Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-10-26 / 43. szám

A családibér. A családibér bevezetését sürgette a ker. szoc. munkások legutóbbi gyűlése, vagyis olyan szociális intézkedést sürgetett, amely tekintettel van a dolgozó munkás családi körülményeire, gyermekei számára, hogy így a nagyobb terhet viselő és több gond között élő munkás munkája után magasabb bért kapjon. A családibér, vagy családipótlék kérdése egyáltalán nem új keletű sem nálunk, sem külföldön, mert hiszen annak a gondolata már évtizedek óta foglalkoztatja a világot. A családibér mellett legelőször XIII. Leó pápa szállt sikra az 1891 május 15-én kihirdetett Rerum Novarum kezdetű enciklikájában, amelyben olyan munkabért követelt a munkástársadalom számára, amelyből nemcsak a munkás, de családja is meg tud élni. Később Franciaország egyes városaiban a munkaadók kezdtek gyermekpótlékot fizetni családos munkásaiknak, majd példájukat követték a francia vasúti társaságok is. Mind amellett ezzel a családibér kérdése még nem oldódott meg, mert ebben a formájában számosan kifogásolták és azzal érveltek, hogy a termeivények árát nem lehet aszerint olcsóbban, vagy drágábban megszabni, hogy azokat nőtlen, vagy többgyermekes családapák készítették. A megoldásra ugyancsak Franciaországban jöttek rá. A családipótlékot fizető gyárosok 1918-ban összeültek és elhatározták, hogy egy közös pénztárt létesítenek, abba minden héten befizetik a kifizetésre kerülő munkabérek bizonyos százalékát, s ez a pénztár fogja ezután a családipótlékot folyósítani. Ez az eljárás így lehetővé tette számukra azt, hogy ennek a szociális tehernek a mértékét előre ismerve könnyebben kalkulálhattak s a munkásfelvételeknél nem voltak kénytelenek arra figyelemmel lenni, hogy nős, vagy nőtlen munkást vesznek fel. Ez a megoldás nagyszerűen be is vált, amit igazol az a tény is, hogy 1930-ban 3 és fél millió munkás 380 millió frankot kapott családipótlék címen a felállított, úgynevezett kiegyenlítő pénztártól. A francia példát hamarosan követték a belgák és olaszok is, akiknél ma már szintén tekintélyes számú családi-pótlékot folyósító pénztár működik. Közben XI. Pius pápa is felhívta a világ figyelmét a családvédelmi pénz- j tárak intézményére, amelyek megvalósításával kapcsolatban a Quadragesimo anno c. körlevelében a következő intelmeket találjuk: „Mindenképen azon kell lenni, hogy a családapának munkabére az egész háztartás költségeit fedezze. Különös elismerésünket nyilvánítjuk mindazoknak, akik azt a bölcs és üdvös rendszert meghonosították, hogy a munkabér a családi terhekhez alkalmazkodik s a család szaporodása arányában növekedik". Hogy időszerű-e a családibér bevezetése Magyarországon, arra röviden csak azzal felelhetünk, hogy különösen ma, a munkabérek hihetetlen lemorzsolódása idején feltétlenül időszerű, a sokat emlegetett családvédelem szempontjából pedig egyenesen elodázhatatlan. A család erkölcsi életének megjavulását, a gyermeknevelés tökéletesedését hozná magával a családfenntartó férfi, vagy nő anyagi gondjainak enyhítése, mert mindaddig csak elmélet és merő ábránd marad a családi élet tisztaságának, a gyermeki lélek épségének megmentése, amíg a munkást, vagy a családfenntartó munkásnőt, aki sem lakbért, sem családipótlékot nem élvez, s mindössze csak minimális munkabért visz haza hetenkint, — gazdaságilag meg nem segítjük. Hogy a családipótlék bevezetésénél kit illet meg a kezdeményező lépés? A szociális közszellem hiányában a kezdeményezésnél