri sszabó Készít Önnek "Pápa, Decíte Ferenc utca 1. sz. A Somlói út 22. szám alatti faétz,, melyen van egy utcai nagy bolthelyiség, egy utcai nagy szoba, konyha, éléskamra, kamra, mely szobának is használható, szabadkézből eladó. A ház 900 D-öl telken épült, s gazdálkodásra is nagyon alkalmas. — Bővebbet Nemes Pál­nál Sárkány-utca 3. szám alatt. Vármegyei közgyűlés. — 1935 december 18. — Veszprém vármegye törvényhatósági bi­zottsága e hét szerdáján vitéz dr. Jékey Fe­renc főispán elnöklésével és 100-nál több bi­zottsági tag részvételével tartotta meg téli rendes közgyűlését Veszprémben. A főispán a közgyűlés megnyitása után kegyeletes szavakkal emlékezett meg Fiáth Pál báró v. b. t. t., volt főispán, a bizottság nagyérdemű és nagytevékenységű tagjának el­hunytáról. A vármegye nagy halottjának ér­demeit utóbb az alispáni jelentés során jegy­zőkönyvében örökítette meg a törvényható­sági bizottság. Üdvözölte a főispán kormányzói kitünte­tésük alkalmából ajkai Nirnsee Pál, Walla Ferenc és dr. Jókay-Ihász Miklós m. kir. gazd 1. főtanácsosokat. Az előbbinek a kitüntetésről szóló okiratát — a közgyűlés lelkes éljenzé­sétől kisérve — ez alkalommal nyújtotta át a főispán. Napirend előtt szólásra emelkedett dr. Simon György prelátus-kanonok és szép be­szédben emlékezett meg Gömbös Gyula mi­niszterelnökségének harmadik évfordulójáról. Méltatta a bel- és külpolitikai eredményeket, azt a bámulatos munkát, amit kormányával együtt végzett. Indítványozta, hogy az évfor­dulója alkalmából teljes bizalmunkról bizto­sítva, abban a reményben üdvözöljük őt, hogy hazánk vissza fogja nyerni régi dicsőségét. A közgyűlés nagy éljenzéssel tette magáévá a prelátus-kanonok indítványát s a főispán ki­jelentette, hogy a vármegye üdvözletét távira­tilag küldi meg a kormány elnökének. A napirend során a megüresedett örökös megyebizottsági tagsági helyeket a közgyű­lés a kijelölő választmány jelöléseit közfel­kiáltással elfogadván, Káuzli Dezső nagypré­posttal, dr. Kenessey Pongrác ny. főispánnal, Medgyasszay Vince dunántúli ref. püspökkel, dr. Simon György nagyprépost-helyettessel és dr. Szeiberling Rezső ny. árvaszéki elnökkel töltötte be. Ezután titkos szavazások hosszú sora kö­vetkezett. Bennünket közelebbről érdeklőleg megválasztattak az összeférhetetlenségi bi­zottságba Karlovitz Adolf, dr. Konkoly Thege Sándor, dr. Molnár Imre, dr. Mohácsy Lajos, Szabadhegyi Elemér; a kijelölő választmányba dr. Kőrös Endre, ugyanoda a főispán Szabad­hegyi Elemért, az alispán Karlovitz Adolfot nevezte ki; a testnevelési bizottságba dr. Konkoly Thege Sándor és Kolossváry László. Ezután az alispáni jelentés tárgyalására tértek át. Dr. Havas Kornél meghiányolta, hogy a villamosítás ügyéről nincs megemlé­kezés, holott a községek az ezzel kapcsolatos terheket nem birják. Dr. Berky Miklós alispán kijelentette, hogy a villamosítás ügyéről azért nem szólt jelentésében, mert most vannak tár­gyalások folyamatban, melyek az iparügyi mi­nisztérium támogatásával kedvező eredmény­nyel kecsegtetnek. A főispán a maga részéről is kijelentette, hogy a községek érdekében minden lehetőt el fog követni. Schandl Károly szerint a villamosítás terén vármegyénk ve­zet az országban, a miniszternek az új villa­mosítási törvény révén módja lesz a beavat­kozásra s akkor a díjak mérséklése s egyes szerződési pontok előnyös megváltoztatása is lehetségessé válik. Nagy vita volt még az útadó-alap 1936-os költségvetési előirányzata körül, mely az út­adót 14o/o-ban állapítja meg. Kolossváry László azt panaszolta, hogy a pápai járás — főkép a Marcal vidéke — mostohán van ke­zelve, amiért az arra eső falvak inkább Sop­ronmegye, mint Pápa felé kezdenek gravitálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom