Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-06-29 / 26. szám

MINDEN OMB ^VT O IV. Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Birálő megjegyzésekre méltán adhat okot és alkalmat az a tény, hogy a mi vizműbővítési, helyesebben vizműjavítási munkálatainkat éppen most a legnagyobb vízszükséglet idején végzik és valószínűleg csak akkorra tudják befejezni, amikorra a hőség, naptár szerinti kötelességéhez .hiven, már lényegesen alábbhagyott s amikor már nem lesz akkora vízfogyasztás, illetve nem lesz akkora a vizkereslet, mint éppen most e szokatlanul erős kánikulai időszakban. Miért nem tudják az ilyen dolgot a kora tavaszi időszakban elintézni, miért várják meg, amikor már az I. emeleten is hiába csavargatják a csapokat, nem folyik abból avagy csak nagyon kínos-keservesen folyik az üdítő forrásvíz. Idén, ebben a szokatlan korán és szokatlan erősen fellépett hőségben valóban tízszeresen nagyobb szükség lett volna arra, hogy a víz bármily magasságba felhatolva bőségesen álljon rendelkezésre. Teljes mértékben elismerjük a biráló megjegyzések, a szemrehányások, sőt — ami persze szintén nem szokott hiányozni — a gúnyolódások jogosultságát. Minden igaz, csak a cím nem helyes, ahova mindez áclresszálva van. Mert megállapíthatjuk, sőt aki figyelemmel kiséri e lap hasábjait, az maga is megállapíthatja, hogy sem a városi hatóság, sem a város képviselőtestülete a legkisebb mértékben nem felelős ezért az igazán sajnálatos, sőt közegészségügyi szempontból káros késedelemért. A városi hatóság, mihelyt az elég züllött pénzügyi helyzetet csak félig-meddig is szanálta, azonnal foglalkozott e kérdéssel s bár sok akadályt kellett leküzdenie, ügy intézte a dolgot, hogy minden remény meg lehetett a vizmű-munkálatoknak kora tavasszal való megkezdésére. A késedelmet egyedül a legfelsőbb fórumok, a bürokrácia lassúsága, nehézkessége, még hozzá érzékenykedése okozta. Alulról minden megtörtént, utánjárás, kérés, sürgetés, de ez utóbbit még szinte rossz néven is vették, holott igazán nem magánérdekről, hanem a legvilágosabb közérdekről volt itt a szó. Arról nem is szólva, hogy az összes tervek felülről jóváhagyva tették meg útjokat ismét alulról felfelé. Csak a szőrszálhasogató hajlam, a megrögzött késedelmeskedés gátolta meg, hogy azt a határozatot, amit a képviselőtestület most 'két hete meghozott, t. i. a munkák kiadását, nem hozhatta meg legalább is hatszor két hét előtt, amely esetben már ma a határozat áldását is élvezhetné a közönség. A közigazgatás egyszerűsítéséről, az eljárások gyorsításáról annyi szép szólamot hallottunk már! Hát csakugyan nincsen mód és lehetőség arra, hogy a szólamok végre tetté alakuljanak át s hogy az adminisztráció — főkép a legfelsőbb fokú adminisztráció — késedelmessége és lassúsága miatt ne kelljen a közügynek szenvednie? Ujtípusu hordozható cserépkályha. Készen szállítható, kevés tüzelőanyag, nagy fűtőképesség, kis helyen elfér, szobadísz, fa-, vagy kőszénfűtésre. Olcsó, reklá márak! Vételkényszer nélkül megtekinthető a gyártónál: B O S 4C O W I T Z Pápa, Széchenyi-utca 12. sz. Kályhaátrakási és javítási munkái jutányosán vállalok. A római egyezmény sikere. (my) Magyarország legelsőrendü nemesvalutaszerző terménye a búza. Az ország gazdasági mérlegének alakulása tehát legelsősorban attól függ, milyen áron tudjuk értékesíteni külföldi piacokra kivitt búzánkat. Jól tudjuk, hogy esztendőkön át főleg azért volt mezőgazdasági termelésünk veszteséges és azért fenyegette egész gazdasági életünket összeomlással a mezőgazdaságnak termelése és értékesítése, tehát kettős válsága, mert a bqza világpiaci ára nem fedezte a magyar mezőgazdaság termelési költségeit. A helyzet az volt, hogy önköltségi áron alul voltunk kénytelenek búzánkat piacra vinni. Ezen a nemzeti tőkénk felélésével veszélyeztető állapoton akkor segített először és hathatósan a magyar kormány, amikor megkötötte a római egyezményt, amely tudvalevőleg lehetővé tette azt, hogy az Alföldön minimális búzaárakat tudtunk megállapítani és ezzel végét vetettük annak, hogy a gazda ne a tőke kamataiból, hanem magából a tőkéből élt. Olasz viszonylatban ennek a római egyezménynek következtében a folyó esztendő első öt hónapjában közel 12 millió pengő kiviteli 'többletet mutatott kereskedelmi mérlegünk! Őszinte örömmel kell tehát tudomásul vennünk, hogy római követünk immár aláirta ezt a magyar-olasz kereskedelmi szerződést, amely továbbra is változatlanul a római egyezmény alapján áll. Az új szerződés szerint Olaszország az 1935/36. gazdasági évben ismét átvesz tőlünk egy millió métermázsa búzát a tavalyi áron és további egy millió métermázsa búzára opciót biztosít magának. De szabályozza az új szerződés a magyar-olasz fizetési forgalmat is, azokra az ügyletekre, amelyek ez év június hó 20-án jöttek, illetve jönnek létre. "Ez az új kereskedelmi szerződés, amely tulajdonképen nem más, mint az eddigi viszony meghosszabbítása, nem