van a legnagyobb baj. Magánosok kezdjék-e, vagy az állam törvényhatóságilag rendelje el? A tapasztalat azt bizonyítja, hogy azok a szociális intézmények váltak be az életben legjobban, amelyeket maga a társadalom termelt ki tagjai részére. Ha a társadalom nem termeli ki, azok megvalósítását nem tartja szükségesnek, úgy azt a szociális intézményt a társadalom nem érdemli meg. A betegsegélyző pénztárak már régen működtek, amikor e kérdést az államhatalom 1891-ben véglegesen rendezte. A nyugdíjpénztárak már évtizedek óta működtek, s a törvényhozás csak 1928-ban tette kötelezővé az öregségi biztosítást. A családvédelmi pénztár intézményének kitermelését is a társadalomnak, a munkaadó és munkásrétegek megértő összeműködésének kell megalapoznia. Sz. L. Minden szombaton disznótoros vacsora Edelényinél. Róma, 1935 október 17. ... Éppen 10 év mult el, amikor utoljára voltam a héthegyen épült városban, a fascizmus lázas, energikus tiz esztendeje. Olyan tiz év, amely alatt én is megtanultam más szemmel nézni a dolgokat, valahogyan mélyebbre láni. Akkor is, most is fordulat előtt állott az ország. Most mindjárt a legelején meg kell jegyeznem, hiszen otthon nálunk meglehetősen egyoldalról ismerjük a kérdést, hogy Rómában a hozzáillő méltóságteljes és teljes nyugalom van, olyan nyugalom, amely meglepi az idegent, aki csak a hazai újságokat olvassa. Az ősi nagy környezet, a hatalmas falak és épületek nem is birnák talán el, ha nem így volna. A régi nagyságoknak olyan hatása ez, ami alól különösen itt senki sem vonhatja ki magát. Valami csodálatos erő sugárzik a kövekből, kicsit szkeptikus, de nemes erő. Gondolkoznia kell az embernek, önkéntelenül is kérdések vetődnek fel, bölcselkedni kezd. Miért, hogyan, a történelem időbeli három dimenziója kergetik egymást az agyban és megtermékenyítik. Örök kérdések, időbeli határuk ezerszer korlátlanabb, mint az örök városé. Ez csak alap, amin felépülnek és amitől nem tudnak elválni, metafizikai kapcsolatban vannak, én úgy érzem. Csupa allegórián, szimbolumon élek egész nap. A sas, amely a Viktor Emánuel emlékmű oldalán szűk kalitkában gubbaszt, a farkas, amely bolondul szaladgál körbe... Valószínűleg az itteniek már megszokták és nem érdekli őket, de mennyivel inkább engem. Megszámlálhatatlanul sokan irtak már előttem Rómáról, sokkal jobban, szebben, alaposabban és mégis úgy érzi az ember, nem mondtak el mindent, hiányos minden leirás, hiányzik belőle az, amit leirni nem is lehet, — Róma lelke. Ami azt hiszem az idegenre jobban hat és jobban rabul ejti, mint az olaszokat. Az ember itt lelki koturnusban jár, megtisztulnak a gondolatai. Az emberi kultúra teljes felsőbbrendűsége testesül meg mindenütt, ahol járok, de mögötte sejtelmes fekete árny, a pusztulás. A fény és árny észvesztő körforgása ez, véget nem érő tragikus színjátéka, áhol a sugó játsza a főszerepet; az emberi gyarlóság, az önzés, az értéktelenség. Ha másért nem, ezért a gondolatokért érdemes ide jönni, olyan intenzív belső élmény ez, amely gazdaggá teszi a lelket. És lázadóvá, harcossá. És üressé és tartalmatlanná a saját életét, nyugtalansággal tölti el. Azt hihetné valaki, hogy én ennyit bölcselkedem, akkor nem is érek rá látni valamit. Pedig rengeteget látok, de szerintem a naplóban a maradandó értékeket kell feljegyezni, ezek pedig nem az évszámok, hanem az impressziók. Ezeket az impressziókat ha zene iítján kapnám, leírhatatlan hangzavar keletkezne éppen sokaságuk folytán, ha pedig képen látnám, beleőrülnék. És