Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-08-10 / 32. szám

ISKOLA- és AKTATÁSKÁT már most megrendelheti a készítőnél. Átvenni ráér szeptemberben! Futballok, hátizsákok, cserkész­övek, retikiilök és pénztárcák szenzációs olcsó áron szakképzett böröndős és bőrdíszmüYesnél Pápán, Kossuth Lajos-utca 22. szám alatt. — Fúrások Mihályiban. A sopron­megyei Mihályi községben egy év óta petróleum után kutatnak. Lefúrtak immár 1650 méter­nyire, s a mult héten a csövekből különböző összetételű gázok, úgynevezett kevert gázok tör­tek föl, de földolajat is észleltek benne. Ebből arra következtetnek, hogy a fúrások során olyan részt is átfúrtak, amelyben földolaj van. Miután pedig a fúrások főcélja a földolaj kiválasztása, most megkeresik azt a réteget, amelyben az olaj lehet. Ezek a munkálatok egy hónapig fog­nak tartani. — A mezőlaki tüzkárosultak segélye­zése. A mezőlaki tüzkárosultak érdekében a hatóságok különféle intézkedéseket tettek. Da­rányi Kálmán földmivelésügyi miniszter a tüz­károsultaknak megadta úgy a vetőmag-, mint a takarmány-segélyt. A honvédelmi minisztérium főzőüstöket adott, amelyekből a hajléktalanná vált családokat élelmezik. Közel négyszáz éhes szájról van szó, felnőttekről és gyermekekről egyaránt. Megyei segélyezési bizottságot hoztak össze, mert még rengeteg a tennivaló. Jerffy József dr., a pápai járás főszolgabirája, úgy­szólván éjjel-nappal buzgólkodik a mezőlakiak érdekében és a községben naponta érintkezik a tüzkárosultakkal. — A szegedi szabadtéri játékokra holnap szombaton, e hó 10-én filléres gyorsvo­nat indul Kőszegről Szegedre, amelyre Pápán is fel lehet szállni. Érdeklődők bővebb felvilágo­sítást és menettérti jegyet a Leszámítolóbank­ban kaphatnak. — Tüz a Zrinyi-utcában. Kedden reg­gel 8 óra után a Zrinyi-utcában özvegy Biró Lajosné házának hátulsó, szalmatetős részében tüz ütött ki, amely a lengedező szélben csak­hamar elborította az egész gyúlékony tetőzetet, ; sőt a keskeny udvar felett átcsaptak a lángok j Szabó Károly és özv. Imre Istvánné közös tu- j lajdonát képező szomszédos házra is. A tüzol- j tók munkája megakadályozta azt, hogy a régi, rozoga épületek be ne égjenek, így a károsult ] családok lakásberendezései épen maradtak. A kár így is jelentékeny: majd négyezer pengő, amelynek egyrésze biztosításból megtérül. Nagy ; baj azonban, hogy egyik károsult: Szabó Ká­roly egy évvel ezelőtt lejárt tűzbiztosítását sze­génysége miatt nem újította meg, s most újból építkeznie csaknem lehetetlen. — A tűznél az állati hűségnek megható példájával találkoztunk. A tüz kitörésekor Szabóéknál és Imrééknél nem volt otthon senki, csak Imréék házőrző kutyája. Látva a veszedelmet, a hű eb fájdalmas voní­tással fel-alá futkározott, mintegy kérve az em­berek segítségét, s mikor az épület romhalmazzá lett, szomorúan feküdt le egy megégett rongy­darabra, s olyan bánatosan nézett a romokat lá­togatókra, hogy megesett az emberek szíve rajta. A nagy veszteséget a hűséges állat épúgy át­érezte, mint gazdái, akik vele együtt hajéktala­nok maradtak. — Kormányintézkedés a takarmány­inség enyhítésére. Az idei rendkívüli száraz­ság és ennek folytán nagymértékben mutatkozó takarmányhiány az állattartó gazdák gondjait erősen fokozza. A földmivelésügyi kormány a helyzet teljes ismeretében minden eszközzel segítségére kíván sietni a takarmányhiány által sújtott gazdáknak s azért, mint illetékes helyről értesülünk, egyrészt a takarmánynemüek (zab, takarmányárpa, korpa és szálastakarmányfélék), kivitele tekintetében szigorúbb intézkedéseket fog életbeléptetni, másrészt a kedvezményes tengeri importakciót mindaddig folytatni szán­dékozik, amig a takarmánypiacon lényeges enyhülés jelei nem fognak mutatkozni. — Baleset tűzoltás közben. Ismeretes, hogy a hét elején tüz volt a Zrinyi-utcában. Az oltási munkálatokat lelkiismeretes pontos­sággal végző tűzoltók közül Kardos József 21­éves fiatalember mentés közben füstmérgezést kapott. Az irgalmasok kórházában ápolják. Álla­pota javult. — Zászlószentelési ünnep Jánosházán. Az Országos Frontharcos Szövetség Jánosházai Főcsoportja folyó hó 25-én zászlószentelési ünnepélyt tart, melyen a zászlóanyai tisztséget Erdődy Ilona grófnő tölti be. A zászlószentelési Magyar János esperes-plebános végzi, az ün­nepi beszédet pedig az Országos Elnökség ki­küldöttje tartja. A délután tartandó táncmulat­ság keretében a helybeli ifjúság „huszár-tobor­zót" mutat be. — Halálozás. Beck Zoltán kereskedelmi ügynök e hó 8-án hajnalban hosszas szenvedés után 40 éves korában elhunyt. A boldogult valaha jobb napokat látott, már régebben azon­ban fényes nagy üzletük kis bizományi üzletté zsugorodott össze, ami egy évvel ezelőtt szintén a gazdasági válság áldozata lett. Azóta ügynö­kösködött. Temetése pénteken délután volt nagy részvét mellett. — A Gazdasági Egyesület igazgató­választmányi ülése. A Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület folyó hó 1-én Holitscher Károly gazd. főtanácsos, országgyűlési képviselő elnöklete alatt Veszprémben igazgató-választ­mányi ülést tartott, melyen többek közt a Vesz­prémi Hetekkel kapcsolatos őstermelő kiállítás és a Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület 70 éves jubileumi díszközgyűlése tárgyában a rendezőbizottság és ügyvezető titkár tájékoztatta a választmányt. Az eddig befutott bejelentések­ből megállapítható, hogy az őstermelő kiállítás iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg, kölönö­sen az állat-, bor-, erdészeti- és vadászati ki­állításokon nagyszámú és értékes anyag lesz. — Hirtelen halál. Friedmann Márkus halottvivő, akinek csütörtökön reggel részt kel­lett volna vennie Beck Zoltán földi maradvá­nyainak a temetőbe való kiszállításánál, meg­késve érkezett a szomorú aktusra, s futva igye­kezett a gyászmenet után. Az öreg ember be sem érve a menetet, a Jókai-úton hirtelen rosz­szul lett, s mire beszállították az irgalmasok kórházába, meghalt. Szívszélhűdés érte, amit tán elősegített a megkéséssel járó izgalom is. — Mennyivel drágult júliusban a meg­élhetés ? A Szakszervezeti Tanács indexe szerint a június havi L44 százalékos drágulást július­ban újabb drágulás követte. Amig június havá­ban az öttagú munkáscsalád heti létminimuma 58'27 pengő volt, addig a létminimum július­ban 58*99 pengőre emelkedett, ami további 1 "23 százalékos drágulást jelent. Az élelmisze­reknél a drágulás júniusban 53, júliusban 3-98 százalék volt. Az utolsó három hónapban az élelmiszerszükségletnél 10"5 százalékos, az össz­szükségletnél pedig 35 százalékos drágulás mutatkozott. 100 mai pengő békebeli vásárló­értéke 83'77 koronának felel meg, az előző havi 84'81 és a negyedév előtti 86'35 pengő­vel szemben. — Szabadtéri balletrevű. Folyó hó 14. és 15-én a soproni Lövér-szállóban nagszabású szabadtéri balletrevüt mutatnak be. Műsoron: nemzeti-, jellem-, klasszikus-, akrobata és sport­szerű táncok ötletes rendzésben, pazar megvi­lágosításban és pompás kosztümökben. Tánc­számok között a legszebb operaáriák és dalok. A látványos és felejthetetlen élményekben gaz­dag előadást pazar, tündéri tűzijáték zárja be. Szereplők: Pallay Anna, a m. kir. Operaház primaballerinája és a testnevelési főiskola tánc­tanárnőjének tánccsoportja; Horn József, a kölni Operaház basszistája, tanítóképzőnknek volt re­mekhangú növendéke. — Ha az előadásra Pá­páról tizenötnél többen jelentkeznek, úgy Csor­náig igénybe vehetik a társas utazás kedvez­ményét. Csornától Sopronig és vissza a GySEV igazgatósága 3 P 50 f-es kedvezményes menet­térti jegyet ad ki. Az utazásra jelentkezni lehet kiadóhivatalunkban, ahol a kedvezményes jegyek váltására jogosító utalványt is kiadják. — Találtatott könyv, boríték, ceruza; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon át­veheti. YAROZSOT minden mennyiségben állan­dóan a Segmagasabb árban vásárol Dr. Miklós R. T. Budapest, V., Vilmos császár út 6. szám. Telefon : 805-77. Sürgönyeim : Drimag. a pécsi és a pécsi bányakoksz — Pápai név a mikroflóra tudomá­nyában. Kőfaragó-Gyeinik Vilmos m. nemzeti múzeumi őr, egyet. m.