Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-07-06 / 27. szám

PAPAI HIRLAB 1935 július 6 Rontott gyomrod rendbehozza, Emésztésed szabályozza, Étvágyadat felfokozza, Rossz kedvedet elkobozza, — O-viz, minden ^^ vizek királya, Okos ember, ki e vizet használja! Akinek ritkán kell, — Vehet kis üveggel. Hipochonder, fáradtlelkü emberek! Gyomrotokra főleg jól ügyeljetek! „!GMÁNDI"-viz a beletek meghajtja. Gyomorbajos rossz kedvetek elhajtja! „IGMÁNDI" a masiniszta, Ki a gyomrot igazítja! Forrástulajdonos: SCHMIDTHAUER LAJOS, Komárom. hatást keltve olvasta fel Lencz Géza volt főiskolai nyomdai szedő levélben megküldött tréfás verses köszöntőjét. A társaság a legjobb hangulatban alkonyatig maradt együtt. A megifjodott Öreghegyben. Száz esztendő alatt nem fakadt annyi mosoly Khaán Vilhelmina ősi nyaralójában az Öreghegy ormán, mint az elmúlt három héten. A hosszú idő óta lakatlan villa csendjét negyven apró kisleányka kacagása veri föl Az Öreghegyre fölkapaszkodó már messziről hallja vidám dalukat. A hegytetőt elérve azonban hiába keresünk „szegénysorsú", „vérszegény" lánykákat, csupa egészséges, teltarcú gyerek hancúrozik itt, a pompás levegőtől és a naptól valamennyi egészséges, barna színt nyert. És minden arc a boldogságtól, jókedvtől sugárzik. Aki csak valamivel is hozzájárult a szegény gyermekek nyaraitatásához, örömmel állapíthatja meg, hogy miként vált a fillérekből csengő arany — a kislányok ajkán. Szeretettel fogadnak bennünket — mint minden látogatót — s hamarosan körénk sereglenek a kislányok. S azután vége-hossza nem lesz a táncnak, éneknek. Tornagyakorlatokat mutatnak be énekre, szavalnak, mindegyik kislány igyekszik túlszárnyalni a másikat. Bemutatják mindazt, amit a három hét alatl tanultak a két jó tanítónénitől, Süttő Máriától és Bangha Ellitől, akik valósággal csodát műveltek a gyerekekkel. A végén pedig virágcsokorral kedveskednek. Érdeklődünk: mivel töltik a napot? Pontos programszerüséggel megy itt minden. Meg van az ideje a fölkelésnek, lefekvésnek, tornának, játéknak, mesének és legfőkép — az evésnek. Olyan hamar elfelejtették az iskolaévet, s dohos szobáikat, s olyan hamar megszokták az öreghegyi napokat, mintha világéletükben itt éltek volna. Nem is fogják egyhamar elfelejteni. Csak a fogmosással volt baj. Az első napokban megkérdezte az egyik kislány, aki a mult évben is kint nyaralt: „Tanítónéni, most is olyan sokat kell majd a fogunkat mosni, mint tavaly ?" Sok jóizü epizódot hallok róluk. A program legnépszerűbb pontja persze az étkezés. Mindenben szerények, de az evésnél a legkevésbbé FÜRDŐ ruhát, -cipőt STRAND kalapot, -ernyőt olcsón vehet RAIDL divatáruházában Fürdőruhák már 2*40 P-tői. LOWY BUTORARUHAZ GYOR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. szégyelik magukat. S ez így van jól, ez a fokmérője annak, hogy milyen jól érzik magukat. Az eredmény meg is van. Nincs olyan köztük, aki jónéhány kilót ne szedett volna magára az itt töltött napok alatt. Megnézzük a kislányok szállását, a villa belsejét. A tágas, szép termekben katonásan, rendben sorakoznak egymás mellé a vaságyak. Mindegyik ágynál példás rendben van elhelyezve a kislányok holmija. A rendre nagy súlyt helyeznek. S aki a rendet itt tanulta meg, az otthon is meg fogja tartani. Bámulatos, milyen szépen egymás jótestvérkéje lett ez a sokféle kislány. A közös élet még a félénkeket, a kezdetben idegenkedőket is összehozta egymással. S az együtt töltött kedves, szép napok emléke akkor is melegíteni fogja kis szivüket, amikor ismét a szürke napokba, a szegényes környezetbe esnek vissza. Azok, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a szegény gyermekek három hétig a boldogság világában élhessenek, nem is tudják igazán, milyen jót tettek. Remélhetőleg példájukon még sokan okulnak, s áldozatkészek lesznek, hogy a nyaraltatási akció második része, a fiúk nyaraltatása is megvalósulhasson. A köszönet elsősorban a város szegényügyi gondnoknőjét Wolmuthné Galamb Ilonát és egészségügyi védőnőjét Latzkovits Izabellát illeti, akik a nyaraltatási akciót az idén is megvalósították a város, testületek és magánosok pénzbeli és természetbeni támogatásával. —k. Bőröndöt, berendezett-kazettát, uti retikült, divat bőrövet csak Szakképzett Böröndösnél vegyen Pápa, Kossuth Lajos utca 22. Nyomdászpályám és a nyomdászság * Ha végigjártatom tekintetemet az elmúlt 50 esztendőn, annak végén 14 éves koromban ott látom saját magamat. Három gimnáziumi osztály elvégzése után — miután a továbbtanulás számomra lehetetlenné vált — feladtam magamnak a nagy kérdést, hogy hát mi legyek? Választásom a nyomdász-pályára esett. Surányi János győri könyvnyomtatómester szívesen fogadott, s egy napot sem vakációzva, az iskola padjairól