mindenekelőtt az a kettősség zavar, amely a régi és új Rómát egyszerre mutatja. Rómát nevezik holt városnak, ami szintén mindenképen paradoxon. A legnagyobb mértékben. Élő város ez, ami úgy tud hatni, mint egyetlen más város sem, kivéve talán a még általam nem látott Athént LÖWY BUTORÁRUHAZ GYÖR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. IDE MENJEN, HA JÓ BÚTORT AKAR. Ez nem a régiségtan megmerevedett városa, dicső császárok székhelye, hanem annál sokkal több. Elkezdtem beszélni arról, hogy nyugalom van. Bámulatraméltó. Az egész nép anynyira át van itatva azzal a meggyőződéssel, hogy igazsága van és ez az igazság csakis tel[ jes győzelemmel végződhetik, hogy arra nincs is ideje, hogy nyugtalankodjék. Ezt a kis naplót nem ellenőrzi a cenzúra, nyugodtan és őszintén irhatok, úgy mondhatok meg mindent, ahogy láttam és amint minden nap látok. Az élet folyik úgy mint azelőtt, éppen úgy játszik számtalan gyermek az utcán és tereken. Vidáman és gondtalanul, ahogy nálunk otthon talán nem is tudnak játszani. Az utca forgalmáról jut eszembe, ami pedig jóval nagyobb, mint nálunk Pesten, hogy itt sem a villamos nem csenget, sem az autók nem dudálnak még nappal sem, fel sincs rájuk szerelve. És csodálatos módon soha sincs baleset, pedig a belvárosban olyan szűkek az utcák és annyira összevissza mennek, hogy nem volna csoda, ha baj történnék. A rendőrök dolga is egészen könnyű és láthatólag könnyen is veszik, ami a magyar rendőrök lelkiismeretességéhez hozzászokott szememnek rögtön fel is tűnik. Este 10 óra után alig van ember az utcán Itt teljesen ismeretlen dolog az éjszakázás. Illetve fordítva van mint nálunk, itt az van ébren, aki dolgozik. Kávéház például alig van, ami van, az is egészen kicsi, inkább csak kávémérés és bezárnak 10 óra előtt. Mulató sincs, elsőrendű semmiesetre. Ez itt olyan vállalkozás lenne, mint Pesten színházat nyitni. Szóval az idegen, aki ide jön szórakozni, az alaposan csalódik. És ez nemcsak most van így, hanem mindig is így volt... Már alszik Róma. Itt ülök a Palazzo Falconier egyik szobájában, lent csobog egy kis szökőkút, ez az egyetlen, ami a csendet zavarja. Előttem lassan hömpölyög a Tiberis hangtalanul, néha megcsillan, mintha elsűlyedt kincsek vetődnének fel. Az éjszaka a forró nap után kellemesen enyhe. Ugyanez a csodálatos éj terül ma sokkal délebbre, ahol most húszszor tízezer lictor viszi az ősi jelvényt előre; vájjon 1620 év után ebben a jelben győzni fognak-e?... Dr. Konkoly Thege Balázs. Gyermekmentés százötven évvel ezelőtt. Nemes Csögle helység Currens-könyvéből (ns. Péterffy Károly őrizetében) ismét sikerült ! valamit előbányásznom, a kalapos király, II. I József egy rendeletét, melynek intézkedései a kort messze megelőzték s ma is megszívlelendők volnának. Ugy is sokat beszélünk, irunk ez idő szerint a gyermek és család kérdéseiről, egykerendszerről, nemzetszaporításról s ezzel a gyermekmentés szorosan egybefügg. A gyermek és magzatölések ma is — sajnos — elég sűrűen fordulnak elő. A nemes lelkű császár hivatalos nyomással és paranccsal akarja a társadalmat ezek megelőzésére rákényszeríteni s a felvilágosítás erejével ennek szükségességéről meggyőzni. De olvassuk itt egész terjedelemben a magyarázatra nem szoruló rendeletet : „Mivel tapasztaltatnak, hogy rövid idő alatt némelly teherben esett személlyek sok Gyermek Öléseket Végben Vittek volna, arra való nézvést ezen szörnyű rossz cselekedeteknek eltávoztatására Eö Felsége kegyessen rendelni