-tanár a mikroszkopikus növények világában eddig ismeretlen növényfajt fedezett föl. Ismeretes, hogy a kettős nevet viselő növényfajták felfedezőjüktől szoktak el­nevezést nyerni. Ennek az újonnan felfedezett növénynek érdekessége az, hogy pápai ember nevét fogja viselni. Kőfaragó-Gyei nik ugyanis az új mikroszkopikus növényt Halmai István ny. m. nemzeti múzeumi könyvtárfőtisztről, vá­rosunk polgáráról „Parmelia Halmaiana"-nak nevezte el. — Újfajta szemüvegek díjtalan orvosi szemvizsgálat alapján Refractio látszerésznél Budapest, Ferenciek tere 1. — Kirándulás Bakonybélbe. A keresz­tény alkalmazott kereskedők és magántisztvise­lők szövetsége augusztus 18-án kirándulást rendez (autóbuszon) Bakonybélbe. A kirándu­lásra jelentkezni lehet a ker. Munkásegyesület­ben és Mikó János elnöknél (Kossuth Lajos­utca Gedey-cég.) — Tüz a vidéken. Folyó hó 3-án éjjel 3 órakor Nyárád községben Kovács Károly szalmakazla eddig ismeretlen módon kigyulladt s kb. 200 P értékben elégett. Ugyanakkor el­égett még Bocsor István cséplőgépje is kb. 1200 P értékben. A kár biztosítás révén rész­ben megtérül. — Tömegszerencsétlenséget okozott a cséplőkazán. A »Karcagi Hirlap« július 23-i számában olvassuk, hogy dr. Bede Sándor, kecskeméti földbirtokosnak a város határá­ban elterülő birtokán cséplés közben szétrob­bant a cséplőgép kazánja. A robbanás Borbély István 47 éves gépésznek egyik lábát tőből, a másikat derékból szakította le. Sérüléseibe néhány óra múlva belehalt. Súlyos sérülése­ket szenvedett ezenkívül a gép mellett tartóz­kodó Sándor Ferenc és négy gyermeke, to* vábbá Kocsák László, Lantos Mihály, ifj. Bor­bély István, Szentgyörgyi László és Nomoda István. — A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a szörnyű szerencsétlenséget a sérülé­seibe belehalt főgépész okozta, aki túlfűtötté a kazánt és elmulasztotta felülvizsgálni a feszmérőt, amelyet a vizkő eltorlaszolt. — A másik szomorú hirt a Budapesti Hirlap júl. 30-i számában olvassuk, amely arról számol be, hogy Vasmegyében Sárvár mellett, Nyőgér községben katasztrofális tűzvész pusztított, egész utcasorok égtek le, rengeteg takarmány és termény vált a tűz martalékává. Megálla­pítást nyert, hogy a tűz Lövér Kálmán gaz­dálkodó udvarán a cséplőgépből kipattant szikra folytán keletkezett és hiába vonultak ki a sárvári, majd a szombathelyi tűzoltók, saj­nos képtelenség volt megakadályozni 60 ház porráégését. — E megdöbbentő esetekkel kap­csolatosan jólesik beszámolnunk arról, hogy vármegyénkben a villamos motorral való csép­lés évek óta állandóan terjed. Gazdaközön­ségünk hamar felismerte annak a nagy elő­nyét, hogy a könnyű súlyú, tehát könnyen szállítható villamos motorral sokkal biztonsá­gosabb a cséplés munkája, pedig az iparható­ság a villamos motor mellé vizsgázott gép­kezelőt sem ir elő. A villamos motor annyira nem tűzveszélyes, hogy azzal a cséplést a gazda bent a faluban, saját udvarán elvégez­heti. — De rá kell mutatnunk e helyütt arra is, hogy az évenként megismétlődő és leg­többször egész katasztrofális tüzesetek számát mindenesetre erősen lehetne csökkenteni, ha a közönség nemcsak a tűzveszélyes cséplő­kazánt cserélné fel villamos motorral, hanem a nyitott lánggal égő, külföldről behozott petróleummal táplált lámpák és spirituszfőzők helyett a biztonságot nyújtó villamos világí­tásra és villanyra kapcsolható főzőkre, vasa­lókra térne át. A magyar villany magyar szén­ből készül!

Next

/
Oldalképek
Tartalom