közvetlenül az ő oficinájába kerültem. Nyomdász-tanonc lettem. Ám a mai tanoncok a mi helyzetünkbe bele sem tudnák képzelni magukat. Tíz órás munkaidő járta, amelyet az év legnagyobb részében meg kellett toldanunk napi 2—3—4 órával, amiért soha egy fillér kárpótlást sem kaptunk. Akiknek — többesszámban beszélek, mert hisz volt még 5—6 tanonctársam — volt egy kis zsebpénzük, még csak hozzájuthattak valami kis szerény vacsorához, akiknek pedig nem volt, mint jómagamnak is, azok a déli ebéd után csak esti vagy éjjeli 10—11 órakor fogyaszthatták el sovány vacsojárukat, ami rendszerint déli maradékból állott. De legalább egy héten egyszer lett volna szabad napunk! De nem volt! Egész éven át vasárnaponként délig kellett dolgoznunk, s hogy az időt tétlenül el ne tölthessük, kiadták a munkát, amit el kellett végeznünk. Jaj volt, j ha ez nem történt meg. Bizony ez afféle rab; szolgasors volt, amire nem szívesen gondol lok vissza. Hogy ilyen körülmények között is i hűén kitartottam a választott pálya mellett, í az a nyomdászat iránti szeretetemben és j nagyrabecsülésemben találja magyarázatát. | Már akkor átéreztem a könyvnyomtatás nagy IDE MENJEN, HA JÓ BÚTORT AKAR, * Részlet Nánik Pálnak 50 éves nyomdász-jubileuma alkalmából elmondott beszédéből. kulturális jeléntőségét, amely érzésem évrőlévre csak fokozódott. Méltóztassanak elképzelni, hogy mi volna a világ, ha Gutenberg János meg nem ajándékozza az emberiséget a könyvnyomtatás feltalálásával? Azzal az eszközzel, amely közvetíti a tudást, a műveltséget kunyhótól a palotáig. Hol botorkálna az emberiség ma még könyvnyomtatás nélkül? Igaz, hogy voltak a könyvnyomtatás feltalálása előtt is nagy elmék, nagy tudósok, de szellemük világa csak igen kevesekre sugározhatta fényét, azokra a kiváltságosakra, akik kincseket adhattak egy-egy kézzel írott könyvért. Hogy csak egyet említsek, Mátyás király óriási jövedelmének tekintélyes részét áldozta könyvekre, amelyek ma Korvinák néven a,múzeumoknak féltékenyen őrzött drágaságai. A könyvnyomtatás felbecsülhetetlen szolgálatokat tett az emberiségnek, — ezért tartom én a mesterségek koronájának. És valahányszor kisdiákot látok könyve fölé hajolva, hogy a tudás monumentális csarnokába az első lépéseket megtegye, — mindig büszkeség fog el, hogy annak a kis emberkének mi nyomdászok adtuk a könyvet a kezébe; rajtunk, nyomdászokon keresztül jut el a könyv a kutató, búvárkodó tudós kezébe is, hogy tudásának kincsestárát újabb ismeretekkel gyarapítsa; de a könyvnyomdákból repülnek szerte az újságok százezrei is, hogy az érdeklődő publikumot az ország és a nagyvilág eseményei felől naponként tájékoztassák. Ötven éves nyomdászságom évfordulóján amikor mindezeket fontolóra veszem, hálás kegyelettel adózom az első nyomdász: Gutenberg János mainci könyvnyomtató mester emléke iránt, s vén fejjel is boldog vagyok, hogy tanítványának vallhatom magamat. — Az az ötven esztendő, amely mögöttem lezajlott, a világtörténelem legérdekesebb szakaszának mondható. Hogy mi történt ez alatt az ötven esztendő alatt, mennyire haladt a kultúra, a civilizáció, s mily szédületesen fejlődött a technika, azt elmondani, értékelni gondot ad még a hivatásos történelemírónak is. Ötven év alatt a lóvasutból villanyosvasut lett; petróleum helyett villannyal világítunk; expressvonatok száguldanak, repülőgépek, léghajók keringenek a levegőben, sőt a sztratoszférába is felmerészkedett a vakmerő ember; sűlyedő hajók a tengeren Marconi zsenialitásából szikratávírón kérnek segítséget; Amerikával tengerbe rakott kábelvezeték útján beszélgethetünk; a távbeszélő, a távirat ma már a kereskedelmi- és magánéletben szinte nélkülözhetetlen dolgokká váltak; a fonográfon, gramofonon keresztül nagy művészek és muzsikusok énekében és játékában gyönyörködhetünk; hangos-film szórakoztatja a mozikban a közönséget; a világháború óta a haditechnika, különösen a hadikémia oly csodálatos fejlődésen ment keresztül, hogy szinte lekötve tartja a háborús szándékokat; a rádió úgyszólván összekapcsol bennünket az egész világgal, amikor lakásunkra közvetíti az ország és világ eseményeit, szinházi és zenei előadásait stb., stb. De a könyvnyomtatást is új feladatok elé állította a soha nem remélt technikai fejlődés. Amit ötven évvel ezelőtt lemosolyogtunk és hiú ábrándnak minősítettünk, immár sorainkban foglal helyet a vaskolléga, a szedőgép, amelynek zseniális szerkezetében megcsodáljuk ugyan a §oha nem nyugvó emberi agy alkotóképességét, megoldván lehetetlennek látszó dolgokat, de ugyanakkor fájdalommal látjuk, hogy kollégáinknak százait szorította ki a munkából és taszította a munkanélküliségbe, amelyet nivellálni csak a munkaidő megfelelő rövidítésével lehetne. Az egyszerű gyorssajtók mellé