Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-09-21 / 38. szám

Í Hálók ebédlők úri s zobák kombinált berendezések Budapesti Butorszalonban Budapest, VlIL, Baross-utca 21. Nagy választék. Kedvező részletfizetésre. Autó- és motorszaktanfolyam nyílik meg Pápán. A budapesti „Kultur" autószakiskola közel­jövőben négyhetes tanfolyamot kezd a helybeli ipariskolában úrvezetők és hivatásos soffőrjelöltek részére. Napi elfoglaltsága mellett is zavartalanul tanulhat mindenki, mert elméletet elsajátítani az esti órákban 8—9-ig, mig a gyakorlati részt, vezetni, a nap bármely órájában lehet. Az iskola célja: a vidéken lakóknak is lehetővé tenni úgy az autóvezetést, mint a trak­tor és csónakmotorok elméletének szakszerű tanulását a legmodernebb felszerelések segélyé­vel. Ezen tanfolyam elvégzése után a tanulók bizottság előtt levizsgáznak és gépjárművezető igazolványt nyernek. Az iskolát vezető gépészmérnök személye­sen fogja felkeresni a részletek megbeszélése céljából mindazokat, akik mielőbb jelentkezzenek Kis Tivadar könyvkereskedésében, Horthy Miklós Fő-utca 21. Meg kell még említeni, hogy az iskola vezetője, a szaktanfolyamon való részvételt meg­könnyítendő, előnyös fizetési feltételeket állapí­tott meg és a díjaknak 10 pengős havi rész­telekben való fizetéséhez is hozzájárul. Hazánkból s a nagyvilágból Szombattól — szombatig. A kormányzó a m. kir. honvédség idei gyakorlatai befejezése alkalmából, melyeknek befejező részét maga is végignézte, hadparancsot adott ki. A látottak alapján megállapította, hogy a magyar katonában változatlanul él ma is az a szellem, mely a magyar harcost a katona mintaképévé tette s hogy a kiképzés vezetése terén a haderő a korszerű harcászat magas követelményeinek is tökéletesen megfelel. Ezért a kiképzés vezetőinek s a hadgyakorlatokon résztvett összes tiszteknek elismerését nyilvání­totta a kormányzó, kifejezve abbeli biztos re­ményét, hogy a nemzet véderejében soha csalat­kozni nem fog. A Nemzeti Egység pártja országos szervezkedése betetőzéséül Országos Tanácsot alakított, mely a párt képviselőtagjaiból és a vidéki szervezetek vezetőiből van összeállítva. Az Országos Tanács október hó 10-én Buda­pesten a Nemzeti Lovardában tartja első ülését, melyen megjelenik és beszédet mond Gömbös Gyula miniszterelnök is. Ezt megelőzőleg, októ­ber 2-án lesz a Gömbös-kormány hivatalba lépésének harmadik évfordulója. Az évfordulója alkalmából kiadott „Kék könyviről lapunk vezetőhelyén emlékezünk meg. Budapest a kongresszusok városa és az idegenek legkedveltebb szórakozó helye lett. E héten a bőrgyógyászok tartják kongresszusukat, mely 800 -nál több orvos gyűlt össze főváro­sunkba. Ugyancsak ott ülésezik a nemzetközi touring-klubok szövetsége is. Politikai jelentő­sége van 11 francia képviselő látogatásának, kiknek vezetője a NEP lakomáján a magyar revízió mellett nyilatkozott s akiket a kormányzó Gödöllőn kihallgatáson is fogadott. Genfben az olasz-abesszin viszály ügyé­ben a kiküldött ötösbizottság hosszabb tanács­kozások után megtette a maga békítő javas­latait. Ezekről ugyan nem adtak ki hivatalos jelentést, de köztudomásúvá leit, hogy csupán némi határkiegészítést, gazdasági engedménye­ket és Abesszínia ellenőrzésére nemzetközi had­sereg kiküldését tervezi. Az olasz kormány vá­laszát még nem adta meg, de Mussolininek a Daily Mail szerkesztője előtt tett kemény nyi­latkozata alapján a válasz feltétlenül vissza­utasító lesz. Az olasz-abesszin viszály nyug­talanító fejleményének tekintik, hogy Anglia a Földközi tengerre hatalmas flottákat irányít és csapatszállításokat kezdett meg Egyiptom felé. ne csak olyan gazdaságos áramfogyasztásu legyen, de olyan jól is világítson, mint a dekalumenjelzésü Nürnbergben a nemzeti szocialista párt­gyülések befejezése után megtartott birodalmi gyűlésen Hittler három törvényjavaslatot terjesz­tett be és emeltetett törvénnyé. Ezek egyike ki­mondja, hogy birodalmi német polgár csak német vérű, vagy fajrokon vérű német alattvaló lehet. A másik törvény a zsidó-kérdést akkép szabályozza, hogy a zsidókat nemzeti kisebb­ségnek nyilvánítja s németek és zsidók között megtiltja a házasságot és a házasságon kívüli viszonyt is. A harmadik törvényben a birodalmi zászló ügyét is hasonló szellemben „rendezték". A gyülésezések végeztével csapatszemle volt a kivonult több százezer főnyi katona, roham­osztagos, munkaszolgálatos és pártvezető felett. Albániában befejezték azokat a törvény­széki tárgyalásokat, melyeket a levert fierti lá­zadás ügyében indítottak. Ezek során nem ke­vesebb mint 59 halálos Ítéletet hoztak, de eddig csak ötöt hajtottak végre. A többiek érdekében külföldi hatalmak képviselői interveniáltak. Nagyon sokat sújtottak 30—1 évi börtönbüntetéssel is. Szeptember 23., hétfő. CSAK EGY NAPIG ! Nóli Károly újabb nagysikerű katonavigjátéka n/lK.ASZ.E.JtE.