kevesebbet "jelent, mint azt, hogy bár az eddigi becslések szerint búzatermésünk nagyobb lesz a tavalyinál, az értékesítés gondjainak jelentékeny részétől mégis megszabadultunk! Egy millió métermázsa búzánk elhelyezése feltétlenül biztosítva van, a másik millió métermázsa elhelyezése az opció következtében valószínű. Ami pedig az árakat illeti, ezek változatlanul a tavalyiak, amelyek lényegesen felülmúlták a világpiaci árakat. Az új magyar-olasz kereskedelmi szerződés minden tekintetben igazolja és helyesnek bizonyítja a kormány kiviteli- és értékesítési politikáját, amelyről Gömbös Gyula miniszterelnök a Felsőházban általános helyesléstől kisérve legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a nagy gazdasági egységek előnyeinek élvezése érdekében készséggel aláírna olyan egyezményt is, amely Magyarország, Ausztria és Olaszország vámunióját jelenti. Nem lehet ugyanis vitás, hogy a kormány azzal tudott segíteni leginkább a, magyar mezőgazdaságon, hogy a római egyezményben, amennyire az ilyen egyezmények keretében lehetséges, a nagy fogyasztói területek gazdasági kooperációjának útját egyengette. Reményünk van arra, hogy egyéb viszonylatokban, jelesen Ausztriával, Svájccal és Németországgal szintén az olaszhoz hasonló szellemű kereskedelmi megállapodásokat tudunk létesíteni. Ebben az esetben az idei búzatermés értékesítésének kérdése hagy általánosságban megoldást nyer és — ami a fő — a belső minimális árak rendszerét a jövő évi, tehát az 1935/36. gazdasági évi búzatermésünkre is fenn tudjuk tartani. Annál fontosabb ez, mert a magyar-olasz fizetési forgalomnak új szabályozása olasz viszonylatban kereskedelmi mérlegünk aktivitását előreláthatóan is biztosítja. Ismételjük, hogy gabonaexportáló állam vagyunk, tehát mezőgazdaságunk boldogulása tőlünk független tényezők közrehatásával kialakuló vilagpiaci áraktól függ. Minthogy pedig ezek a világpiaci árak az utóbbi években nem fedezték termelési költségeinket és most sincsenek azon a színvonalon, hogy nyereségre számíthatnának, ma már nem lehet vitás, hogy egyedül a római egyezmény az, amely minket a legsúlyosabb gondoktól mentesít. Hogy pedig ez az egyezmény megvan és érvényben van, és hogy továbbá ennek eredményeként tavaly is függetleníteni tudtuk magunkat a világpiaci áraktól és az idén is drágábban adhatjuk búzánkat, az egyedül a kormány helyes külpolitikájának és helyes gazdasági politikájának köszönhető. Ha ez a külpolitika, amelynek pedig legutóbb többen igyekeztek ellenzéki oldalról gáncsot vetni, nem volna olyan óvatosan körültekintő, mint amilyen, ha könnyelmű elkötelezettségeket vállalva, kilépne tiszteletreméltó rezerváltságából, akkor ma nem volna római egyezmény és búzakészletünkkel itt állanánk tanácstalanul. Már pedig mi a kenyér politikáját kell hogy csináljuk! A jobb és fehérebb kenyérét! És ehhez nem kalandos politika, hanem az a rezerváltság kell, amely mellett Gömbös Gyula legutóbbi felsőházi beszéde szerint a jövőben is meg akar maradni. Deák Ferenc és a pápai főiskola.* A haza bölcsének a pápai főiskola, illetve ennek diákjai iránt érzett megbecsülésének bizonyságát őrzi a főiskolai tanácsülés jegyzőkönyve. (1842. Télhó 7., 29. pont.) Az akkor körülbelül 40 éves Deák már több országgyűlésen mint Zala vármegye követe képviselte hathatósan a szabadelvű eszméket. Zala vármegye a nagy szolgálatokért, amit a magyar hazának s a dicsőségért, amit vármegyéjének szerzett, — azzal tisztelte meg Deák Ferencet, hogy nevére olyan alapítványt létesített, amelynek kamataiból évenként két ifjú 200—200 pengő forint segélyt kaphat, az odaítélés jogát Deáknak tartották fent, — mindössze azzal a megszorítással, hogy a két arra érdemes ifjú közül "egyik nemes, másik pedig nem nemes, vagyis jobbágy, amint akkor kifejezték „nemtelen" legyen, aki egyszer megkapta, mindaddig élvezetében maradjon, mig iskolai pályáját teljesen el nem végezi. Az alapítványi kamatok első izben 1841 — 42-ben kerültek kiosztásra. A nemesi helyre Deák Ferenc maga jelölt ki egy ifjút, még pedig katholikus vallásút. A nem nemesi helyre pedig „reformátust akarván kinevezni, íelszóllította Tek. Kerkapoly István első alispán urat, hogy egy a pápai collégiumban tanuló ilyen s Zala vármegyei születésű eminens, jó erkölcsű s tisztességes szülőktől származott tanulót ajánlana neki". Kerkapoly alispán egy ilyen tanuló kiválasztására Márton Gábor köveskáli lelkészt s esperest kérte fel, aki aztán az alapítványi helyre kitűnő bizonyítványai alapján Göde Lajos grammatistát (III. o. t.) ajánlotta, kinek szülei „köveskáli becsületes lakosok" valának. Az ajánlás következtében „Deák Ferenc táblabíró úr 200 pengő forintnyi, esztendőnként adandó stipendiumára főiskolánk egyik kis nö* A pápai Deák-emléktábla leleplezése alkalmából dr. Tóth. Endre főisk. igazgató, a kiváló történetbúvár küldte be lapunknak a következő érdekes és a mai időkben különösképen tanulságos közleményt.