£E.M (A két jóbarát.) Főszereplők: Paul Hörbiyer és Fritz Kampers. Wagner Richárd Azúrkék ég Szeptember 24—25., kedd—szerda. CSAK 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK! Korda Sándor mesterrendezésü romantikus filmdrámája DON JÜAN írták: Biró Lajos és Frederic Lonsdall. Főszereplők: Douglas Fairbanks,/V\erle Oberon A dzsungel munkásai. VILÁGHIRADÓ. Szeptember 26—27., csütörtök—péntek. A három legnagyobb amerikai művész: Joan Crawford, Clark Gable, Róbert Montgomery legbájosabb vígjátéka, az E JCMENYASSZONY Rendezte: W. S. Van Dyke. Többi főszereplők: Charles Butterworth, Billie Bürke, Frances Drake. Kóborlások a déli tengeren. Repülő vadászok. Golfmatador. Szeptember 28—29., szombat—vasárnap. Paul Wegener nagystílű rendezésében POKLOKON KERESZTÜL Páratlan kalandok 3 világrészen és tengereken. Fő­szereplők: Carl Ludwig Diehl, Brigitte Horney, Hermann Speelmans, Hans Leibeit. Végig az Isar völgyén. VILÁGHIRADÓ. Előadások kezdete: Hétköznapokon ik 7 és 1/n9, vasár- és ünnepnapokon yzi, 6 és Va9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—12-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V* órával az előadás kezdete előtt kiváltani. SPORT. SzSE—Perutz 1:0 (0:0). I. o. bajnoki. Pápa. Biró: Strasser. SzSE intézőjének nyilat­kozata szerint is a két csapat gyenge mérkő­zésén csak a védelmek mutattak elfogadható já­tékot; az egy gólos SzSE-győzelem így is reá­lis, miután a támadó sor egységes játéka ki­elégítőbb volt, mint a Perutzé. A gyári csapat­nak vasárnap nem ment a játék. Antalescu, a csatár, eltűnt a játéktérről, Bolla nem center, Asbóth gyenge, Ács sehol sem volt, Kárász tartalék. A védelem annál jobban dicsérhető, élén Vámossal. Rengeteg munkát végzett a két bekk, Vámos volt az esze ennek a résznek. Saj­nos, sérülés folytán 10 főre apadt a csapat., Bierbaum pompásan védett. Hibapontja azonban neki is volt az egy gólnál, mert azt védhette volna. SzSE gyenge volta mellett is időközön­ként kielégítő volt. Csatársorában van két érté­kes erő, a kistermetű Papp és Gantner. Ez a két játékos vitte előre a SzSE támadásait, me­lyeknek eredményes befejezése a belső hármas gyengeségén múlott. Sajnálatos eseménye volt a mérkőzésnek Vámos sérülése. A kiváló védő­játékost a SzSE Puer letalpalta. Vámost súlyos sérüléssel vitték az öltözőbe, ahol kiderült, hogy zuzódása van. Ezután éri el SzSE egyetlen gól­ját Gantner révén (1:0) a 35. percben. Kezdés után erősít a Perutz. A csatársor most frissebb, de az ellenfél védelme vigyáz. Strasser bírás­kodása egy megjegyzést von maga után: »He­lyet az ifjúságnak!« í Kinizsi—Keszthely 2:2 (1:1). II. o. bajnoki. Biró: Czeczely. Durván védekező Keszthely el­len döntetlent ért el a lila-fehér csapat. A já­tékban sok támadást vezetett a Kinizsi, de kapu­előtti eredményességüket gátolta az ellenfél túl­kemény játéka. Ehhez járult Czeczely gyatra bíráskodása. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni azt a futballbirói elvet, hogy amikor két csapat kiáll a porondra, a bíróknak nem szabad figye­lembe venni, hogy ma Keszthelyen az ottani csapatnak vezetek mérkőzést, tehát annak töb­bet lehet megengedni. így azután a többi sze­gény vidéki csapat legtöbb esetben háttérbe szorul. Keszthelyen is volt egy ordító 1 l-es; az egyik védő játékos kézzel, kapusmódjára ütötte vissza a labdát, Czeczely csak nézte és sípja néma maradt. Burján és Szalmási lőtték a gólokat. SzFC—P. vasutas 5:2 (4:1). II. o. bajnoki. Vasutas csapatunk vereséget szenvedett Szom­bathelyen. A gyors SzFC-csatárok támadásait nehezen hárították el a pápai védők. A vasuta­sok jobb eredményt is érhettek volna el, de ismét kiütközött a csatársor gyengéje: az erély­telenség. Lelkes játékuk a vereség ellenére is kiemelhető. A biró gyenge volt. Elmaradt mérkőzés. Perutz II. mult vasár­napra tervezett SzSE II. elleni mérkőzése elma­radt. Informátorunk szerint a mérkőzést az anya­giak miatt nem tartották meg. Vasárnapi futtball-érdekesség. Perutz va­sárnap Komáromba utazik az ottani FC-hez. KFC súlyos vereséget szenvedett Sopronban, ez azonban nem mértékadó a vasárnapi mérkő­zésre. KFC most Perutz ellen akarja kijavítani a hibákat és. helyreállítani a tekintélyt hívei előtt. A gyári csapatnak alaposan fel kell ké­szülnie és teljes erőbedobással végig harcolnia

Next

/
Oldalképek
Tartalom